Kelet-Magyarország, 2001. november (61. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-08 / 260. szám

2001. november 8., csütörtök Kelet* Magyarország HÁTTÉR /3 HÍREK ■■■■■■ 0 Piactér A napokban fejezték be a zá­honyi piactér parkolóinak felújítását. A több millió forintos munkálatok eredmé­nyeként díszburkolatot kaptak. 0 Kisebbség A megyei közgyűlés ma 12 órától közmeghallgatást tart kisebbségi kérdésekről, valamint a megyei önkor­mányzat intézményeinek szolgáltatásairól. 0 Múzeumi délután A Magyar Tudomány Napján múzeumi délutánra várják a te­lepülés lakóit november 8-án 16 órára Tiszavasváriban, a városházára. A mentők másfél órán keresztül keres­ték tegnap azt a kórházat, ahol végre fo­gadni tudtak három súlyosan égett, mes­terségesen lélegeztetett kisgyereket. Az egyik intézmény speciális osztályán kel­lett volna ellátni őket, elegendő orvos és nővér híján erre azonban nem volt lehe­tőség. Képzeljék el, hogy az Önök gyerekei vannak abban a mentőben! Kórházról kórházra járnak, miközben lehet, hogy életük csupán perceken múlik. Perceken, nem pedig órákon. „A halasztható műté­tekre később kerül sor, aki nem igazán beteg, az jöjjön a jövő héten, és az a biz­tos, ha a gyógyszert is ők hozzák" - ezt talán még megértjük. (?) De azt, hogy mert kevés a nővér, az orvosok pedig in­kább Norvégiát választják a szülőhazájuk helyett, kockára lehet tenni három kicsiny gyerek alig megkezdett életét?! Hogyan lehet ezentúl nyugodt szívvel rábízni ma­gunkat a kórházakra? Ez esetben az, hogy olyan szolgáltatást kellene nyújtaniuk, amiért valamennyien fizetünk - időnként megfizetünk talán mellékes. A fontos az, hogy biztonságban kellene éreznünk magunkat, tudnunk azt, hogy ha baj tör­ténik, van hová fordulnunk. Ezek után van hová? Vészhelyzetben van a magyar egészségügy, még akkor is, ha szeretnék velünk elhitetni, hogy mindez csak film, ahol hatásvadász színészek művérrel rio­gatják a naiv tévénézőt. Mást sem hal­lunk, mint hogy a sürgősségi betegellátás válságos helyzete miatt tiltakozó egész­ségügyiek csak pánikot akarnak kelteni - vajon a három kisgyerek családja is így gondolja? A legnagyobb baj azonban az, hogy a kérdésekre nincsenek válaszok. Mert ha lennének, talán az egészségügy is többet érne néhány remélt szavazatnál, és lenne pénz fizetésre, műszerre, gyógy­szerre. , Franciaországban nemrégiben vonat­baleset történt, a közlekedési miniszter pedig szinte azonnal lemondott posztjá­ról. Tegnap délután végleg kisiklott a ma­gyar egészségügy vonata is... Szerelők gyöngye Ferter János rajza NÉZŐPONT vjr-Jj j jWjjj Jy-j s jj j's yyfj \, TFj jF j'/Tfy * II Ujraelesztes előtt Száraz Ancsa Biztonságot nyújt számukra a pótcsalád A gyermekvédelmi tömegintézményeket felváltja az egyre bővülő lakóotthon-hálózat Párizsban tartanak előadást Tavasszal francia tanárok, diákok jönnek S zerintem minden em­bert befolyásolnak a reklámok. Hogy milyen a kínálat a boltokban azt a reklámokból, hir­detésekből tudjuk meg. A .média mindenhol je­len van. Én a reklámok befolyása alatt vagyok. Előnyben részesítem azokat az új termékeket, amelyeket előtte már láttam a televízióban, vagy az újságban, szem­ben azokkal, melyeket sehol nem láttam. Répási Zoltán Tanuló A reklámok nem befo­lyásolnak. Mindig máshol vásárolok. Szere­tem a jó minőséget, de nem kötöm a márkához. Nem biztos, hogy az a jobb, ami márkás, de az biztos, hogy drágább. Kereskedelemben dolgoz­tam, és a szerzett ta­pasztalatok alapján meg tudom állapítani, hogy melyik termék milyen minőségű. Nem a reklá­mokban bízom, hanem magamban. Varga Andorné Főállású anya T öbbnyire hiszek a reklámoknak. A vá­sárlásnál inkább azokat a termékeket választom, melyeket ismerek a rek­lámok által. Minden hir­detést, szórólapot figye­lemmel kísérek, mert amit reklámoznak, az megbízható. Minden vá­sárlás előtt tájékozódom egy kicsit, hogy hol ér­demes vásárolni, hol ol­csóbb az élelmiszer, il­letve a ruhanemű. Machnyikné Kóvesdi Ildikó Minőségbiztosítási VÉGELLENŐR A reklámok nagyon zavarnak főleg ak­kor, ha filmet szakíta­nak meg miatta. Azért is bosszantanak a hirde­tések, mert kevés a ke­resetünk, nem tudunk ebből vásárolni. A köz­alkalmazotti fizetés nem elég arra, hogy a reklá­mozott termékeket vásá­roljuk meg. A tömérdek reklám megjelenése előtt jobban éltünk, mert nem befolyásolták éle­tünket. Hortobágyi Lászlóné Ápolónő V annak dolgok, melyek felkeltik az érdeklődésemet a rek­lámok által. Különböző akciókat, vásárokat is szoktak hirdetni, me­lyekre érdemes odafi­gyelni. Vannak viszont fölösleges reklámok is, mert olyan termékeket hirdetnek, amelyek a hétköznapi ember számára elérhetetlenek. Nem mindig hallgatok a reklámokra. Varga Krisztián Ágazatvezető nek van egy kis kuckója vagy af­féle. A tiszta tekintetű Hegedűs Gyula még csak húszéves, de már majdnem két szakmával di­csekedhet. Dolgozik is, ha hív­ják, márpedig hívják. Ügyeskezű, lelkiismeretes. A harmadik osz­tályos fiúcskáról, ártatlan gye­rekarc, búzavirágszem, az jut az eszembe, hogy ha van sors, hát korán kezdődik. Előbb a papája, majd a mamája halt meg. Felnőtt féltestvére látogatja. Hogy miért nem viszi el innen?- Neki is zűrös az élete. Óh, jó itt nekem. Azt mesélik róla - de lehet, hogy valaki másról -, hogy egé­szen kicsi volt még, amikor a ré­szeges szülője pénzt kért egy is­meretlentől, úgymond ennivaló­ra, de ő a segítőszándékúnak azt súgta: ne tessék neki adni. Vágyott kapcsolat Sok mindent tehetünk értük, a kiszolgáltatottságuk ellen, és mennyi mindent adhatunk, de nem tudjuk pótolni a családdal a kapcsolatokat. Pedig erre érzé­kenyek, nagyon vágynak is rá. Talán több baj van a felnőttek­kel, a rokonsággal, akik kivetí­tik saját problémáikat a gyerek­re. A hozzátartozókat kellene te- rápiázni, nem ezeket a hányatott sorstól koravén gyerekeket - hangzanak el a sok-sok tapaszta­laton alapuló ítéletek a felnőttek szájából. Nyírszőlős befogadta az állam gondozottait, igaz, ők is mindent megtettek a partnerségért, a gye­rekek tisztelettudóak, semmi gond velük. Van szomszéd, aki beállított ünneplőbe öltözve csa­ládostul egy karácsonykor egy tepsi sütemény társaságában. Egy másik utcából rendszeresen disznótorossal kedveskednek. Egy néni szótlanul adott át, csak úgy, egy nap egy csokor virágot. Szőke Judit Nyíregyháza, Nyírszőlős (KM) - Az állami gondozott gyerekek önállótlanságával, bizalomvesztettségével szem­ben a türelem, a fáradhatat­lan tudatos törődés az egyet­len eszköz. És persze a szere­tet. No és a biztonság. Mert fontos az esztétikus szobabel­ső, a gusztusos étel, de néha nagyon kevés. MEGKÉRDEZTÜK: MENNYIRE BEFOLYÁSOLJÁK A REKLÁMOK A VÁSÁRLÁSBAN? Nincs ez másképp Nyírszőlő­sön sem, amelynek családi házá­ba a napokban voltunk hivatalo­sak egy kisebb háziünnepségre. Ez ám nem olyan családi ház, mint a többi a megyeszékhely ezen lakókörzetében. Kívülről semmi különös, még borostyán is fut a ház falán, de bent 13 gye­rek él együtt (ez már szokatla­nabb) öt felnőtt váltott felügye­lete mellett - valamennyijüket az állam nevelgeti. Az egyre bő­vülő megyei lakásotthon-hálózat ezen tagját nemrégiben az or­szágban egyetlenként Elismerő Oklevéllel tüntette ki a szociá­lis és családügyi miniszter. Hogyan élnek együtt, a lehető legcsaládiasabban, de mégis a vér szerinti család nélkül? - ez izgatott. Munka és tanulás A Baktalórántházi Gyermek- védelmi Központ 2-es számú la­kóotthonában öt általános isko­lás, hét középiskolás és egy fő­iskolai hallgató nevelt él immár ötödik éve. Ez idő alatt 16 gye­rek állt a saját lábára, elég jól boldogulnak, többségük megta­lálta a helyét az életben. Az el­ső perctől látszik, hogy a nagy, ridegtartásos tömegintézmények lebontásával, a családias miliő­vel, az üde környezettel el lehet Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Főiskola három oktatója november 12-e és 15-e között előadást tart a párizsi Sorbonne Egyetemen. Az előzmény az, hogy ezév ta­vaszán együttműködési megálla­podást kötött a két felsőoktatási intézmény. A megállapodás értelmében öt nyíregyházi nemzetközi kapcso­latos hallgató hat hónapig Pá­rizsban tanul. A közelmúltban egy párizsi tanár Nyíregyházán előadást tartott az Európai Unió biztonságpolitikájáról. Novem­ber közepén Párizsban N. Szabó József tanszékvezető tanár a kul- túrdiplomáciáról, Révay Valéria főiskolai tanár a nyelvpolitiká­ról, Vinnai Győző főiskolai do­cens a középeurópai kisebbségi kérdésről tart előadást. A megállapodás szerint kora tavasszal francia tanárok és diá­kok jönnek a Nyíregyházi Főis­kolára. Együtt nőnek fel, de nem a családjuk, hanem az állam gyámolítja őket érni a legemberségesebb célt: a család valamelyest pótlását. Lip- pai Gergely, a baktai anyaintéz­mény igazgatója a kezdetektől la­kóotthonpárti. Természetes, csa­ládpótló környezetben sokkal na­gyobb a nevelőerő - mondja -, s eddig semmilyen konfliktus nem volt. A közösségi értékeket, s azt az értékrendet, miszerint a bol­dogulásnak két útja van, a mun­ka és a tanulás, mi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy a diákok között nem volt bukás. Ha vala­ki célt téveszt, rossz vágányra kerül, akkor „konzíliumot” kez­deményeznek: üljünk le, beszél­jük meg! Ezt már Illés Judit lakóotthonvezetőtől tudom, aki­vel a hétköznapok szabályairól, a szabadság fokáról, a szokások­ról, a hagyományokról, az önál­lóságra nevelésről, zsebpénzről váltunk szót. A gyerekek, a hat lány és hét fiú (többszörösen hátrányos helyzetű, sokszor felelőtlen élet­vitelt folytató családokból kerül­tek ki, bántalmazták, elhanyagol­ták őket) izgatottan készülődnek. Időközben kisült a pogácsa - tor- koskodhatnak belőle. Zűrös az élete Hangosan szól a rock, zuha­nyozás utáni gőz, egy tejbőrű fruska törülközőbe csavarva fut­kos (biztosan tekeregnek utána a fiúk az utcán, ilyenkor kicsit lassít a léptein és kuncogva él­vezi a siker minden pillanatát), mások a cipőt fényesítik. Me­gyünk utánuk és kapcsolgatjuk le az égve felejtett villanyt. Csak úgy mint otthon. Az emeleten egyszerű szobák, puritán bútorzattal, mindenki­Aranylakodalom A napokban ünnepelte 50. házassági év­fordulóját Kemecsén Ignéczi Ferenc és neje Mile Anna. A há­zaspárt köszöntötte 4 gyermeke, 5 unokája és a rokonság

Next

/
Thumbnails
Contents