Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-22 / 45. szám

2002. február 22., péntek MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Holtág-program A környezetvédelmi miniszter, Túri-Kovács Béla csütörtökön cáfolta, hogy a holtágak rehabilitációjá­ra született program nem működik. 0 Idegenforgalom Határon átnyúló, oszt­rák és magyar regionális idegenforgalmi marketingrendszer működtetéséről írtak alá megállapodást csütörtökön a sárvá­ri Nádasdi-várban az ausztriai Schlösser Strasse, valamint a Kincstári Vagyoni igazgatóság vezetői. 0 Biblia Vizsolyban A vizsolyi reformá­tus templomból február 10-én ellopott Károli-biblia átmeneti pótlására Ro­ckenbauer Zoltán kultuszminiszter csü­törtökön adott át egy példányt az Or­szágos Széchényi Könyvtárban őrzött há­rom vizsolyi biblia közül. Aranyserleg és kitüntetések Budapest (KM) - A közelmúltban tartotta éves közgyűlését a Magyar Gasztronómiai Szövetség Budapesten, az Atrium Hyett Szállodában. A rendezvény keretében kitüntetéseket nyújtott át Unger Károly, a Gasztronómiai Szövetség elnöke. Megyénkből a nyíregy­háza és környéke regionális szervezetnek éves munkája elismeréséül Aranyserleget adományozott, amelyet dr. Kovács Mihály- né elnök vett át. A magyar gasztronó­miáért végzett munkája elismeréseként szakmai kitüntetésben részesült Kollonay István, a nyíregyházi Sipkay Barna Keres­kedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgal­mi Szakközép- és Szakmunkásképző Isko­la cukrász szakoktatója, Andrásiné Teme- si Hilda, a vásárosnaményi Lónyay Meny­hért Szakközép- és Szakmunkásképző Is­kola szakács szakoktatója, Szilágyi István­ná, a Hotel Korona szállodaigazgatója, Törőné Sárai Katalin, a Vadászcsárda tu­lajdonosa. A kitüntetettek (balról): Andrásiné Temesl Hilda, Törőné Sárai Katalin, dr. Kovács Ml- hályné, Szilágyi Istvánná, Kollonay István Térhódító márkás termékek Budapest (KM) - Gyors ütemben ter­jednek a kereskedelmi márkás termé­kek. Számuk egy év alatt egyharmad- dal bővült, elérte a 2443-at tavaly no­vemberben. Kétharmaduk élelmiszer, egyharmaduk háztartási vegyi áru. Élelmiszernél a konzerv, tej-tejtermék, valami húskészítmény kategóriában talál­ható a legtöbb kereskedelmi márka. Ház­tartási vegyi árunál a szappan-tusfürdő- habfürdő együttes vezeti a ranglistát, majd a kozmetikum és háztartási tisztítószer kö­vetkezik. A napi fogyasztási cikkek teljes forgalmából a kereskedelmi márkák jelen­legi részesedése 7-8 százalékra becsülhető. A GfK által végzett felmérés során a vá­laszadók 85 százaléka ismerte az áruválasz­téknak ezt a részét. Többségük vásárolja őket kisebb-nagyobb rendszerességgel, és csak egynegyedük látta már a kereskedel­mi márkás cikkeket, de még nem vásá­rolt belőlük. A rendszeres vásárlók főleg a 40 évesnél fiatalabb háziasszonyok, kö­zépfokú végzettségűek, alföldiek, vidéki nagyvárosi lakosok, és akiknek háztartá­sában legalább hárman vagy többen élnek. Azok között, akik még nem találkoz­tak kereskedelmi márkás termékkel, kiemelkednek a 60 évesek és idősebbek, a 8 általánost vagy kevesebbet végzettek, ala­csony jövedelműek. Kiemelt feladat a demokrácia védelme Hatpárti egyeztetést tartottak csütörtökön a köztársasági elnöknél, Mádl Ferencnél Az Országház Nándorfehérvári Termében a hatpárti találkozón részt vett Pokornl Zoltán a Fidesz, Dávid Ibolya az MDF, Csurka István a MlÉP, Kuncze Gábor az SZDSZ, Kovács László az MSZP elnöke, Gylmóthy Géza az FKGP főtitkára, valamint Becker Pál, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, Mádl Ferenc állam­elnök és Paczolal Péter, a Köztársasági Elnöki Hivatal helyettes vezetője MTi-feivétei Budapest (MTI) - Mádl Fe­renc köztársasági elnök az általa kezdeményezett hat­párti konzultáción felszólí­totta a pártokat, hogy a nemzettel szemben viselt fe­lelősséget vállalva, az állam­polgárok jövőjét, a közös jö­vőt szem előtt tartva politi­záljanak a kampány hátralé­vő részében. A köztársasági elnök jelzi: a 2002-es választási kampány olyan új elemeket hozott felszín­re, amelyek a társadalomban is nyugtalanságot okoznak. Véle­ménye szerint ezek hatására a társadalom politikai nézeteiben a választások előtt megszokott­nál sokkal nagyobb mértékben polarizálódik, és felmerül annak veszélye, hogy ez a megosztott­ság hosszabb ideig elhúzódik. Mádl Ferenc a nemzet egységé­nek védelmében arra hívja fel a pártok és vezetőik figyelmét, hogy minden nemzet életében vannak olyan értékek és érde­kek, amelyek védelme vala­mennyi párt feladata, amelyeket a nemzeti egység fontos zálogá­nak kell tekinteni. Sajnálatos volna, ha a válasz­tási kampányban az elmúlt évek­ben létrejött jelentős konszenzu­sok is komoly sérüléseket szen­vednének. Ezt a továbbiakban nem szabad megengedni - szö­gezte le közleményében Mádl Fe­renc. A köztársasági elnök jelez­te: kiemelt feladata a demokrá­cia védelme. A lakosság döntő része zavartan, gyakran értetle­nül figyeli a pártok által hasz­nált, nemritkán durva, a demok­rácia intézményeit is nemegy­szer negatívan érintő, elfogadha­tatlan hangnemet - fogalmazott Mádl Ferenc. Az államfő szerint negatívan befolyásolhatja a választási rész­vételt a másik lejáratására irá­nyuló, az ellentétes nézeteket valló politikusok, pártok durva támadása. A nem az ország va­lós problémáira koncentráló kampány elriasztja az embereket a politikától - mutatott rá meg­jegyezve, hogy az ilyen kampány nem kínál valóságos alternatí­vát, mindezek által maga a de­mokrácia csorbul. Mádl Ferenc nyomatékosította, hogy a demok­rácia védelme, elveinek tisztele­te a kampányban is kötelesség. Figyelmeztetése szerint a válasz­tás után hivatalba lépő kormány nem egy párt, nem egy szavazó­tábor, hanem az ország kormá­nya lesz, amelynek működése so­rán a nemzet egészét érintő, gyakran az egész nemzet támo­gatását igénylő kérdésekben kell majd döntenie olyan kérdések­ben, amelyek hosszú időre meg­határozzák sorsunkat. Ne csorbuljon megyénk érdeke a rádióban Nyíregyháza (KM) - To­vább gyűrűzik a polémia a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója vezetői pályázatá­nak elbírálásához meghívott megyei és nyíregyházi ön- kormányzati vezetők részvé­teli szerepe körül. Szerdán Tukacs István nyír­egyházi alpolgármester elhatáro­lódását, csütörtökön a Kossuth Rádió adófőszerkesztőjének rea­gálását közöltük. Mindkettő is­meretében dr. Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke adott ki nyilatkozatot, Tukacs István pedig az adófőszerkesztő válaszá­nak hangnemét bírálta. Ismerik a jogot Helmeczy László közleményé­ben többek között nyomatékosan hangsúlyozta: „Nyíregyháza al­polgármestere és én magam is tisztában voltunk azzal, hogy a jelenlegi jogi keretek között sza­vazati joggal nem rendelkezünk. Kritikai megjegyzéseink az ülé­sen elhangzott vezetői álláspont­tal voltak összefüggésben, neve­zetesen azzal, hogy a Magyar Rá­dió a körzeti stúdiók - köztük a Nyíregyházi Stúdió - műsoride­jét csökkenteni kívánja. Megíté­lésünk szerint nem csorbulhat a megye érdeke a Magyar Rádió vezetésének év közben megho­zott költségvetési döntése alap­ján.” Kifejtette: a meghallgatáson világossá vált, hogy a pályázat kiírásának indokaként felhozott - döntően gazdasági - érvek mö­gött elsősorban a mindenáron való személyi változtatás szándé­ka húzódik meg. Ezt követően kiemelte: „Kifogásoltam, hogy bár a stúdióvezetők vezetői meg­bízatása ez év végén járna le, az új vezetői megbízásokat mégis ez év tavaszára kívánják előrehoz­ni. A választások előtt ennek po­litikai színezete van. Felvetettem azt is, hogy már elkezdett költ­ségvetési év van, ezért valószí­nűleg már érvényben vannak a stúdióvezetők által megkötött szerződések. Egy évközi vezető- és műsorszerkezet-váltás jelentős jogi bonyodalmakkal és többlet- költségekkel járhat.” Megjósolható váltás Az elnök kifejezésre juttatta: a Nyíregyházi Stúdió vezetésére pályázókkal személyes problémá­ja nincs, sőt arról tájékoztatta a bíráló bizottságot, hogy mindhá­rom pályázót alkalmasnak tart­ja stúdióvezetőnek, de nem tud­ja támogatni a Magyar Rádió ve­zetésének a stúdió működtetésé­re vonatkozó elképzeléseit. Nyilatkozatát Helmeczy László így zárta: „A bíráló bizottság és a köztünk folytatott beszélgetés és a pályázók meghallgatásán ta­pasztaltak alapján állítom, hogy már a pályázat elbírálása előtt in­formálisan megszülettek a szemé­lyi döntések a stúdióvezetőkről. Ebből fakadóan a legtöbb stúdió élén a vezetőváltás előre megjó­solható. Ezért Nyíregyháza alpol­gármesterével együtt elhatároló­dunk egy olyan döntéstől, amely­re a pályázók meghallgatása nemigen volt semmilyen befo­lyással, ezért az alpolgármester úr nyilvánosságra hozott vélemé­nyét magam is osztom.” Nem asszisztáltak Tukacs István csütörtök dél­utáni sajtótájékoztatóján a keddi­nél részletesebben ismertette a történteket. Ezek lapunkban rész­ben már megjelentek, részben egybecsengenek a megyei közgyű­lés elnökének véleményével. Hangsúlyozta: a bizottság nem folytatott érdemi vitát a pályáza­tokról, a pályázókról, a meghívott önkormányzati vezetőknek a dön­tés folyamatába beleszólása nem volt; a nélkülük meghozott dön­tésekhez pedig nem kívántak asszisztálni. Egyben Perjés Klá­ra adófőszerkesztő lapunk tegna­pi számában megjelent válaszá­nak stílusát ordenárénak minősí­tette, olyannak, amilyennel nem illethető sem egy önkormányzat, sem egy önkormányzati vezető. Robbantás Palesztin fiatalok népesí­tették be a Palesztina Hangja rádió és televízió gázai épületének romjait csütörtökön, miután izraeli katonák felrobbantották a létesítményt. Izraeli harc­kocsik és csapatok hajnal­ban behatoltak Gáza váro­sába és felrobbantottak egy átjátszótornyot is EPA-felvétel Kérdezhet Torgyán Józseftől Nyíregyháza (Szón) - A Szabolcs Online chat vendége lesz február 25- én, hétfőn délután 5 és 7 óra között dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. A politikusnak az inter­netezők a www.szon.hu cí­men tehetik fel kérdéseiket. Aki ebben az időben nem lesz internet közelében, az előre is elküldheti kérdéseit a szon@inform.hu címre, s megkapja a választ. Hu Csin-tao Hu Csln-taót (59) tartják Kína következő vezetőjének. 15 éven át vezetheti az országot, mialatt Kína gazdasági reformokkal és politikai nyomással küzd. © 1988-89: tibeti párttitkár - főszere- ) pet játszik a kínai elnyomás elleni lá- | zadás leverésében. ft 1992: Teng Hszlao-plng támogatja szerepvállalását a politikai blzott­ságban.______________________________ © 1998: alelnökké nevezik ki. © 1999: Clang Cö-mln helyet­tese lesz a kínai hadsereget felügyelő központi katonai blzott­ságban.______________________________ © 2001: első látogatása Nyugat-Euró- pában - ellentmondást nem tűrőnek, profinak, rejtélyesnek tartják. _______ © 2002 ősze: Cslang Cö-mln visszavonulása után valószínűleg a kommunista párt vezetője lesz. © GRAPHIC NEWS Stet» Ma- mum- ' , Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@inform.hu) Szerkesztők: Cservenyák Katalin (cseka@inform.hu) - aktuális. Balogh József (balogh@inform.hu) - belpolitika. Galambos Béla (galambos@inform.hu) - gazdaság. Mán László (man@inform.hu) - sport. Marik Sándor (marik@inform.hu) - társadalom. Sipos Béla (sipos@inform.hu) - térség. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Telefonközpont: (42)501-510. Szerkesztőségi telefax: 501-973, Hirdetési telefax 501-970. Interneteim: http://www.kelet.hu. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu -hird.: kelethird@inform.hu. Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526- 626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Angyal Sándor. Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet. Marketingvezető: Kereső Magdolna. Technikai vezető: Csonka Zsolt. Terjesztési vezető: Szerbina István telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditál- ja a MATESZ. Kézbesítési problémáikat a 0640/424-424-es kékszámon jelezhetik. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., fax: 501-970. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesitőinél vagy átutalással az llnform Média Kft. Bank Austria Credi­tanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Média Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka. Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy . évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 59 forint, pénteken a TV Plusszal 64 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Amu- Nyomtatás:Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ™

Next

/
Thumbnails
Contents