Kelet-Magyarország, 2001. december (61. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-28 / 301. szám
2001. december 28., péntek Kelet«* Magyazorsiág MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Atom nélkül Az India és Pakisztán között kirobbant feszültség pakisztáni vélemény szerint nem torkollik majd atomháborúba. Erre a lehetőségre még csak nem is gondolnak - jelentette ki a pakisztáni katonai rendszer elnökének szóvivője csütörtökön. 0 Indiai szankciók Az újdelhi kormány bizottsága újabb szankciókat jelentett be csütörtökön Pakisztánnal szemben: a pakisztáni légitársaság gépei január elsejétől nem használhatják az indiai légtérét, és felére csökkentik a két ország diplomáciai képviseletének létszámát a másik országban. 0 Veszélyes al-Kaida Junisz Kanuni afgán belügyminiszter úgy véli, hogy bár az afgán földön zajló amerikai hadműveletek győzelmet arattak az al-Kaida terrorszervezet felett, maga a hálózat ugyanolyan veszélyes maradt, vezetője, Oszama bin Laden pedig sértetlenül túlélte a hajtóvadászatot. Januártól kenyéráremelés Budapest (MTI) - A jövő év elején az előállítási költségek emelkedése miatt 10 százalékkal növekszik a sütőipari termékek átadási ára - adott tájékoztatást Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója csütörtökön. Januártól a minimálbér 50 ezer forintra, az egészségügyi hozzájárulás mértéke pedig 4500 forintra emelkedik. A minimálbér kötelező emelése a sütőiparban dolgozók 65-70 százalékát érinti. Az ez év közepén 12 százalékkal drágult gáz árának is lesz áthúzódó hatása. Ezek a tényezők a sütőipari termékek előállítási költségeit 10- 12 százalékkal növelik. Werli József rámutatott: a költségek emelkedésére fedezetet kizárólag a termelői árak emelése jelent. A termelői árakat a sütőipari üzemek a jövő év elején kívánják emelni. Ez az ország egyes területein eltérő időpontban jelentkezik majd annak függvényében, ahogyan az egyeztető tárgyalásokat az üzemek befejezik a kereskedőkkel. A fehér és félbarna kenyér nettó átadási ára 120-125 forint lesz kilogrammonként, a vizes zsemle nettó átadási ára darabonként 12,5-13 forintra, a tejes kiflié 13-13,50 forintra emelkedik. A sütőipari termékek kiskereskedelmi árára az üzemeknek közvetlen hatásuk nincs, azt a kereskedők határozzák meg. Az alacsony sütőipari termékárak miatt az iparágban a jövedelmezőség igen alacsony, 2,46 százalékos. A bruttó keresetek ebben az évben átlagosan 63 ezer 100 forintot tesznek ki. A Sütőipari Egyesülés igazgatója közölte a fehér kenyér költségszerkezetét is. Eszerint: az anyaghányad 35,4, az energiahányad 22, a bérhányad 23,7 százalék. Az egyéb költségtényezők aránya 4,6 százalék, az eredményhányad 3,6 százalék, az áfa pedig 10,7 százalékot tesz ki. Demokratikus parlamenti választást tartottak Zambiában csütörtökön. Képünkön Anderson Mazoka elnökjelölt adja le szavazatát Lusakában EPA-felvétel Harmincnégy halott Szörnyű baleset történt csütörtökön: összeütközött két, utasokkal zsúfolásig megtelt autóbusz az észak-bangladesi Bográban. A csütörtöki szerencsétlenségben harmincnégy személy életét vesztette és huszonnyolcán - közülük többen igen súlyosan - megsérültek EPA-felvétel Kedvezménytönrény felülvizsgálattal? Az MSZP és az SZDSZ élesen bírálta, a Fidesz megvédte az egyetértési nyilatkozatot Budapest (MTI) - Rendkívül élesen bírálta az MSZP és az SZDSZ csütörtökön a kedvezménytörvény kapcsán megszületett magyar-román egyetértési nyilatkozatot, a kormánypártok illetékesei ugyanakkor - visszautasítva a vádakat - úgy vélekedtek: politikai haszonszerzés motiválja a két ellenzéki pártot. Keller László, az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője sajtótájékoztatóján a kedvezménytörvény haladéktalan felülvizsgálatát sürgette, mert a szocialisták álláspontja szerint a magyar és a román kormányfő között létrejött megállapodás ellentétes a magyar nemzet érdekeivel. Az ellenzéki politikus leszögezte: a miniszterelnöknek nem volt felhatalmazása egy üyen megállapodás megkötésére, amely szerinte a hatályos jogszabályokkal is szemben áll. Mint mondta, az Országgyűlésnek mielőbb tárgyalnia kellene az ügyről, majd hozzátette: egyelőre nem döntötték el, hogy kezdeményezik-e a parlament rendkívüli ülésének összehívását. A pártok véleménye Keller László hangsúlyozta: nem a kedvezménytörvénnyel, hanem a kormányfők között létrejött megállapodással van bajuk. A szocialisták parlamenti frakciója közleményében aggályosnak tartotta, hogy a kormány konkrétan nem kérte ki sem a szociális partnerek, sem a parlamenti pártok véleményét, illetve nem tartotta szükségesnek az Országgyűlés döntését a magyar és a román kormányfő által aláírt, a magyarországi munkavállalási kedvezményekre vonatkozó megállapodás kapcsán. Őry Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára a szocialisták nyilatkozataira reagálva leszögezte: az MSZP és szatellit-szervezetei politikai haszonszerzés céljából ismét az emberek riogatásának, fenyegetésének eszközével élnek. Az államtitkár sajnálatosnak tartja a szocialisták nyilatkozatát, amelyből kiderült, hogy a párt kibővített frakcióvezetői elnökségi ülésén kizárólag a megállapodás bírálatával foglalkoztak, míg a múlt héten, a hatpárti egyeztetésen a szocialista párt képviselői - Magyarország érdekeire hivatkozva - az egyetértési nyilatkozat aláírására ösztönözték a kormányfőt.- Magyarország is, mint minden más ország elsődlegesnek tekinti a hazai munkaerőpiac védelmét - jelentette ki Őry Csaba. Hozzátette: az egyetértési nyilatkozat pusztán elvi jelleggel rögzíti, hogy a román állampolgárok tekintetében egységes szabályok szerint lesz lehetőség munkavállalásra Magyarországon. A részletekről, a munkavállalás szabályairól, feltételeiről a két ország foglalkoztatási szakembereinek kell kidolgozniuk a kétoldalú foglalkoztatási egyezmény módosítását - mondta a politikai államtitkár. Súlyos vereség Szent-Iványi István, az Ország- gyűlés Külügyi Bizottságának szabad demokrata elnöke január 11-ére összehívta a testület rendkívüli ülését, amelyen a külügyminisztertől, a gazdasági minisztertől, valamint a szociális és családügyi minisztertől vár választ a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban született magyarromán kormányfői megállapodással összefüggésben. Az SZDSZ frakcióvezetője csütörtöki, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: a kedvezménytörvény a magyar külpolitika legsúlyosabb veresége. Magyar Bálint ügyvivő a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Grósz Károly volt az utolsó olyan magyar miniszterelnök, akit ilyen mértékben megvezetett és lealázott a román diplomácia. Újabb kazetta Oszama bin Ladenről A felvételen az USA elleni harcra szólít fel mindenkit Oszama bln Laden a katari al-Dzsazíra hírtelevízió adásában csütörtökön EPA-felvétel Doha (MTI) - Az Amerikai Egyesült Államokban szeptemberben elkövetett terror- támadások fő felelősének tekintett Oszama bin Laden újabb videoüzenetéből vetített részleteket szerdán a katari al-Dzsazíra hírtelevízió. Az állítólag Pakisztánból, ismeretlen közvetítő útján néhány napja a katari televízióhoz eljuttatott harminchárom perces videofelvételből négy perc negyven másodperces részletet mutatott be az al-Dzsazíra, amelyen - saját állítása szerint - a New York és Washington ellen szeptember 11-én elkövetett támadás harmadik hófordulójáról emlékezett meg Oszama bin Laden. A szaú- di terroristavezér némiképp fáradtnak látszik ugyan, de terepszínű hadi öltözékben, géppisztollyal a keze ügyében arról beszél, hogy a Nyugat gyűlöli az iszlámot. A felvételen az al-Kaida szervezet vezetője az Amerikai Egyesült Államok elleni harcra szólít fel mindenkit, kijelentve: az Egyesült Államok elleni minden támadásnak létjogosultsága van, s minden ilyen támadás jótétemény. Rossz minőségű felvétel A szövegből az derül ki, hogy a felvétel megközelítőleg három hónappal a világméretű istentelenség, s az istentelenség feje, Amerika ellen indított dicséretes csapásokat követően készülhetett. Az al-Dzsazíra munkatársa szerint a felvétel rossz minőségű, a szokásostól eltérő műszaki paraméterekkel bíró házi videokamerával készült. Nem felejtették ott az Orbán kisfiút Budapest (MTI) Borókai Gábor kormány- szóvivő cáfolja, hogy a miniszterelnök hivatali gépkocsijának szombati közlekedési balesetét követően a helyszínen felejtették volna Orbán Viktor kisfiát. A Népszabadság című napilap hétfői számában írt arról, hogy Orbán Viktor kilencéves kisfiát, Gáspárt a Köztársasági Őrezred emberei ottfelejtették a szombati baleset helyszínén. A miniszterelnököt szállító gépkocsi a Tabánban ütközött össze egy arra haladó autóval, személyi sérülés nem történt. Orbán Viktor kisfia a kérdéses időpontban otthon, a miniszterelnöki rezidencián játszott. A kormányfő legidősebb kislánya, Ráhel szombaton a baleset közelében tartózkodott ugyan, de ő sem veszett el egy pillanatra sem, mivel édesanyját várta, aki teniszórára szokta elkísérni. Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@inform.hu) Szerkesztők: Cservenyák Katalin (cseka@inform.hu) - aktuális. Balogh József (balogh@inform.hu) - belpolitika. Galambos Béla (galambos@inform.hu) - gazdaság. Mán László (man@inform.hu) - sport. Marik Sándor (marik@inform.hu) - társadalom. Sipos Béla (sipos@inform.hu) - térség. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Telefonközpont: (42)501-510. Szerkesztőségi telefax: 501-973, Hirdetési telefax 501-970. Interneteim: http://www.kelet.hu. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955.4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu —hird.: kelethird@inform.hu. Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526- 626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Angyal Sándor. Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet. Marketingvezető: Kereső Magdolna. Technikai vezető: Csonka Zsolt. Terjesztési vezető: Szerbina István telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditál- ja a MATESZ. Kézbesítési problémáikat a 0640/424-424-es kékszámon jelezhetik. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., fax: 501-970. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesltőinél vagy átutalással az llnform Média Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Média Kft.-nél, Nyíregyháza. Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda. Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési dl] egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy . évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Aatesz' Nyomtatás:lnform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosiét 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ^