Kelet-Magyarország, 2002. február (62. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-14 / 38. szám
2002. február 14., csütörtök Kelet** Magyarország MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Képzés Korábbi hírünkkel ellentétben március 1-jéig jelentkezhetnek az érdeklődők a Debreceni Egyetem Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai kara szülésznőképző szakára, az intézmény várja mindazokat, akik elhivatottságot éreznek e pálya iránt. 0 Koncert A blues-zene kedvelőit várják február 15-én, pénteken este kilenc órától a nyíregyházi Neo klubba, ahol a Takács Tamás Dirty Blues Band lép a közönség elé. 0 Előadás Az időskori mozgásszervi megbetegedésekről tart előadást dr. Bartha Attila reumatológus főorvos a borbányai művelődési házban február 18- án délután két órától. 0 Versengő vezetők A Nyírbátori Határőr Igazgatóság a házigazdája február 15- én és 16-án a Határőrség vezetői sportvetélkedőjének, melyet három számban - pisztolylövészet (Debrecen, apafai lőtér), teke (Debrecen, Oláh Gábor úti sporttelep, 15-én), ügyességierőnléti gyakorlatok, szlalomfutás (Nyírbátori Sportcsarnok, 16-án) rendeznek meg. Kreatív Kollégisták A Sipkay Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola az idén is megrendezte a Kollégiumi Napok kiállítás sorozatát. A tehetséges tanulók karikatúrái, versei mellett érdekes szalvétadíszítés-kiállítás is megtekinthető Sipeki Péter felvétele VÁLASZTÁS 2002 0 A MIÉP programjai Hegedűs Zsuzsanna református lelkész, a MIÉP budapesti országgyűlési képviselőjelöltje február 15-én 17 órakor Dombrádon, a Vénusz étteremben, Balczó Zoltán országgyűlési képviselő pedig február 16-án 17 órakor Nagykállóban, a művelődési házban tart politikai előadást. Támogathatók a munkaadók Nyíregyháza (N. L.) - A Gazdasági Minisztérium a vállalkozások gazdálkodási feltételeinek javítása érdekében a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprész terhére indított munkaerőpiaci programra a megyei munkaügyi központok közreműködésével pályázatot hirdetetett. Cél a minimálbérnövelés esetleges kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak ellen- súlyozása, lehetőség van a járulékteher- többlet és az élőmunka többletköltség részbeni, vagy teljes átvállalására. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad február 15-től a megyei munkaügyi központ információs centruma Nyíregyházán az Egyház u. 13. sz. alatt, telefon 42/599-599. Tájékoztatást lehet majd kérni a megyei kereskedelmi kamarától és az agrárkamarától is. A pályázatok benyújtási határideje március 18. Pályázhatnak belföldi székhelyű gazdasági társaságok, vállalatok, trösztök, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, közhasznú társaságok. A KM TOP 100 Klub szerda esti nyíregyházi összejövetelén az építőipar megyei helyzetéről volt szó a szakma képviselőinek bevonásával. Az elhangzottakról később számolunk be Növények jelzik a veszélyt (Folytatás az 1. oldalról) A program során a településeken a levegő szennyezettségét aktívan jelző növényeket ültetnek el, s a fák levelein összegyűlt anyagok vizsgálatával állapítják meg a levegőszennyezés mértékét.- A városokban ötven-száz mintavételi helyen ültetnek növényeket, s e területekről gyűjtik a levélmintákat is - mondta el az igazgató - Az így nyert eredmények birtokában lehetővé válik a városok levegőminőségi térképének elkészítése, amely segítséget nyújthat az ön- kormányzatoknak a városfejlesztési tervek kialakításában is. Állami pénzek a településeknek Nagykálló (KM - Gy. L.) - Tegnap Pintér Sándor belügyminiszter Nábrádon, majd Nagykállóban avatott fel szennyvízberuházást. Ez utóbbit önkormányzati fórum követte. Mintegy kétszáz nagy költségigényű szennyvízberuházás torzó maradt, pénz hiányában nem tudták befejezni. A már felhasznált igen jelentős önkormányzati és állami pénzeszközök hasznosulása érdekében az önkormányzatok kezdeményezésére, majd Perlaki Jenő önálló képviselő indítványára az Országgyűlés tavaly megalkotta azt a törvényt, mely lehetővé tette egyszeri kiegészítő támogatás biztosítására azoknak az önkormányzatoknak, melyek a beruházás pénzügyi teljesítésének 20 százalékát 2000 végén meghaladták. A Belügyminisztérium 71 beruházást részesített kiegészítő támogatásban (Nagykálló a 172 millió forint kiegészítő támogatással egy 1 milliárd 697 millió értékű beruházást fejezett be, valósított, míg Nábrád a 60 millióval 539 milliót értő szennyvízhálózatot). A törvény által biztosított 3 milliárd 8 millió forinthoz további 1 milliárd 73 millió forint többlet- forrást biztosított a BM. A több mint négymilliárd forinttal összesen közel 42 milliárd forint értékű önkormányzati beruházást tudnak, tudtak (jó részük már készen van) megvalósítani. A kiegészítő céltámogatás lehetővé tette, hogy 63 gesztor, 11 társulás összesen 174 településen fejezhesse be a szennyvízberuházást. Pintér Sándor felhívta arra a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium csak az általuk ellenőrzött és ellenjegyzett számlákat fizeti ki. Ahol még mindig nem elég a pénz a befejezéshez, célszerű hitelt felvenni, a törlesztésre a támogatási lehetőséget a BM meg fogja találni. A miniszter szemléje Hodászon Hodász (KM - K. É.) - A helyszínen ismerkedett és szerzett információkat a hodászi ápolóotthon helyzetéről, gondjairól Har- rach Péter szociális és családügyi miniszter. A tényeket, az otthon anyagi helyzetének és épületeinek műszaki állapotát látva kijelentette: az itt dolgozók munkáját megismerve úgy látja, érzelmekben, gondoskodásban lényegesen gazdagabbak, mint az anyagiakat a tárgyi feltételeket illetően. Mint köztudott, a hodászi otthon fennállása óta ideiglenes engedéllyel működik, a műszaki fejlesztésére, épületeinek rekonstrukciójára kiírt pályázat harmadszorra sem lett sikeres. Harrach Péter szerint az azért fordulhat elő, mert az igénylők száma igen magas, a várakozók listája nagy. A pénzszerzés módjaként a címzett támogatások megszerzését, a helyi erők összefogását, egy kilenc évre szóló, országos rekonstrukció megindítását említette. A miniszter a megoldások közé sorolta az alapellátás fejlesztését is, amelynek keretében megoldható lenne bizonyos betegek otthoni környezetben történő ellátása, ápolása is, miközben az állam felelőssége az intézmények fejlesztése terén természetesen megmarad. A hodászi otthonban jelen volt a térség két országgyűlési képviselője, Simon Miklós és Veres János, valamint Simonná Rizsák Ildikó a megyei önkormányzat képviselője is. Az otthont Bíró Miklós igazgató mutatta be a vendégeknek, akik azt követően lakossági fórumon vettek részt, amelyen Harrach Péter a családpolitikáról tájékoztatta a megjelenteket. Hisztéríakeltő kampányolás Beregben? Az árvízi helyreállítás költségeinek megtéríttetésével riogatják az érintett lakosokat Nyíregyháza- Budapest (KM - MTI) - Nem félni! Ez volt az üzenete annak a tegnapi sajtótájékoztatónak, amit Tukacs István megyei pártelnök és dr. Kiss Gábor, a beregi 8-as számú választó- kerület országgyűlési képviselője tartott. Mindketten a választási kampányban tapasztalt hisztériát keltő jelenségek ellen tiltakoztak. Kiss Gábor elmondta: gyalázatos kampányolási eszköznek tartja azt (s itt kistelepülések neveit említette, ahonnan az információk származnak), hogy ajánlószelvény gyűjtés közben az ellenfél riogatja az árvízterhek feszültsége alól éppen felszabaduló embereket. Méghozzá azzal, hogy a Szocialista Párt választási győzelme esetén az árvízi helyreállítás költségeit az érintett lakosokkal megtérítteti. Úgy látszik - s ezt a képviselő egy aláírásával ellátott szórólapon is nyíltan vállalta -, hogy vannak olyanok, akiknek a választási győzelem minden hazugságot megér. Óvja az embereket attól, hogy hitelt adjanak a rágalmaknak és arra szólítja fel őket: vonják meg a bizalmat azoktól, akik ilyen eszközökkel élnek. A távozó Orbán-kormány helyi emberei már a kampány elején világossá tették - folytatta a kemény hangú kritikát Tukacs István -, hogy a hatalomban maradásért senkit és semmit nem kímélnek. Most a beregi emberek vannak soron. Ebbe a fegyvertárba tartozik a burkolt fenyegetésen túl az is, hogy a bak- talórántházi választókerületben Fidesz-MIÉP szövetséget hirdettek meg a kopogtatószelvények gyűjtésekor, ami a „na ugye, összenő, ami összetartozik” jegyében a kormánypárt szavahihetőségét vonja újólag kétségbe. A hiba mély: a kormány nem közli, mire számíthatnak az emberek, s még csak nem is a megye súlyos helyzetéről szólnak. Az érdemi vita helyett újabb terveket, álmokat próbálnak eladni, abban bízva, hogy a megyénkben lakó emberek buták és feledékenyek. Ez nem igaz, ráadásul abban a nyugalmat és biztonságot garantáló MSZP-ben bízhatnak, mely a feladatokra és (mivel nincs szorongatott helyzetben) nem a fenyegetésre összpontosít - jelentette ki a pártelnök. A baktalórántházi esettel kapcsolatban Seszták Oszkár, a Fidesz megyei irodavezetője az MTI-nek úgy reagált, hogy a kiadvány egy civil szerveződésé, s ahhoz a pártnak semmi köze. „Sajnálatosnak nevezte azonban, hogy a szervezet a Fidesz-MDF jelöltjével együtt ajánlotta a választóknak a MIÉP indulóját. Megítélése szerint a baktalórántházi eset felemlegetése arra utal, hogy az MSZP az egyházak után a civil szervezetek megregulázá- sára is törekszik.” Tök A nyíregyházi piac korai nyitásakor nem hiányozhat a nyírszőllősi Bilinszki András, aki még mindig frissen tartott tököt árul, melyet szívesen vesznek az egészséges táplálkozás hívei Balázs Attila felvétele Egyszerűbb hitel SzéchenyHíártyával Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Váratlan kiadásaik fedezéséhez gyorsabban és egyszerűbben juthatnak hitelhez a Széchenyi-kártya révén a mikro-, kis- és közép- vállalkozások. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége még az elmúlt év novemberében kötött megállapodást a vállalkozói hitelkártya program kidolgozásáról, bevezetéséről. A közös konstrukció célja a mikro-, kis- és középvállalkozók tőkeellátottságának javítása, átmeneti likviditási problémáinak kezelése éven belüli forgóeszköz-finanszírozási hitellel. A hitelkártya-birtokosok számára egy éven át maximum egymillió forintos hitelkeret áll rendelkezésre, háromhavonkénti lejárattal. A hitelkeret terhére a hitelkártyával készpénz vehető fel, illetve vásárlásra is alkalmas belföldön és külföldön egyaránt. A hitel szerződés szerinti törlesztése esetén a hitelkeret egy éven keresztül negyedévenként újabb hitelképesség-vizsgálat nélkül ismételten érvényes. A konstrukcióban induláskor a kereskedelmi és iparkamarák, valamint a VOSZ tagjai vehetnek részt, de nem kizárt, hogy az első tapasztalatok értékelését követően más munkaadói érdekképviseletek is bekapcsolódnak a programba. A Széchenyi-hitelkártya programban azok az egyéni és társas vállalkozások, közhasznú társaságok vehetnek részt, amelyeknél a foglalkoztatottak száma 250 fő alatt van. A hitel kamata várhatóan évi 10-12 százalék lesz.