Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-29 / 228. szám

2001. szeptember 29., szombat Keleti HÁTTÉR 3. oldal \/annak magatartásformák, amelyek nem rendszerfüggőek. Hallhattuk a héten a tele­vízióban a vezető kormánypárt egyik promi­nensének véleményét arról: a költségvetési gyakorlatban jóformán egy szabályt vettek át az előző kormányzattól és lám az ellen­zék most azt kifogásolja, tehát a korábbi sa­ját gyakorlatának mond ellent... Ugyanak­kor szintén a héten csapta le az ellenzék azt a magas labdát, hogy számszerűleg elfo­gyott a koalíció többsége, mondván, hogy immár kisebbségben kormányoz Orbán Vik­tor. Mire jött a másik oldal válasza, hogy bi­zonyára a szocialisták elnöke hiányozhatott egykor a számtanórákról, vagy elfelejtette az összeadás szabályait, mert az országgyű­lésben egyáltalán nem fogyott el a törvény- alkotáshoz szükséges többség. (Köztudott, hogy a kisgazdáktól a függetlenek közé evakuált honatyák nem az ellenzékkel együtt szokták felemelni a kezüket). Ebből levonható az a következtetés, hogy a min­denkor hatalmon lévők, mint akit a darázs megcsípett, felszisszennek, ha az ellenzék végzi a dolgát, és ellenez. Esetünkben például az a nem elhanyagol­ható dolog a tét: a szabályok szerint a költ­ségvetési zárszámadás elfogadása azon is múlhat, hogy a MIÉP 12 képviselője hova teszi le a voksát; ti. ha ők nem támogatják az előterjesztést, akkor az országgyűlés nem fogja megszavazni az előterjesztett ja­vaslatot. Ennek az a következménye lehet, hogy a kormány nem rendelkezhet az idei költségvetés 280 milliárdos többletbevételé­nek szétosztásáról. Ez pedig nem kis pénz akármerről néz­zük. Érthető, hogy a tét nagysága miatt az ellenzéki oldal felszólította a kormányt, ne hozzon olyan döntéseket, amely a követke­ző kormányra hárítaná majd a helytállás fe­lelősségét, ne hozzon komolyabb személyi döntéseket, stb. Aligha hagyta volna ki ezt az érvelést a korábbi ciklusban - ugye em­lékszünk még? - az akkori ellenzék, amely a koalíció kétharmados többségével szemben is igen harcosan vitézkedett. Nyilvánvaló, hogy választások közelédtén egyre fokozód­nak az ígérgetések, s ha már ígérünk, akkor tegyük ezt jó nagy tételben. IVIostanság tanúi lehetünk mindkét oldal ebbéli igyekezetének: a kormányoldal han­gulatjavító intézkedéseket hoz, amit a pár­ton kívülről állított ellenzéki miniszterelnök­jelölt túllicitál. Mindkét oldal teheti, hiszen ott van az a 280 milliárdocska, aminek el­költéséhez nem kell nagy képzelőerő... Volna helye ezer is... HÍREK □ Életünk ősze A Római Katolikus Nyug­díjas Egyesület „Életünk ősze szép időszak" címmel előadás-sorozatot rendez. Hétfőn 15 órától a Kossuth téri Plébánia dísztermében a nyugdíjasok szociálpolitikai juttatásairól tartanak tájékoztatót. □ Lelki elsősegély A telefonos lelki első­segély-szolgálat ma és holnap 18 órától 23- ig a 06/80-505-555-ös telefonszámon díj­mentesen hívható. Szolgalmi jog van, gáz nincs Mikor fűthetnek Gyulatanyán? - kérdezik a kárvallott helybeliek A közműberuházásoknak gyakorta van buktatója. Képünk illuszt­ráció, nem a riport helyén készült sipeki Péter felvétele Száraz Ancsa Nyírtelek-Gyulatanya (KM) - Gyulatanyán sokan minden pénzüket a gázba fektették, mégis előfordulhat, hogy ezen a télen is tüzelőt kell venniük - már akinek ma­radt miből. Amikor a Gyulatanyán élők be­levágtak, azt gondolták, télre mindenképpen elkészül a beru­házás, és gázzal fűthetnek a hi­deg napokon - tévedtek. Nem­hogy tavaly, de még most sem biztos, hogy a korábbinál ké­nyelmesebb körülmények között várhatják a telet, a reményük pedig egyre fogy. Nem használható Nyírtelek-Gyulatanyán több mint nyolcvan lakos beleegyezé­sére és pénzügyi hozzájárulására volt szükség ahhoz, hogy meg­kezdődhessen a beruházás. Nem kevés korteskedés után végül összejött a létszám, több kis­nyugdíjast is sikerült meggyőzni arról, hogy a gázfűtés kényelme­sebbé teszi az öregkort. Sokan az összes megtakarított pénzüket erre áldozták, valamennyien ki­fizették a beruházáshoz szüksé­ges ötvenhétezer forintot. Erede­tileg ennél harmincezer forinttal többe került volna, a TIGÁZ Rt. azonban átvállalta ezt az össze­get. A Gáz-Markt Kft. kivitelezé­sében elkészült a beruházás, a műszaki átadásra februárban került sor, és úgy tűnt, minden rendben van. A pontatlan földhi­vatali nyilvántartás miatt csak ekkor derült ki, hogy a terület, mely alatt vezetékek húzódnak, az ÁPV. Rt. tulajdona, a társaság pedig pénzt kért a TIGÁZ-tól a szolgalmi jog bejegyzéséért. A szükséges összeg a szolgáltató rendelkezésére állt, a megállapo­Nyíregyháza (KM) - A gyógyí­tással foglalkozók, az egészség­ügyben dolgozó orvosok, nővé­rek körében ma már egyértelmű és köztudott: a betegségek ered­ményes megszüntetéséhez nem­csak a testet, a lelket is ápolni kell. Az október 4-ére Nyíregyhá­zára szervezett konferencia té­dás előkészítése és aláírása azon­ban egy bonyolult folyamat, mely hetek óta húzódik. A TIGÁZ Rt. Debreceni Területi Igazgatóságának egyik munka­társa személyesen járt a privati­zációs társaságnál, ahol szóban megegyeztek a szolgalmi jog be­jegyzéséről, illetve az azért fize­tendő összegről, a szerződés elő­készítés alatt áll. A szakember ígéretet kapott, hogy erre csu­pán néhány napot kell várni, ezt követően pedig szinte azonnal sor kerül az üzembe helyezésre. Jönnek a hideg napok A nyírteleki önkormányzat az el­múlt év nyarán arról határozott, hogy ötszázezer forinttal támo­gatja a településrész gázberuhá­zását, a pénz azonban tavaly nem állt a rendelkezésükre. Az idei költségvetésbe viszont be­mája is ezen felismerés jegyében született. A Mentálhigiéné szerepe a be­tegápolásban címmel tartandó tanácskozáson a szociális képzé­sekről, a továbbképzési és pályá­zati lehetőségekről, az úgyneve­zett segítő beszélgetéseknek a gyógyulásban betöltött szerepé­tervezték az összeget, és a TIGÁZ-zal kötött megállapodás szerint azonnal átadják nekik, amennyiben ezt kérik, hogy így támogassák a lakosságot. A be­ruházás elkészült, így annak költségeit ezzel az összeggel már nem tudják csökkenteni, a pénz sorsáról a szolgáltató társaság és az önkormányzat közösen dönte­nek. Rendeződni látszik tehát a helyzet, hiszen ha minden az ígé­reteknek megfelelően alakul, a gyulatanyaiaknak már csak né­hány napot kell várniuk a gázra, ők viszont már semmiben sem bíznak. Attól félnek, hogy tél előtt már nem kerül pont az ügy végére. A pénzük a gázcsapok­ban fekszik, sokan eddig nem is vettek tüzelőt, hiszen abban bíz­tak, hogy ezzel idén már nem kell foglalkozniuk. ről, s a lelki segítségnek az éle­tünk utolsó szakaszában játszott szerepéről egyaránt szó lesz. Az előadók között neves szak­emberek, egésszégügyi dolgozók és szociális munkások szerepel­nek, de elmondja tapsztalatait dr. Anton Gots kamilliánus rend- házfőnök is. Jánkmajtis virágai Jánkmajtis (M. K.) - Az Erdőhát központjában, Jánkmajtison közel 1700 la­kost számlálnak. Akik a csengersimai határátkelőre vagy onnan az ország belse­jébe igyekeznek, egy rende­zett, virágos települést lát­hatnak. Ez persze nemcsak a községen áthaladó utak mentére vonatkozik. Sike­rült a községben lakókat is aktivizálni arra, hogy saját házuk környékén is töre­kedjenek a virágosításra. Mintegy 600 lakóház van a nagyközségben, így igazán rangot jelentett ilyen közös­ségből kiemelkedni. Az ér­tékelés alapján dr. Sztán Aladárné portája bizonyult a legvirágosabb háznak. A legjobbnak az önkormány­zat 20 ezer forint jutalmat adott. A második helyezett 15 ezer, míg a harmadik 10 ezer forint jutalmat kapott. A közösségek is bekap­csolódtak a versenybe. Bár­ki meggyőződhet arról, hogy a jánkmajtisi körjegy­zőség méltán érdemelte ki a győztesnek járó 40 ezer fo­rintos díjat. Mint Cséke László polgármester el­mondta, a hivatali dolgozók szinte mindegyike tevé­kenykedett azért, hogy a hi­vatali udvar ilyen szép, gondozott legyen. A műve­lődési ház második helye 30 ezer, míg az óvoda harma­dik helyezése 20 ezer forin­tot érdemelt. A jutalom fel- használásáról a közösségek döntenek. Virágos Jánkmajtisért - a legjobb közösség a kör­jegyzőség Molnár Károly felvétele A gyógyuláshoz a lelket is ápolni kell BALÁZS ATTILA FOTÓETŰDJE Új Tákos Tákos (KM) - Tákos összesen százharminchárom lakóházá­ból, kilencvennyolc épült tel­jesen újjá, a többit pedig egy- kettő kivételével felújítják. Nem csoda hát, hogy a Bereg egyik gyöngyszeme az ősz su­garaiban már másképp csil­log, mint az árvíz előtt. 89 házat már átadtak Szép sorjában Simon Józsefné elégedett Tető alatt majd' minden ház A Bajcsy-Zsilinszky utca mindkét oldalán új házak sorakoznak ~—j—

Next

/
Thumbnails
Contents