Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-05 / 207. szám
[. Magyar László felvétele 2001. szeptember 5., szerda Klet«» ÉGTÁJ 7. oldal HÍREK □ Kenderes napok A hét végén rendezik meg Beregdarócon a már hagyománnyá váló kenderes napokat, ahová meghívást kapott a Besztereci Hagyományőrző Népdalkor is. A nyírségi együttes szeptember 8-án színesíti vidám műsorával az ősi mesterséget felidéző ünnepet. □ Állomásokat avatnak A kisvasút napja alkalmából szeptember 8-án avatják fel Bujon (1 1.20 órakor) és Balsán (13.40 órakor) a vasútállomás felújított épületét. Az ünneplőket szállító kisvonat 10.30 órakor indul egyébként Nyíregyházáról. □ Templomszentelés A sóstóhegyi új református templom ünnepélyes avatása, illetve felszentelése szeptember 8-án 10 órától lesz. Aggteleki túra Nyíregyháza (KM) - Elmarad az idén a Nyílt Barlangi Napok elnevezésű rendezvénysorozat, amely hagyományos programja immár több éve a nyíregyházi Pedagógus Természetjáró Egyesületnek, illetve az egyesületen belül működő Denevér barlangkutató csoportnak. Az ok roppant prózai: az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója környezetvédelmi okokra hivatkozva nem engedélyezi a több száz érdeklődőt vonzó érdekes program megtartását. Az egyesület nem akarja program nélkül hagyni a szép tájak szerelmeseit, ezért nyílt túrát szervez szeptember 8-án a felszínen a következő útvonalon: Aggtelek - Jósvafő - Szelce-völgy - Szelcepuszta - Ménes-völgy - Szögliget. A túratáv közel 17 km. Jelentkezni és érdeklődni a 314-517-es, vagy a 443-274-es telefonszámon lehet. Boros hangfelvétel Beszterce (KM) - Megyénket egyedül a Besztercei Hagyományőrző Népdalkör képviselte azon a népzenei gálán, amelyet augusztus 31. és szeptember 2. között rendezett meg a KÓTA Egerben. A gála tétje igen nagy volt, mert akit a zsűri a legjobbak közé sorolt, azokkal rádiófelvételt készítettek. Neves szakemberek alkották a zsűrit, jelezve a találkozó rangját és fontosságát. Dr. Olsvai Imre, a MTA zenetudományi intézetének főmunkatársa, a KÓTA tiszteletbeli elnöke vezette a zsűrit, amelynek a tagjai sorában helyet foglalt többek között Budai Ilona népdalénekes, Fehér Anikó, a Duna TV népzenei szerkesztőségének a vezetője. A három nap során negyven együttes mutatta be tudását. A besztereci együttes vasárnap délelőtt énekelt a Dobó téren felállított szabadtéri színpadon, műsorában dunántúli bordalok és szatmári táncdalok szerepeltek, citerán közreműködött Juhász János. A bemutatott produkció alapján a gálahangversenyen is énekelt az asszonykórus, s a dunántúli bordalokat vette fel a Bartók Rádió adófőszerkesztősége. A tervek szerint a hangfelvételt november végén sugározzák majd. A gálahangversenyt felvette a Duna Televízió is. Fúvósok A tiszavasvári fúvós együttes gyakran szerepel rendezvényeken Emlékezés a tudósra Kiállítással emlékezik az Újfehértói Városi Múzeum a település szülöttjére, Zajti Fe- rencre, aki tudósként, íróként, festőművészként alkotott maradandót. Életének néhány fontosabb eseménye: Hollósy Simon festőművész növendékeként Münchenben tanult. Indiában járt tanulmány- és gyűjtőúton 1929-ben, Konstantinápolyban és Ankarában 1930-1932 között megbízott egyetemi tanárként a magyar-török kapcsolatok forrásanyagát kutatta. A tervek szerint október elején Zajti Ferenc szobrával gazdagodik majd a múzeum parkja. Képünkön: a kiállítás egy részlete M. Magyar László felvétele Még mindig mesélik az élményeket Megcsodálhatták a sárospataki várat és vártemplomot, a hollóházi porcelángyár értékeit Nyíregyháza (KM) - A Hátrányos Helyzetű Gyermekek Táboroztatásáért Alapítvány a nyári szünetben öt turnusban közel 270 beregi árvíz- károsult Iskolai tanulót tábo- roztatott ingyen. A gulácsi, a tivadari, a vásáros- naményi, a kisvarsányi, a csaro- dai, a márokpapi és a beregsurá- nyi fiatalok egy-egy hetet tölthettek el a Mecsekben, illetve a Zempléni-hegységben.- A turnusokról összegzést készíteni nagyon nehéz - mondta lapunknak Vincze András, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Nagyszerű hangulatban- A tábor programjait közösen átélve igazán nagyszerű hangulat alakult ki. A táborozó gyermekek emlékeiben a túrázások, az életszerű játékok, a kulturális értékek mellett megmaradnak a barátságkötések is. Nagyon sok beregi fiatal olyan helyre jutott el, ahol még sohasem járt. Pécsett megismerhették többek között a dzsámi és a bazilika történelmi értékét, minden bizonnyal örökre emlékezni fognak a gunarasi fürdésre, a zengői túrára, a Máré-vár történelmi eseményeire. Akik pedig a Zempléni-középhegységben nyaraltak, megcsodálhatták a sárospataki várat és vártemplomot, a hollóházi porcelángyár értékeit. Ma már élmény az István-kút és a BAKTALÓRÁNTHÁZA: - A TITÁSZ mátészalkai hibaellátó ügyeletének telefonszáma: 06/44/311-211. A TIGÁZ-ügyelet Mátészalkán van (Jármi köz 1. sz., tel.: (44)315-000). Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Szendrői Jenő (Levelek, Kossuth u. 50., tel.: 249-008). DEMECSER: - Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Phrakonkham Seng (Demecser, Dózsa tér 25., tel. 233-021, 06-30/9534-367). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200- 118). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Kisvárda, Kölcsey u. 2., (45)421-084, (45)421-085. A TITÁSZ nyíregyházi hibaellátó ügyeletének telefonszáma ingyenesen hívható éjjel-nappal: 06-80/210-310. A Nyírségvíz Rt. ibrányi alközpontjában hibabejelentés, ügyfélszolgálat, bekötésmegrendelés munkaidő alatt (7 órától 15.20 óráig) a 200-688-as telefonszámon. A kótaji vízmű A Tolvaj-hegyen Tolvaj-hegy emelkedőinek izzadt- ságcseppjeire visszaemlékezni. Ezek a dolgok mind-mind értékes emlékek maradnak a gyermekek és a pedagógusok számára. Öt turnus, sok élmény- Nagyszerű volt mind az öt turnus, gondolom, a diákok még mindig mesélik az élményeket. Az a közel 110 fiatal, aki az idén nem táborozott az alapítvánnyal, a 2002-es nyári szünetben táboszáma: 06-20/964-1743. A tisza- teleki vízmű telefonszáma: 06-20/964-1714. Munkaidő után a mindenkori készenlétes dolgozó a 06-20/964-1713-as számon érhető el. A központi hibabejelentő száma: 310-456. Az ibrányi körzetben az ügyeletes állatorvos a hét végén dr. Tári László (Nagyhalász, Kossuth u. 6., tel.: 202-384, 06-20/3527- 018). RAKAMAZ : - Az ügyeletes háziorvos a hét végén dr. Olajos Árpád (Rakamaz, Akácfa út 1/a., tel.: 371-922). A rakamazi gyógyszertár az ügyeletes (Rakamaz, Szent István út 59., tel.: 371-116). A rakamazi körzetben az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Türk Ferenc (Rakamaz, Szent István u. 34., tel.: 371-763). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a mátészalkai kirendeltséget értesítsék a máriapócsiak (tel.: 06-44/311- 211), gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. Az állatrozhat ingyen a Mátrában és a Zempléni-hegységben. A Kelet- Magyarország hasábjain keresztül szeretném megköszönni a táborozó gyermekek és pedagógusok nevében azt a sok-sok anyagi, természetbeni és erkölcsi támogatást, amelyek nélkül a táborok nem valósulhattak volna meg. Köszönet továbbá a budapesti ÜKIG vezetőinek és dolgozóinak, a 19 megyei állami közútkezelő kht. dolgozóinak, hogy orvosi ügyeletes a hét végén dr. Borbás Bertalan (Nyírbátor, Árpád út 9., tel.: 281-157). TIGÁZ- ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni Út 102., 460-764, 460-400. NAGYKÁLLÓ: - A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 2., tel.: 460-764, 460-400. TISZAVASVÁRI: - A központi orvosi rendelőben (Kossuth u. 10.) folyamatos a hétvégi ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)381-964-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Ardai Gábor (Tiszaeszlár, Rákóczi út 94., tel.: 723-632, 06-20/410-1177). ÚJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyeletet tartanak az orvosi rendelőben (Bartók B. u. 16.). A hét végén a Fehér Kígyó gyógyszertár az ügyeletes. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)372-409-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Amatőr felvétel adományaikkal segítették a táborok életét. Köszönet a munkáért- Hadd mondjak köszönetét még a nyíregyházi és a megyei ön- kormányzatnak, városi és megyei cégeknek, vállalatoknak, kft.-knek az önzetlen támogatásért. Köszönöm végül a táboroz- tató pedagógusok, szociális munkások, pedagógiai asszisztensek áldozatos munkáját is. Tanévkezdés Velencében Nyíregyháza (KM) - Örökre emlékezetes marad az idei tanév kezdete a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola közel negyven diákjának, ugyanis a fiatalok szeptember 9-én a műemlékeiről, csatornáiról és gondoláiról híres olaszországi városba utaznak. Hagyomány immár a középfokú oktatási intézmény életében, hogy a három tagozat - a zenei, a tánc, a képző és iparművészeti - végzős diákjai a valóságban is megtekinthetik mindazt a sok művészeti értéket, amelyekről a tanítási órákon elméletben tanultak. A kirándulás célja Velence, amelyet nappali fényben és éjjeli megvilágításban is láthatnak majd a Művészeti Szakközépiskola fiataljai. Hétvégi ügyeletek térségünkben