Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-09 / 58. szám
2002. március 9., szombat ítoffütraáf HAZAI TÁJON /4 HÍREK 0 Ki mit tud? A Kertvárosi Általános Iskolában március 9-én 9 órától rendezik az óvodások városi Ki mit tud? döntőjét. 0 Új telkek A kállósemjéni önkormányzat nemrég úgy határozott, hogy építési telkeket alakítanak ki közművekkel ellátva. Az intézkedésnek népességmegtartó hatása lehet. 0 Hangverseny Ma 18 órakor nagyböjti hangverseny lesz a nyíregyházi kertvárosi görögkatolikus templomban, ahol az Ungvári Városi Vonósnégyes Joseph Haydn: A megváltó hét szava a kereszten című művét mutatja be. Tejelnek Naponta mintegy hatezer-nyolc- száz liter tejet ad a Tedej Kft. tiszadobi üzemének ötszázharmincnégy fekete-tarka tehene Racskó Tibor felvétele Bemutatkozó Csepelen Nyíregyháza (KM) - Gasztronómiai bemutatóval, kóstolással egybekötött hagyományőrző napot rendez Csepelen vasárnap a Szatmár Bereg Nyilvánosságáért Alapítvány. A rendezvény céljáról, a gazdag programról Bolyáki Attila, az alapítvány elnöke beszélt lapunknak. Elmondta: a Szat- márban élő emberek nem szeretik, ha hátrányos helyzetűnek nevezik őket. Büszkék a településükre, hisznek a munka becsületében és őrzik, ápolják a hagyományokat. Tavaly Mátészalkán rendeztük meg a Kárpát-medencei Televíziós Fesztivált, most az idén hagyományt szeretnénk teremteni abból, hogy minden év tavaszán egy alkalommal a szatmár-beregiek „feljönnek” Budapestre a „lenti” keleti vidékről, és bemutatkoznak a fővárosiaknak. Most ott lesz Csepelen a fehérgyarmati születésű Bartha Antal bábművész, énekelni fog Simon Józsefné Beregdarócról, aki az 1970-es Röpülj páva nyertese volt, a be- regdaróciak bemutatják hogyan lesz a kenderből vászon, a beregszászi lányok a keresztszemes varrást mutatják be, de a bak- talórántházi szakközépiskola tanulói is megmutatják tudományukat. A változatos szatmári ételek kóstolásához házi sütésű kenyeret ehetnek azok, akik vasárnap, március 10-én ellátogatnak a rendezvényre. A részt vevő települések: Visk, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagykároly, Beregsurány, Beregdaróc, Tákos, Pe- nyige, Túristvándi, Kisnamény, Szatmár- cseke, Szamosszeg, Nyírmeggyes, Mátészalka, Baktalórántháza. TÜSKÉS SAROK A Bi-58-as váza Lefler György Kétségtelenül tavaszodik. A télére lefedett virágvázákba új (mű)virágok kerülnek, a sírhelyek szélein gereblyék hagynak friss nyomot. A tavaszi sírápolás során szemétbe kerül majd sok műanyag flakon, amelyek virágvázaként szolgáltak, s újakra cserélik. Nincs is ellenvetésem ezekkel a praktikusnak és kimondottan olcsónak mondható, egy ollóval könnyedén vázának alakított flakonokkal szemben. Csak éppen nagyon rondák, ha virít rajtuk a különféle üdítőitalokat fémjelző címke, magyarul, ha nem áztatják le róluk a papírt. így a leggondosabban választott, a legdrágább virág is méltatlannak látszik a síron. Ám mindezeken túltesz, amit legutóbb láttam: a Bi-58-as permetezőszer - mellesleg erős méreg - csomagolóanyaga szolgált temetői vázaként! Brrr! Lefler György Gávavencsellő (KM) - A Felső-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság a napokban kiadta a vízjogi engedélyt a Gávavencsellő és Balsa között létesítendő sporthajó- és csónakkikötőre. A beruházás előzményeiről a tulajdonost, Horváth Zoltánt kérdeztük.- Több mint tíz éve Debrecenben élek, de a szüleim, rokonaim miatt a szülőföldemhez, a Rétközhöz továbbra is kötődöm - kezdte Horváth Zoltán. - Az első diplomamunkám 1990-ben a szülőfalum, Tiszarád bekötőútjá- nak tervezése volt, melyet ha nehezen is, de megépítettek. Gyermekkorom óta horgászom, járom a Tisza völgyét. A rétközi településeken csodálatos értékek vannak, mellyel érdemes dicsekedni és megmutatni azt ország- nak-világnak. A Lónyai torkolatánál Építőmérnökként és szenvedélyes horgászként évek óta foglalkoztatott, hogy ezt a „csodát” kedvező feltételek, megfelelő infrastruktúra megteremtésével hogyan lehetne megmutatni az idelátogatóknak. A Tiszán vízitúrázók alig találnak kedvező, biztonságos feltételeket. Több A csodálatos rétközi Tisza-vidék napra egyik Tisza menti településen sem állnak meg, hanem az éjszakai vadkempingezés után tovább csorognak. Több évi tanulmányozást és bejárást követően geológiai, hidrológiai, környezetvédelmi és közművesítési szempontból beigazolódott, hogy Tokaj és Dombrád között csak a Lónyai-csatorna torkolatánál lehet kikötőt létesíteni. A szakhatóságok hozzájárulása ugyancsak megerősíti a helyválasztásom. A legelő társtulajdonos tehéntartó gazdái is szinte kivétel nélkül támogatják tervemet, bár kétségtelen, eleinte némi ellenérzést váltott ki elképzelésem. Rövid időn belül szándékomban áll a Széchenyi Tervre pályázatot benyújtani, remélem kedvező elbírálást kap. Az építkezés megítélésem szerint még az idén nyáron, augusztus végére befejeződhet, és az üzemelés, a kikötői élet 2003-tól indulna, de akkortól teljes gőzzel! - mondta Horváth Zoltán.- Az önkormányzat hosszú távú tervében kiemelten szerepel Gosztonyi Tibor felvétele az idegenforgalom fellendítése, igy csak támogatni tudtuk Horváth Zoltán kikötőépítő elképzelését. Megenyhültek A földtulajdonosok, a tehenes gazdák kezdeti ellenvetése megenyhült, amikor belátták, hogy a beruházás nem sérti az érdekeiket, mi több, az kimondottan a nagyközség hasznára lesz - mondta dr. Karakó László, Gávavencsellő polgármestere. Hajókikötő Balsa és Gávavencsellő között Kilencven vízijármű horgonyozhat majd jövő tavasztól a Tisza-parti kikötőben Alexa Péter tanuló Nyírbátor (KM - K. É.) - Alexa Péter hetedik osztályos tanuló a nyírbátori Báthory István Gimnáziumban. A szemüveges, szimpatikus fiú legutóbb komoly sikert és elismerést szerzett magának és iskolájának: a megyei könyvtárhasználati versenyen második helyezést ért el.- Szeretem a könyveket, szívesen böngészek a könyvtárakban is. A verseny arról szólt, miképpen tudunk eligazodni a könyvtárak rendjében, mit hol keressünk, mit merre találunk meg. Nem a magyar a kizárólagos kedvenc tantárgyam - folytatja sietve - mindenre nyitott vagyok.- A tanárnőm, Rácz Tibor- né nevezett be a versenybe, Alexa Péter A szerző felvétele örülök, hogy nem jöttem haza üres kézzel. Alexa Péter komolyan készül az érettségire, hogy utána egyetemre jelentkezhessen. Igaz, azt még nem döntötte el, mely területen folytatja a tanulást, csak abban biztos, hogy diplomát akar szerezni. Péternek a zenélés az igen komoly hobbija. A nyírbátori ütőegyüttes oszlopos tagja, akik tanárukkal, Kozma Lászlóval és társaival most éppen Vácra készülnek, ahol egy háromnapos fesztivál vendégeiként egész estét betöltő, önálló műsort adnak. Nemcsak az iskola, természetesen a család is mindent megtesz azért, hogy a hetedikes diák tanulni tudjon. Péter édesapja rokkantnyugdíjas, édesanyja gimnáziumi tanár, testvére ugyancsak a nyírbátori középiskola tanulója. Arra a kérdésre, hogy felnőttként mi szeretne lenni, Péter még érthető módon nincs készen a válasszal. Mint mondja, néha már gondol erre, csak dönteni, választani nem tud, úgy véli, túl sok a jó ötlet, túl széles a kínálat skálája.- Ha elindulok egy szálon, és elgondolom, hogy mi szeretnék lenni, rögtön elbizonytalanodom, hiszen eszembe jut egy másik dolog is, ami legalább annyira tetszik. Készültség a Lónyain Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A Felső-Tisza külföldi, hegyvidéki vízgyűjtőjén kisebb csapadék hullott. A levegő hőmérséklete 5 fok fölé emelkedett, így a magasabb hegyekben még a meglévő hó olvadni kezdett. A lehullott csapadék és a hóolvadás miatt a Felső-Tiszán újabb - nem jelentős - árhullám alakult ki.- Jelenleg a Tiszán Tiszatelek és Tokaj között I. fokú, míg a Ló- nyai-főcsatorna torkolati szakaszán II. fokú a készültséget tartunk - tájékoztatott Fazekas László védelemvezető. A Túron tegnap reggel 6 órakor az apadás következtében az árvízvédelmi készültséget megszüntették. Az OMSZ előrejelzése szerint a következő napokban nem kell jelentősebb csapadékra számítani. A hőmérséklet átmeneti csökkenése után ismét fokozatos fel- melegedés valószínű. Interneten ellenőrizhető a megbízhatóság Budapest (KM) - A GKI Gazdaságkutató Rt. - a Webigen Rt.-vel és a Sun Microsystems Magyarországgal együttműködve - negyedévente felméri az internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. A 2001. IV. negyedéves felmérésünk legfontosabb, a kereskedelmi cégekre vonatkozó összegző eredményei a következők. A kereskedelmi cégek 78%-a már ma is rendelkezik internetkapcsolattal. Ez az arány 2002 végére várhatóan eléri a 90%-ot. Az internetes biztonsági eljárásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a cégek. Míg jelenleg csak 7%-uk rendelkezik biztonsági előírásokat rögzítő dokumentummal, addig ez az arány a következő egy évben megötszöröződhet. A kereskedelmi vállalatok beszerzéseiknél elsősorban a beszállítók megbízhatóságát, valamint a jó piacismeretet tartják a legfontosabbnak. Többségük azonban továbbra is bizalmatlan az internetes tranzakciók iránt. Véleményük szerint az állam leginkább beruházási adó- kedvezményekkel, vissza nem térítendő állami támogatásokkal, valamint kamatmentes és kedvezményes hitelekkel segíthetné elő az internetgazdaság fejlődését. Optimista szemlélet A GKI-Webigen kereskedelmi internethasználati index értéke 2001. IV. negyedévében 4,8, ami mérsékelt növekedés az előző időszakhoz képest. Az index öt negyedéves alakulását tekintve megállapíthatjuk, hogy bár a tendenciák mérsékelt csökkenést mutattak 2001 év folyamán - ez alól csak a negyedik negyedév a kivétel - az index összességében végig a pozitív tartományban mozgott. A vállalatok valójában tehát optimistán szemlélik az internet kihatását a vállalati piacokra, s bár a cégek többsége jelenleg csak kis mértékben képes hasznosítani a technika e vívmányából, az internetből származó előnyöket, középtávon mégis bíznak annak piacélénkítő hatásában. A válaszadó cégeknek eddig 7%-a készített olyan dokumentumot, mely biztonsági előírásokat tartalmaz az internet-használattal kapcsolatban. A jövőben azonban ennek növekedésével lehet számolni, s egy év múlva akár a cégek 35%-a is rendelkezhet vele. Összességében bizakodásra adhat okot, hogy a beszerzési problémák megoldódása esetén a vállalatok közel egynegyede biztosan, míg további 47%-a valószínűleg vásárolna az interneten keresztül. Ha ehhez hozzáadjuk a bizonytalanok számát, akik jelenleg még egyáltalán nem tudnak dönteni (14%), akkor a potenciális internetes vásárlók köre, akár a vállalatok 80%-át is jelentheti. 2001. IV. negyedévében a válaszoló vállalatoknak mindössze 3%-a állította biztosan, hogy semmilyen körülmények között nem vásárolna az interneten keresztül. A legújabb technológiák elterjesztésében, a hatékony és innovatív alkalmazások meghon- nosításában az államnak is stratégiai szerepe van. A cégek véleménye szerint az állam leginkább vissza nem térítendő állami támogatással, beruházási adókedvezményekkel, valamint kamatmentes és innovációs hitelekkel segíthetné elő az internetgazdaság fejlődését. Stabil stratégia A legnagyobb növekedési potenciált a kultúr- és elektromos cikkekkel kereskedő vállalatok hordozzák magukban. A tüzelő- és építőanyag, valamint a gyógyszerkereskedelmi vállalatok a jövőben várhatóan nem változtatnak beszerzési stratégiájukon (jelenleg minmális hányadban használják az internetet ezen a területen, ami nagyrészt a jól bevállt beszerzési csatornákhoz való ragaszkodásból, valamint termékeik speciális jellegéből adódik).