Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-12 / 60. szám

ARA: 59 Ft LIX. évf., 60. sz. 2002. március 12., kedd nélkül 555 milliós beruházásra a tárca 355 milliós vissza nem té­rítendő támogatást adott, a váro­si önkormányzat 180 millióval, a vállalkozói szféra 20 millióval já­rul hozzá a költségekhez. Szakács Imre, az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai ál­lamtitkára beszédében kiemelte, hogy a jelenlegi kormány három­szor annyit fordított a sportra mint az előző, és ennek kézzel fog­ható bizonyítékai a stadion­rekonstrukciók. A program 38 sportlétesítményt érint, a nyíregy­házi a C kategóriában szerepel. Mádi László, a Miniszterelnö­ki Hivatal politikai államtitká­ra örömét fejezte ki, hiszen a megyeszékhely megérdemelte ezt a lehetőséget. Véleménye szerint a sportolásnak be kell épülnie hétköznapjainkba, nemcsak la­kást, autópályát kell építeni, ha­nem sportlétesítményeket is. Az államtitkár megköszönte a vá­rosi önkormányzat támogatását, amely nélkülözhetetlen volt a megvalósításhoz. A kivitelező Isobau már ja­nuár végén elkezdte a munkála­tokat, jelenleg túl vannak az ala­pozáson, és eddig minden az ütemtervének megfelelően halad. Csonka Gábor, a lebonyolító Stadion Invest Rt. vezérigazgató­ja elmondta, hogy a munkálatok végeztével 3200 új, fedett ülőhe­lyet kapnak a szurkolók, a négy emeletnyi, 30 m magas új lelátó alatt pedig 1300 négyzetméteren új klubház, öltözők, szauna és sajtóhely, valamint VIP-páholy készül. Felújítják a gyepszőnye­get is, új eredményjelző, világí­tás, valamint az UEFA előírásai­nak megfelelő beléptetőrendszer emeli majd az újjáépített stadion komfortját. A tervek szerint nyár elején lesz az ünnepélyes átadás. kiadás Nyíregyháza (KM-M. L. ) - Hétfőn ünnepélyes alapkőle­tétel volt a nyíregyházi Vá­rosi Stadionban. A Duna-csucs keretében tartott hétfői tárgyalások előtt belvárosi sétát tett Esz- i tergomban Erwin Huber bajor állammi­niszter, Orbán Viktor magyar miniszter- elnök, Wolfgang Schüssel osztrák kancel- I lár és Erwin Teufel baden-württembergi 1 kormányzó/2. old. EPA-felvétel A megyeszékhely stadionját 1958-ban lakossági összefogással építették, a mostani rekonstruk­ció szintén összefogás, a kormány és az önkormányzat együttműkö­désének eredménye - hangsú­lyozta Csabai Lászlóné polgár- mester. Azt is megemlítette, hogy az utóbbi időszakban minden év­ben kisebb, 30-40 milliós beruhá­zásokkal csinosították, moderni­zálták a stadiont. A mostani, áfa HÍREK 0 Főtisztviselők A főtisztviselői kar ál­lományából 20-an, a központi tisztikar állományából pedig 88-an vehették át ki­nevezésüket Pintér Sándor belügyminisz­tertől hétfőn Budapesten. 0 Hat hónapra Első alkalommal kedden vonulnak be a Magyar Honvédséghez olyan sorkötelesek, akiknek már csak hat hónapra kell katonaruhát ölteniük. 0 Lemondott tisztségéről Árva László, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. A gazdasági miniszter a lemondást már­cius 15-i hatállyal elfogadta és a vezér- igazgatói feladatok ellátásával Lukenics János gazdasági igazgatót bízta meg. KELET-MAGYARORSZAG K 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 <D (42) 501-510 Nálunk több a direkt termő A szőlőterület fajtacsoportok szerinti százalékos megoszlása 4 3 Fehér borszőlő Vörös borszőlő Csemegeszőlő Direkt termő Országosan 36 Szabolcs­Szatmár-Beregben 20 írásunk a 15. oldalon. Mádi László (balra), Csabai Lászlóné, Csonka Gábor és Szakács Imre készíti elő a fémhengert, amelybe hétfői Kelet-Magyarország is került Vendégek Romániából Romániai magyar napilapok vezetőinek találkozójára ke­rült sor tegnap Nyíregyhá­zán, a Kelet-Magyarország szerkesztőségében. Többek között a Hargita Népe, a Háromszék, a Nyugati Jelen, a Szabadság, a Szatmári Friss Újság és az Inform Mé­dia képviseletében a Bihari Napló főszerkesztői, felelős kiadói a lapkészítés, a rek­lám- és marketingtevékeny­ség, valamint a terjesztés he­lyi tapasztalatairól tájékozód­tak. A vendégek késő délután az Inform Média Kft. debre­ceni nyomdáját keresték fel A tét: az áram Kállai Krisztina Tunyogmatolcs (KM) - Há­romnapos éhségsztrájkba kez­det hat ember tegnap Tu- nyogmatolcson. Céljuk: rábír­ni az önkormányzatot a Toldi utca egy szakaszán az elekt­romos hálózat kiépítésére. A tunyogmatolcsi Toldi utca egy szakaszán nincs kiépítve az villamos hálózat, az érintett területen azonban két lakás épí­tésére engedélyt adott az illeté­kes hatóság. Tavaly augusztus­ban a lakhatási engedélyt is megkapták a tulajdonosok, be­költözni azonban nem tudnak, hiszen világítás nincs a két ház­ban.^. old. Hirdetés 1711 Mi ff Autót akar? .. - megegyezünk ! L/f térülif nfjíífc mxiáaácnetátdiijc. 11 Nyíregyháza, Orosi u. 29/a. Tel.: 42/508-150, E-mail: carmo@carnio.hu, Mátészalka, Jármi u. 55. Tel.: 44/500-203, F :ehérgyarmat, Matolcsi u. 2. Tel.: 44/510-090 Botos ötvenéves Az ökölvívó-szövet­ség érdemrendjét kapta./9. old. Ünnepi menetrend a MAV-nál és a Volánnál A nemzeti ünnep alkalmából több mentesítő vonatot indít a vasúttársaság, a Szabolcs Volán menetrendjében is változások lesznek./15. old. IDŐJÁRÁS Derült idő várható Nappal 13 °C és 16 °C Éjszaka -5 °C és O °C Nvírcéui Nyar elejere megszépül a nyíregyházi stadion A nettó 555 milliós beruházásból a város 180 milliót vállalt; fedett lelátók, újabb 3200 ülőhely

Next

/
Thumbnails
Contents