Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

2001. október 6., szombat HÁTTÉR /3 Wff NÉZŐPONT Kis akadály Angyal Sándor Nem akartam hinni a szememnek, amikor a hír olvasása közben odáig jutot­tam: Varga pénzügyminiszter „..más el­lenzéki indítványok megfontolásától azon­ban nem zárkózott el. Hangsúlyozta: ér­demes elgondolkodni a szabad demokra­ták és a szocialisták adómérséklési javas­latáról, bár azt mindenkinek el kell fogad­nia, hogy a költségvetés két évre szól, alapjait nem lehet megváltoztatni..." Egyik szemem nevet, a másik meg sír. Olyan ritka elordasult világunkban, hogy egy húron pendüljön a koalíció és az ő ellenzéke. Ám mire belejönnék valame­lyest az efölötti öröm élvezetébe, máris gyüledezni kezd a könny a szememben. Mert azt mondja az igazán jóindulatú pénzügyminiszter, hogy bár elgondolkod­ni érdemes ugyan, de ne feledjük: a költ­ségvetés két évre szól, amihez nem lehet hozzányúlni. Nekem erre rögvest az az érzésem támad, hogy a kétéves büdzsé kierőszakolásával valójában saját maga elé állt a koalíció, mert ha most csak egy évre szólna az a fránya büdzsé, micsoda jó hangulatjavító intézkedéseket lehetne hozni, mondjuk közvetlenül a választások előtt. Azt nem mondom, hogy ahány fo­rinttal kevesebb adót szednének be, annyival több voksot tudnának szerezni, de a valószínűségszámítás szabályai talán ide is adaptálhatók. Ráadásul itt egy kis pontatlanság is kimutatható. Azt mondja a miniszter, hogy a két évre utaló tényt mindenkinek el kell fogadnia... Nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a két évre történő átállást az ellenzék kezdettől fogva nem fogadta el, miért tenné most. Persze, a törvény az törvény, ténykérdés, tehát aszerint mehetnek a dolgok, külön­ben kész káosz keletkezne az országban. Nem nyílhat a büdzsékassza, bár bévül ott vannak azok szép kis milliárdok. Most már hiába sajnálkozunk a tör­téntek miatt, nagyobb arányú adócsök­kentésre csak 2003-tól lesz lehetőség, jö­vőre legfeljebb morzsák pöröghetnek le az adószedők asztaláról. Szimpatikus ugyan, hogy a Pénzügyminisztériumban jelenleg egy kedvezőbb személyi jövede­lemadó-rendszer kidolgozásán munkál­kodnak, ennek hatása azonban még nem érződik jövő tavasszal az urnákhoz járuló potenciális szavazók pénztárcájában, ami­től könnyebben el tudnák dönteni, hogy melyik párt lógójához, jelöltjéhez illesszék majd azt a drága kis ikszet. Ferter János rajza Fogásnem HÍREK 0 Grafika Vikár István grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás október li­án a nyíregyházi Városi Galériában. 0 Árvízi foci Október 7-én 11 órától Be- regdarócon a parlament labdarúgó-válo­gatottja az árvíz sújtotta beregi térség legjobb focistáival méri össze erejét. A zöldhatárról a közösségi szállásra Január 1-jétől az idegenrendészet a rendőrségtől a határőrség hatáskörébe kerül Nyírbátor (KM - Gy. L.) - A Nyírbátori Határőr Igazga­tóság laktanyájának egy ré­sze már évek óta közösségi szállás azok számára, akik többnyire zöldhatáron, úti okmányok nélkül jönnek ha­zánkba. Január 1-jétől azonban mind az igazgatóság, mind a közössé­gi szállás életében jelentős válto­zások lesznek. Ezekről kérdeztük Bánhegyi János ezredest, az igaz­gatóság idegenrendészeti igazga­tóhelyettesét. Megosztva- A törvénymódosítás milyen konkrét változásokat jelent?- Sok lényeges változást tar­talmaz a törvénymódosítás. Ezek közül a legfontosabb, hogy az idegenrendészeti hatósági hatás­kört a törvény teljes egészében kiveszi a rendőrség feladatköré­ből és részben a határőrséghez teszi. Azért részben, mert az ide­genrendészet nemcsak a mienk lesz, hanem a Menekültügyi és Állampolgársági Hivatalé is. Ez számunka teljesen új feladat, új struktúrát is követel, ezért az év hátralévő időszakában szerveze­ti módosításokat is eszközölni kell. Ki kell alakítani az elkép­zeléseinket, hogy milyen új állománytáblával tudjuk megva­lósítani a törvény hatályba lé­pését követően a ránk háruló feladatot.- Miután lesznek visszairányí- tások, visszautasításos őrizetek, nekünk ennek a feltételeit meg kell teremtenünk. Fogdakörül­ményeket kell kialakítani. Tehát aki onnan megszökik, fogdaszö­kést követ el. Nyilván az őrsze­mélyzetet is komoly felelősség terheli. A feltételek megterem­téséhez komoly beruházásokat kell megvalósítani. Másrészt Nyírbátor azon igazgatóságok egyike, ahol lesz nyílt közösségi szállás is. Ennek irányítása, felügyelete azonban a Menekült- ügyi és Állampolgársági Hivatal feladata lesz. Úgy néz ki, hogy az országnak a Dunán inneni ré­Táncfesztivál huszadszor Nagykálló (KM) - Husza­dik alkalommal rendezik meg Nagykállóban a Kállai Kettős Néptáncfesztivált. Péntek délután a köszöntők után a művelődési központ szín­háztermében a hagyományőrző táncosok előadásában a fennál­lásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Kállai Kettős néptánce­gyüttest láthatták a vendégek. A háromnapos rendezvényen a he­lyi csoportokon kívül huszonkét együttes ad számot tudásáról. A szakmai bemutatókon többek kö­zött Debrecenből, Salgótarjánból, Szarvasról, Miskolcról, Sárospa­takról, Nagyidáról, Pápáról és Sátoraljaújhelyről érkezett cso­portok vetélkednek az elismeré­sekért. A Fesztiválklubban lehetőség van tánctanulásra is, az érdeklő­dők többek között a kállai kettes és ugrós, a kiskállói átvetős csár­dás, a kalotaszegi, illetve mező­ségi táncok alapjaival is megis­merkedhetnek. Vasárnap látványos városi örömünnep lesz, ahol a település lakói színes programokban gyö­nyörködhetnek. A tánc mellett kirakodóvásár és kézművesbe- mutató szórakoztatja a vendége­ket, akik bepillantást nyerhet­nek a nemezelés, a gyöngyfűzés, a fafaragás és a rongybabaszövés rejtelmeibe is. A tervek szerint ezen a napon délután az ered­ményhirdetéssel fejeződik be a fesztivál. ELETKEPEK , J7yTTff9lfff9'ff99yjyfTrTyTf Szemben az egész világgal Nagy István Attila Ha Lányszor hangolódott ün­nepélyesre a lelkünk, amikor énekeltük vagy újabb divat sze­rint hallgattuk, és megint újra csak énekeltük! Mi volt annak a bőrünkön átfutó borzongás­nak a neve, a tartalma, ame­lyet a szöveg végig sem gondolt képei gerjesztettek bennünk? Talán azért borzongtunk, mert a vers megszületése óta alig volt történelmünknek olyan időszaka, amikor ne éreztük volna: „Megbünhödte már e nép / A múltat s jövendőt!” Létigazoló harcot vívott ez a nép, belesodródva a rokon- talanság gyötrelmes állapotába. Sorsfordító harcában egymást érték a kudarcok. Miközben te­hetségesnek, szorgalmasnak tartották (tartotta magát) az anyagi javak megtermelésé­ben, az azokhoz való hozzáju­tásban állandóan hiányérzete volt. A hiábavaló küzdelem hő­sies, mégis reménytelen keser­vei fárasztották, emésztették a hitét. A magyar romantika Her- dert némiképpen falsul magya­rázva, kialakította a nemzetha­lál vízióját. A tizenkilencedik század közgondolkodásában alig volt olyan, akit ne foglal­koztatott volna az, amit Köl­csey, Vörösmarty nagyhatású képekben megrajzoltak: eltűn­het a magyarság a történelem színpadáról. Volt ebben figyel­meztetés is: megsemmisülünk, ha nem tanulunk meg tenni a hazáért, ha nem a haza, a ma­gyarság üdvén fáradozunk. De kísértett az önsajnálat, a saj- náltatás is: szerencsétlenek, pe­chesek, jobb sorsra érdemeseb­bek vagyunk. Szemben állunk az egész világgal, küzdünk, de szükségszerűen el kell buk­nunk. Csak mi vagyunk vesz­tesek a teremtésben. Hiányzott belőlünk a konok kitartás, a szívós kapaszkodás gyötrelmes hite, hogy: érdemes, minden bukás ellenére érdemes! Az aradi vár sáncárkában végezték ki Kiss Ernő altábor­nagyot, Dessewfy Arisztid és Schweidel József vezérőrna­gyot, valamint Lázár Vilmos ezredest. Néhány óra múlva a honvédsereg küenc tábornokát vezették a bitófa alá: Poel- tenberg Ernőt, gróf Leiningen- Westerburg Károlyt, Láhner Györgyöt, Aulich Lajost, Dam­janich Jánost, Knézics Károlyt, Török Ignácot, Nagysándor Jó­zsefet, gróf Vécsey Károlyt. Vajon fel tudjuk-e sorolni mindegyikük nevét? Kevesen. Mert van közöttük német és osztrák, szerb és magyar. Kü­lönböző nemzetek fiai voltak, de egyben mindannyian közö­sek: hittek egy eszmében, s ké­pesek voltak érte az életüket is feláldozni. Volt ebben valami romanti­kus hevület is, de csaknem utoljára fordult elő a magyar történelemben, hogy eggyé vált az elmélet és a gyakorlat: nin­csen értelme az életnek, ha el­szakad a teljesíthető eszmé­nyektől. Az aradi tizenhármak, s aki­ket még azon a napon másutt kivégeztek, vagy a következő napokban halálra szántak, az áldozatvállalás tragikus szépsé­gét mutatták meg. Sorsukban az emberhez méltó magatartást élhetjük át. Szerencsére a történelem­ben ritkán adódnak olyan ese­mények, amelyek ilyen állás- foglalásra késztetik az embe­reket. De hát akkor nincsen mód arra sem, hogy emberi lénye­günk markáns módon megje­lenhessen? Vagy kevésbé filo­zofikusan: napjainkban nincse­nek olyan eszmények, célok, amelyekért érdemes feltenni az életünket? Lehet, hogy szürkébbek ma a hétköznapok, mint akkoriban voltak. De van tennivaló bő­ven, hiszen a tág lehetőségek birodalmának még a határához sem értünk, a belépéshez pedig még sok-sok munka vár ránk. Mások a célok, az ember is so­kat változott. Százötvenkét esztendő után kuszább lett az életünk, de ma is érvényes Kölcsey gondola­ta: Minden áldozat kicsiny azokhoz képest, amiket a hazá­nak kívánni joga van. Az éjjel látó hőkamera nagy segítség a határsértők felderítésében szén ez lesz az egyedüli igazga­tóság, ahol ilyen nyitott és zárt közösségi szállás is lesz. Nyilvános pihentető?- Azí lehet-e már tudni, mek­kora lesz a nyitott közösségi szál­lás?- Ezt pontosan most még nem tudjuk. Gondolom, úgy ötven- száz fős lesz. Ez az újabb fela­dat azért is igényel igen körül­tekintő előkészítést, mert a kü­lönböző befogadó állomások - akár a debreceni, bicskei, békés­csabai - mérhetően az ember- csempészet nyílt pihentetőhe­lyének szerepét is betöltik. Egé­szen biztos, ha Nyírbátorban ilyen intézmény lesz, az ember- csempészetnek erre a megjelené­sére is számítani kell. Tehát a velük szembeni harcot ki kell majd terjeszteni erre is, mely másfajta figyelemösszepon­tosítást, terheléslekötést fog je­lenteni. Távol kell tudnunk ma­gunkat tartani azoktól a külföl­diektől, akik egy-két napig itt vannak, utána embercsempé­szek, vagy magánszemélyek, kisiparos fuvarozók, vagy éppen taxisok segítségével Debrecenbe vagy Budapestre szállíttatják magukat. Vagy tovább...- Gyakorlatilag már a július 1-jével hatályba lépett menedék­jogi, illetve az ügyészségről szó­ló törvény módosítása következ­tében a határőrség objektumai­ban úgynevezett előállító helyi­ségeket kell kialakítani. Ez is új feladat számunkra. Bár néhány objektumunkban már megvan­nak ezek a helyiségek, melyek paraméterei megfelelnek az előírásoknak, de több felújítás­ra, átépítésre váró kirendeltsé­günkön ilyennel nem rendelke­zünk.- Afganisztánból most sokan A szerző felvétele menekülnek. Felkészültek-e arra, hogy esetleg ezek egy része meg­jelenik a magyar zöldhatáron?- A nemzetközi események miatt számíthatunk arra, hogy újabb menekültáradat zúdul a nyakunkba, és még komolyabb erőfeszítéseket kell tennünk en­nek kezelésére. Tömeges migráció Ha a tendencia az ismert ese­mények miatt olyan méreteket öltene, akkor az országos pa­rancsnokság egészen biztosan át­csoportosításokat hajt végre. Az előkészületek arra utalnak, hogy az ellencsapás nem marad el, te­hát tömeges migrációra kell szá­mítani. (E beszélgetés időpontja óta több mint ezer határvadászt cso­portosítottak át a zöldhatár szi­gorúbb védelme érdekében.)

Next

/
Thumbnails
Contents