Kelet-Magyarország, 2001. október (61. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-11 / 238. szám

j. Kicsák Csaba felvétele 2001. október 11., csütörtök HAZAI TÁJON /8 HÍREK 0 Kiállítás Orbázi Zoltán olajtechnikával készült alkotásaiból Plak-Art címmel nyí­lik kiállítás október 12-én este hét órá­tól a nyíregyházi Ifjúsági Centrumban, ahol ugyanekkor Farkas Nóra musical­estjét is hallhatják az érdeklődők. 0 Néptánc A Szabolcs néptáncegyüttes gyerekcsoportja minden héten csütörtö­kön délután öt órától Nyíregyházán, a zöld irodaházban (Hősök tere 9.) várja a jelentkezőket, az óvodásokat is szívesen látják. 0 Véradókat várnak Ma 8-15 óráig a nyíregyházi Városüzemeltetési Kht.-nál, 8-12-ig pedig a szabolcsveresmarti pol­gármesteri hivatalban lesz véradás. Megrendezett pillanatok Nyíregyháza (KM) - Az Olvasás éve egyik megyei rendezvényeként október 12- én 15.30-kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében rend­hagyó módon a színházé lesz a főszerep. A Móricz Zsigmond Színház 20 évvel ezelőtt, 1981. október 17-én a Csongor és Tünde mesejátékkal nyitotta meg kapuit. A jubileum tiszteletére jelent meg Nagy István Attila Megrendezett pillanatok cí­mű kötete, amely a második évtized legem­lékezetesebb előadásait eleveníti fel, illet­ve interjúkat közöl ennek az időszaknak az igazgatóival, neves rendezőivel, s nem utolsó sorban meghatározó személyiségű színészeivel. A szerző vendége Tasnádi Csaba, a színház igazgatója lesz, a beszél­getést Karádi Zsolt főiskolai tanár vezeti. Óriás gomba Ez a 4,80 kg súlyú pöfe- teg gomba Vékony Jánosné nyírparasznyai lakos kertjében termett Figurás táncosok Nyíregyháza (KM) - A Kállai Kettős Néptáncfesztivál egyik résztvevője volt a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Fi­gurás Táncegyüttese. Az iskola táncművészeti tagozatának har­mad- és negyedéves tanulóiból egy éve ala­kult csoport az előző évben a gyermek- és ifjúsági kategóriában több elismerést szer­zett, idén pedig már felnőtt kategóriában lép színpadra. Szép eredményt ért el a tánc- együttes tagjai közül négy fiú. Kamara- együttesük produkciójával bekerültek a Kultúrával a Nyugat kapujában című ren­dezvénysorozat Nemzeti Fesztiváljára, me­lyet augusztus 20-án rendeztek a Budai Vár­ban. A kamaraegyüttes tagjai: Fi lep Gergő, Filep László, Frantal Tibor és Szabó Csa­ba. Valamennyien negyedikes tanulók. Már felnőtt kategóriában táncol a Figurás Száraz Ancsa Nyíregyháza (KM) - Hetek­kel ezelőtt hirdetések jelen­tek meg a helyi újságokban, melyek arra hívták fel a fi­gyelmet, hogy az egyik nyír­egyházi taxis társaság két és fél kilométeres útért négy­száz forintot számol fel - mások szerint ez az ár irreális. Irreálisan alacsony - tartja a taxisok egy része. Szerkesztősé­günkhöz eljuttatott névtelen le­veleikben „aljas” módszernek nevezik az eljárást, mely társaik lejáratására irányul, és mely - szerintük - csak a taxióra kiik­tatásával, törvénytelen módon lehetséges. Reklámáron utazhatunk A Szabolcs Taxi ügyvezetője a vádakra egyetlen megoldást ja­vasol: tegyék őket próbára! Azt mondja, ez a négyszáz forint va­lóban nagyon kedvező - ez alatt már nem is éri meg kiállni a sorból -, viszont abban az eset­ben is ennyit kell fizetni, ha két és fél kilométeres az utazás, és akkor is, ha csak ennek a fele. Visszautasítja a vádakat, melyek szerint nem kapcsolják be az órát. Azt mondja, nem az a cél­juk, hogy illegálisan tartsák be a reklámozott tarifát, azt szeret­nék, ha ennek hatására az uta­zók őket választanák.- Szerintem a leveleket író, felháborodott taxisok legnagyobb része társaságon kívül dolgozó magánzó, aki jóval magasabb árakat alkalmaz, mint azok, akik egy-egy cég alkalmazottjai - vé­játékokkal, törzsutasoknak járó kedvezményekkel próbálják meg elhódítani egymástól a taxival közlekedőket, akik számára ter­mészetesen az ár a legfontosabb. A szolgáltatás minőségét illetően nincsenek nagy különbségek, hi­szen a társaságok ügyelnek ar­ra, hogy a jó műszaki állapotban lévő autókat vezetők megfelelően viselkedjenek az utasokkal, ne legyenek túlontúl kíváncsiak, de nagyon szófukarok sem. Maguk a taxisok azt tartják, sokan van­nak. A piac törvénye, mely sze­rint csak a legjobbak maradhat­nak fenn a rostán, rájuk is érvényes. Az utazók talán kevésbé érzé­kelik, de komoly harc dúl a tár­saságok között. Időnként egy­mást jelentik fel a taxisok, per­sze, inkább a tiszta játék szabá­lyai szerint játszanak, akciókkal, Hwdetés . 1 __________________ Utasra várva li Szatureczki Pál. - Esetenként akár dupla árat is kérhetnek, így fordulhatott elő például az, hogy idén nyáron a belvárosból az Ózon panzióig ezernyolcszáz fo­rintért vitték el a rászedett utast, akinek ezek után termé­szetesen nincs jó véleménye a ta­xistársadalomról. Droszt-poszt Cservenyák Katalin illusztrációja A cégek figyelik egymást, az áraik is közel hasonlóak, a módszereik azonban eltérnek egymáséitól. Bálint László, a Ko­rona Taxisok Szakmai Szövetsé­gének elnöke úgy véli, a Sza­bolcs Taxi érdekes szemszögből közelíti meg a valóságot, hiszen az áraik között nincs túl sok el­térés, az ő megközelítésükben azonban jóval kedvezőbbnek tű­nik ár, mint amilyen az valójá­ban. Ferku Zsolt, a Főtaxi ügy­vezetője erkölcstelennek és eti­kátlannak tartja a konkurens cég eljárását, de mindettől füg­getlenül azt mondja, a döntés az utasoké. « mm i Mindig van mit megbeszélni! Pannon Praktikum csomag + Nokia 3310 bruttó 36 900 Ft Ebfoól bruttó dO OOO Ft lebeszélhető!* Ajánlatunk 2001. október S-tól az akciós készlet erejéig érvényes. A részletekről és a további készülékajánlatokról érdeklődj területi képviseletünkön (Nyíregyháza, Zrínyi I: u. 4-6.) vagy a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! * Amennyiben aktiválás után ISO napon belül ismét feltöltöd egyenlegedet, 24 órán beiül plusz bruttó 3 200 Ft-oí töltünk fel rá. Sőt, ezt a kedvezményt két alkalommal is igénybe veheted, tehát összességében lO 000 Ft lebeszélhetőséghez juthatsz! A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyávai használható. Pannon GSM i******* nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. tHuvw.pannongsni.hu Al « GSM Egy hét a dohányzás ellen Nyíregyháza (KM) - Az Eurójpai Rákellenes Liga felkérte európai szerveze­teit arra, hogy október 8-14. között szervezzék meg a dohányzás elleni hetet - így történik ez Magyarországon is. A kezdeményezés fontos­ságát indokolja, hogy a do­hányzás napjaink egyik leg­fontosabb népegészségügyi problémája. Napi egy doboz cigaretta 15-20-szorosára nö­veli a tüdőrák kockázatát, a dohányzás a daganatos halá­lozások több mint harminc százalékáért felelős, a tüdő­rák okozta halálozások ese­tében ez az arány kilencven százalék. A rákos halálozá­son kívül a dohányzás szám­talan súlyos betegség kivál­tója is, a szívkoszorúér-be­tegség okozta halálozás hu­szonöt százalékának, a tüdő- betegségek miatti halálok hetvenöt százalékának egy­aránt a cigaretta az oka. Ezen betegségek gyógyításá­ra nincsenek végleges meg­oldást jelentő eljárások, ép­pen ezért a megelőzésé a fő­szerep. A felvilágosító mun­káé, a szóróanyagoké, a pla­kátoké, az iskolákban szer­vezett szakmai előadásoké - a tervek szerint ezek ter­jesztésében, illetve megszer­vezésében a jövőben nagy szerepet vállalnak a Rákelle­nes Liga szervezetei. Ez azonban nem csupán az egészségügy feladata, ehhez az egész társadalom összefo­gására van szükség. És arra, hogy mindenki szánjon időt a szűrővizsgálatokra, hogy megadja magának az esélyt a gyógyulásra. A taxióra ketyeg, az utas pedig fizet A Szabolcs Taxi ügyvezetője visszautasítja a taxiórák miatt sofőrjeiket ért vádakat

Next

/
Thumbnails
Contents