Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

Racskó Tibor felvétele 2002. március 2., szombat letel m M&fpp&rgiáf HÉTVÉGE /9 KÖZELKÉP Hang az éterben, ujjak a húron Szőke Judit Egyik sajtótájékoztatóra be, másik­ról ki. Munka közben elrohanunk egymás mellett... Hogy a rádiózás mellett zenél, azt tudtam, hogy imád­ja a gitárját, gondoltam, de hogy ennyi minden van mögötte (és azt hi­szem előtte), az csak akkor derült ki, mikor egy csendessé tett koradél­utánon lehuppantunk beszélgetni. Füzesséry Tibort ismerhetik a nyíregy­házi Városi Tv nézői, ugyanis valamikor ő volt a Fűzi című zenei műsor szerkesz­tője, vezetője. Hangja ismerős lehet a nyír­egyházi rádió hallgatóinak is, hiszen 12 éve zenei szerkesztőként kezdett ott, ma pedig belpolitikai újságíró kolléga. A mind ismertebb s népszerűbb Mari­onette hegedű-gitár duó egyik tagjaként is egyre többen gyönyörködhetnek játéká­ban. Pedig „intézményesen” nem tanult gitározni. Kisgyerekkorában a szülei un­szolására egy idős zongoratanárnőnél kez­dett ismerkedni a gitárral, de néhány hó­nap múlva elváltak útjaik. Tiborról kévé­sén tudják, hogy nagyon komolyan csel- gáncsozott, tisztes sportkarriert jósoltak neki. De az élet közbeszólt. A körmei miatt volt az egész. A csel­gáncsban veszélyes, ha hosszú, a klasszi­kus gitározásnak viszont elengedhetetlen kelléke. Azzal penget ugyanis. Együtt a kettő nem ment, meg aztán a Bánki-szak­Az együttes hangzás egyedülálló középiskolában jött az új barátság. Hodosi Zoltán személyében. Ő ma Olaszországban elismert gitár- és lantművész. Tőle tanul­ta a mesterséget. Klasszikus és szalon 1993-tól a zene egyre követelődzőbbé vált az életében, akkor hozta össze a vé­letlen Sárossy Mariannái, aki a Ki mit tud?-on dzsesszének kategóriában majd­nem bejutott a döntőbe, de kiválóan he­gedült is. Kipróbálták, hogy szól együtt a két hangszer. Izgalmasnak tűnt. Olyannyi­ra, hogy kijutottak Ferreraba, egy feszti­válra. Tetszett mindenkinek. Nekik ket­tejüknek főleg. Hetente egyszer éjszaka tudnak próbálni a sok elfoglaltság miatt. Klasszikus zene, népszerű szalonzene, slágerek szerepelnek a repertoárban. A nagyzenekari darabok sem akadályok, hi­szen átiratot készítenek, úgy interpretál­ják. Egyre több felkérésnek kell eleget ten­ni, e hónapban két napig a Vígadóban lép­nek fel, nyaranta Velencében zenélnek. Nem értek a zenéhez, de valami különle­geset még én is felfedeztem Tibor gitárjáté­kában. Olyan különleges az akkordfelbontá­si technikája az ujjal pengetés miatt, hogy többszólamú hangzást produkál. Véletlenül jött ez is, de olyan a hatás, mintha több hangszer szólalna meg az ujjai alatt. Hogyan szelídítette meg a zene a fene­gyereket? Azt mondja Tibor, úgy, mint a sport, a fegyelemmel. Ügy tartja, minden­kiben ott van a muzsika iránti vágy. Csak nem mindenki olyan szerencsés, hogy ezt ki tudja teljesíteni. Szerinte az emberek azért nem találják helyüket a világban, mert nem találnak értelmes elfoglaltsá­got a két kezüknek. Ha a kezeknek akad dolga, akkor minden megváltozik. Az ő életében sem a muzsika a fontos igazán, hanem a kezek ténykedése. A zenészek lel­kileg más állapotba kerülnek a muzsika által, az tehát meg azért szükséges neki. Ha nem is játszik, de az ujjai babrálnak a húrokon, már megnyugszik. A zene örö­me, az idő próbáját kiállt darabok elját­szása, az, hogy ezzel másoknak élményt szerez, csak további boldogságot jelent. Gi­tározás közben koncentrál, a kezét és csak a társát figyeli, ezért jogos a kérdés: ész- reveszi-e a közönség nemtetszését, vagy azt, ha őket valami zavarja. A válasz igen, minden rezdülés érzékelhető a színpadról érzékszervek nélkül is, működik valami­féle rezonancia. De ők egy reakcióval még nem találkoztak, a nemtetszésével. És ad­dig nagyon jő. A száz legfontosabb asszony egyike Fontos, hogy a kisebbséghez tartozók mihamarabb integrálódjanak a társadalomba A szerző felvétele Kovács Éva Nancy Goodman Brinker, az Amerikai Egyesült Álla­mok nagykövete a közel­múltban Nyíregyházán járt, ahol a Rév Alapítvány ren­dezvényén a kisebbségek helyzetéről, a civil szerveze­tek feladatairól és jelentősé­géről tartott előadást. A nagykövétasszonyt előadása után kértük beszélgetésre. Nancy Goodman Brinker köz­életi karrierjének jelentős fordu­lópontja az volt, amikor rákban elhunyt nővérének emlékére ala­pítványt hozott létre, elsősorban azért, hogy felhívja a figyelmet a szörnyű betegségre. Az alapítvány azóta közel 400- millió dollárt gyűjtött össze, s ma már három külországban is képviseletet működtet. Segít, aki tud- Alapítványunk kezdetben a civil szervezetek valamennyi gondjával megküzdött - idézi a kezdeteket az USA nagykövet­asszonya. A szervezeti fejlődés során kiderült, a kormányzati segítségtől az önkéntesek támo­gatásán át az emberek összefogá­sáig minden lehetőségre szüksé­günk van. Amikor a munka ténylegesen megindult, az üzleti élet képviselőihez fordultunk. Nem kizárólag a pénz miatt, ha­nem azért, mert biztosak vol­tunk abban, hogy rajtuk keresz­tül szélesebb tömegekhez jutunk el, mint nélkülük. Mi egy jog­hurtgyártó céget kerestünk meg elsőként, akivel kölcsönös, mind­két fél hasznát szolgáló megál­lapodást kötöttünk. Ők a joghur- tos dobozokon feltüntették a mi nevünket, céljainkat, s azáltal, hogy az emberek az alapítvá­nyunkat támogató céllal na­gyobb számban vásárolták ezt a terméket, ők is jól jártak, na­gyobb haszonhoz jutottak. Mit ajánl a magyaroknak? Ná­Nancy Goodman Brinker lünk is beválhatnak az amerikai módszerek?- Rendkívül fontos szabály, hogy mielőtt bárkitől anyagi tá­mogatást kérnek, győződjenek meg arról, elvégezték-e saját há­zi feladataikat, megtettek-e min­dent, amit vállaltak, amit önma­guknak feladatul tűztek? A kö­vetkező lépés annak tisztázása, müyen közös érdekek alapján jö­het létre bármely megállapodás. Harmadik, de majdnem a legfon­tosabb, hogy az adott alapítvány vagy civil szerveződés megőriz­ze függetlenségét. Ha ugyanis nem ezt teszi, ha nem figyel ön­nön autonómiájára, hitelét ve­szítheti, ami egyben a végét is jelentheti. Bármely civil szerve­zet csakis akkor lehet igazán ha­tékony, ha széles körből meríti támogatóit, és nem kötelezi el magát semmilyen irányban sem.- Ön szívesen fordul a betegek, az elesettek, a kisebbségek felé. Hogyan látja, mit tehet egy or­szág a területén élő kisebbségek felzárkóztatásáért?- Legfontosabb a képzés, a ta­nulás feltételeinek megteremté­se, mert csakis így lehet elérni, hogy a lemorzsolódás megálljon, az egyes rétegek közötti különb­ségek csökkenjenek. Kisebbségek- Érvényesíthetőek-e, s ha igen, miképpen a kisebbségek jogai?- Fontos, hogy a kisebbséghez tartozók integrálódjanak a társa­dalomba, hogy érezhessék, ők is éppoly fontos tagjai az ország­nak, mint bármely állampolgára. Tudom, ez nem könnyű feladat, teljesítése még a demokráciájá­ról, toleranciájáról híres Ameri­kában sem mindig tökéletes, de rendkívül fontos, hogy ezen a te­rületen nemcsak minden illeté­kes, hanem minden egyes ember is megtegye, amit az ügy érdeké­ben megtehet.- Tavaly szeptember óta él ha­zánkban. Hogy érzi magát?- Köszönöm, nagyon jól. Sze­retem ezt az országot, igyekszem új barátokat szerezni. Egyetlen gondom van, hogy sajnos a na­pok rövidek, az időm kevés.- Milyennek látja az itteni po­litikai hangulatot?- Azt látom, hogy a jelenlegi, választások előtti politikai küz­delem erős, a pártok közötti ver­seny igen komoly. Számomra ez azt mutatja, az Önök hazájában a demokrácia működik. Közös ismerős- Nyíregyházi látogatásán ta­lálkozott Helmeczy Lászlóval, a közgyűlés elnökével. Megállapod­tak valamiben?- Kizárólag baráti beszélgetés volt. Az elnök úr beszámolt a megye helyzetéről, azokról a gondokról, amelyek jelenleg ezt a vidéket sújtják. Legnagyobb örömömre az e megyéből szár­mazó Georg Patakinak, New York állam kormányzójának és feleségének személyében közös ismerősre is találtunk. Névjegy Nancy Goodman Brinker az Egyesült Államok ma­gyarországi nagykövete Brinker asszony három amerikai elnök alatt szol­gált különböző kormány­zati bizottságokban. 1990- ben Bush elnök kineve­zettjeként ő felügyelte az Országos Rákellenes Prog­ramot. Nancy Brinker üzlet- asszonyi, konzultánsi, egészségügyi tevékenységét több mint ötven kitüntetés­sel és címmel ismerték el, az egyik leghíresebb női magazain pedig a 20. század 100 legfontosabb asszonya közé választotta. A kulturális magyar nemzet újraegyesítése Nagy István Attila Romsics Ignác a fiatal akadé­mikusok közé tartozik. 1951-ben született, 2001-ben lett akadémi­kus, az idén tartotta székfogla­lóját A magyar birodalmi gondo­lat címmel. Az akadémikus a kö­zelmúltban a Nyíregyházázi Fő­iskola Gazdasági és Társadalom- tudományi Főiskolai Karán tar­tott előadást. Ami nem lehet program- A Szent István-i Magyaror­szág, vagyis a XVIII. század előt­ti történelmi Magyarország új- játeremtésének mi a realitása? Erre azt mondom, hogy semmi. Több okból. Ebben az esetben háborúba kellene bonyolódni Ukrajnával, Szlovákiával, Romá­niával, Szerbiával. Ausztriát nem is említem. Erre komoly po­litikus nem gondolhat. Ez nem lehet program. Ami megfogalma­zódhat - s ezzel én is egyetértek - amíg léteznek határok, addig a határokon kívül élő magyarság­nak minden segítséget meg kell adni, a másik: reális lehetőség az EU-hoz való csatlakozás, s azon belül a határoknak a jelentősége minimalizálódik, s ez teremti meg a kulturális magyar nemzet újraegyesítésének a lehetőségét. Az egyik pozitív program, a má­sik várakozás.- Szükségszerű volt-e a törté­nelmi Magyarország széthullása?- Erről vitatkoznak a szakem­berek. A történészek és a politi­kusok is. Egy más külpolitikai helyzetben esetleg megőrizhető Romsics Ignác A szerző felvétele lett volna a helyzet. De a kora­beli történelmi szereplők sem ítélték meg egyformán a lehető­ségeket. Kossuth, Bethlen István és mások is eltérően nyilatkoz­tak. Hosszú távon nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a Duna medencében létrejöhetett volna egy Svájchoz hasonló ala­kulat. Több nyelvű, több nemze­tiségű, de egy politikai nemzet. Ezt nem tudtuk megcsinálni. Volt belül egy nemzetiségi fe­szültség. Léteztek olyan államok, amelyek a történelmi Magyaror­szág dezintegrálódását tűzték ki célul. Elveszítettük a világhábo­rút, s a győztes nagyhatalmak stratégiai érdekei azt kívánták, hogy ez a többnemzetiségű or­szág homogénebb nemzetállam­má alakuljon. Ez a három ténye­ző idézte elő a történelmi Ma­gyarország széthullását. De hogy nem pusztán a nagyhatalmi tö­rekvés idézte elő, bizonyítja, hogy azóta más többnemzetiségű birodalmak is szétestek. Jugo­szlávia úgy esett szét, hogy a nagyhatalmak egybe akarták tar­tani. A különböző kultúrájú né­pek és nyelvek csak nagyon kü­lönleges helyzetben tarthatók egybe. Ez történt Svájcban, Bel­giumban, bár feszült a helyzet. Nem sikerült a cseheknek és a szlovákoknak, pedig ők nyelvi­leg rokonok, mégis a szétválást választották. Mi alapján feltéte­leznénk, hogy az erdélyi romá­nok (ahol többségben vannak) hosszú távon inkább bennünket választanának? Erdélyben a Szent István-i Magyarországon is kisebbségben voltak a magyarok. Hát akkor mit akarunk? Ezt szá­mításba kellene venni.- Akkor mi értelme van ebből tőkét kovácsolni?- A történelmi, az irodalmi oktatás elültet a fejekben egy kulturális összetartozást. Ha Pe­tőfiről tanulunk, lehetetlen Se­gesvárra nem gondolni, Babits esetében Fogarasra, Szabó Dezső esetében Székelyudvarhelyre és így tovább. Nem lehet a magyar kultúrát úgy elsajátítani, hogy csak a mai magyar területre gondoljunk.- Van-e a mai magyar szelle­mi elitben törekvés az egységre?- A következő lépés az lenne, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok kulturálisan ugyanah­hoz a közösséghez tartoznak. Ha behegednének a korábbi sebek, az nagyon jó lenne. De azt lát­juk, hogy nem itt tartunk. A jö­vőt nem a Szent István-i Ma­gyarország újjáteremtésének ví­ziójával kellene elképzelni. A magyarság egy része máig nem tudott napirendre térni a törté­nelmi ország I. világháború utá­ni felbomlása és a magyar nyel­vi közösség szétszakítása fölött. Bár a folyamatban lévő európai egységesülés ebből a szempont­ból is sokat segíthet, a probléma kölcsönösen elfogadható megol­dásában egyelőre úgy tűnik to­vábbra sem hihetünk. Sok nemzetiséggel A magyar etnokulturális kö­zösség szétszakítottsága azonban a magyar nemzettudatnak és ál­lamjognak csak az egyik proble­matikus pontja. Már talán ma is, perspektivikusan pedig minden bizonnyal ugyanilyen fontosságú kérdés az is, hogy ismét fennáll a soknemzetiségű országgá vá­lásnak a lehetősége. Természete­sen nem a már teljesen asszimi­lálódott és elhanyagolható számú történelmi kisebbségeinkre gon­dolok, hanem a romákra, akik ma az összlakosságnak minimá­lisan az 5%-át teszik ki. Mivel a cigányág összetétele lényegesen fiatalabb- az ország teljes népes­ségénél, és termékenységi mu­tatói is jóval pozitívabbak, kiszá­mítható, hogy arányuk évről évre nőni fog, és egyes vidéke­ken rövid időn belül domináns többséget fog alkotni. Bár a ci­gánysághoz tartozók több mint négyötöde magyar anyanyelvű­nek vallja magát, nem biztos, hogy ez hosszabb távon is így marad, s ha így marad, akkor is elképzelhető, hogy integráló­dási hajlamuk nem nőni, hanem csökkeni fog.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents