Kelet-Magyarország, 2001. november (61. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-26 / 275. szám

2001. november 26., hétfő Edel«» Magyarország MINDENFELŐL / 2 0 MAGYart - irodalmi hétvége A párizsi Buffon Könyvtár olvasótermében a ma­gyar költészet jeles franciaországi tolmá- csolói tartottak előadást szombat este Költészet és zene címmel Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Weö­res, Pilinszky és Oravecz Imre műveiről. 0 Díszpolgár Díszpolgári címet adományo­zott Habsburg Ottónak, a Páneurópai Unió elnökének Hódmezővásárhely közgyűlése vasárnap. 0 Szentté avatás Négy újabb személyt avatott szentté vasárnap II. János Pál. A római Szent Péter-bazilikában rendezett vasárnapi ünnepélyes szertartás kereté­ben a pápa egy olasz püspököt, illetve egy spanyol, egy francia és egy német nőt emelt a szentek sorába. 0 Kőolaj a strandra Brazíliában olaj­szennyeződés fenyegeti Rio de Janeiro legnépszerűbb strandjait. A brazil környe­zetvédelmi minisztérium közlése szerint egy víz alatti vezetékből 100 ezer liter kő­olaj ömlött ki, és ennek egyelőre csak egynegyedét tudták ártalmatlanná tenni. George Bush Budapesten Budapest (MTI) - Idősebb George Bush, az Amerikai Egyesült Államok volt elnö­ke hétfőn Budapestre érkezik. A Köztár­sasági Elnöki Hivatal sajtóirodájának tá­jékoztatása szerint George Busht hétfőn fo­gadja Mádl Ferenc államfő az Országház Nándorfehérvári Termében, majd négy- szemközti megbeszélést tartanak az elnö­ki dolgozószobában. Gorbacsov egy új párt élén Moszkva (MTI) - Egy új, szociáldemok­rata irányzatú párt élére választották meg Mihail Gorbacsov egykori szovjet elnököt szombaton. Gorbacsov harmadik utas po­litizálást ígért, és támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikáját az alaku­ló kongresszuson. segít Az Uraga japán hadi- jó kifutott a jokoszukai támaszpont ki­kötőjéből november 25-én. Az Indiai-óceán­ra indult, hogy logisztikai támogatást nyújtson az amerikai vezetésű nemzetkö­zi koalíciónak a terrorizmus ellen indított hadjáratban EPA-fel vételek Földrengés Dubrovnikban Dubrovnik (Krónika) - Enyhe földren­gés volt vasárnapra virradóra Dubrovnik­ban. A 3-as erősségű földmozgás epicent­ruma Dubrovniktől 25 kilométernyire volt. Áram nélkül Ukrajnában Kijev (MTI) - Vasárnap délre Ukrajna- szerte 1235 település maradt áram nélkül a kedvezőtlen időjárási körülmények kö­vetkeztében. Borókai nem tud kisebb kormányról Szóvivői tájékoztató: a jövőben október 6-a nemzeti gyásznap lesz Budapest (MTI) - A kor­mány kidolgozta a magyar­igazolványok kiadására vo­natkozó végrehajtási rendele­tet - jelentette be a kormány- szóvivő a kabinet szombati ülését követő sajtótájékozta­tón Budapesten. A rendelet véglegesítése előtt a jogszabálytervezetet valamennyi érintett ország illetékeseivel egyeztetni kívánják. A kormány minden feltételt megteremt annak érdekében, hogy 2002. január el­sejétől a rendszer működőképes legyen. A kormány döntése értelmében ingyenesen utazhatnak jövő év elejétől valamennyi közlekedési eszközön a hat év alatti és a hat­vanöt év feletti magyar, valamint a magyarigazolvánnyal rendelke­ző állampolgárok. A katonák ja­Jeruzsálem (MTI) - Az iz­raeli kormány vasárnap megerősítette, hogy folytatja az általa terroristának tartott palesztin személyek likvidálá­sának politikáját. Gideon Szár kormányszóvivő a szokásos heti kormányülés után elmondta: az izraeli kormány el­tökélte, hogy leszámol a terroriz­mussal. Éppen ezért szándékában áll lecsapni mindenkire, aki ter­rorakciót tervezett vagy hajtott végre izraeli állampolgárok ellen. Közölte továbbá: a kormány a jö­vőben is cselekvőén lép fel állam­polgárainak biztonsága védelmé­ben. A kormányszóvivő sikerként értékelte, hogy az izraeli hadse­regnek sikerült megölnie Mah­mud Abu Hanudot, a Hamász egyik vezetőjét és két társát. Az izraeli katonák pénteken es­te Ciszjordániában rakétákkal lőt­Budapest (MTI) - Mádl Fe­renc köztársasági elnök hét­főn egyeztet a parlamenti pártok frakcióvezetőivel az adatvédelmi biztosról, újabb jelöltjét előzetesen nem kí­vánta megnevezni. A Népszabadság a napokban arról írt: a tisztségre Péterfalvy Attila lehet a legesélyesebb, aki szakmai tevékenysége révén je­lentős tapasztalatokra tett szert az adatvédelem terén. Tanít a Bu­dapesti Közgazdaság-tudományi nuár 1-jétől havonta két alkalom­mal kaphatnak teljes térítésű uta­zási kedvezményt. A törvény által előírt mértéken túl, plusz 3 százalékos nyugdíj- emelésben részesülnek jövőre a nyugdíjasok. Számítások szerint a jövő évi nyugdíjemelés mértéke így 9,7 százalékos lesz.- A kormány úgy döntött, hogy a jövőben október 6. nemzeti gyásznap lesz - közölte a kor­mányszóvivő, aki azt is elmond­ta, hogy a kormányrendelet értel­mében ezen a napon a Magyar Köztársaság lobogóját félárbocra eresztik, a középületeken meg kell jelennie a gyászlobogónak, az iskolákban pedig megemlékezést tartanak majd. Borókai Gábor nem kívánt ér­demben reagálni Medgyessy Pé­ter szocialista miniszterelnök-je­lölt vádjára, miszerint az ellene ték ki azt a gépkocsit, amelyen Mahmud Abu Hanud utazott. Si­mon Peresz izraeli külügyminisz­ter a Hamász-vezető lelövését jo­gos önvédelmi akciónak minősí­tette, és megrögzött gyilkosnak és Államigazgatási Egyetemen, ügyvédi praxist folytat, dolgozott a Fidesz jogi kabinetjének, majd Majtényi László adatvédelmi biz­tos külső munkatársa volt. Vastagh Pál szocialista frakció­vezető-helyettes az MTI-nek sze­mélyes véleményét megfogalmaz­va vasárnap azt mondta: Péter­falvy Attilát alkalmasnak tartaná adatvédelmi biztosnak. Hozzáfűz­te: ha kiderül, hogy valóban ő az államfő jelöltje, akkor esetleges támogatásáról a szocialista frak­ció dönt majd. indult támadás hátterében a mi­niszterelnök emberei állnak. A kormányszóvivő ugyanakkor megjegyezte, hogy a miniszterel­nök emberei a kormánytagok és Medgyessy Péter a kabinet egyet­len tagját sem említette, így olyan inget, amit a kormány nem tart a magáénak, nem is vesz fel. A Népszabadság értesülésével kapcsolatban, miszerint Orbán Viktor, amennyiben a jövő évi vá­lasztások után ismét kormányt alakíthatna, akkor csökkentené a minisztériumok számát, Boró­kai Gábor úgy fogalmazott: ezzel kapcsolatban semmilyen informá­cióval nem tud a nyilvánosság elé állni.- A miniszterelnök nem beszélt a kormánytagok előtt arról, hogy mit tervez arra az időszakra, ami­kor elkezdődik majd egy újabb kormányzati ciklus - jelentette ki. nevezte az áldozatot. Vasárnap egy tizenhárom éves palesztin fiú vesztette életét Betlehem közelé­ben. Kórházi források közölték, hogy izraeli katonák okozta sebei­be halt bele. A koalíciós pártok már ed­dig is nyilvánvalóvá tették: min­denképpen támogatják a köztár­sasági elnök által előterjesztett jelöltet. Majtényi László júniusi távo­zása óta a köztársasági elnök két alkalommal is élt a jelölés jogá­val, ám az Országgyűlés sem Maczonkai Mihályt, sem Berki Ádámot nem választotta meg om- budsmannak. Az adatvédelmi biz­tos megválasztásához az Ország- gyűlés kétharmadának igen sza­vazatára van szükség. nmmiimm Feladták a tálibok Kabul - A tálibok feladták utolsó észak-afganisztáni erős­ségüket, Kunduzt, és megadta magát a várost védő egységek parancsnoka is. A Kunduztól 20 kilométerre keletre fekvő Hanábádot is teljes ellenőrzé­sük alá vonták mára a tálib- ellenes szövetség csapatai. Hírügynökségi jelentések sze­rint a Kunduzt és környékét védő tálib alakulatok fegyve­res ellenállása összeomlott, gyakorlatilag harc nélkül, tö­megesen adják meg magukat a 12. napja tartó ostrom után. Az Északi Szövetség két ka­tonai vezetője, az üzbég Dosz- tum tábornok és a tadzsik hadúr, Mohammad Daud a város irányításának megosz­tásáról tárgyal. Norilszk tiltott Moszkva - Oroszországban mától nem engedik be a kül­földieket az észak-szibériai Norilszk városába, mert az elöljárók szerint az idegenek tehetnek arról, hogy a telepü­lésen példátlan mértékben burjánzik a kábítószerezés és az AIDS. A jogvédők vitatják a tilalmat, ugyanis Oroszor­szágban ugyanis csak védelmi okokból valamint az atom­ügyi minisztérium kezdemé­nyezése alapján lehetne zárt­tá nyilvánítani egy várost. A tiltásról szóló határozatot azonban nemrég az orosz kor­mány is jóváhagyta. Norilszk a Szovjetunió megszűnéséig ugyancsak tiltott terület volt. Guinnes&gombóc Legyesbénye - Guinness- rekordot ért el Legyesbényén egy férfi - gombócevésben. A versenyen a szobafestő egyet­len óra alatt 164 szilvalekvá­ros gombócot falt fel, így 3 gombóccal túlszárnyalta az eddigi világcsúcsot. A rekor­dot megdöntő férfi mellett még hatan próbálkoztak a kí­sérlettel, amelyre napok óta tréningeztek a legyesbényiek. Katolikus gimnázium Karácsfalva - Vasárnap délután a Nagyszőlős környé­ki Karácsfalván ünnepélye­sen lerakták Kárpátalja első magyar tannyelvű görög­katolikus gimnáziumának alapkövét. Izrael folytatja a likvidálást Palesztinában A Hamasz-vezetők szétlőtt kocsija Hatpárti egyeztetés az ombudsmanjelölésröl Nagy havazás Romániában Bukarest (MTI) - Komoly fennakadásokat okozott a közúti közlekedésben Romá­nia jelentős részén a hét vé­gén kezdődött havazás. Szombaton és vasárnap Romá­nia észak-keleti, keleti és közép­ső részén hullott jelentősebb mennyiségű hó. A havazást ónos eső, illetve jegesedés kísérte, ami miatt a moldvai megyékben több száz településen megszakadt az áramellátás. A nemzetközi és országos uta­kon egyelőre csak egy-két helyen volt néhány órás fennakadás, de sok megyében járhatatlanná vál­tak az alsóbbrendű útvonalak. Számos helyen a hóban rekedt autóbuszokból, gépkocsikból kel­lett kimenteni az utasokat, elakadt kamionok teszik lehetet­lenné a forgalmat. • • •• LEKÖTÖTT FORINTBETÉT MAGANSZEMELYEKNEK jv Ft Vonzó kamatok!■ 1 hónapos lekötés éves kamatlába (EBKM): 0,5-5 millió Ft között: 9,15% 5 millió Ft felett: 9,40% Az akciós 6 és 12 hónapos lekötések után most kamatprémium * jár. Bankfiók: Nyíregyháza, Víz utca 46. VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK * További feltételek: www.raiffeisen.hu »06-40-48-48-48 Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@infomn.hu) Szerkesztők: Cservenyák Katalin (cservenyak@inform.hu) - aktuális. Balogh József (balogh@inform.hu) - belpolitika. Galambos Béla (galambos@inform.hu) - gazdaság. Mán László (man@inform.hu) - sport. Marik Sándor (marik@inform.hu) - társadalom. Sípos Béla (sipos@inform.hu) - térség. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Telefonközpont: (42)501-510. Szerkesztőségi telefax: 501-973, Hirdetési telefax 501-970. Interneteim: http://www.kelet.hu. Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: kelet@inform.hu -hird.: kelethird@inform.hu. Hírügynökségek: MTI, EPA. Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526- 626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler. Felelős kiadó: Angyal Sándor. Hirdetési vezető: Némethné Fórlzs Erzsébet. Marketingvezető: Kercsó Magdolna. Technikai vezető: Csonka Zsolt. Terjesztési vezető: Szerbina István telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbina@inform.hu. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Kézbesítési problémáikat a 06-40/424-424es kékszámon jelezhetik. Az előfizetők részére terjeszti az Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az Inform Média Kft., fax: 501-970. Előfizethető az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az llnform Média Kft. Bank Austria Creditanstalt 1091100400000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az Inform Média Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre , 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A««*- Nyomtatás:lnform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. ™

Next

/
Thumbnails
Contents