Kelet-Magyarország, 2001. december (61. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-24 / 299. szám
2001. december 24., hétfő KARÁCSONY /9 Görögül ír regényt, de Szabolcs nem engedi Szőke Judit Harminchét évvel ezelőtt „a világ végén”, Nyírkércsen látta meg a napvilágot, majd ahogy felnőtt lett, eljutott Ausztriába, Németországba, Dél- Amerikába. S szerelmére, a Balkánra. Ennél szebbet soha sem látott, ott ugyanis a szenvedély megrázó, s ha nem figyelsz, könnyen a személyiségedbe kerül. A tények Donáti Istvánról szólnak, a gondolattöredékek szintén az övéi. Meg az övé Athén is. Ottragadt - négy évre, s ahogy mondja, egy csöndes vasárnap délelőtt nagyon megbántották.- Bánatomat nem csitította sem könny, sem harag. Tennem kellett valamit, hogy a szívem meg ne hasadjon. Ezért kezdtem írni. Ekkor volt 27. Első novellája görögül jelent meg, de egyszer sem gondolt arra, hogy író. Beszél németül, angolul, spanyolul és görögül, most olaszul tanul. A helyét sohasem találja, hol Nyíregyházán, a Kelet-Magyarország szerkesztőségében biztonságiőrködött, hol a fővárosban élt, majd jöttek a külföldi utak, ahol tolmácsolt, fordított, dolgozott, jelenleg egy nyíregyházi intézménynél dolgozik, ahol hagyják fordítani, nyelvet tanulni. Donáti István fordításában most jelent meg Alkoyni Papadaki: A Hold színe című regénye, amely a Görög Irodalmi Akadémia elsődíjasa. A belső oldalon a szöveg: Hungarian translation Donáti István. A mi viszonylatunkban leginkább Szabó Magdához hasonló stílusú írónő szörnyű dologról, a szegénységről ír gyönyörűen. Tavasszal gyermekkönyvfordítása lát napvilágot, majd saját görögül írt regénye lesz kapható az üzletekben odakint. A címe: Az árva szaxofon, már van kiadója is. Felkérésre írt színdarabot. Az éjszaka tapintása vak színházként a világon a második próbálkozás. Fél év alatt készült el vele, Vangelis zenéje ihlette. Az Akácos udvarban játsszák nap mint nap, februárig minden jegy elkelt, Brnoba is meghívDonáti István: a nyelvtanulás ablak ták az előadást, foglalkozott vele a hazai sajtó. Megjegyzi, ha időben megtudja ezt, megtanult volna csehül. Rádiónovelláit sugározták, lapunkban is megjelentek írásai. Úgy véli, a fordításhoz kreativitás kell és irodalmi affinitás is jócskán, a nyelv- tanuláshoz pedig semmi más, csak motiváció.- A nyelvtanulás olyan ablak, amiből tá- gabb kitekintés nyűik a vüágra. És én szeretek kinézni ezen az ablakon - így a hitvallás. Vállalkozóként biztonsági őr, így nincs függő helyzetben, szellemi szabadfoglalkozású. Kell a biztos forrás, a honorárium bizonytalan dolog. Megkérdezték már tőle, hogy nem „égő-e” ez a foglalkozás egy fordítónak. Szerinte semmilyen munka nem szégyellnivaló. S hogy meddig marad idehaza az, aki Görögországot is otthonának tartja? Nem tudja. Ám azt igen, hogy Szabolcs hátrány, és olyan póráz, amiről nem tudni, meddig ér el, meddig enged, de ami elszakíthatatlan. Álom? Tervek?- Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de minden vágyam, hogy a nyíregyházi színháznak írjak darabot. A nyíregyházi Benc&villa háziasszonya Soltészné Pádár Ilona az őszinteségről, a közéletről, a feladatvállalásról vallott Elek Emil felvétele Marik Sándor Kilencévesen kérvényt írt, hogy diákotthonba mehessen, mert a tanulásra reménye sem volt másképp: „Apámat nem ismerhettem meg, nagyapám korán meghalt, anyámmal, nagyanyámmal és öcsémmel éltünk - én nem mások elbeszéléséből tudom, mi a szegénység.” Soltészné Pádár Ilona hökkentett meg ezekkel a szavakkal, amikor arra kértem, mondjon el valamit életének arról a részéről, amikor még nem volt nyíregyházi. Mert azt követően nyitott könyv volt az élete, hiszen filmklubok szervezőjeként, népfront- és szakszervezeti vezetőként, országgyűlési képviselőként évtizedekig reflektorfényben élt. A pesti asszony- A megyébe „a pesti asszonyként” jöttem, Sényőn sokáig így ismertek - emlékezik a hatvanas évekre. - Jót mosolyogtam ezen időnként, de nem mesélhettem el mindenkinek életem történetét, és az sem volt jellemző rám, A család- Nagyobbik fiam, Kellner Zoltán trombitaművész Ausztriában él, a Badeni Színház zenekarában dolgozik és koncertekkel járja a világot. Felesége szintén művész. Immár két unokával ajándékoztak meg. Kisebbik fiam, Attüa elsőéves főiskolás. Férjem, Soltész József ügyvezető igazgató Nyíregyházán. Sorházi öröklakásban élünk. hogy a régi dolgokért sajnálta- tom magam. A lényeg: tízéves koromtól szinte önálló életet éltem, Szolnok megyében, ahol születtem, gyermekéveimet töltöttem és tanultam. Egy rokon segítségével kerültem Pestre, ahol dolgozni kezdtem. Fiatalon kipróbáltam a vitorlázórepülést, a népi táncot, kiszeztem is, mint a korombeli fiatalok. Korán bekötötték a fejem, s férjemet helyezték a megyébe, én pedig - mivel közgazdasági technikumot végeztem - könyvelőként helyezkedtem el a sényői tsz-ben. IgyeSoltészné Pádár Ilona keztem szót érteni mindenkivel, úgy éreztem, hamar befogadtak. Mégis kevés ideig maradtam ott, mert olyan munkakörbe hívtak a moziüzemi vállalathoz, amire vágytam: mai szóval PR-os lettem. A Tízezer nap emléke Ez újabb fordulópont lett a fiatalasszony életében, mert kinyüt előtte a világ.- Imádtam szervezni a film- bemutatókat, a filmklubokat - akkoriban virágkorát élte a mozi. Olyan emberekkel ismerkedhettem meg, mint Herskó János, Kovács András, Makk Károly, Nemeskürty István - az értelmiségi elit legkiválóbbjaival. Megszervezhettem Kosa Ferenc Tízezer nap című filmjének nyíregyházi ősbemutatóját, aminek élménye ma is él bennem. Még harmincéves sem volt, amikor közéleti tisztségre választották, városi népfronttitkár lett. Majd néhány év a Közalkalmazottak Szakszervezeténél, 1984- ben pedig, amikor visszahívták a népfrontba, immár a megyei közélet első vonalába került megyei titkárként, ráadásul parlamenti képviselő, az országgyűlés jegyzője lett. Megkérdeztem, szerinte mi volt a titka ennek a majdnem üstököskarriemek?- Én mindegyik munkámat szerettem, és a lehető legjobban akartam végezni. Talán ösztönös bizonyítási vágy élt bennem. Meglehet, azért jelöltek újabb feladatokra, mert mindig őszinte voltam és nyíltan megmondtam a véleményem, ezt sokan megbecsülték. Ráadásul, amióta csak dolgoztam, a munka mellett mindig tanultam; a nyíregyházi tanárképző főiskolán biológiát, a debreceni egyetemen néprajzot, de még „a foxi-maxi”-tanulmá- nyokat is ide sorolom, mert az esztétika szakosítón semmivel sem voltak lazábbak a követelmények, mint az egyetemen. Mindenhonnan vannak máig ható élményeim. A rendszerváltozás történései ismét megváltoztatták az életét. - A Hazafias Választási Koalíció színeiben indultam a nagykállói választókerületben - és nem kerültem be a „rendszerváltó” országgyűlésbe. Sem én, sem mások ebből a körből. Én nagyon komolyan vettem azt, hogy a választóknak nem volt ránk szüksége. Javasoltam is a megyei bizottság jogutód nélküli feloszlatását, amit el is fogadtak. A nép- frontvagyont - két épületünk volt, Nyíregyházán, illetve Tisza- vasváriban - visszaadtam a tanácsnak. Lelkiismeretem tiszta volt, nyugodt szívvel léptem ki a közéletből: politikusi munkám során nem tettem szert különvagyonra, külön kedvezményeket nem vettem igénybe. Mivel nyugdíjba még nem tudtam elmenni, pedagógusi végzettségem birtokában hivatásos pártfogóként kezdtem dolgozni a bíróságon, gondoltam, van alapom és tapasztalatom, hogy nehéz helyzetben lévők útját egyengessem.- Most, immár nyugdíjasként a Bencs-villa háziasszonya vagyok és társadalmi munkában a városi civü fórum alelnökeként valamint az Európa Egyesület titkáraként dolgozom. Mind olyan, ahol hasznosíthatom tapasztalataimat, hiszen például a hajdan a népfront égisze alatt szerveződött városvédő-, kertbarát-, honismereti mozgalom mindegyike erős civil szerveződés, hasonlók létrehozását segítem most is; az Európai Unióba igyekvő országunkban kitüntetett szerepe van, lesz a civü szervezeteknek. Kritikusan a T. Házban- Szerencsésnek érzem magam, hogy a rendszerváltozás előtti történelmi időszak fontos posztokon ért. Már nem lehetett csupán azzal érvelni, hogy „pártunk és kormányunk akarja.” Érdekesebb lett a politika, felszínre kerültek másként gondolkodók, alakulóban volt az ellenzék. Pozs- gay került a mozgalom élére. Talán ekkor volt legjobb a Népfront, amikor felvállalta az eltérő vélemények tolmácsolását, amikor mi, itt, Nyíregyházán is kinyitottuk a Népfrontszékház kapuját az ellenzék, az új politikai csoportosulások előtt. A Parlamentben akkor vált világossá, hogy már nem lehet előterjesztéseket vita mellőzésével megszavaztatni és az ellenvéleményekre is érdemben válaszolni keü. Én két dolgot szorgalmaztam a Parlamentben: az első lakáshoz jutók megkülönböztetett segítését (ez máig megoldatlan, a szülők anyagi háttere nélkül ma is nagyon nehéz a fiatal párok önálló életkezdése), és a megye gazdasági felzárkóztatását. Szomorú volt, egyes nagy cégek szinte rabszolgaként dolgoztatták beregi, szatmári gyáregységeik munkásait - a felzárkóztatás máig várat magára. Változatlanul ma is úgy gondolom, jobban kifejezné a választók akaratát, ha csak egyéni képviselők lehetnének a Parlamentben, közvetlenebb volna a képviselő és a választók kapcsolata. Ajándék születésnapra: utazás Kenyába Könyvet ír a népszerű nyíregyházi színészházaspár, Szabó Tünde és Hetey László Nagy István Attila Wi |293 Könyvet ír a színészházaspár, amelyben sok-sok történet kap helyet. Szabó Tünde és Hetey László megosztották a feladatot. Szabó Tünde írói eszközökkel megírt tárcákat jelentet meg, míg Hetey László azokat a kedves történeteteket gyűjtötte csokorba, amelyek a Móricz Zsig- mond Színházban estek meg. Ezek egy sajátos színháztörténetet is nyújtanak, hiszen olvashatunk itt Máthé Etáról, Gerbár Tiborról és másokról, másrészt színháztörténeti könyvecske is lesz, mert két művészünk a Móricz Zsigmond Színházban szerzett tapasztalataikat foglalja „elméleti” köntösbe. A házaspár pihenéssel tölti a december közepétől kezdődő időszakot, s terveik szerint Afrikába repülnek. Ez lesz Hetey László ajándéka hatvanadik születésnapjára. Búcsúzóul még hozzáteszi: mindig szerettem volna „megszagolni” Afrikát, erre most Kenyában alkalmam lesz. A bizalom Játszunk manapság a színházban egy könnyű, szórakoztató és időnként nagyon élvezetes (mert a nézők a ,főszereplők” benne) - krimivígjátékot. Mi, a színészek, gyanúsítottak vagyunk, és mint ilyenek, a szünet idejére őrizet alá vagyunk helyezve, és nem hagyhatjuk el a színpadot. A közönség kimegy a szünetben, én pedig ülök a színpadi fodrász bura alatt, és szárítom a hajam. Szemben velem az üres nézőtér,- azaz, hogy nem üres. A székek karfáján itt-ott egy zakó, vagy kis- kabát, néha még táska is. Azon kapom magam, hogy valami jóleső melegség tölt el, valami megmagyarazázhatatlan jó érzés. Sokáig nem jöttem rá, mi az. Ülök szemben ezekkel az otthagyott holmikkal. Fogalmam sincs, hogy a többi előadáson is így van-e, hiszen a szünetben többnyire mindenki kimegy. Gondolom, máskor is így van, de én A színészházaspár még sohasem láttam. És akkor hirtelen rájövök: a bizalom. Ebben a szörnyűségesen gyanakvó, félelmektől terhes világban (különösen most, szeptember 11-e óta), amikor mindenki ellenség lehet, amikor védőrácsokat, biztonsági zárakat és figyelőrendszereket állítunk mindenhová, mégis van Elek Emil felvétele egy hely, ahol ez öntudatlanul feloldódik és megszűnik. Pici dolog ez, de nagyon fontos. Istenem! De jó lenne ilyen világban, közösségben élni, mint amilyen itt, a színházban, ha csak néhány órára is, de megszületik! Szabó Tünde
