Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-16 / 242. szám

[. Magyar László felvétele 2001. október 16., kedd Kdei«» áagyarország ÉGTÁJ /7 HÍREK 0 Jótékonysági bál A tiszavasvári Kabay János Ének- és Idegen Nyelv Tagozatos Általános Iskola szülői munkaközössége a több éves hagyományaihoz híven az idén is, mégpedig október 20-án meg­rendezi jótékonysági bálját a gyermeke­kért. A belépő- és pártolójegyek árából származó bevétel nettó összegével a szer­vezők az iskolában tanuló diákok szabad­idős programjait kívánják támogatni. 0 Show-műsor Szinte gyermekfejjel lett sztár Szandi, aki évek óta töretlenül a kö­zönség kedvence. Október 20-án a kál- mánházi művelődési házban ad koncertet polgári nevén Pintácsi Alexandra, aki min­den bizonnyal a régebbi slágereit éppúgy elénekli, mint az újabb szerzeményeket. 0 Támogatás diákoknak A nyírteleki ön- kormányzat 19 éves korig adott iskola­kezdési támogatást a településen élő diá­koknak. Az általános iskolás fiatalok 2 ezer forint értékű füzetcsomagot és 2 ezer forint tankönyvtámogatást kaptak, a kö­zépiskolás fiatalok szeptemberi tanévkez­dését pedig - kérelem alapján - 4 ezer forinttal segítette a képviselő-testület. o Zászlót, címert avatnak Nyírtelek (KM) - Községi címer és zászló létrehozásáról döntött pár hó­nappal ezelőtt a nyírteleki önkor­mányzat. Az elhatározást tett követte, s október 21-én egész napos ünnepség keretében avatják a település új jelképeit. A Szent Anna-templomban 10 órakor kezdődő rendezvényen Kovács János, a megyei közigazgatási hivatal vezetője ad­ja át Nyírtelek zászlaját és címerét Ratkos Mihály polgármesternek, aki azt követően Helmeczy Lászlótól, a megyei közgyűlés el­nökétől veheti át a megyezászlót. Az egy­házak képviselői megszentelik majd a cí­mert és a zászlókat, utána pedig ünnepi műsort láthatnak a vendégek. Ezen az ün­nepségen adják majd át a Nyírtelek Nagy­község Díszpolgára címet is. Délután a Herman Ottó Általános Isko­lában folytatódik az ünnepség kulturális műsorokkal. Az óvodások 15 órától mu­tatják be műsorukat, majd aztán lesz bo­hócparádé, s fellépnek az általános isko­lások és a nyugdíjasklubok tagjai is. A Bestiák koncertje 17 órakor kezdődik, majd bemutatkozik a Nine For Song ének- együttes. A szabadtéri zenés mulatság 18.30 órakor kezdődik, amelyet 20 órakor tűzi­játék színesít. a Szoboravatás Vasárnap az újfehértói múzeum parkjában felavatták a festőmű­vész és történész, Zajti Ferenc szobrát Gyermekek versenyeztek Második alkalommal szervezte meg a napokban a rakamazi Cormorán Sporthorgász és Ter­mészetvédelmi Egyesület a város ifjúsági horgászai számára a házi halfogó bajnokságát. Az Aranyosárok holtág partján tizenkét kategóriában hetven versenyző vágott neki a küzdelemnek. A támo­gatóknak köszönhetően a győztesek és a helyezettek komoly jutalomban részesültek. Zárásként a szervezők finom halászlére hívták a vendégeket. Képünkön a versenyzők és díjátadók láthatók Énekkari himnusz az eredményhirdetésen A maasmecheleni gálahangversenyt a győztesek győztese, a Pro Musica fejezte be A maasmecheleni versenyen a Pro Musica leánykar Nyíregyháza (KM) - Min­den lehetséges díjat meg­nyert a napokban egy belgiu­mi kórusversenyen a Pro Musica leánykar Szabó Dé­nes Kossuth-díjas karnagy vezetésével. A hazaérkezés óta eltelt már néhány nap, így letisztultak azok az emlékek és élmények, amelyek felidézésére kértem a kórus ve­zetőjét. Válogatott együttesek- Belgiumban két városban rendeznek nemzetközi kórusver­senyeket. Az egyik helyszín Neerpelt, ahol minden évben szerveznek hangszereseknek, il­letve énekkaroknak versenyt. Népszerű a könnyűsége miatt, mindenki nyer rajta, csupán egy dolgot nehéz ott elnyerni, a Sum­ma Cum Laude minősítést. Ezt a versenyt mint zsűritag is jól is­merem - kezdte lapunk tájékoz­tatását Szabó Dénes. - A másik helyszín Maasmechelen, ahol az európai nagy versenyekhez ha­sonlóan kiválogatott kórusokat hívnak meg. Két évvel ezelőtt Spanyolországban adtak nekem egy meghívót, azóta is sokszor hívtak. Könnyelműen megígér­tük, előteremtjük az anyagiakat, végül most az ősszel tudtunk el­menni a 6. alkalommal rendezett versenyre. A szervezők 25 kórust hívtak, de valószínűleg hozzánk hasonlóan más is küzdött anya­gi nehézségekkel, mert csak 19 együttes érkezett meg 16 ország képviseletében.- A gyermekkari kategória hiányzott, csak felnőttek vettek részt a maasmecheleni versenyen. Felkészült énekkarok érkeztek Belgiumba, a profiknál is jobbnak éreztük őket. Különösen az ének- együttesek kategóriája volt profi, itt indult a Banchieri énekegyüt­tes. Kategóriájában a Banchieri a harmadik lett, s ugyanazzal a pontszámmal az összesítésben a 19 együttes közül a negyedik he­lyet szerezte meg. A Pro Musica leánykar különösen sikeresen sze­repelt, valamennyi elnyerhető dí­jat hazahozta Nyíregyházára az együttes. Az eredményhirdetésen kategóriánként hirdettek ered­ményt. Nagy volt a feszültség, mert nem mondták be a kategória győztesek pontszámát szemben a többiekével. Azt megtudtuk, hogy elsők lettünk kategóriánkban, de azt nem, mennyi pontszámmal. A kötelező művet legjobban előadó együttes címét is a Pro Musica együttes kapta. Egy kortárs belga zeneszerző, Luden Posan nehéz művét kellett énekelni a verse­nyen. Ezt a díjat a zeneszerző ad­ta át nekünk. Utána következett a nagydíj átadása, akkor jelentet­ték be a kategóriagyőztesek pont­számát. A kamarakórusok győzte­se 84, a vegyes kari győztes 89, az énekegyüttesek győztese 93, a Pro Musica pedig 94 pontot kapott a zsűritől. Az eredményhirdetés­kor ujjongtak a leányok, s örö­mükben elénekelték az énekkari himnuszt. A gálahangversenyen a kategóriagyőztesek szerepeltek, a koncertet a győztesek győztese, a Pro Musica fejezte be. Nyilvános próba A nyíregyházi együttest a szer­vezők a verseny színhelyétől nyolcvan kilométerre lévő város­kában szállásolták el, ahol a leá­nyok az ottani Scala együttes ven­dégszeretetét élvezhették. Az ered­ményhirdetés éjszakáján a házi­gazdák éljenezve fogadták a győz­teseket. A sok utazgatás miatt nemigen jutott idő szabadidős programokra Belgiumban, azon­ban a fiatalok még odautazás köz­ben megtekintették a Kölni dó­mot. A mellette lévő téren nyilvá­nos próbát is tartottak, amelyet örömmel fogadtak a város lakói. Németországban még Gissenben is megállt az énekkar, ahol az ott élő magyar származású biokémi­kus, Kovács Gyula kérésére kon­certezett az együttes. Harmadik lett a Banchieri énekegyüttes Szabó Dénesné felvételei Megbecsült étel a szegények kenyere Nagykálló (Szabó Csaba) - Sok minden van, amit érde­mes megőrizni, feleleveníteni apáink-nagyapáink életéből. Az őszi munkálatokról, szo­kásokról kérdeztem Kaszap Ferencet.- Ilyenkor van ideje a betaka­rításnak, a télre való elrakásnak, feldolgozásnak. Gyalultuk a ká­posztát, raktuk hordóba savanyí­tani. Szedtük fel a zöldséget, amelyeket veremben tároltunk. Aszaltuk a gyümölcsöket, ezeket a padlásra tettük. Az asszonyok befőtteket készítettek, üvegekben a kamrában elhelyezve jók vol­tak a zimankós időben. Például a paradicsomlé disznóvágás után a töltött káposztára kiváló. Fel­szedtük a krumplit, ezt mi Sza­bolcsban krompénak nevezzük, hajdan itt a szegények kenyere volt. Rengeteg módját ismerem a belőle készíthető ételeknek. Na­gyon megbecsült étel, praktikus az elkészítése. Már, kint a határ­ban ez volt a früstök - német­ből átvett szó. a Frühstück: reggelit jelent -, tüzet raktunk és a parázsban sütöttünk krompét - egy kis sóval megszór­va felséges volt.- Otthon cinkét csináltunk a krumpliból: megtörtük, hogy egy kis leve maradjon, liszttel elke­vertük és zsíros vagy olajos kanállal galuskát szaggattunk. A nyerskrompésgaluskát nyögve- nyelőnek hívtuk, erre juhtúrót vagy hagymászsírt tettünk, de hordóskáposztával is finom.- Október a szüret ideje. Az idén ez egy kicsit eltolódik, nem elég jó a cukorfok, várni kell még. Szerencsére az időjárás most ked­vez, hosszú ősz várható, a lila akác kétszer is virágzott. A pap­rikás krumpli, jó csípős papriká­val, sült szalonna kockákkal, pláne kolbászkarikákkal meg­főzve és saját termésű homoki borral leöblítve igazán jó. Köszöntés Tiszavasvári (KM) - Az idősek világnapja alkalmá­ból Tiszavasvári önkor­mányzata műsoros estet rendezett a város nyugdíja­sainak a napokban. A művelődési központban megtartott ünnepségen Ju­hász Ferenc országgyűlési képviselő köszöntötte a ven­dégeket, majd aztán nóta- és operett-összeállítást szóra­koztatta a rendezvény részt­vevőit. Közreműködött Mo­hos Nagy Éva, Vállay Éva, Lente Lajos, Katona István.

Next

/
Thumbnails
Contents