Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám
002. február 28., csütörtök KM*Mtynwroniá0 NYÍREGYHÁZI POLGÁR /7 Nyírségi kiadás 0 Beszámoló és tervek Lakossági fórumot tart dr. Szilvái Mária önkormányzati képviselő március 1-jén 18 órától a Nagyszállási Közösségi Házban, 6-án 18 órától a nyfrjesi kápolnában. A téma: a tavalyi munka, az idei tervek. 0 Intézmény fogyatékosoknak Ma délelőtt avatják a sóstóhegyi Sövény utcán a Szent István Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményét. 0 Fókuszban a távfűtés A Megyei Jogú Városok Szövetségének Városüzemeltetési, Urbanisztikai Bizottsága a megye- székhelyen tartja soron következő ülését. A pénteki nyitó előadás témája: A távhőellátás jelene és jövője, korszerűsítési törekvések Nyíregyházán. Civilek a nyelvoktatásért Nyíregyháza (KM) - A Stúdium Nyelvoktatási Közalapítvány tíz éve áll a megye idegen nyelvvel foglalkozó szakembereinek, diákjainak szolgálatában. A kiemelten közhasznú szervezethez az elmúlt időszak alatt huszonnégy települési önkormányzat, valamint tizenegy más intézmény, illetve szakmai közösség csatlakozott, s vesz részt annak munkájában. Fass Lajosné dr., az alapítvány titkára az elmúlt évtized eredményeit rengeteg közös emlékkel, fotóval tudja alátámasztani, de a számok is önmagukért beszélnek. - A külföldi nyelvgyakorlatok, képzések, továbbképzések támogatására több mint hatvanmillió forintot fordíthattunk 1991 óta, ezzel háromszázötven pedagógus, és közel két és fél ezer diák nyelvtanulásához nyújtottunk segítséget. Az intézményekben folyó oktatás feltételeinek javítása is az alapítvány fontos célkitűzései közé tartozik, erre közel hétmillió forint jutott tíz év alatt - a források nagy részét pályázatok útján teremtjük elő. Nem feledkezünk meg azokról a szervezetekről, intézményekről sem, melyek sokat tesznek a nyelvoktatás fejlesztéséért. Az Alapítványi Díj az ő munkájukat köszöni meg - az elismerést korábban megkapta Nyíregyháza, Kisvárda, illetve Nyírbátor önkormányzata mellett a Kelet-Magyaror- szág szerkesztősége is. A Civil Fórum alapító tagjai közé tartozunk, s aktívan veszünk részt a szervezet munkájában, azt szeretnénk, ha tevékenységi körünket a megye egész területére kiterjeszthetnénk. CSALÁDI ÖRÖMHÍR Felhívásunkra folyamatosan érkeznek a levelek, képek olvasóinktól a közelmúltban született kisbabákról. A családi örömhíreket itt közöljük, miközben a lapunkban rendszeresen megjelenő szelvényen továbbra is várjuk az újabb jövevények érkezéséről szóló értesítéseket. Bácskái Ri- chárd István (született: 2001. május 7., anyja neve: Aranyász Andrea, apja: Bocskai István, lakhelye: Kisvárda) Boldvai Fanni (született: 2001. október 11., anyja neve: Belme Julianna, apja: Boldvai István, lakhelye: Kótaj). Dankó Gréta (született: 2001. május 4., anyja neve: Tógyer Andrea, apja: Dankó Mihály, lakhelyük: Nyíregyháza, Fazekas J. tér). Helyi adókból 3,4 milliárd bevételt várnak A szigorúan kiszabott késedelmi pótlék miatt célszerű a határidőkre odafigyelni Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - Közeleg március 15-e, a gépjármű-, és az építményadó első félévi részletének, illetve a helyi iparűzési adó első félévi előlegének befizetési határideje. A tudnivalókról kérdeztük dr. Ráczné dr. Kassy Erzsébetet, az adóiroda vezetőjét.- A gépjárműadó mértéke ez évben nem változott, továbbra is minden megkezdett 100 kilogramm után 1000 forintot kell fizetni a gépjármű-tulajdonosoknak. A motorkerékpár, a lakópótkocsi, a lakóautó és a sátras utánfutó tételes adója évek óta változatlan, évi 2000 forint - kezdte az irodavezető. Nem változott A „súlyadó" minden ezer forintjából 700 a városban marad- Mivel az adó mértéke nem változott, így azok a gépjárműtulajdonosok, akik az elmúlt évben megkapták az adót megállapító határozatot, most újabbat nem küldünk részükre. A fizeDr. Ráczné dr. Kassy Erzsébet ...........................w tési határidőkre viszont szerettük volna felhívni a figyelmüket, ezért az elmúlt napokban postáztunk egy értesítést a gépjárműadó-, bírság- és pótlékbeszedési számlák állásáról, mellékelve egy tájékoztatót és magánszemélyeknek a befizetési csekket. A gépjármű első félévi részletét ez évben is március 15-éig, míg a második félévi részletet szeptember 15-éig kell befizetni. Természetesen lehetőség van a teljes évi adó egy összegben történő megfizetésére, amellyel egyre többen élnek. Nyíregyházán mintegy 27 ezer adózónak több mint 34 ezer gépjárműve van. Az önkormányzat ez évben ebből az adónemből 250 millió forint bevételre számít. Nyíregyházáról minden 1000 forintból 300 forint a központi költségvetésbe folyik be, s 700 forint marad helyben. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy többen az értesítés kézhezvétele után jelentik be: az adóztatott gépjárművet már eladták. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mind a gépjármű vásárlását, mind pedig eladását az előírt nyomtatványon be kell jelenteni. Erre lehetőség van az átírással együtt az okmányirodán, illetve az adóiroda ügyfélszolgálati irodájában is. 2300 határozat A helyi adók első félévi befizetési határideje ugyancsak március 15-e. Az építményadó mértéke idén a korrigált forgalmi érték 2,8 százaléka. Nyíregyházán adókötelesek a nem lakás céljára szolgáló építmények, például iroda, üzlet, raktár, műhely, és az Lefler György felvételei üzleti célú hasznosítású garázs. A közel 2300 építményadót megállapító határozatokat az érintetteknek az elmúlt napokban elküldtük. Felhívnám a figyelmet, hogy a nem lakás céljára szolgáló építmény vásárlását és eladását is be kell jelenteni az adóirodánál. Az iparűzési adó mértéke szintén változatlan, vagyis 2 százalék. Az elmúlt évben kézhez kapott határozatok alapján közel 6 ezer vállalkozónak, vállalkozásnak kell fizetni első félévi adóelőleget. A késedelmi pótlék miatt célszerű a fizetési határidőkre odafigyelni. Helyi adókból az önkormányzat az idén több mint 3,4 milliárd forint bevételre számít - zárta az irodavezető. W ......................... Nyíregyházán a 27 ezer adózónak több mint 34 ezer gépjárműve van. VÁROSLAKÓK PANASZLÁDÁJA j J j j'J'j J j JJ-j'-J- JJ'JJ J J J J J'J J J J J J JJ'J'J jjjjJJJJJ 'J"J J J J J J J J J J J J J J'J J J J J J J J J J J JJ J Felsősima igényt tart a közösségi házra A Kelet-Magyarország február 7-i számában megjelent „Átmeneti otthon fogyatékosoknak” című cikkre szeretnék reagálni. Egyetértek azzal, hogy a rászoruló embereket segíteni kell. Azt viszont nem értem, és elfogadni sem tudom, hogy ezt miért a felsősimái lakosok rovására teszik? Ezt az épületet már évek óta folyamatosan kérjük az önkormányzattól, hogy kapjuk meg közösségi háznak, hiszen a nagyszüleink, szüléink által, társadalmi munkában felépített, szépen felújított művelődési házunkat 1989-ben az akkori tanács eladta a lakosok tudta nélkül. Azóta nincs egy olyan hely, ahova a fiatalok, vagy az idősebbek is elmehetnének. Az épületet egy kis átalakítással alkalmassá lehet tenni a kulturális és más közösségi élet színterévé. Ezért is tart igényt a lakosság erre a házra. Kérjük az illetékeseket, hogy fontolják meg ismételten döntésüket, s adják meg a lehetőséget a számunkra. Szeretnénk, ha a Kertvárosi Evangélikus Egyházzal kötött előszerződést felbontanák, hiszen mód lenne más épületet is e célra felhasználni. Szükségünk van erre a létesítményre, ragaszkodunk hozzá, amit folyamatos aláírásgyűjtéssel kívánunk nyomatékossá tenni. M. L.-né, Felsősima Batyusbál A kertvárosi Őszi Alkony Nyugdíjas Klub a napokban tartotta hagyományos farsangi batyusbálját. A talpa- lávalót Butyenkov István egyszemélyes zenekara szolgáltatta, a jó hangulatról a humoros jelmezekbe öltözött nyugdíjasok gondoskodtak Amatőr felvétel Hirdetések ★ ./ ★ IA projekt az Európai Közösség LIFE pénzügyi alapjának támogatásával valósul meg PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ajánlati felhívást tesz közre minden olyan egyéni vállalkozó és cég felé, aki növényültetési és zöldfelület-fenntartási munkát végez közterületen. Az Európai Közösség LIFE pénzügyi alapjának támogatásával egy olyan biomonitoring rendszer kerül megvalósításra, amely Nyíregyháza közigazgatási határain belül kiültetett növények levélminta-analíziséből következtet a város adott területének légszennyezettségére. A pályázó feladata a növényzet elültetése és azok folyamatos gondozása. Részletes kiírás 5000,- Ft + ÁFA díj ellenében ügyfélfogadási időben megvásárolható Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési Irodáján (Nyíregyháza, Kossuth tér 1.). A pályázat leadási határideje jelen felhívás közzétételét követő 15. nap. Pályázati felhívás Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kulturális Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDET kulturális programok 2002. évi támogatására A pályázaton közművelődési intézmények, bejegyzett közművelődési nonprofit szervezetek, művelődési közösségek vehetnek részt. A pályázat célja: azoknak a rendezvényeknek, ismeretterjesztő programoknak, kiállításoknak, kiadványoknak, új kezdeményezéseknek a támogatása, amelyek erősítik a város, a régió közművelődési tevékenységét, értékeit. A megpályázható összeg maximum 100.000 Ft, melyhez 50% önerővel kell rendelkezni. A pályázat beadásának határideje: 2002. március 31. A pályázat elbírálásának határideje: 2002. április 30. Pályázattal kapcsolatban további információ Béda Zsuzsa kulturális referenstől a 42/414-155/290-es telefonszámon kérhető.