Kelet-Magyarország, 2001. november (61. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-06 / 258. szám

2001. november 6., kedd Kelet** Magyaronzág HAZAI TÁJON /5 0 Pályaválasztási napok A Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakiskola (Nyíregyháza, Rákó­czi u. 53.) november 6-7-8-án kilenc órá­tól pályaválasztási napokat tart, ahová várják a nyolcadikos diákokat és szü­leiket. 0 Számítógép adomány Ma november 6-án Hetefejércsén a Teleházban ad át Somorai László a Szerencsejáték Rt. igazgatója újabb tíz darab számítógé­pet további kilenc árvízkárosult telepü­lésnek. 0 Iparosok üléseznek November 7-én szerdán tartja Nyíregyházán elnökségi ülését a megyei Ipartestületek- Kisvál­lalkozások Szövetségének elnöksége. Többek között beszámolót hallgatnak meg az első három negyedév pénzügyi gazdálkodásáról, és a döntéshozó szer­vezetekben végzett munkáról. Kisgazdák torzsalkodása (Folytatás az 1. oldalról) Kávássy Sándor mint azt a megyei kisgazad székháznál tegnap elmondta, azért nem vett részt a szombati nyírbáto­ri nagyválasztmányi ülésen, mert nem hív­ták meg. Arra a kérdésre, hogy ki a veze­tője jelenleg a megyei kisgazdapártnak, azt válaszolta: ezt nem tudja megmondani. Hogy érvényes-e a szombati nagyválaszt­mányi döntés, mely az országos elnökség által felfüggesztett Simon Miklóst vissza­helyezte elnöki posztjára, azt a pártalkot­mány és a szervezeti szabályzat dönti el. Szakács József alelnök (vagy volt alelnök) is sokáig álldogált velünk az utcán. Tele­fonos érdeklődésére, hogy ő miért nem me­het a kapun belülre, azt a választ kapta: felsőbb utasításra, meg hogy a másik ol­dalon volt lefényképezve. Simon Miklós országgyűlési képviselő, egyesek szerint a párt megyei elnöke, má­sok szerint csak volt elnöke főként azt sé­relmezi - noha elismeri, egy pártban fe­gyelemnek kell lennie -, hogy párttagsá­gát is felfüggesztette az országos elnök­ség. Ő abban látja a személye elleni táma­dás indokát, hogy tárgyalt a Fidesz-szel, mert nézete szerint meg kell csinálni a jobboldali koalíciót. Tehát volt, aki bemehetett az elnökségi ülésre, volt, akit alaposan megvárakoztat­tak. A bentiek egy része fél három körül csoportosan távozott, majd elhagyta a szék­házat Kávássy Sándor is, aki a jobb híján számára nyújtott szegfűcsokrot eltolta, mondván: a kisgazdapártnak nem jelképe a vörös szegfű. Fejlesztés pályázatból Kisvárda (V.P.) - A városba érkező idegen Kisvárdán legtöbbször a Parish Bull Vendégház és Szállodában száll meg, ahol úgy igyekeznek, hogy a vendég máskor is visszatérjen. A további fejlődés érdekében az üzemel­tető, Homoki Attiláné pályázatot nyújtott be a Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a szállodai szobák, valamint a konyha kor­szerűsítésére, az EU és az ISO előírásai­nak megfelelő kialakítására. A decentrali­zált pályázaton, az első fordulóban öt mil­lió forintot nyert a vállalkozó, s mintegy hétmillió saját erő hozzáadásával igyek­szik a megfelelő minőségi színvonalat biz­tosítani a legkorszerűbb működéshez. A minőségi fejlesztés érdekében, a személyi feltételeket is biztosítják saját nevelésű szakemberek utánpótlásával. Amikor a kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában 1996-ban bein­dult a vendéglátós képzés azonnal partne­rek voltak a szükséges szakmai gyakorla­ti terep biztosításában. Ezt követően tan­évenként 14-16 tanuló végzi szakmai gya­korlatát, pincér és szakács szakmában az étteremben. Jelenleg is 16 tanuló ismer­kedik az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) előírásainak megfelelően, a 11. és a 12. év­folyamon, szakmák alapvető fogásaival, a jól felszerelt és személyi háttérrel is biz­tosított vendéglátó egységben. Piros lámpák helyett közvilágítást akarnak Butykán Az alpolgármester szerint az önkormányzat sem akarja, hogy prostituáltak legyenek a városban A tüntetők transzparensekkel vonultak a Kossuth térre a szerző felvétele Nyíregyháza (KM - Sz. A.) - Mintegy nyolcvan felhábo­rodott butykai városlakó vo­nult táblákkal és transzpa­rensekkel a Kossuth térre, így tiltakozva a türelmi zóna kijelölése ellen.- Nem azért választottuk meg a képviselőket, hogy a bűnözők érdekeit képviseljék - mondta el a tiltakozók szónoka, akinek sza­vait ütemes taps követte. A tün­tetők rendkívüli közgyűlés össze­hívását követelték, amennyiben erre nem kerül sor, ülősztrájkot és útlezárásokat helyeztek kilá­tásba. Tábláikon „Piros lámpák helyett közvilágítást, prostik he­lyett prosperitást” követeltek a tiltakozók, akik elmondták: nem hagyják magukat megerőszakol­ni. A tüntetőket a téren Tukacs István alpolgármester fogadta, aki elmondta, megérti az embe­rek felháborodását.- Az önkormányzat sem akar­ja, hogy prostituáltak legyenek a városban, de azzal, ha vissza­vonjuk a döntést, és nem Buty­kán jelöljük ki a türelmi zónát, nincs megoldva a probléma. Az megmarad, és az Arany János utca környékén lakók életét ke­seríti meg, megoldást kell tehát találni. Ehhez azonban a lakos­ság együttműködésére van szük­ség, arra, hogy a baj valódi okát, az álságos és hazug törvényt megváltoztassuk. A helyzet ren­dezése érdekében az önkormány­zat október 19-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, ahol a butykaiak elmondhatják vélemé­nyüket, és mivel a Parlament az­nap nem ülésezik, országgyűlési képviselők jelenlétére is számí­tanak. Múzsák ölelésében a vonós hangszerek Jelképes virágcsokrot nyújtanak át a város idősebb zenekedvelőinek Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Három napon át kü­lönböző művészeti ágak ad­nak egymásnak randevút a nyíregyházi zeneiskolában. November 8-án négy új dom­borművet adnak át. Fülöp Gábor David Ojsztrah, Laczik Csaba Flesch Károly, Bárányt Róbert Vecsey Ferenc portréját mintáz­ta meg. Elkészült a Vonós Pan­teon „cégérdomborműve”. Vala­mennyi alkotást a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola érett­ségiző diákjai készítették. A cé­gérdombormű Hadházy Gergely munkája, aki jelenleg a Képző- művészeti Egyetemen tanul, de korábban a Zeneiskolában hege­dűn és brácsán tanult, illetve tíz évig tagja volt a Piccoli Archi Zenekarnak. Ezen a napon nyílik meg az a képzőművészeti kiállítás, amely­nek lapjait a zene élménye ihlet­te. Ezen általános és középisko­lások vehettek részt. Boros György fotóművész kompozí­ciói a vonós hangszerek forma­világát felhasználva jöttek létre. Délután öt órakor A hegedű di­csérete címmel Perényi Eszter ér­demes művész ünnepi hangver­senyét rendezik. A Liszt Ferenc Zenei Egyetem professzora és ta­nítványai a domborműveken áb­rázolt muzsikusokra emlékeznek. Pénteken délelőtt regionális vo­nós találkozó lesz. Ez a nap lehe­tőséget nyújt arra, hogy a külön­böző művészeti ágakat művelő fiatalok találkozzanak, ismerked­jenek, mert vendégként jelen lesznek az országos Képzőművé­szeti és az Országos Irodalmi Pá­lyázat nyertesei és tanáraik is. Délután díjkiosztó gálaversenyt rendeznek. Ebben a találkozó leg­jobb hangszeres produkciói és az irodalmi pályázat legsikeresebb művei hangzanak el. Jelképes virágcsokrot nyújta­nak át a város idősebb zeneked­velőinek szombaton a Piccoli Archi Zenekarban egykor és most muzsikáló tehetségei. A délután 17 órakor rendezendő koncert helyszíne az evangélikus iskola nagyterme. Úttestfestés Az Űt-Szig­nál Kft. szakemberei Penyi- ge felől indultak Rozsály1 irányába. Mánd-Vámosoro- szi-Rozsály térsége volt a burkolatfestők útvonala Előfinanszírozzák a telepítések állami támogatását A programot a pályázatot nyert ültetvényt telepítők számára dolgozták ki Nyíregyháza (KM- G. B.) - Ültetvénytelepítőknek előfinan­szírozási programmal rukkolt elő az AXA R.C.C. biztosító. A Földművelésügyi és Vidékfe- jélesztési Minisztériummal együttműködésben létrejött kí­sérleti program egyelőre Sza- bolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bi- har, Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye telepítőit érinti. Az előfinan­szírozási programot a pályázaton elnyert állami támogatásból 2002. év tavaszán gyümölcsöst, vagy erdőt telepítők számára dolgozták ki, tudtuk meg a tár­saság megyei munkatársától. Balogh Krisztián lapunknak elmondta, hogy a biztosító társa­ság megállapodást kötött pénzin­tézetekkel, amelyek bármelyike a telepítő birtokában lévő szám­la bemutatásakor azonnal kifize­ti a rajta szereplő összeg állami­lag támogatott részét. A támo­gatás meghitelezéséért persze ka­matot számol fel, ám annak mér­téke mindössze havi 0,7 százalék. Ezt is csak addig teszi a pénzin­tézet, amíg az államkincstár át nem utalja számára ezt az össze­get. Minderre egyébként azért nyűik módjuk, mivel meghatáro­zott kamatra adnak hitelt, így a 40 százalékos állami kamattámo­gatást igénybe vehetik. A kedvező előfinanszírozás fel­tétele a pénzintézetek részéről, egy kisösszegű életbiztosítás az AXA R.C.C.-nél. Aki tavasszal ál­lami támogatással gyümölcsöst, erdőit szeretne telepíteni és igénybe kívánja venni ezt az elő­finanszírozási konstrukciót, az a biztosító nyíregyházi irodájában előre kiválaszthatja, melyik pénzintézetet szeretné erre meg­jelölni pályázatában. Láttatni is kellene a félezer éves történelmi emlékeket Egyre többen sétálnak a vártó tanösvényén a szerző felvétele Kisvárda - (V. P.) - A kis­várdai vár nemcsak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­nek, hanem ennek határain is túl terjedő felső-tiszántúli vidéknek ma már egyetlen középkori világi épülete. A vár egykori hatalmas mo­csárvár délkeleti saroktornya, déli szárnyának külső fala és a délnyugati torony egy része áll. E látvány láttatására feltétle­nül szükség volna, hogy a város­ba érkező turisták figyelmét fel­hívják erre, a kormányrendelet­tel műemlék I-es kategóriájába sorolt romra. Mindösszesen a magasra nőtt, s már félig kiszá­radt nyárfákat kellene kivágni, természetesen pótolni alacsony­törzsű fákkal, hogy a rom látha­tó legyen a Városmajor és a Vár utcákról egyaránt. A környezet rendezésével egy­séget alkothatna az előtte már szépen kialakított, s mindenki elismerését kivívó Vár-tó tanös­vényével. Egyre többen keresik fel e vár előtti tanösvényt, egy kis pihenésre, sétára, netán pe- cázásra. Mert jólesik megpihen­ni a padokon, s ismereteket sze­rezni a kihelyezett táblákon lé­vő információkról. Egy üyen táb­lán megismerhetjük a vár elhe­lyezkedését s rövid történetét is, de ismeretekkel gazdagodha­tunk, biológiai, állattani s más területekről is. Nemcsak a vár látványának lenyűgöző volta, de az épen maradt délkeleti sarok­toronyban meglévő, de nem lát­ható történelmi ereklyék is megérdemelnék a nagy nyilvá­nosságot. Az első emeleti terem­ben középen töredékes szürkés­fehér sírkő a Várday család egyik 1438-ban elhalt tagjának földi maradványait fedte. A ke­leti falon egy befalazott vörös­márvány sírkő tűnik elénk, ame­lyet a körirat szerint Nyári Ist­ván állíttatott elhunyt felesége, Telegdy Anna emlékére. Itt a vár kápolnájában temették el az utol­só Várday unokát, s egyik örö­kösét. Ami a legérdekesebb - hi­szen immár 500 éves a terem északi falán egy reneszánsz keretezésű ajtó szemöldökkövét láthatjuk, rajta a készíttető, Kisvárday László nevét, s alatta az 1501-es évszámot. Régi jámbor óhaj: múltunk láttatásával élni kellene a városnak, Kisvárdá- nak, hogy ne Babits szavai jus­sanak eszünkbe: ...amint fogy- fogy a jövendő, egyre-egyre drá­gább lesz a múlt.

Next

/
Thumbnails
Contents