Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-07 / 32. szám
2002. február 7., csütörtök letett* lia§yiiüí3iág MEGYEI TÜKÖR /5 0 Agrárfórum Mérken A családi gazdaságokról tart agrárfórumot a mérki művelődési házban ma 16 órától Kékkői Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. 0 Csúcsforgalom Nyíregyházán A Kertvárosi Népfőiskola előadássorozatának keretében Tukacs István alpolgármester a nyíregyházi csúcsforgalommal kapcsolatos álláspontját ismerteti az érdeklődőkkel pénteken 17 órától. 0 Farsangozó nyugdíjasok Az „Életet az Éveknek" Nyugdíjas Klub farsangi műsorára kerül sor pénteken 14 órától a kis- várdai Várszínház és Művészetek Háza épületében. Paródiaírók A napokban kihirdették a megyei könyvtár irodalmi paródiaversenyének eredményét és átadták a díjakat is Sipeki Péter felvétele 2002 Vendég a pártelnök Kovács László, a Magyar Szocialista párt elnöke lesz Gazda László országgyűlési képviselő-jelölt vendége február 8.-án, pénteken 17 órától Nagyhalászban, a művelődési házban. A miniszter fóruma Varga Mihály pénzügyminiszter és Mádi László a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára is részt vesz azon a fórumon, amelyet Karakó László képviselőjelölt szervezett február 8.-án pénteken 10 órára Tisza- vasváriba, a művelődési házba. Kampánynyitó A Szabad Demokraták Szövetsége február 10-én 10 órától a Budapest Kongresszusi Központban tartja országos küldöttgyűlését, amely a szabad- demokraták hivatalos kampánynyitó rendezvénye. VÁLASZTÁS Francia vendégek Záhonyban Záhony (KM) - Tegnap magas rangú francia vendégeket fogadtak Záhonyban a határőrök. A technikai eszközeinek modernizálására készülő francia határrendőrség egy magyarfrancia országos parancsnoki találkozó során rendkívüli érdeklődést mutatott a schengeni határok őrizetére készülő magyar Határőrségnél alkalmazott eszközök iránt. Ilyen előzmények után érkezett tapasztalatcserére a Nyírbátori Határőr Igazgatósághoz Jean Emmanuel Galzy, a Francia Köztársaság budapesti nagykövetségnek rendőr attaséja kíséretében Yves Jobic úr, a francia rendőrség helyettes vezetője - tudtuk meg Tanyik József alezredestől, a nyírbátori igazgatóság sajtóreferensétől. A francia szakembereket Bánhegyi János rendészeti igazgatóhelyettes fogadta a záhonyi közúti határátkelőhelyen, ahol tájékoztatta az igazgatóság tevékenységéről. Gál László alezredes, határforgalmi kirendeltségvezető működés közben mutatta be a vendégeknek a határregisztrációs rendszert, az okmány- és rendszámleolvasót, a CO-mérőt, valamint az alváz- és üregvizsgálót. A vendégek megismerkedtek a bűnügyi felderítő szolgálat korszerű digitális eszközeivel, majd a határvadászoknál megtekintették a kor színvonalát reprezentáló hőkamerás gépkocsit. r* Érdeklődő francia vendégek Tanyik József felvétele Népviselet báli bevételből Nyíregyháza (KM) - A báli időszak kellős közepén dúskálhatunk a programokban. Hol a „farsangi”, hol a .jótékonysági” jelzőt biggyesztik a bálok elé Rakamaztól Ti- szabezdédig. Pénteken 19 órakor a pohárköszöntővel kezdődik a rakama- zi művelődési központban a farsangi bál, ahol a zenét a Csino Solo szolgáltatja. Szombaton este a mátészalkai művelődési házban tartják a csepűrágók bálját, az asztalfoglalás egy főre 3000 forintba kerül, A bevételből a város amatőr színjátszását támogatják. Ezzel egy időben bonyolítják a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában a szülői munkaközösség és a régi diákok kezdeményezésére az immár 4. Széchenyi-bált. Aznap 19 órakor a bökönyi általános iskola tornatermében kezdődik az a műsor, ahol a helyi két néptánccsoporton kívül a Nyírség Táncegyüttes is fellép. A zenével, tombolával és vacsorával kísért rendezvény bevételéből a néptáncosok népviseleti ruháját veszik meg. Egy héttel később, február 16- án, szombaton 17 órától a tisza- bezdédi általános iskola tornatermében rendeznek jótékonysági bált, a befolyt összeget a Szabolcs Táncművészeti Magániskola tanulóira fordítják. Csúcstechnika A Mátészalkai Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskolában az asztalos tanműhelyben a programvezéreit felsőmarógép működését is megtanulják a diákok. A gépet Pócsi Zoltán oktató kezeli Elek Emil felvétele A SZEMA egyik szeme az unión (Folytatás az 1. oldalról.) A tagok örömmel vették a szövetkezet vezetésének azt a törekvését, hogy a TÉSZ-ek - Termelő és Értékesítő Szervezetek - irányába kell elmozdulnia a SZEMÁ-nak, számolt be a hangulatról Kovács István elnök a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón. A TÉSZ-ként való működés ugyanis rengeteg előnnyel, ugyanakkor kötelezettségekkel is jár a tagok részéről, akik ezt megértették, tette hozzá az elnök. A jogszabályba is foglalt előnyök között szerepel, hogy a TÉSZ árbevétel arányosan a forgalma után 20 százalék állami támogatásban részesül (legfeljebb 30 millió forintig), bizonyos beruházások esetében a mindenki által kapott 25 százalékos támogatásra esetükben plusz 10 százalék jár, végül a TÉSZ-tag is kap 10 százalék árkiegészítést meghatározott termékek - természetesen a szervezeten keresztüli - értékesítése után.- Mi a SZEMA Szövetkezet végleges formájának a kialakításánál kétségtelenül szem előtt tartottuk és tartjuk továbbra is, hogy az Európai Unióban a támogatásokat a gazdák széles alapokon álló szervezetein, például az ilyen TÉSZ-eken keresztül adják majd a termelőknek és a piac szabályozását is ezeken keresztül végzik -, hangsúlyozta az elnök. Őszre elkészül a sóstói Krúdy Szálló Korabeli fényképek alapján újítják fel a megyeszerte népszerű nyári szórakozóhelyet (Folytatás az 1. oldalról.) A rekonstrukció korabeli, a nyitáskor készült fényképek alapján zajlik majd. A beruházás 400-450 millió forint lesz, a pénz megvan rá. Mire azonban az egész sóstói projekt elkészül (wellness-fürdő, fórum rész, üzletek, szálloda), a bekerülési költség közelíteni fogja a 11 mil- liárdot. A közgyűlés idegenforgalmi bizottsága megalakulása óta fontosnak tartja, hogy állandó kapcsolatban legyen a sóstói vállalkozókkal, most épp egy közös kiadványuk készül, bizonyítéka annak, hogy egymásban nem a konkurenciát látják, hanem különböző profiljukkal egymást segítik. A sóstói projekt az ő elképzeléseikkel is egyezik. A bizottság szeretné, ha a vállalkozók ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat is végeznének, ehhez várják az ötleteket. Akik például lovasturizmussal foglalkoznak, néhány konflist állíthatnának be, amelyek a város és Sóstó között szállítanák az utasokat. A nosztalgiázásra fogékonyak bizonyára szívesen veszik majd azt is, hogy egy villamoskocsi kiállítását tervezik a város központjában, benne kapna helyet az információs szolgálat. S ha már a villamosnál tartunk, megkérdeztük: van-e remény arra, hogy valamikor újra jár a villamos Nyíregyházán. Képzeljék, van! Rabóczki László, a sóstói projektben ugyancsak partner Épker Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: többen is őriznek Nyíregyházán régi villamoskocsit. Szintén megkeresték őt ezzel a kérdéssel. Arra, hogy a régi útvonalán, a városközponton át csilingeljen végig a villamos, már nincs lehetőség, az úthálózat azóta átalakult. De arra igen, hogy az állomástól a kisvasút sínpárján a Tölgyesig zötyögjön, onnan, a kitérőtől pedig régi vonalán ki, Sóstóra. Ha nem is a nagyon közeli jövőben, de a reális lehetőség erre megvan. Lendület légrugókon Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A világ elsőszámú járműipari légrugógyártójává kívánja fejleszteni anyavállalata a nyíregyházi Phoenix Légrugó Technológia Kft.-ét. A nagyívű elképzelésekről tegnap adott tájékoztatást a társaság vezetősége: Jókay László ügyvezető igazgató, Dieter Gramsch operatív igazgató valamint Pehártz Lőrinc értékesítési és marketing igazgató. A cég 2002. január 2-ától változtatta meg nevét az egykori Taurus Pálma Kft.-érői, amely a helyi köztudatban éppen ezért talán még furcsán cseng, de szakmai berkekben patinás névről van szó. A hamburgi székhelyű Phoenix 1996 őszén vásárolta meg a nyíregyházi gyárat, s azóta a holdingon belül Nyíregyházára koncentrálta a járműipari légrugó gyártást. Itt ugyanis már negyven éve készül e termék, s ezért nem véletlen, hogy elsősorban az itt dolgozó szakemberek fejlesztéseire támaszkodik a német multinacionális vállalat. A gyárban jelenleg több mint négyszáz ember dolgozik, a termékek 90 százaléka külföldön, neves járműgyártók körében talál vevőre a világ minden táján. Szektorában európai 1-2., világviszonylatban pedig 3-4. helyezést tudhat magáénak a Phoenix Légrugó Technológia Kft. amely vezető pozícióra tör. Nézelődés az utcán Bevásárlás közben egy kis nézelődés Tiszavasvári főutcáján Elek Emil felvétele Az emberek értékelik a kormány eredményeit Nyíregyháza (KM - K. É.)- Az emberek megértették a Fidesz üzenetét, értékelik a kormányzásban töltött négy év sikereit, méltányolják tetteit. Mádi László, politikai államtitkár, a Fidesz országgyűlési képviselője - a nyíregyházi 2-es számú választókerület képviselőjelöltje az áprilisi választásokra - fogalmazott így azon a sajtótájékoztatón, amelyet a párt megyei székházában szerdán tartottak. Mádi László szólt arról is, hogy a szükséges kopogtatócá- dulákat máris összegyűjtötték, de folytatják a gyűjtést annak érdekében, hogy minél több emberrel találkozhassanak, beszélhessenek. Az államtitkár az elmúlt évek sikerei között említette, hogy Nyíregyháza is részese annak a beszállítói konferenciának, amelyre a közeljövőben kerül sor, de szólt arról a négyszázmilliós beruházásról is, amelyet kínaiak valósítanának meg, közel kétszáz munkahelyet teremtve ezzel a megyeszékhelyen. Parragh Dénes, a nyíregyházi 1-es számú választókerület fide- szes képviselőjelöltjeként úgy fogalmazott: a polgári kormány eredményei között a család, a munkahely, a közbiztonság és a nemzet érdekében tett erőfeszítéseket értékelik legtöbbre az emberek, akiknek helyzete nemcsak anyagiakban javult, de hangulatuk, szemléletük is pozitívan változott. Tennivaló bőven maradt: a munkahelyteremtést, a regionális szerep erősítését, a közlekedés radikális javítását, utak, járdák építését tartja a le- sürgetőbb tennivalóknak.