Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-05 / 207. szám

EPA-felvétel 2001. szeptember 5., szerda 10. oldal FOGATHAJTÁS Bartha a bajnok Nyíregyháza (KM) - A hét végén Nagy- kálló adott otthont a kettes fogatok megyei bajnokságának és a regionális bajnokság ötödik, zárófordulójának. A megyei bajnoki címet végül Bartha Ist­ván (Mátészalkai Ópályiak Baráti Köre) Szanival és Színésszel, valamint ifjabb Fo­dor Gyula segédhajtóval nyerte. Az ezüst klubtársáé, Fekete Györgyé, aki Szultánt és Gyanúst hajtotta Brigi Viktor segítségével. A dobogó harmadik fokára Szakács Róbert állhatott (Nagykálló), aki Tombolát és Fabu­lát irányította, segédhajtója pedig Erdei József volt. A regionális bajnokságban Bartha a ne­gyedik, Fekete pedig az ötödik helyen zárt. A nyíregyházi Szemök Jánoson nem fo­gott ki ez az akadály Sipeki Péter felvétele Bujtosi focitoborzó Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Kölyök SC focitoborzót tart: Falatovics László edző az 1992, 93, 94-ben született gyerekek jelent­kezését várja. Az érdeklődők csütörtökön 17 órától, szombaton 10 órától mutathatják meg magukat a bujtosi pályán. TENISZ A Nyíregyházán megrendezett vidékbaj­nokság (13 egyesület) eredményei Férfi egyes: 1. Dajka László (Fehérgyar­mat), 2. Káplán Krisztián (Soproni Racket TC), 3. Bozsik Attila (Eger) és Tatár Borisz (Debrecen-Pallag). Férfi páros: 1. Dajka Lász­ló, Both József (Fehérgyarmat, ZTE), 2. Páz- mándi Viktor, Tajta Ákos (NYVTC, Sopron), 3. Bodnár Norbert, Békési Zoltán (NYVTC) és Liptai Zétény, Kovács Péter (NYVTC). Női egyes: 1. Stadler Ildikó (Optosport), 2. Sztankó Judit (Szentendre), 3. Krivacsevics Jelena (NYVTC) és Szegner Orsolya (Szom­bathely). Női páros: 1. Zubor Zsófia, Balogh Edina (NYVTC), 2. Sziklai Eszter, Krivacsevics Jelena (NYVTC) és Horváth Ka­talin, Horváth Gabriella (Szombathely). A nyíregyházi Kennex Kupa utánpótlás verseny eredményei F 16: 1. Pótor Zsolt, 2. Dimitrov Dávid, 3. Kalmár József (DEAC). F 14: 1. Dimitrov Dávid, 2. Petrás Péter (Tatár TC Debrecen), 3. Kaszás Gergő. F 12: Fucsovics Márton (Talentum FC), 2. Szabó Dániel, 3. Veres Dávid és Kaszás Gergő. L 14:1. Székely Zsófia, 2. Kondor Tímea, 3. Bihari Gabriella. Női másodosztály: 1. Székely Zsófia, 2. Kondor Tímea, 3. Ekler Beatrix. (A nem jelölt egyesületűek az NYVTC ver­senyzői.) Csúcstalálkozó Patrick Rafter (ké­pünkön) hiába dobott be minden trükköt: a hazai szupersztár, Pete Sampras négy játsz­mában győzött és a legjobb nyolc közé ju­tott az amerikai teniszbajnokságon Oláh Tibor: Az én lelkiismeretem tiszta Az utolsó helyen ragadt Nyírkárász vezetősége négy vereség után edzőváltásról döntött A sötét mezes nyírkarászi játékosok új edzővel javíthatnak sipeki Péter felvétele Nyírkárász (KM - K. T.) - Négy meccs, négy vereség. Tragi­kus idénykezdés. Az elbu­kott fehérgyarmati fellépés után feketén-fehéren kide­rült: valami nem stimmel Nyírkárászban. Ezt már nem tudták tovább tűr­ni. Az utolsó helyre alászállt me­gyei első osztályú futballcsapat jobbhoz szokott elöljárói kényte­len-kelletlen döntöttek: Oláh Ti­bor edzőt felmentették állásából. „Túl jó ember"- Mindenekelőtt feltétlenül el kell mondanom, az elnökség Oláh Tibort felkészült szakem­bernek tartja, aki emberileg is tökéletesen megfelel erre a posztra - tolmácsolta a főnökség véleményét Ragány Ferenc sza­kosztályvezető. - Talán éppen az a probléma, hogy természetéből adódóan hiányzik belőle az a ke­ménység, amit a jelenlegi társa­ság igényel. Magyarán: az edző túl jó ember ehhez a csapathoz, amelyet főként az utóbbi idő­szakban ostorozni kellett volna, ráadásul egyes játékosok visszaéltek a helyzettel. Hogy mit szól ehhez az elkö­szönő tréner? A kispadról felálló férfiú nem hazudtolta meg ma­Erősített az SZKSE Nyíregyháza (KM) - Mint azt keddi számunkban meg­szellőztettük: a Szabolcs Ké­zilabda SE Pereverzia Mi­hály megszerzéséről tár­gyalt. Nos, Varga György elnökségi tag tájékoztatója szerint időközben a máso­dik vonalban érdekelt gár­da megegyezett az elmúlt évadban az Orosházát erő­sítő kapussal, aki már fel­vette a munkát a nyíregy­házi csapatban. Idevágó hír, hogy az SZKSE szerdán előkészületi mérkőzésen a Mátészalkát fogadja. gát, higgadtan fogadta a vezér­kar határozatát. Balszerencsés meccsek- Az én lelkiismeretem tiszta - nyomatékosította Oláh Tibor. - Tény, a csapat holtpontra jutott, megjegyzem, balszerencsés körül­mények miatt kerültünk ilyen ne­héz szituációba. Háromszor egy góllal kaptunk ki, ezek a mérkő­zések másként is alakulhattak volna, hisz apró momentumok TUzsér (KM - B. T.) - Jó most tuzséri labdarúgónak lenni! Ehhez elég a tabellára pillan­tani, amely arról árulkodik, hogy az NB lll-ban újonc tár­sulat három győzelemmel és egy döntetlennel az előkelő harmadik helyen áll. Tovább növeli a helyezés értékét, hogy az éllovas Kertvárosnak és a második Ibránynak sincs egyet­len árva ponttal sem több a neve mellett. Az újonc vasárnap har­madik hazai mérkőzését is kettő- nullra hozta, a siker értékét pedig növeli, hogy éppen a szomszédos Záhony volt az ellenfél.- Ettől szebb rajtot tényleg ne­héz lett volna elképzelni - be­szélt boldogan az eddig eltelt idő­miatt csúsztunk el. Ugyanakkor a játékosok fizikai állapota jó, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a Diósgyőr elleni kupameccsen ki­lencven percig partiban voltunk az ellenféllel. Az is igaz, a pályán gyakran fegyelmezetlenül visel­kedtek a srácok, a bíróval szem­beni felesleges viták miatt soro­zatban gyűjtöttük a lapokat. Gon­dot okozott továbbá, hogy négy új embert kellett beépíteni, miköz­ben meghatározó futballisták „es­szakról Pinkóczi József szakosz­tályvezető. - Főleg úgy, hogy a második fordulóban elvesztettük kapusunkat, Szőr Istvánt. Végül sikerült maradásra bírni az egyébként Németországban dol­gozó Bata Lajost, így ezek a gondjaink megoldódni látsza­nak. Amúgy hiába igazoltunk az elmúlt nyolc-tíz évben több ka­pust, mint mezőnyjátékost, min­dig az egyes mez kiosztásásakor akadt a legtöbb gondunk. Anélkül, hogy csökkentenénk az eddigi tuzséri menetelés érté­két, azért megjegyezzük: négy meccséből háromszor otthoná­ban játszott az újonc. Éppen ezért egyes nézőpontok szerint az Ibrányból elhozott egy pont­nak is nagy értéke van. tek ki”. Ez van, közel másfél év után távozom Nyírkárászból. Egyelőre rejtély, a jövőben ki gardírozza a csávában lévő le­génységet - az illetékesek két je­lölt közül választanak. Korábban mindketten szerepeltek a karászi alakulatban, sőt, egyikük éveken keresztül edzőként is dolgozott a fiúkkal... Mindazonáltal az Oláh­korszak nem ért végett, a kedd délutáni foglalkozást Oláh László csapatkapitány irányította.- És még milyen értéke lett volna annak a kettőnek, amit otthagytunk az ellenfelünknél - replikázott a szakosztályvezető. - Az a meccs is nekünk állt, bár az ibrányiak eredményei arra utalnak, hogy a döntetlen is bra­vúros eredmény volt az ottho­nukban. Amúgy eddig a Záhony elleni győzelmünket tartjuk a legtöbbre, hiszen mégis csak a szomszédvár együttesét sikerült legyőznünk. Persze, a többi el­lenfelet sem becsültük le, talán éppen ez adta a sikerek zálogát. A továbbiakban sem akarunk „elszállni” magunktól, vagyis a céljaink nem változtak, továbbra is a tisztes helytállásra törek­szünk. Azért jó lenne elhozni egy pontot Mezőkövesdről is... Az újoncnál változatlanok a célok Mindhárom hazai meccsét kettő-nullra nyerte eddig a Tuzsér Lsaia Olulaja (fehérben) és a német válogatott szó szerint a padlóról állt fel a görögök elleni meccsen. A hellének már 21 ponttal vezettek, az Európa-bajnoki mérkőzést mégis Németor­szág nyerte (80-75) EPA-felvétel Roham a románok ellen A magyarok nem akarnak befürödni Budapest (MTI) - A Románia el­leni, szerdai (Népstadion, 20.15 ó) világbajnoki selejtezőre készü­lő magyar labdarúgó-válogatott kedden videózással, az ellenfél várható taktikájának elemzésé­vel kezdte a napot Dunavarsány- ban, majd az uszodába mentek a játékosok: fürdés és gyúrás sze­repelt a programban. Az irányítás Dajka László edző feladata volt, mert Gellei Imre megbízott szövetségi kapitány már korábban elutazott Kecske­métre, ahol a szintén általa veze­tett U21-es csapat délután a romá­nok ellen játszott Eb-selejtezőt. A szakvezető este tért vissza az A-csapat edzőtáborába, s 20 órától edzést tartottt. Szándéka szerint utána jelöli ki a Népsta­dionban pályára lépő kezdő ti­zenegyet, az MTI érdeklődésére már délben várható összeállítás­sal szolgált: Király Gábor - Kor­sós György, Sebők Vilmos, Juhár Tamás, Mátyus János - Dárdai Pál, Lendvai Miklós (Győri János), Lisztes Krisztián, Korsós Attila - Tököli Attila (Sztipánovics Barnabás), Hor­váth Ferenc (Kabát Péter).- A középpályát igyekszem megerősíteni, Dárdainak és Lendvainak gyors labdakihoza- talról kell gondoskodnia, más­képp elől nem vihetik semmire a csatárok - mondta a kapitány. Feljutottak, de nem felejtettek Brekk: Akkor lennék igazán ideges, ha nem lennének helyzeteink Sényő (KM - K T.j - Nincs baj. Pánikról sem duruzsolnak. Mert bár a tizenharmadik helyen vesztegel a Volán- Sényő, a megyei első osztá­lyú futballegyletet egyszer sem verték tönkre. A Brekk-gárda csupán egyszer kapitulált (Nagyhalász), emellett háromszor döntetlenre végzett. A bökkenő csak az, hogy a két hazai meccs sem a terveknek megfelelően alakult. Vasárnap például a Szakoly hagyta el „pontosan” a sényői katlant.- Nem vagyunk elkenődve - je­lentette ki Brekk János, a Volán- Sényő edzője. - Az a csapat, amely simán kiharcolta a felju­tást, majd szép eredményeket ért el a felkészülés közben két hét alatt nem felejt el futballozni. Saj­nos, pechünk volt sorsolásnál, hisz az ebben a szezonban acélos Fehérgyarmattal kezdtünk, majd egy számunkra roppant balsze­rencsésen alakult a nagyhalászi meccs: nem elég, hogy kikap­tunk, két játékosunkat kiállítot­ták, ketten pedig komoly sérülést szenvedtek. A lugosi pontszerzést mindenképpen értékelendő, ráadásul a győzelemre is volt esé­lyünk. Bár legutóbb sem sikerült nyerni, akkor lennék igazán ide­ges, ha nem tudnánk helyzeteket kialakítani. Ezzel szemben soro­zatban dolgozzuk ki a ziccereket, az viszont bosszantó, hogy mégis ritkán találunk a kapuba. Az is igaz, hét új embert igazoltunk, őket be kell építeni az együttesbe, ami némi időbe telik Mindettől függetlenül meggyőződésem, a je­lenlegi társaságban van fantázia, egy diadalra van szükség és elő­retörünk a táblázaton. Yorké felesleges London (MTI) - Bizonytalan­ná vált a jövője a Manchester United labdarúgócsapatánál Dwight Yorke-nak, miután a hétfői edzésről 45 percet ké­sett. Alex Ferguson vezető­edző először a pályán kiabált a csatárral, majd a tréning végén irodájába hivatta. A trinidadi játékos - azóta, hogy az M.U. a nyáron 27.53 millió dollárért megszerezte a PSV Eindhoventől a hol­land Ruud van Nistelrooyt - nem érzi jól magát a sztár­együttesben.

Next

/
Thumbnails
Contents