Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-22 / 247. szám
2001. október 22., hétfő v ÉVFORDULÓ /9 Díszőrségben Balogh József Díszőrségben álltunk a háborús emlékmű mellett. Arra már nem emlékszem, hogy csak sima vigyázzállásban, vagy a katolikus templomból kölcsönkért lándzsával, amit ahelyett a két fapuska helyett faragtunk, amit az ávósok elvittek. Ma biztosan puskának látszó tárgynak hívnánk, mert lövésre soha nem volt alkalmas, de abban az időben azt már a rendszert veszélyeztető fegyvernek tekintették, így nagypénteken és nagyszombaton Krisztus koporsóját sem őrizhettük vele. Az ünnepi alkalom a turulmadár visszahelyezése volt, az időpont pedig 1956. október vége, talán 26, a helyszín Demecser központja. Mindennek 45 éve. Túlzás lenne azt mondani: mintha tegnap történt volna, de a fontos dolgokra emlékszik az ember. Meg emlékeztetik rá. A napokban a fehér könyv került a kezembe. Nem így hívták, a címe: Kulákok, földbirtoskosok, bűnözők, pfeifferisták, nyilasok a megyei ellen- forradalom vezérkarában. Ott olvastam: „Az ellenforradalom tulajdonképpeni irányítói vállaltak vezető funkciót egyelőre, nyilvánvalóan azért, mert közismerten népellenes elemek voltak. Szentmártoni Sándor, Réti Gergely csendőrcsemete, Almási Árpád és Béla kulákfamília hozzátartozói. Ezeket - így a könyv - 1954-ben államellenes összeesküvés beigazolt vádjával börtönbe zárták. A demecseriek jól tudják, kik ezek az emberek”. Valóban tudták, mindegyikükről, hogy rendes ember. Ketten még ma is el tudják mondani a forradalom történtét, hiszen Szentmártoni Sándor - a fehérkönyv ötödik kiemelt szereplője a forradalom egyik megyei vezetője lett, első fokon halálra, másodfokon 15 évi fegyházra ítélték - ma Debrecenben él, Almási Árpádot pedig a POFOSZ megyei elnökeként ismerhették meg, akik annak idején nem találkoztak vele a börtönben, vagy 57 tavaszán az ÁVH pincéiben. Diákként az ember nem alakítója, legfeljebb szemlélője az eseményeknek, amiről később majd kiderülhet, hogy történelem. Az is az lett, ami azokban a napokban ott velünk, előttünk történt. Nem voltak azok nagy dolgok, mert a községháza tanácstermében született ötletek sem teljesedtek be. Nem indultunk el felszedni a síneket, mert bár megéljeneztük a javaslatot, valaki azonban azt mondta: igaz, hogy lassítanánk vele az oroszok bevonulását, de ha itt kényszerítjük őket a vagonok elhagyására, a falut pusztítják el. A félelem lehűtötte a lelkesedést. Mert akkor a félelem ott élt az emberekben. Féltek, akik tudták, hogyan lettek besú- gás áldozatai Szentmártoniék, akiket azért vittek el, mert azt mondták: nem takarította el háza előtt az utcát, akit kuláknak kineveztek, s akit nem, s a félelmet a forradalmi lelkesedés csak néhány napra függesztette fel. Megverték azt a fiatal tanítót, aki egyszer egy gyűlésen rászólt a résztvevőket elvtársnak szólító rendőrre, hogy talán mondana inkább polgártársakat, azt a 80 éves idős embert, aki azokban az időkben még a boltba se ment el, csak a mezőre, hogy a megkésett betakarítással végezzen, a papot, aki október 26-án a turulmadár visszahelyezésekor rövid beszédében azt mondta - ezt idézi a fehérkönyv is -, hogy „Most éljük az igazi demokráciát”. Harmincnégy évnek kellett eltelni ahhoz, hogy ezt büntetlenül kimondhassuk és igaz legyen. A turulmadár Racskö Tibor illusztrációja Az a tizenhárom őszi fényes nap Negyvenöt év telt el az 1956-os forradalom és szabadságharc óta. A fiatalok koruk miatt nem emlékezhetnek rá, a középkorúak a történelemferdítés miatt nem ismerhették meg az igazságot, ezért most három politikai szervezet megyei vezetőjét kértük meg: emlékezzenek ők ’56-ra. A világ ámulatára Bodnár József, a TIB megyei J elnöke: S- A Rákosi-féle súlyos tör- ű vénysértések, túlkapások oda ve- a zettek, hogy a magyar nép - Európa és a világ ámulatára - szembeszállt a háromszázmilliós szovjet hatalommal. Kiléptünk a Varsói Szerződés katonai szervezetéből és az osztrák mintájú semlegességet választottuk. A 13 fényes nap és győzelmi mámor után bekövetkezett az árulás. Akkor azt ígérték, nem lesz megtorlás, aztán 1957-ben az oroszok, vagy a kínaiak sugallatára kegyetlen megtorlásba fogott, amit több száz kivégzés, több tízezer börtön, több százezer disszidens, több százezer munkahelyi előmeneteli diszkrimináció követett, s ennek mi személy szerint is szenvedő alanyai voltunk. Thürmer Gyula pártja most Kádárnak akar szobrot emelni, amivel hihetetlenül irritálja az ötvenhatosokat, és a demokratikus érzelmű embereket. Ők azt mondják, mi mindent épített a Kádár-rendszer, mi meg azt, hogy a 33 évi szocialista kísérlet miatt mitől maradtunk el. Elmaradtunk a fejlett nyugati demokráciáktól, társadalomtól, gazdaságtól, jóléttől, technikától, technológiától, infrastruktúrától, környezetvédelemtől, a bérektől, a nyugdíjaktól. Mi, mint frissen érettségizett sorkatonák fegyveres rendfenntartó nemzetőri szolgálatot tartottunk, hisz az ÁVO, a rendőrség eltűnt. Bár mi megúsztuk börtön nélkül, de húszévi általános tanulási és munkahelyi diszkrimináció lett osztályréBodnár József szünk. Egyik vezetőségi tagunkat, Demeter Jánost, aki a megyei forradalmi bizottság tagja volt, nagyon megkínozták, Soltész Albertet, a közismeret festőművészt, aki a Centrum Áruházban volt a forradalmi biztottság tagja, munkahelyéről eltávolították, sokáig munka nélkül élt. Napi kapcsolatban voltunk Szilágyi Lászlóval, a forradalom megyei vezetőjével, biztattuk a disszidálásra, de nem ment, bízott abban, hogy mivel nem követett el semmit, nem lesz bán- tódása. Életével fizetett. A harc betetőzése Bagó Ferenc, a POFOSZ megyei elnöke: Bár a szovjetellenes és kommunistaellenes magyar ellenállás leglátványosabb és legdicsőségesebb napjait tisztelhetjük ’56 forradalmában, azt látni kell, hogy ez a magatartás nem ’56-ban és nem a forradalom előtti utolsó hetekben keletkezett. Már 1944 végétől megjelennek azok a különböző szervezkedések és összeesküvések, melyeknek az volt a célja, hogy a szovjet hatalom, a megszállás ellen megpróbáljanak tenni valamit, azt, amit az akkori körülmények között tenni lehetett. Az 1956-os forradalomnak a mi számunkra, akik ’56 előtt már börtönbüntetést szenvedtünk poBagó Ferenc litikai állásfoglalásunk miatt, különös jelentősége volt, hiszen úgy láttuk, hogy annak a mozgalomsorozatnak, annak a harcnak betetőzését, sikerét jelentette, amit előtte folytattunk, ezért az a dicsőséges 12-13 nap, amíg úgy látszott, hogy a forradalom győzelemre jut, a mi számunkra egy különösképpen eufórikus időszak volt. Annál nagyobb volt a fájdalom, a csalódás, a keserűség, amikor november 4-én a szovjet tankok hitszegő módon megindultak, hiszen előzőleg arról biztosítottak minket, hogy ilyesmi nem fog történni. A forradalom letiprása után olyan agymosást végeztek részben terrorral, részben propagandaeszközökkel, amely az emberek lelkü- letében, erkölcsi felfogásában, világnézetében olyan súlyos károkat okozott, amelyek hatása a mai napig is tetten érhető a társadalomban. Ezért fontos feladatunk, hogy a szabadságharc megítélését az emberek gondolkodásában helyére tegyük. A nemzet mártírja Lakatos István, a Nagy Imre Társaság megyei elnöke: Az ’56-os szervezetekkel együtt a Nagy Imre Társaság megyei szervezete is készül a forradalom és szabadságharc 45. évfordulójának megünneplésére. A NIT 1993-ban történt megalakulása Lakatos István óta a szervezet egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy október 23. méltó ünnepe legyen városunknak. Mindemellett fontos feladata a névadó mártír miniszterelnök emlékének, szellemi, erkölcsi örökségének ápolása. Pokorni Zoltán volt művelődési miniszter Nagy Imre halálának 43. évfordulóján elhangzott beszédében mondta: „... bár Nagy Imre szerepét a forradalom szereplői és a történelemtudósok a mai napig vitatják, kivégzésekor, 1958. június 16-án az egész nemzet mártírja lett, mert nem volt hajlandó együttműködni gyilkosaival, és elárulni az ügyet, amelynek néhány nap alatt hősévé vált.” Célunk az, hogy a jövőben rendszeresebben találkozzunk az ifjúsággal. Most még itt élnek közöttünk azok az emberek, akik a forradalomnak részesei, szemtanúi, vagy éppen a megtorlás áldozatai voltak. Ezek - a ma már 70-80 év közötti emberek - hiteles történelmet hordoznak magukban. Azon dolgozunk a szervezeten belül, hogy ez a törekvésünk eredményes legyen, hiszen a szervezetben ma még megtalálható: a forradalom napjaiban élelmiszert Pestre szállító forradalmár, a megtorlás vádlottjait és későbbi áldozatait védő ügyvéd, a városi forradalmi munkástanács elnökhelyettese, vagy éppen az ’56- os eseményeket kutató történész. „...hogy szabad hazánk tovább eiősödjék” Október 26-án alakult meg a nemzetőrség Szabolcs-Szatmár megyében A nemzetőrség az ’56-os forradalomhoz átállt honvédség és rendőrség megbízott, illetve a polgárság önként jelentkező tagjaiból állott. Az irányítást a Forradalmi Tanácsok (Munkástanácsok) látták el. Többféle elnevezésük volt még használatban: polgárőrség, nemzeti polgárőrség és forradalmi nemzetőrség. Nyíregyházán 1956. október 26-án Rácz István tanár alakította meg a polgárőrséget. Ezen a napon a börtön megnyitása és a rendőrpalota erkélyéről mondott beszéde után hívta fel erre Végh György államvédelmi őrnagy. Rácz István Önéletrajzának 26. oldalán erről így írt: „Igen, én alakítottam meg a polgárőrséget, melynek Kábái Dezső lett a parancsnoka. így kerültem én bele a forradalomba.” Már 1956. október 31-én Szilágyi László, a megyei forradalmi munkástanács elnöke rendeletére hirdetményeken jelentek meg: „Az új nemzetőrség szolgálatának ideiglenes irányelvei.” E 7 pontból álló szabályzatot Nagy Zsigmond rendőr százados, a közrendvédelmi osztály vezetője és beosztottjai dolgozták ki, de a szerkesztésébe bekapcsolódott Hubicska Zoltán őrnagy, a nyíregyházi Damjanich laktanya parancsnoka is. Eszerint a nemzetőrség feladata: a közrend, a közbiztonság fenntartása. Ezt állandó ügyeleti szolgálattal, illetve rendszeres járőrözéssel biztosították. Nyíregyházán a nemzetőrség székhelye a Felszabadulás u. 13. alatti épületben (volt ún. belterületi rendőrőrs) volt. A fegyverzetük: puska és pisztoly, amelyeket a Forradalmi Munkástanácsok által kijelölt parancsnokok tartottak számon. Figyelemre méltó rendelkezés volt, hogy a polgárőrök csak a szolgálati időben tarthatták maguknál fegyvereiket, különben azokat le kellett adni a nemzetőrség parancsnokánál. Kezdettől fogva Kábái Dezső (1926. Ajak, 1992. Németország) volt a parancsnok: eleinte csak Nyíregyházán, majd 1956. november 2-től a megye egész területén. Nyíregyházán Ormos László főhadnagy volt a helyettese, a Járási Nemzetőrség, illetve Járási Honvédelmi Bizottságok szervezésében Boros András rendőr százados és Mikula főhadnagy volt a segítségére. Kábái Dezső visszaemlékezését „A nemzetőrség parancsnoka Kábái Dezső” címen Takács Péter közölte (Határ-Szél, 1989. okt. 20.) és németországi találmányairól Kézy Béla írt (Határ-Szél, 1989. szept. 29. és okt. 6.). A forradalom érdekében fegyelmet és egységes cselekvést kívántak meg a nemzetőrségtől, amelynek kötelességévé tették, hogy „minden munkájában támaszkodjon a lakosságra.” A nemzetőrség a tetteseket aktív nyomozással őrizetbe vehette és bíróság elé állíthatta. A diákoknak a polgárőrségbe való jelentkezésében Dandos Gyula (1938-1957), a mártír diákvezér nyújtott nagy segítséget. Megmaradt a nyíregyházi Jancsó Pál igazolványa, mely szerint a „polgárőrség tagja a rend fenntartása érdekében jogosult rendőri intézkedésre.” Ezen igazolványt 1956. október 27-én állította ki a Városi Munkástanács, s azért is értékes, mert két pecsétet is tartalmaz: a „lyukas” tanácsi körbélyegzőt, illetve a jobb felső sarkában a „Nyíregyháza Forr. Tanács” körfeliratú, kis Kossuth címeres felülbélyegzést, hitelesítést (a forradalmi bélyegzőt Rácz István faragta krumpliból; az igazolványt Jancsó Pál nemzetőrségi dandártábornok 1998. október 1-jén bocsátotta rendelkezésemre, Londonból). A forradalom második hetében a járásokban is egyre inkább kiterebélyesedett a nemzetőrség. A Megyei Nemzeti Bizottság 1956. november 1-i ülésén Dankó László munkástanácsi elnök így szólalt fel: „Kinn voltunk Nyírbátor, Nagykállő és Fehérgyarmat körzetében, megszerveztük a volt tisztekkel együtt a nemzeti polgárőrséget.” Beregsu- rány községben 1956. október 31- én az alábbi eskümintát használta a 7 tagú nemzetőrség: „... esküszöm, hogy a Független Demokratikus Magyarországhoz és annak népéhez hű leszek, a demokratikus nemzeti kormány rendelkezéseit betartom és híven A nemzetőrség szabolcsi szabályzata (plakát, 1956. október 31., a Megyei Levéltár anyagából) betartatom, kötelességeimet a magyar nemzet érdekeinek szem előtt tartásával ellátom, a reám bízott titkot megőrzőm és azon leszek, hogy szabad hazánk tovább erősödjék, Isten engem úgy segéljen.” Megyénkben a nemzetőrség legnagyobb tette az MDP Megyei Bizottsága épületének (Nyíregyháza, Sztálin tér 21.) fegyveres elfoglalása volt 1956. október 30- án Kábái Dezső parancsnok vezetésével. Másnap megszerezték a Pártoktatók Házát (Szabadság tér 9.) illetve a Sóstói úton lévő Pártiskolát is. Dr. Fazekas Árpád, orvos-történész
