Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-27 / 49. szám
Kelet m Magyarország 2002. február 27., szerda SPORT A kis Orosz kőris álmai Vásárosnamény (KM) - Orosz Dénes menedzselése elsőrangú: a gyorskorcsolyás fiúnak a szülei a házuk melletti holtágon saját kivilágított jégpályát készítettek, ahol a fiú testnevelő édesapjával napi két- két és fél órát gyakorol - persze, ha az időjárás is engedi. A 7 éves Dénes ugyanis a március 8-10-i országos korosztályos gyorskorcsolya versenyre készül, amelyet Budapesten, a Városligetben rendeznek. A naményi Petőfi Sándor ÁMK első osztályos tanulója két éve korcsolyázik, persze köny- nyű volt neki, hiszen a görkorit már korábban megszerette. Amióta édesapja elkészítette a minikorcsolyapályát, naponta tréningeznek. A rajtot, a fordulót minden nap gyakorolják. Az eredmény nem is maradt el, hiszen a záhonyi sportnapon Dénes 100 méteren alig maradt el a győztestől, 400-on már nagy fölénnyel nyert, a 4x200-as váltóban elsőként váltott, végül a csapat harmadik lett. A szülők remélik, Dénes Budapesten megjavítja eddigi legjobb eredményét. Persze nemcsak odaháza edzenek, hanem átjárnak Tiszaújvárosba is, ahol ideálisak a tréning lehetőségek. A fiatal fiú a tanulásban is a legjobbak közé tartozik, a korcsolya mellett jól sízik és heti kétszer foci edzésre is jár. MAI SPORTMŰSOR TEKE. Nyíregyházi amatőr csapatbajnokság, Városi Stadion, 17. __________________ RÖPLABDA. Magyar Kupa, férfi negyeddöntő, 1. mérkőzés: Szabolcs Gabona-NYVRC-Kaposvár, bujtosi csarnok, 17. _____________________ LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Demecser-lbrány, 14. Volán-Sényő-Tuzsér, 14.30. Mátészalka-Záhony, 15. Nyírbátor-Nyíradony, 15. Rakamaz-Tiszalök, 15. Kertváros-Vásárosnamény, Tiszavasvári út, 17. TEREMLARDARÓGÁS A Záhonyi VSC Szabadidősport Bizottsága által szervezett városi bajnokság végeredménye 1. Közúti Szállítási F. 7 6 1- 25-6 19 2. Tengelyátszerelő F. 7 4 2 1 16-11 14 3. Határőrség 7 4 1 2 14-9 13 4. GRF Oregfiúk 7 3 2 2 14-7 11 5. Város 7 2 2 3 20-17 8 6. VFSZSZ 7 25 13-24 6 7. ZVSC ifi 7 25 19-24 6 8. Szakközépiskola 7 16 10-34 3 A bajnokságot nyert Közúti Szállítási Főnökség csapatának tagjai: Czene Csaba, Kozics Tamás, Kántor Tamás, Vilmán Péter, Czvik Sándor, Boka Sándor, Krizán Ist- ván, Tömöri László, Józsa Vincze Viktor. Roma teremtorna, nyíregyházi Móra-iskola Végeredmény: 1. Kislétai Roma SE, 2. Nyíregyházi Keleti Lakótelep, 3. Nyíregyházi Guszev, 4. Gávavencsellő, 5. Encsencs. Különdíjasok. Gólkirály: Ajler Attila (Nyíregyháza). Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Krisztián (Gávavencsellő). Legjobb kapus: Farkas Viktor (Kisléta). BIRKÓZÁS Nemzetközi diák korcsoportos verseny, Kecskemét (350 induló) 32 kg: 3. Bodnár Zoltán (Bököny). 35 kg: 3. Pelles Attila (Bököny), 4. Kiss László (Bököny). ____________________________ Országos verseny, Nyergesújfalu (300 induló) Serdülők, kötöttfogás __________________ 32 kg: 1. Vasas Tamás (Balkány), 6. Bodnár Zoltán (Bököny). 35 kg: 2. Csordás Tibor (Balkány). 47 kg: 7. Pakusin Juhász Tibor (Balkány), 3. Csontos Dániel (Bököny). 66 kg: 2. Taskó Gergő (Bököny). Diák korcsoport, szabadfogás 34 kg: 2. Ladányi Adám (Balkány). A figyelem nemcsak Egerszegre irányul Még tart a számolgatás, hiszen nem mindegy, kik lesznek az ellenfelek az osztályozón Nyíregyháza (KM - B. T.) - Tudathasadásos egy állapot ez a mostani. A férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója előtt több csapatnál bizonyosan gyakrabban számolgatnak, mint edzenek. Jelenleg négy gárda táncol borotvaélen, vagyis a Debrecen, a Dombóvár, a Szeged és a Zalaegerszeg még be is juthat az első nyolcba, illetve ki is szorulhat onnan. A Debrecen esete egyszerű: ha nyer Szegeden, akkor bejut. Viszont ha a szerdai játéknapon hazai sikerek születnek (a Szeged veri a Vadkakasokat, a Dombóvár a MAFC-ot és a ZTE a Nyíregyházát), akkor négy csapat zárhat egyformán hét siker- a; rel. És ebben az esetben kerül- .£ hetnének elő a számológépek. | fe A kosárarány dönthet £ 'O A versenykiírás alapján ilyen- g kor a holtversenyes csapatok mi- “ nitabelláját írják fel. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet a taglalt csapatok a győzelmek számát tekintve itt is holtverse- nyenben végeznének, így a dobott és kapott pontok aránya lenne a perdöntő. Jelen állás szerint egy 27 pontnál kisebb különbségű debreceni vereség és a Dombóvár sikere esetén a Vadkakasok és a Dombóvár vigadhatna. Mindez miért fontos a Zalaegerszegen pályára lépő nyíregyháziak számára? Nos, nekik sem mindegy, hogy milyen ellenfeleket visznek magukkal az osztá- lyozóra. A Szeged jelenlétéhez például kimondottan ragaszkodna a Rezák-csapat, hiszen az két győzelmet jelentene a folytatásra, mint ahogy á Dombóvár feljebb lépése ellen sem tiltakoznának, hiszen a tolnaiakkal szemben két vereség a mérleg. A Zetével szembeni mutató szerdán válik véglegessé. Mindenesetre a Szegeden elért siker jelentősen javított a nyíregyháziak hangulatán, és így Rezák László edző is jobb kedvvel látott a szerdai, Zalaegerszegen esedékes mérkőzés előtti esélylatolgatáshoz. Mégha akadnak egyéb problémák is... Telefonos kapcsolat- A hétfői edzésen csapatkapitányunk, Hutás László bokája megsérült, Merész Tamás pedig régóta nyűglődik az Achillesével, így rá három napos pihenő vár- kezdte a gondokkal a mester.- Egy dologra felhívtam a játékosaim figyelmét: a számolgatásokat négy negyed erejéig iktassák ki az életükből, és tegyenek meg mindent azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el Zalaegerszegen. Egy biztos, a Zete most nem kalkulál, neki létkérdés a győzelem. Ha nyer, még bejuthat a nyolcba, ha pedig mégsem, velünk szemben két sikert számlál a továbbiakra. Nekünk kevesebb a veszítenivalónk, ezért felszabadult produkciót várok a fiúktól. Azt azért hozzáteszem, egy-két pályával állandó kapcsolatban leszünk, hiszen a dombóvári vagy éppen a szegedi meccs eredményétől is függhet a sorsunk... Kupapárharccal indul a negyeddöntők sora A bajnoki címvédő Kaposvár tesz újabb látogatást a Bujtoson Nyíregyháza (KM - B. T.) - Szerdától erőltetett menetben, kétnaponta játszott meccsekkel, két fronton is a négy közé jutásért harcol a Szabolcs Gabona-NYVRC férfi röplabdacsapata. A tervek megvalósulására a kisebb esély éppen a kupapárharcban mutatkozik, hiszen a bajnoki címvédő Kaposvár lesz Oláh János csapatának riválisa. A negyeddöntő első ütközetére szerdán (17 óra) kerül sor a bujtosi csarnokban, a visszavágót pénteken rendezik, vasárnap pedig már Kecskeméten, a bajnoki negyeddöntő első derbijén lesz jelenése az NYVRC-nek.- Ha az eddigi erőviszonyokat tekintem kiindulási alapnak, túl sok esélyünk nincs a Kaposvár elleni pároscsatában - mondta cseppet sem köntörfalazva Oláh János edző. - A csapat összeállítását illetően ugyanolyan lehetőségeim vannak, mint a Szeged ellen, magyarán Csukinra most sem számíthatok. Vasárnap lényegesen meggyőzőbb játékra és győzelemre számítottam, és ez sem jó előjel a mostani párharcra. Viszont nekünk van kevesebb veszítenivalónk, és ha nem is sikerül kiharcolni a továbbjutást, arra azért jó lehet ez a párharc, hogy felkészüljünk a sorsdöntő Kecskemét elleni derbikre. Szerdától tehát öt nap alatt három fellépés vár a nyíregyháziakra, kérdés a terhelés vajon javára szolgál-e majd a társaságnak.- Nem szabad ezzel foglalkoznunk - adott kategorikus feleletet Oláh János. - Úgy kell felfogni az egészet: legalább lehetőségünk van arra, hogy kontrolláljuk magunkat a Kecskemét elleni meccsekre. Az egészből tehát tőkét kovácsolhatunk, egyedül a hosszú utazások miatt tartok egy kicsit. A tréner egy mondat erejéig már kitért arra, hogy szerdán nem számíthat Csukinra. A munkavállalási ügyeit Kazahsztánban intéző játékosról elterjedt, hogy már nem is tér visz- sza Nyíregyházára, mert kenyéradója nem nagyon számít a szolgálataira. A híresztelést Balogh István, a kft. menedzsere kapásból cáfolta, mondván a játékos jó esetben szerdára is befuthat, de péntekre szinte biztosan lerendezi az ügyeit. Szalaiék nem akarnak elszállni RAJN0K0K LIGÁJA Labdarúgás, a szerdal mérkőzések C csoport: Porto-Real Madrid, Panathinaikosz-Sparta. _______ D csoport: Arsenal-Leverkusen, La Coruna-Juventus. Nem költekezte túl magát a Túrricse Túrricse (KM - K. T.) - Takarékoskodott a Túrricse. A megyei egyes futballegylet mindössze egy új játékost igazolt. Tóth István, a Gacsály huszonegy esztendős középpályása imFeladta Ferrero továbbjutott a dubai tenisztornán, hiszen a 7-5-re megnyert első játszma után ellenfele, Ulirach feladta a meccset EPA-felvétel már a Garga-gárda tagjának számít. A ricseiek egyetlen labdarúgót „vesztettek”: a fiatal Nagy József a Tunyogmatolcsot erősíti a tavaszi idényben. Mindeközben a Garda Endre vezényelte társulat jó néhány előkészületi mérkőzésen pályára épett. Ugyancsak friss hír, hogy a Túrricse ezentúl szombat helyett vasárnap tudja le hazai bajnoki mérkőzéseit. Visszalépnek a vasmegyeiek Vasmegyer (KM - K. T.) - Volt egyszer egy futballcsapat... A gárda megjárta a hadak útját, mígnem az elmúlt évad végén visszavere- kedte magát a megyei másodosztályba. Kezdetben minden klappolt, az őszi idény elején tizenöt pontot szorgoskodott össze az akkor még Czirbik Richárd irányította társulat. Majd rossz idők jöttek... Az egylet zsinórban bukta el a meccseket, egyre mélyebbre süllyedve a tabellán. Még így is megkapaszkodhatott volna a vezetőség nélkül vegetáló alakulat, de a játékosok már nem kértek a további harcból. Az edző, és négy futballista megunta, hogy senki nem figyel rájuk és februárban elköszöntek. így esett, hogy a Vasmegyer öltözője jószerivel kiürült, a „nagycsapat” gyakorlatilag „elfogyott”, a pálya elnéptelenedett. Bár az írásbeli bejelentés még várat magára, a szóbeli jelzés megérkezett a szövetséghez: a Kutykó Sport csoport tizenkettedik helyén posztoló együttes visszalép a bajnokságtól. Információnk szerint az illetékesek - a szabályok értelmében - törlik a „vasiak” eddigi eredményét, eme lépés pedig átrendezi a táblázatot. t