Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-08 / 57. szám

2002. március 8., péntek letettftll&gyaitHrsiág SPORT /10 FEKETÉN-FEHÉREN Csengeti és túristvándi siketek Fehérgyarmat (KM) - A szatmári körzeti selejtezőkből továbbjutott csa­patok nemrégiben Porcsalmán ját­szották a sakk csapat diákolimpia megyei elődöntőjét. A legnagyobb küzdelmet a felsős fiúk vetélkedése hozta, a legtöbb csapatattal a csengeriek képvisletetik magukat a me­gyei döntőn, de Túristvándiból is három együttes végzett a fináléba jutást jelentő 1-2. helyen. A porcsalmai verseny házi­gazdája Barna József volt. A megyei elődöntő eredményei, alsós lányok: 1. porcsalmai Kiss Áron (felkészítő: Barna József) 6, 2. Csengeri Petőfi (felk: Varjas! Sándor) 2, 3. Túristvándi (felk.: Tukacs László).__________________ Alsós fiúk: 1. Túristvándi (felk.: Tukacs László és Li- lik Ákos) 10, 2. csengeri Petőfi „A" , 6, 3. csengeri Petőfi „B” 6, 4. milotai Széchenyi (felk.: Gecse Ele- mér) 4, 5. Kocsord (felk.: Hegyeshalmi Csaba) 3. Felső lányok: 1. Túristvándi, 8, 2. csengeri Petőfi „B” 5, 3. csengeri petőfi „A” 3, 4. porcsalmai Kiss Áron 2. _____ _____________________ Felsős fiúk: 1. Túristvándi 9, 2. csengeri Petőfi „A” 9, 3. csengeri Petőfi „B” 4, 4. Rozsály (felk.: Gom­bos Miklós) 2. MAI SPORTMŰSOR ■■■■■■ KOSÁRLABDA. NB II., férfi: Nyíregyházi MGF- SC-DEAC, Mg-terem, 19.30. Megyei bajnokság, férfi: Újfehértó—Nyíregyházi FSE II, 18. Bánki DSK-Nyíregyházi KS, Bánki-terem, 19. _______ RÖPLABDA. Magyar Kupa, női negyeddöntő, 1. mérkőzés: NRK-Nyfregyháza-Miskolci VSC, buj- tosi csarnok, 16. TEREMLABDARUGAS A csengeri teremlabdarúgó bajnokság eredményei, Amatőr I., 8. forduló: Csengerker-Csifi 5-1, Filléres ABC-Tatár Söröző 4-6, Gedi Bt.-Gőlvágók 1-6. A bajnokság állása: 1. Gólvágók 16 pont, 2. Csen- gerker Kft. 13 (28-21), 3. Gedi Bt. Tyúkod 13 (32-27), 4. Tatár Söröző 13 (27-27), 5. Filléres ABC 8, 6. Csifi 5. ____________________________________ Amatőr II., 9. forduló: Hör-Pintő-Sárkányok 6-1, Méh- telek-Winterberg Kft. 2-1, Szamosangyalos-Hör-Pin- tő 5-3, Virág Söröző-Sárkányok 4-3, Arany SE-Sza­mosbecs 3-3. ________ A bajnokság állása: 1. Virág Söröző 19 pont, 2. Arany SE 17, 3. Méhtelek 15, 4. Hör-Pintő 14, 5. Szamosan- gyalos 14 , 6. Szamosbecs 13, Sárkányok 7, Win­terberg 2. ________________________________________ Profik” 8. forduló: Pátyod-Szamos Kft. 3-10. Cser­Ép-Ker Kft.-Mini Market 7-6. _____________________ A bajnokság állása: 1. Cser-Ép-Kert Kft. 18 pont, 2. Szamos Kft. 15, 3. Csikasz Csapat 9, 4. Pátyod SE 9 , 5. Mini Market 7, 6. Ököritófúlpös 7 . Fiatalok sportcélú táboroztatása Nyíregyháza (KM) - A Szabolcs- Szatmár-Bereg Megye Közgyűlés Sportbizottsága pályázatot hirdet me­gyei gyermek és ifjúsági korosztály sportcélú táborozásának támogatására A pályázat bonyolítója a SPORI-SPORT Közalapítvány. Pályázatot nyújthatnak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermek és ifjúsági szervezetek, egyesületek, diák­sport szervezetek, oktatási intézmények. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújt­hat be!A- kategória: Pályázni lehet sport­jelleggel szervezett programokkal, táborok­kal, vándortáborokkal, amelyek legalább 15-20 fős csoportok részére, Magyarország területén történő programnokkal. A tábo­rok legalább hat naposak legyenek. B- ka­tegória: Csak a nem nyíregyházi székhe­lyű szervezetek pályázhatnak! Pályázni lehet legalább 15 -20 fős cso­portok részére szervezett turisztikai tá­borozásokra, (vízi, kerékpáros, gyalogos, kombinált, (vízi+ kerékpár) melyek hely­színe a SPORI-SPORT Közalapítvány ra- kamazi Vízibázis és Camping. A SPORI- SPORT Közalapítvány a csoportok részé­re térítésmentesen szakmai segítséget nyújt, közreműködik a programok lebo­nyolításában. A Pályázatokon elnyerhe­tő támogatás maximum: 10. 000 Ft/fő. A támogatás, A- kategóriában: szállás, utazás, sportlétesítmények, sportszerek bérleti díjaira fordítható, melynek kifize­tése részleges előfinanszírozással történik. B-kategóriában: szállás és sporteszkö­zök bérleti díjaira használható fel, mely­nek előfinanszírozását a SPORI-SPORT Közalapítvány biztosítja. A pályázatok benyújtási határideje: 2002. március 31. A pályázatok elbírálá­si határideje: 2002. április 20.Pályázati adatlap a SPORI-SPORT Közalapítvány irodájában igényelhető (4400. Nyíregyhá­za, Mártírok tere 9. 8.em.). LABDARÚGÓ NB III. TISZA CSOPORT A kemény mag próbálja megpuhítani az Újvárost A kertvárosiak Rakamazon kezdik a pontvadászatot Racskó Tibort felvétele Nyíregyháza (KM - K. T.) - A nyitányt megelőző tortúra (alig néhány napja derült csak ki, hogy pontosan mi­kor rajtol a tavaszi idény...) érzékenyen érintette a szak­vezetőket, immár viszont végleges, hogy vasárnap „élesben” produkálhatják magukat a csapatok. Vasárnap ( 14.30). Rakamaz (5.)-Nyíregyházl Kertváros (3.). Veigli Géza rakamazi edző ­Az előkészületi mérkőzéseken láttam biztató jeleket, az is igaz, akkor még teljes volt létszám. Most viszont... Cséke, Kákóczki, Kertész, továbbá Lelt biztos, hogy nem futballozhat, míg Hengs- perger és Pámer szereplése erő­sen kétséges. Sajnos, azt kell mondjam, mivel nem igazoltunk senkit jelen helyzetben azt sem tudom, kit küldjék a pályára! Persze, meccs nyilván lesz, én pedig tisztességes hozzáállást re­mélek. Mirgai László, kertvárosi edző: - Örülök, hogy a bajnoki főpróbát a Nyírbátor ellen tartot­tuk, hisz magasabb osztályú csa­pattal szemben hasznosabb ját­szani, egy ilyen meccs rámutat a meglévő hibákra, melyeket még időben kijavíthatunk. Mezőny­ben jól játszottunk, sok szép tá­madást vezettünk, de ennyi hely­zetből, mint amennyit kidolgoz­tunk, illő lett volna kettőt-hár- mat berúgni. Ezen a téren igyek­szünk korrigálni, ha ebben a „műfajban” sikerül előrelépni, akkor esélyünk van arra, hogy eredményesen kezdjük az idényt. Záhony (6.)-BalmazúJváros (1.). Kovács János, záhonyi edző:- Szalma és Sajtos ugyan távo­zott, Csépke kapus pedig vissza­tért Nyírkárászból, összességé­ben tehát elmondható, továbbra is számíthatok a gárda „kemény magjára”, amely az ősszel kitett magáért. Erre alapozva szeret­nénk megismételni a bajnokság első felében nyújtott teljesít­ményt, noha mindjárt a nyitá­nyon feladták számunkra a lec­két, hisz a csoport egyik leg­jobbja ellen játszunk. Mindene­setre az elvégzett munka és a fiúk hozzáállása láttán biztosra veszem a pontszerzést. Vásárosnamény (14.)-Mezőkö- vesd (7.). Szilágyi Bertalan, vásáros- naményi edző: - Nehéz tavasz elé nézünk... Bíró és Farkas há­rom sárga lap, Vass sérvműtét, Kovács Gábor, illetve Szilágyi Krisztián sérülés miatt nem rúg­hat labdába, míg Horváth Sza­bolcs lába gipszben van. Perpil­lanat nagyon kevesen vagyunk, minimum négy ifjúsági játékos a kezdő csapatban kap helyet, et­től függetlenül nekünk a győze­lembe kell menekülni, rajtunk istenigazából csak a három pont megszerzése segít. Ibrány (2.)-Létavértes (10). Kató István, ibrányi edző:- A felkészülés utolsó fázisa nem volt zavartalan, sérüléshullám akadályozta a munkát. Ennek „köszönhetően” a Bárdi, Bíró és Herman Attila kihagyni kénysze­rül az első fordulót, vagyis a komplett hátvédsor hiányozni fog. Az ugyancsak nem teljesen egészséges Ónodit is pihentet­nem kell, pedig ő az egyik legve­szélyesebb támadónk. Mindent egybevetve bízom a társaságban, hazai pályán nyilvánvalóan csak a győzelem lehet a cél. Hajdúdorog (13.)-Tuzsér (4.). Révész Csaba, tuzséri edző:- A kezdéssel kapcsolatos huza­vona nem tett jót a formaidőzí­tésnek. A csapat még nem állt úgy össze, ahogy elképzeltem, de a meglévő hiányosságokat sze­retnénk lelkesedéssel és fegyel­mezett játékkal ellensúlyozni. A LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY CSOPORTJAINAK TAVASZI MENETRENDJE J'j'ja ..........................j ^ ^ ^ j ^ j j j ^ j ^ j j j j j j ^ j j j ^ j ,, , ^ ...................... 20. forduló. Április 6., szombat, Kutykó Sport-csoport 16. forduló. Március 9., szombat, 14.30: Kemecse-Tiszavasvári, Tisza- lök-Kőtaj. Vasárnap, 14.30: Leve- lek-Nyírbogát, Nyfrvasvári-Apagy, Nyírtelek-Ujfehértó, Balkány-Ófehér- tó, Nyírgyulaj-Kállősemjén. Szabadna- pos: Kék. ____________________ 17. forduló. Márc. 16., szombat, 15: Apagy-Nyfrgyu laj, Tiszavasvári-Nyírte- lek. Vasárnap, 15: Nyírbogát-Nyírvas- vári, Kőtaj-Kemecse, Kállősem- jén-Kék, Ófehértó-Levelek, Újfehér- tő-Balkány. Szabadnapos: Tiszalök. 18. forduló. Márc. 23., szombat, 15: Tiszalök-Kállősemjén. Vasárnap, 15: Balkány-Tiszavasvári, Nyfrgyulaj—Nyír­bogát, Kék-Apagy, Nyírtelek-Keme- cse, Levelek-Újfehértó, Nyírvasvá- ri-Ófehértó. Szabadnapos: Kótaj. 19. forduló. Márc. 30., szombat, 15: Apagy-Tiszalök, Tiszavasvári-Levelek. Vasárnap, 15: Nyírbogát-Kék, Kállő- semjén-Kőtaj, Ófehértó—Nyfrgyulaj, Új- fehértó-Nyírvasvári, Nyírtelek—Bal- kány. Szabadnapos: Kemecse. _____ 20. forduló. Április 6., szombat, 15.30: Tiszalök-Nyírbogát. Vasárnap, 15.30: Nyírvasvári-Tiszavasvári, Kó- taj-Apagy, Balkány-Kemecse, Nyírgyu- laj-Újfehértő, Kék-Ófehértő, Levelek— Nyírtelek, Szabadnapos: Kállósemjén. 21. forduló. Apr. 13., szombat, 15.30: Kemecse-Kállősemjén, Tisza- vasvári-Nyírgyulaj. Vasárnap, 15.30: Nyírbogát-Kótaj, Ófehértő-Tiszalök, Újfehértő-Kék, Nyírtelek-Nyírvasvári, Balkány-Levelek. Szabadnapos: Apagy._______ _________________________ 22. forduló. Apr. 20., szombat, 16: Tiszalök-Újfehértó. Vasárnap, 16: Kék-Tiszavasvári, Kállősem- jén-Apagy, Levelek-Kemecse, Kó- taj-Ófehértó, Nyírvasvári-Balkány, Nyírgyulaj-Nyírtelek. Szabadnapos: Nyírbogát. _________________ 23. forduló. Apr. 27., szombat, 16: Kemecse-Apagy, Tiszavasvári-Tisza- lök. Vasárnap, 16: Nyírbogát—Kálló­semjén, Nyírtelek-Kék, Balkány-Nyír- gyulaj, Levelek-Nyírvasvári, Újfehér- tő-Kótaj. Szabadnapos: Ófehértó. 24. forduló. Május 1., szerda, 16.30: Tiszalök-Nyírtelek, Kőtaj-Ti- szavasvári, Kállősemjén-Ófehértő, Nyírgyulaj-Levelek, Kék-Balkány, Nyír­va svári—Kemecse, Apagy-Nyírbogát. Szabadnapos: Újfehértó. __________ 25. forduló. Máj. 4., szombat, 16.30: Kemecse-Nyírbogát. Vasár­nap, 16.30: Ófehértó-Apagy, Bal- kány-Tiszalök, Újfehértó-Kállősem- jén, Nyírtelek-Kőtaj, Levelek-Kék, Nyírvasvári-Nyírgyulaj. Szabadnapos: Tiszavasvári. __________________ 26. forduló. Máj. 18., szombat, 17: Apagy-Újfehértő, Tiszalök-Levelek. Vasárnap, 17: Nyírbogát-Ófehértő, Kállősemjén-Tiszavasvári, Nyírgyu- laj-Kemecse, Kék-Nyírvasvári, Kő- taj-Balkány. Szabadnapos: Nyírtelek. 27. forduló. Máj. 25., szombat, 17: Tiszavasvári-Apagy, Kemecse-Ófehér­tó. Vasárnap, 17: Újfehértó-Nyírbo- gát, Nyírvasvári—Tiszalök, Nyírte- lek-Kállósemjén, Levelek-Kótaj, Nyír- gyulaj-Kék. Szabadnapos: Balkány. 28. forduló. Június 2., vasárnap, 17: Nyírbogát-Tiszavasvári, Tiszalök-Nyír- gyulaj, Apagy-Nyírtelek, Kállósem- jén-Balkány, Kék-Kemecse, Ófehér- tó—Újfehértó, Kőtaj-Nyírvasvári. Sza- badnapos: Levelek. ___________________ 29. forduló. Jún. 9., vasárnap, 17: Kemecse-Újfehértő, Tiszavasvári-Ófe- hértő, Nyírgyulaj-Kőtaj, Nyírtelek-Nyír­bogát, Balkány-Apagy, Kék-Tiszalök, Levelek-Kállősemjén. Szabadnapos: Nyírvasvári. ___________________________ 30. forduló. Jún. 16., vasárnap, 17: Tiszalök-Kemecse, Apagy-Levelek, Nyírbogát-Balkány, Újfehértó-Tisza- vasvári, Ófehértő-Nyírtelek, Kő- taj-Kék, Kállősemjén-Nyírvasvári. Szabadnapos: Nyfrgyulaj. Nyíri Fészek-csoport 16. forduló. Március 9., szombat, 14.30: Komoró-Pap. Vnap, 14.30: Jéke-Fényeslitke, Pusztadobos-Új- dombrád, Ajak-Mándok, Tiszabez- déd-Anarcs, Dombrád-Nyírmada, Ti- szamenti-Rohod, Vaja-Tiszaszalka. 17. forduló. Márc. 16., szombat, 15: Rohod-Komoró, Nyírmada-Tiszamenti SE, Tiszaszalka-Pusztadobos. Vasár­nap, 15: Anarcs-Dombrád, Mán- dok-Tiszabezdéd, Vaja-Fényesl itke, Pap-Jéke, Újdombrád-Ajak. _______ 18. forduló. Márc. 23., szombat, 15: Komoró-Nyírimada. Vasárnap, 15: Pap-Rohod, Ajak-Tiszaszalka, Tisza- menti SE-Anarcs, Pusztadobos-Fé- nyeslitke, Tiszabezdéd-Újdombrád, Vaja-Jéke, Dombrád-Mándok. ________ 19. forduló. Márc. 30., szombat, 15: Tiszaszalka-Tiszabezdéd, Nyírmada— Pap. Vasárnap, 15: Jéke-Rohod, A- narcs-Komorő, Fényeslitke-Ajak, Va- ja-Pusztadobos, Újdombrád-Domb- rád, Mándok-Tiszamenti SE. _________ 20. forduló. Április 6., szombat, 15.30: Rohod-Nyírmada, Komoró— Mándok. Vasárnap, 15.30: Domb- rád-Tiszaszalka, Pap-Anarcs, Tisza- bezdéd-Fényeslitke, Vaja-Ajak, Pusz- tadobos-Jéke, Tiszamenti SE-Új- dombrád. ________________________ 21. forduló. Apr. 13., szombat, 15.30: Tiszaszalka-Tiszamenti SE. Vasárnap, 15.30: Jéke-Nyírmada, Anarcs-Rohod, Vaja-Tiszabezdéd, Új- dombrád-Komorő, Fényeslitke-Domb- rád, Pusztadobos-Ajak, Mándok-Pap. 22. forduló. Ápr. 20., szombat, 16: Komorő-Tiszaszalka, Rohod-Mándok, Nyírmada-Anarcs. Vasárnap, 16: Pap-Újdombrád, Tiszabezdéd-Puszta- dobos, Vaja-Dombrád, Ajak-Jéke, Tiszamenti SE-Fényeslitke. __________ 23. forduíó.~Ápr. 27., szombat, 16: Tiszaszalka-Pap. Vasárnap, 16: Ajak-Tiszabezdéd, Mándok-Nyírmada, Újdombrád-Rohod, Vaja-Tiszamenti SE, Fényeslitke-Komorő, Pusztado- bos-Dombrád, Jéke-Anarcs. 24. forduló. Május 1., szerda, 16.30: Rohod-Tiszaszalka, Nyírma- da-Űjdombrád, Anarcs-Mándok, Dombrád-Ajak, Tiszamenti SE-Pusz- tadobos, Vaja-Komoró, Tiszabezdéd— Jéke, Pap-Fényeslitke. _______________ 25. forduló. Máj. 4., szombat, 16.30: Tiszaszalka-Nyírmada. Vasár­nap, 16.30: Pusztadobos-Komoró, Ajak-Tiszamenti SE, Fényeslitke-Ro- hod, Jéke-Mándok, Tiszabez- déd-Dombrád, Újdombrád-Anarcs, Vaja-Pap. ____________________ 26. forduló. Máj. 18., szombat, 17: Komorő-Ajak, Nyírmada-Fényeslitke. Vasárnap, 17: Vaja-Rohod, Tisza­menti SE-Tiszabezdéd, Anarcs-Tisza- szalka, Mándok-Újdombrád, Pap-Pusztadobos, Dombrád-Jéke. 27. forduló. Máj. 25., szombat, 17: Tiszaszalka-Mándok. Vasárnap, 17: Dombrád-Tiszamenti SE, Tiszabez- déd-Komorő, Pusztadobos-Rohod, Vaja-Nyírmada, Ajak-Pap, Jéke—Új- dombrád, Fényeslitke-Anarcs.______ 28. forduló. Június 2., vasárnap, 17: Pap-Tiszabezdéd, Újdombrád-Tisza- szalka, Mándok-Fényeslitke, Ro- hod-Ajak, Nyírmada-Pusztadobos, Va- ja-Anarcs, Tiszamenti SE-Jéke, Ko- morő-Dombrád. ______________________ 29. forduló. Jún. 9., vasárnap, 17: Jéke-Tiszaszalka, Ajak-Nyírmada, Ti- szabezdéd-Rohod, Tiszamenti SE-Ko- moró, Fényeslitke-Újdombrád, Domb- rád-Pap, Vaja-Mándok, Pusztado- bos-Anarcs. __________________ 30. forduló. Jún. 16., vasárnap, 17: Nyírmada-Tiszabezdéd, Pap-Tisza- menti SE, Tiszaszalka-Fényeslitke, Anarcs-Ajak, Mándok-Pusztadobos, Vaja-Újdombrád, Komoró-Jéke, Ro- hod-Dombrád. Seibel-Szamos csoport 16. forduló. Március 9., szombat, 14.30: Ópályi-Tunyogmatolcs, Tisza- becs-Tiszakóród, Ököritófülpös-Nagy- dobos. Vasárnap, 14.30: Szatmár- cseke-Vámosoroszi, Kocsord-Penyi- ge, Tyukod-Nábrád, Hodász-Csenger, Nyírcsaholy-Jármi, ______________ 17. forduló. Márc. 16., szombat, 15: Vámosroszi-Ópályi, Nábrád-Nyírcsa- holy. Vasárnap, 15: Tiszakőrőd-Ököri- tőfüipös, Jármi-Tiszabecs, Tunyogma- tolcs-Hodász, Penyige-Szatmárcseke, Nagydobos-Kocsord, Csenger-Tyu- kod.________________________ 18. forduló. Márc. 23., szombat, 15: Tiszabecs-Nábrád, Ópályi-Penyige, Ököritőfülpös-Jármi. Vasárnap, 15: Hodász-Vámosoroszi, Tyukod-Tunyog- matolcs, Nagydobos-Tiszakőrőd, Szatmárcseke-Kocsord, Nyírcsa- holy-Csenger. _________________ 19. forduló. Márc. 30., szombat, 15: Nábrád-Ököritófülpös, Vámosoro- szi-Tyukod. Vasárnap, 15: Csen- ger-Tiszabecs, Szatmárcseke-Ópályi, Jármi-Nagydobos, Tunyogma- tolcs-Nyírcsaholy, Penyige-Hodász, Kocsord-Tiszakőród. 15.30: Tiszabecs-Tunyogmatolcs, Ököritőfülpös-Csenger, Opályi-Ko- csord. Vasárnap, 15.30: Nyírcsa- holy-Vámosoroszi, Nagydobos-Náb- rád, Tyukod-Penyige, Tiszakőrőd-Jár- mi, Hodász-Szatmárcseke. _ 21. forduló. Ápr. 13., szombat, 15.30: Vámosoroszi-Tiszabecs, Náb- rád-Tiszakőród, Ópályi-Hodász. Va­sárnap, 15.30: Tunyogmatolcs-Ököri- tőfülpös, Kocsord-Jármi, Csen- ger-Nagydobos, Penyige-Nyírcsaholy, Szatmárcseke-Tyukod. ___________ 22. forduló. Apr. 2Ó., szombat, 16: Ököritófü I pös-Vámosoroszi, Tisza- becs-Penyige. Vasárnap, 16: Jár­mi—Nábrád, Tyukod-Ópályi, Nagydo- bos-Tunyogmatolcs, Tiszakőrőd— Csenger, Nyírcsaholy-Szatmárcseke, Hodász-Kocsord._______________ 23. forduló. Ápr 27., szombat, 16: Vá- mosoroszi-Nagydobos, Ópályi—Nyírcsa- holy. Vasárnap, 16: Kocsord-Nábrád, Penyige-Ököritőfü I pös, Szatmárcse- ke-Tiszabecs, Csenger-Jármi, Tunyog- matolcs-Tiszakóród, Hodász-Tyukod. 24. forduló. Május 1., szerda, 16.30: Tiszakóród-Vámosoroszi, Ti­sza becs-Őpályi, Jármi-Tu.matolcs, Nábrád-Csenger, Nyírcsaholy-Ho- dász, Nagydobos-Penyige, Ököritófül- pös-Szatmárcseke, Tyukod-Kocsord. 25. forduló. Május. 4., szombat, 16.30: Ópályi-Ököritófülpös, Vá- mosoroszi-Jármi. Május 5, Vasárnap, 16.30: Hodász-Tiszabecs, Tunyogma- tolcs-Nábrád, Kocsord-Csenger, Pen- yige-Tiszakórőd, Szatmárcseke-Nagy- dobos, Tyukod-Nyírcsaholy. _______ 26. forduló. Máj. 18., szombat, 17: Nábrád-Vámosoroszi, Tiszabecs-Tyu- kod, Ököritőfülpös-Hodász. Vasár­nap, 17: Nagydobos-Ópályi, Csen- ger-Tunyogmatolcs, Jármi-Penyige, Tiszakőrőd-Szatmárcseke, Nyírcsa- holy-Kocsord. _________________ 27. forduló. Máj. 25., szombat, 17: Vámosoroszi-Csenger, Ópályi—Tisza- kőród. Vasárnap, 17: Penyige-Náb- rád, Tyukod-Ököritófülpös, Nyírcsa- ho ly—Ti szabecs, Szatmá rcse ke-Já rm i, Kocsord-Tunyogmatolcs, Hodász— Nagydobos.___________________ 28. forduló. Június 2., vasárnap, 17: Tunyogmatolcs-Vámosoroszi, Jármi— Ópályi, Ököritőfülpös-Nyírcsaholy, Nagydobos-Tyukod, Tiszakórőd-Ho- dász, Csenger-Penyige, Nábrád-Szat- márcseke, Tiszabecs-Kocsord. 29. forduló. Június. 9., vasárnap, 17: Kocsord-Vámosoroszi, Ópá- lyi—Nábrád, Tiszabecs-Ököritófülpös, Penyige-Tunyogmatolcs, Hodász-Jár- mi, Tyukod-Tiszakórőd, Nyírcsa- holy-Nagydobos, Szatmárcse- ke-Csenger. __________________ 30. forduló. Jún. 16., vasárnap, 17: Nagydobos-Tiszabecs, Csenger-Ópá- lyi, Tiszakőrőd-Nyírcsaholy, Jár- mi-Tyukod, Nábrád-Hodász, Vá- mosoroszi-Penyige, Tunyogma- tolcs-Szatmárcseke, Ököritőfül- pös-Kocsord.

Next

/
Thumbnails
Contents