Kelet-Magyarország, 2002. január (62. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-16 / 13. szám
2002. január 16., szerda HIRDETÉS /II ..Készítsünk jól megalapítva: minden 4-dil< szokó esztendőkben Nemzeti Magyar Olimpiai játékokat, úgy mint volt a régi görögöknél. Szerezzünk meg minden oda való készületeket. tégyünk meg lelkes erővel minden igyekezeteket, mert nemzetünk javára ennél felségesebb áldozatot nem tehetünk." (Nemes Kerekes Mihály 1836-ban kelt levele Széchenyi Istvánhoz) Mindannyiunk régi álma, hogy méltó módon mutassuk meg a világnak, mire vagyunk képesek mi, magyarok. 1990-ben Magyarország úgy határozott, hogy véget vet a XX. század megpróbáltatásainak. A magyarság ügy döntött, hogy behozva történelmi lemaradását, a XXI. századba emelkedő nemzetként lép be. Újra elfoglalja méltó helyét az európai népek közösségében. Ma. a harmadik évezred s a magyar államiság második ezer esztendejének kezdetén újabb döntés előtt állunk. Eljött az idő // ■ ✓ ■ •• •• hogy szerződést kössünk a jövővel A XX. szazadban többször is pályáztunk az olimpia megrendezésére. A történelem viharai azonban szertefoszlatták reményeinket. Ezzel egy olyan nép esett el a rendezés jogának dicsőségétől, mely az egy főre jutó aranyérmek es helyezések rangsorában mindig a legelsők között volt. Az összesített éremtáblázat első tíz helyezettje közül Magyarország áz egyetlen, ahol eddig nem rendeztek olimpiát. Már a legelső újkori olimpia megrendezésekor, 1896-ban felmerült Budapest mint lehetséges helyszín. Magyarország akitor kétszer olyan gyorsan fejlődött mint Nyugat-Európa. Ma. 2001-ben ugyanez a helyzet. megsokszorozza erőnket Közel két évtizede közvetlen és közvetett hasznait tekintve minden olimpia hosszú távú nyereséget hozott a rendező ország számára. Az olimpia új utakat, hidakat jelent. Megoldhatóvá válnak a távolsági közlekedés gondjai, enyhülnek a városi tömegközlekedés problémái. Új középületek, stadionok, sportcsarnokok, uszodák, szállodák emelkednek. Az olimpia lendületbe hozza az országot, tartósan fennmaradó új munkahelyek tízezreit teremti, megerősíti a hazai kis- és középvállalkozásokat és a külföldi cégek befektetési kedvét. Fellendíti az idegenforgalmat, megnyitja az európai uniós pénzalapokat, és elhozza a magyar sport új aranykorát. Az olimpia országépítő lehetőség mindannyiunk, gyermekeink és unokáink, a következő nemzedék számára. Az olimpia közös ügyünk, nemzeti önbecsülésünket erősítő közös sikerünk. Fogjunk össze a közös sikerért Budapest, 2001. december 11. Bajnai Gordon, a Wallis Befektetési Rt. vezérigazgatója Berényi János, a GYESEV elnök-vezérigazgatója Csák János, a CAIB Tőkepiaci Rt. vezérigazgatója Dómján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke Hernádi Zsolt, a MOL Rt. elnök-vezérigazgatója Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Patai Mihály, az Allianz Hungária Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója Somody Imre, a Somody Kft. ügyvezető-tulajdonosa Spéder Zoltán, az OTP Bank Rt. alelnöke Sugár András, a Westel Rt. vezérigazgatója Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke Tőkés Rudolf egyetemi tanár TÖlgyeSSy Péter országgyűlési képviselő Vereczkey Zoltán, a Volánbusz Rt. vezérigazgatója C25SS