Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-08 / 6. szám

2002. január 8., kedd HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Jótékonysági bál A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium szülői munkaközös­sége január 12-én este hét órától jóté­konysági bált rendez. A teljes bevételt a Krúdy Alapítvány javára fordítják. 0 Szánkócsengés Napkoron E címet vi­seli az önkormányzat és a Nyírségi Te­rületfejlesztési Önkormányzati Társulás január 11-i egész napos, idegenforgalmi programja. 0 Kertbarátok A nyíregyházi Helyőrségi Klub Kertbarátok Köre január 8-án 15 órától kezdődő foglalkozásán az új bor kezelése lesz a téma. MEZOPONT Viharos kedvezmény Kovács Éva Ritkán kerül szóba a honi közéletben olyan téma, amely akkora vihart kavar, mint a december 22-én aláírt magyar-ro­mán kedvezménytörvény. Az a megállapodás, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Nastase, Romá­nia első embere látott el kézjegyével, s amely a romániai magyaroknak - többek véleménye szerint a román kormányfő határozottságának köszönhetően immár -, a romániai állampolgároknak is számos, Magyarországon igénybe vehető kedvez­ményt ad meg. Még meg sem száradt a papíron a tin­ta, amikor szinte lavinaként, elemi erővel megindult a kritika is. Az egyezményt tá­madó ellenzéki pártok mostanra szinte ki­csontozták a szöveget, pontról pontra ele­mezve, mit jelent majd a gyakorlatban a munkavállalás, vagy éppen az egészség- ügyi ellátás területén az egyezmény lé­nyege. Vízióként vázolják a jövőt, amely­ben a magyar munkavállalók esélyei a minimálisnál is kisebbre zsugorodnak, mondván, nincs az a magyar munkaadó, aki - nem az olcsó, de a drágább munka­erőt alkalmazza, ha ezt megteheti. A parlament egészségügyi bizottságá­nak elnöke a másik leggyakrabban emle­getett súlyos kifogást, az egészségügyi el­látás kiterjesztésének veszélyét hangsú­lyozva az egészségügyi miniszter meg­hallgatását szorgalmazza, mondván, a Ro­mániából érkezők orvosi ellátása alapo­san megterheli a magyar egészségügy amúgy sem vastag bukszáját, ezáltal a ha­zai páciensek ellátása kerülhet komoly veszélybe. Mindkét oldalon hallhatók átlátszó, meg egészen érthető érvek is. Ki-ki hajtja a maga igazát, lesöpörve az ellenoldalon megfogalmazott tényeket, véleményeket. Pedig őszinte szóra, tisztánlátásra e téren is nagy szükség lenne. Különösen me­gyénkben, amely földrajzi helyzeténél fogva a témát illetően leginkább érintett, érintett lehet. Áll a bál. S hol van még április 7-e, a választás első fordulója?! IUS lesz ebédre szi- Ferter János rajza Városforum Ibrány (KM - L. Gy.) - Városfórumot tart az ibrányi képviselő-testület egy hét múlva, január 14-én, délután öt órától a Közösségi Ház nagytermében. A fórumon Berencsi Béla polgármester beszámol az önkormányzat elmúlt évi eredményeiről, il­letve a 2002-es év célkitűzé­seiről. Tavaly az intézmé­nyek kerültek előtérbe, bőví­tették a Szabolcs utcai óvo­dát, több tíz millió forintot fordítottak az iskola korsze­rűsítésére, különös tekintet­tel a számítógépparkra. Lé­nyeges fejlődés volt a város életében az okmányiroda megnyitása, a belvízelvezető rendszer kiépítése. A fórum második előadója Trencsényi Imre képviselő, a sportbi­zottság elnöke lesz, aki a vá­ros sportéletéről számol be. Pékek gyűlése Nyíregyháza (KM) - A Magyar Pékek Ipartestületé­nek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete 2002. ja­nuár 10-én, csütörtökön 10 órától a megyei Kereskedel­mi és Iparkamara nyíregy­házi székházában (Széchenyi u. 2.) tartja évadnyitó köz­gyűlését. A szakmai képvise­let aktuális témát jár körbe, a részt vevő pékek ugyanis a kenyér és péksütemény év eleji áremeléséről illetve az arról kibontakozó vitáról egyeztethetik álláspontjukat. A szép zöldségre és gyümölcsre mindig lesz kereslet Nyéki Zsolt felvétele Uniós előnyök felkészült gazdáknak A termelőknek ismerniük kell vetélytársaikat és az új piaci helyzetet Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) - A ter­vezhetőbb gazdálkodás olyan cél és érdek, ami az Európai Unió agrárrendszerének megismerésére kényszeríti a mezőgazdasági termelőket. A felkészülés segítését egyik legfontosabb feladatának te­kinti 2002-ben az agrár­kamara. Komoly ágazati képviselettel büszkélkedhet a Szabolcs-Szat­már-Bereg Megyei Agrárkama­ra, hiszen tagsági köre éves szinten 50 milliárd forint nettó árbevételt produkál. Ez a köte­lező tagság idején jellemző adat 72 százaléka, s a bő egy éve ön­kéntes alapú szerveződésre te­kintettel ez szép eredménynek mondható. A növekedés feltételei- A megújuló kamara a hagyo­mányos szolgáltatások mellett különösen nagy hangsúlyt he­lyez az európai uniós csatlako­zásra, a termelők felkészítésére. A megyei gazdáknak pontosan kell tudniuk azt, hogy milyen versenytársak várnak rájuk, mi­lyen versenyhelyzetben méret­tetnek meg, ha Magyarország az unió tagja lesz. Rendkívüli jelen­tőséggel bír, hogy a csatlakozá­sig miként sikerül helyreállítani az ágazat jövedelempozícióját, a termelés növekedésének feltéte­leit - említette vissza- és előre­tekintő értékelésében Bíró Mik­lós, a megyei Agrárkamara ügy­vezető alelnöke. Indoklásában kifejtette: az EU agrárrendszere a termelőknek kiszámítható és a jövedelmet biz­tonságosabban tervezhető kere­teket nyújt már évtizedek óta. Hazánk csatlakozásával ennek kedvezményezettjei lesznek a magyar gazdák is, de csak azok, akik a követelményeknek megfe­lelnek. Ez célirányos felkészülést igényel, legyen szó a mindenko­ri kormányzatról, egyéni terme­lőtől vagy éppen gazdasági tár­saságról illetve szövetkezetről. A piac elemzése- Agrárdiplomáciai feladat a termelési potenciálra alapozó kvóták megszerzése, az agrárkor­mányzatra vár az egyes termé­keknél tapasztalható diszkrimi­natív piaci befolyásolás meg­szüntetése, a technológiai fejlesz­tések kiemelt támogatása, az EU- joganyagok gyorsított ütemű át­vétele - sorolta a teendőket az alelnök. A termelők felkészítésé­nek felelősségében viszont már osztoznak a helyi kamarák is, hi­szen ők közvetítik az uniós isme­reteket, jogszabályokat, informá­ciókat az érintettekhez. Mit kell ehhez tenni? Tájékoz­tató előadásokat szervezni, kon­zultációkat tartani szakemberek részvételével, kiadványokat ter­jeszteni a termelők körében és még számtalan egyéb módja lé­tezik a felvilágosító munkának. Természetesen napjaink segítsé­géről sem feledkezhet meg a ka­mara, ezért vállalja továbbra is az üzleti lehetőségek, a lehetsé­ges partnerek feltérképezését, piaci folyamatok elemzését, kö­zös bemutatkozást kiállításokon, vásárokon. A tagok továbbra is igénylik a segítséget a pályáza­tok készítésénél, s érdeklődés kí­séri az olyan oktatási, képzési programokat, mint amilyen az idén hetedik alkalommal meg­szervezett integrált termesztés téli tanfolyam. Elektronikus kereskedelem- Ebben az évben szeretnénk befejezni az agrometeorológiai szolgáltatási rendszer kiépítését, s jó lenne, ha előrejelzések már idén megjelennének a gyakorlat­ban. Tetemes költségektől ment­heti meg magát az a gazda, aki tudatosan, alapos szakmai isme­retek birtokában végzi munkáját - hívta fel a figyelmet Bíró Mik­lós az Országos Meteorológiai Szolgálattal közös kezdeménye­zésére. A kamara a környezet­kímélő gazdálkodási eljárások népszerűsítésére is törekszik a Környezetvédelmi Minisztérium közreműködésével. Újdonság lesz a Magyar Ag­rárkamara összefogásával meg­valósuló elektronikus kereske­delmi szolgáltatás, amely az ér­tékesítés meglehetősen gyenge alapjait hivatott megerősíteni. A tervek megvalósításához megfe­lelő hátteret nyújt a kamara sta­bil gazdálkodása, a tagdíjból származó bevételek kiegészítése pályázatok révén szerzett támo­gatásokkal. MEGKÉRDEZTÜK: MENNYIRE TERHELI MEG A CSALÁDI KASSZÁT AZ ÉV ELEJI ÁREMELÉS? S ajnos, nagyon meg­terhelő a család szá­mára az év eleji áreme­lés. Az édesanyám egye­dül nevel engem és két testvéremet. Mivel még mindhárman tanulunk, igen csak be kell osztani a pénzt. Egyrészt meg­próbálunk spórolni, másrészt pedig odafigye­lünk arra, hogy a leg­szükségesebb dolgokat vásároljuk. Manapság minden egyre drágább, így évről évre nehezebb a megélhetés. Hódi Ildikó TANULÓ S zinte már nem számít újdonságnak az év ele­ji áremelés, hiszen me­netrendszerűen nőnek a kiadások. Erre egyébként szerintem mindenki szá­mít. Emelik a közüzemi díjakat, emelik a bérleti díjakat, fűtést, villanyt, gázt, stb. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy az életszínvonal közben folyamatosan csökken, hi­szen a fizetések nem kö­vetik a kiadásokat. így csak kemény spórolással lehet megélni. ZSURAKOVSZKI LÁSZLÓ KERESKEDŐ É vről évre egyre nehe­zebben élünk. Egye­dül nevelem a gyermekei­met, szociális segélyből és családi pótlékból gazdál­kodunk havonta. Roho- don lakunk és sajnos, azt látom, hogy rajtunk kívül még nagyon sokan van­nak hasonló helyzetben. Szeretnék én is megtaka­rítani egy kis pénzt, de ennyiből az alapvető szükségleteket sem lehet kielégíteni. Hiába próbál spórolni az ember ilyen körülmények között. Bencze Mihályné MUNKANÉLKÜLI E gyedül élek, teljes mértékben magamat látom el. Sajnos, én is megérzem az áremelést, hiszen a kiadások egyre nőnek, havonta jönnek a számlák. Vannak azonban alapvető dolgok, melyeket szerintem mindenképpen meg kell venni, és amire nem szabad sajnálni a pénzt. Ha szükséges, ezekre apránként kell fél­retenni kisebb összeget. Csak így lehet egy-egy drágább ruhát, berende­zést stb. megvásárolni. Boldog Máté tanuló M inden egyre drá­gább, így nagyon végig kell gondolni, mire költ az ember. Két gyer­mekem van, gyesen va­gyok, a pótlékok pedig nem fedezik a mindenna­pi kiadásokat. Igyekszem azonban mindent megad­ni a gyermekeimnek, in­kább magamtól vonok meg bizonyos dolgokat, csak ők ne szenvedjenek hiányt semmiben. Saj­nos, ez azonban egyre nehezebb a folyamatos áremelések miatt. Gál Gáborné KISMAMA I

Next

/
Thumbnails
Contents