Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-05 / 30. szám
2002. február 5., kedd KefetwMagfaxorszóg MINDENFELŐL / 2 HÍREK IZ Visszakapott hatáskörök Nyolcnapos vita után a szerbiai parlament elfogadta a vajdasági autonóm hatáskörök visszaszolgáltatásáról szóló törvénycsomagot. 0 Vita a kedvezménytörvényről Hétfőn délben még biztosnak látszott, hogy a szlovák parlament kedden vitára bocsátja a magyar kedvezménytörvény állítólagos szlovákiai hatálya ellen fellépő határozat szövegét. Z Nemzeti érdek A kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt <PSD) a nemzeti érdeket fogja figyelembe venni az aradi Szabadság emlékmű kérdésének megoldásakor - idézte a hétfői román sajtó Cozmin Gusát, a PSD főtitkárát. Z Karzait Moszkvába hívják Igor Ivanov orosz külügyminiszter hétfőn Kabulban kétórás megbeszélést folytatott Hamid Karzai ideiglenes afgán kormányfővel - akinek moszkvai látogatásra szóló meghívást adott át. Merénylet A palesztin Vörös Félhold munkatársai egy felrobbantott jármű maradványait vizsgálják. A járműben négy palesztin utas életét vesztette, egy pedig súlyosan megsebesült, amikor az autó felrobbant. A palesztin titkosszolgálati miniszter Izraelt vádolja a merénylet elkövetésével Elhunyt Rapcsák András Budapest (MTI) - Vasárnap éjjel 59 éves korában tüdőembólia következtében elhunyt Rapcsák András Hódmezővásárhely polgármestere, ország- gyűlési képviselő. Rapcsák András 1943. július 14-én született Debrecenben. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, illetve a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem fizikus szakán végezte. 1969-től a Tiszántúli, majd a Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat munkatársa, majd a hódmezővásárhelyi Metripond Mérleggyár fejlesztőmérnöke volt. 1990-től Hódmezővásárhely polgármestere. 2000-ben a közgyűlés felfüggesztette hivatalából, az ugyanebben az évben kiírt időközi választáson azonban ismét Rapcsák András került a polgármesteri székbe. 1994 és 1997 között a Kereszténydemokrata Néppárt tagja, 1995 és 1997 között Csong- rád megyei alelnöke. Az 1997-es kizárását követően a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökségi tagja. 1994-től ország- gyűlési képviselő, ahol 1997-ig a KDNP, majd a Fidesz színeiben képviselte a hódmezővásárhelyiek érdekeit. 1994 és 1998 között az önkormányzati és rendészeti bizottság, a jelenlegi parlamenti ciklusban pedig a területfejlesztési, 1999-ig a társadalmi szervezetek bizottságának tagja. 1998-tól a Csongrád megyei közgyűlés tagja. Megtaláltam a számításomat Hétfői lapunk készítése közben a 2. oldalon az internetről szóló összeállításban egy vitás képelhelyezés található. A Lakatos Istvánt ábrázoló fénykép a Szabolcs Onlinéről szóló írásunk 3. részéhez tartozik. Földrengés pusztított Egy helybeli asszony a falu egyik összeomlott háza előtt sétál el a törökországi, földrengés sújtotta Sultandagiban. A vasárnap történt természeti csapásban negyvenötén életüket vesztették, több százan megsérültek EPA-felvételek Egyetemavató Győrben Győr (MTI) - A győri Széchenyi István Egyetem avatásán Pálinkás József oktatási miniszter kijelentette: a felsőoktatás ma a fejlődés iránya, amely egyszerre vezet az ország felemelkedéséhez, az egyéni, s nemzeti gyarapodáshoz. Az ünnepség résztvevőit Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte. Az ünnepi eseményen az egyetem alapító okiratát az oktatási miniszter adta át Czi- nege Imre rektornak. Pálinkás József bejelentette az egyetem intézményfejlesztési tervét, így 3,7 milliárd forintos támogatási keretből meg lehet oldani az új főépület és a könyvtár kialakítását, valamint a kollégium bővítését is. Nem volt váratlan az EB javaslata Orbán Viktor napirend előtti felszólalása a számunkra hátrányos Budapest (MTI) - A kabinet elmúlt másfél hónapos tevékenységéről, a parlament őszi ülésszakának befejezése óta hozott fontosabb kormányzati döntésekről számolt be napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben. A kormányfő kitért a mező- gazdaság terén hozott döntésekre: a családi gazdaságok támogatására, az új hitelezési formákra és a szövetkezeti üzletrészek felvásárlására. Orbán Viktor szólt arról, hogy január elsején életbe lépett a kedvezménytörvény, és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy néhány politikai erő rémképekkel próbálta riogatni a magyar választópolgárokat.- A határon túli magyarok higgadtsága, bölcsessége, a kormány .határozott döntései és a gazdaság tényei mára ezeket a rémképeket szétfoszlatták - fűzte hozzá. A kormányfő az Európai Bizottság dokumentumával összefüggésben közölte: a kormányt nem érte váratlanul a testület javaslata. Hozzátette: a kormány tárgyalási célja, hogy a magyar gazdák legalább annyi támogatást kapjanak, mint amennyit az európai uniós államok gazdái kaphatnak. A miniszterelnök szólt a diákhitel rendszer kiterjesztéséről, a Széchenyi Terv sikereiről, valamint a kedvező makrogazdasági mutatókról. Az ellenzéki frakciók reagálásukban élesen bírálták a kormány agrár- és külpolitikáját, a kormánypártok pedig az ellenzék megnyilvánulásait. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője szerint joggal elvárható lett volna, hogy Magyarország eseti, egyedi elbírálásban részesüljön a csatlakozási tárgyalások során. A szocialista politikus felszólalásában kritizálta a kormány agrárpolitikáját, s úgy fogalmazott: a kabinet az elmúlt három és fél évben nem törődött a magyar vidékkel. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke úgy vélte, 1998 óta több területen hátra arc következett be az előző kormányok által elért eredményekhez képest. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke az MSZP-t és az SZDSZ-t bírálva kijelentette: a nemzeti összefogás parancsa helyett meggondolatlan lépéseket, sértő és felelőtlen megnyilatkozásokat tesznek. A MIÉP elnöke, Csurka István azt mondta, az Európai Unió nyíltan tudtul adta, hogy nem tudja és nem is akarja egyenrangú tagnak felvenni a csatlakozásra váró országokat. Varga László (Fidesz) Horn Gyula volt miniszterelnöknek a katolikus püspöki karhoz írt levelének tartalma ellen emelte fel szavát. Úgy vélte, hogy Horn Gyula kijelentéseivel nemcsak brüsszeli döntésről az egyházat gyalázta, hanem belegázolt legszentebb titkunkba a gyónás szentségébe is. A parlament hétfői ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta a házszabálytól való eltérést az olimpiai játékok 2012-es budapesti megrendezésével kapcsolatos országgyűlési határozati javaslat ügyében, így erről kedden nem határozhat a Ház. Mivel a két ellenzéki frakció a hétfői ülés kezdetén tájékoztatta a házelnököt álláspontjáról, Áder János bejelentette: fel sem teszi szavazásra a kérdést. Az országgyűlés lefolytatta a Magyar Nemzeti Bank 1998., 1999. és 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az elfogadásukról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitáját, majd a XXX. Olimpiai Játékok és a XIV. Paralimpiai Játékok 2012-es budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitáját. Segélyre várva Afgán gyerekek Kabulban, egy működésképtelen repülőgép szárnyán és közelében humanitárius segélyre várnak. Az ENSZ Világ Egészségügyi Szervezete, a WHO szerint a javuló politikai és biztonsági helyzet ellenére az ország sürgős segélyekre szorul. Kabulban vasárnap kezdődött egy háromnapos konferencia, melynek témája az egészségügyi rendszer újjáépítése Afganisztánban Bikov ártatlannak vallja magát Moszkva (MTI) - Ártatlannak vallja magát, és nem kíván tevőlegesen részt venni az ellene folyó bírósági tárgyalásban a bérgyilkosság megrendelésével vádolt Ana- tolij Bikov egykori kraszno- jarszki alumíniumbáró. Az üzletembert Interpol-körö- zés alapján 1999-ben, Röszkénél vették őrizetbe, majd hosszas jogi procedúra után Magyarország ki adta Oroszországnak. A legsúlyosabb vádat - emberölésben való részvételt - hamarosan ejtették Bikov ellen, pénzmosással azonban továbbra is gyanúsítják az orosz hatóságok. A merénylet megszervezésének vádja azonban csak tavaly vetődött fel a vállalkozó ellen, a vádirat szerint Vilor Sztruganovot, egykori üzleti partnerét akarta megöletni. Az ügy pikantériája, hogy a sértett - aki egyben a vád koronatanúja - szintén bilincsben érkezett a tárgyalásra; Sztruganovot azzal gyanúsítják, hogy tavaly pokolgépes merényleteket szervezett Krasznojarszkban, a helyi törvényhozási választások előtt, ahol ő maga is jelöltként szerepelt. Sztruganov személyén kívül az ügyészi szerveknek nem sok bizonyítéka van Bikov ellen. Az ügyet kipattantó Alekszandr Vaszil- jenko, állítólagos bérgyilkos jelenleg Cipruson tartózkodik, és telefonon visszavonta Bikovra nézve terhelő korábbi vallomását. Ana- tolij Bikov az 1990-es évek elején futott be hatalmas üzleti karriert. A tornatanár végzettségű, majd a bokszolással is próbálkozó vállalkozó zöldség-nagykereskedelemmel alapozta meg vagyonát, majd az úgynevezett kuponos privatizációban ügyeskedve megszerezte a szibériai nagyváros alumíniumgyára, a KRAZ többségi tulajdonrészét. Abban a hatóságok, és a sajtó nagy része is egyetért, hogy Bikovot az al- vüág repítette az üzleti élet csúcsaira. Pozíciója akkor ingott meg, amikor Alekszandr Lebegy tábornok kormányzóvá választása után szembekerült az új regionális vezetővel. Árvíz A heves esőzések nyomán árvíz sújtja a walesi Monmouth városát yfbJtf-íxa*|ft »^szerkesztő: Angyal Sándor (angyal@inform.hu) Szerkesztők: Cservenyák Katalin (cseka@inform.hu) - aktuális. Balogh József (balogh@inform.hu) - belpolitika. Galambos Béla (galambos@inform.hu) - gazdaság. Mán László (man@inform.hu) - sport. Marik Sándor (marik@inform.hu) - társadalom. Sipos Béla (sipos@inform.hu) - térség. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Telefonközpont: (42)501-510. Szerkesztőségi telefax: 501-973, Hirdetési telefax 501-970. Interneteim: http://www.kelet.hu. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955.4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu —hird.: kelethird@inform.hu. Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526- 626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Angyal Sándor. Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet. Marketingvezető: Kereső Magdolna. Technikai vezető: Csonka Zsolt. Terjesztési vezető: Szerbina István telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Kézbesítési problémáikat a 0640/424-424-es kékszámon jelezhetik. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., fax: 501-970. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesitőinél vagy átutalással az llnform Média Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Média Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre , 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 59 forint, pénteken a TV Plusszal 64 forint. (Az árak az. áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ^Utesz’ Nyomtatás:lnform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ^