Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-21 / 221. szám

A borjak helyén Az istállóban várják, hogy felépüljön a házuk./5. old. Szót kapnak a gazdaság éllovasai A Kelet-Magyarország kezdeményezésére TOP 100 Klubot alapítottak megyénk cégei./3. old. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG IDŐJÁRÁS Változóan felhős Nappal 17 °C és 22 °C Éjszaka 5 °C és 10 “C Mé'd ÁRA: 59 Ft lviii. évf., 221. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2001. szeptember 21péntek Ma Tv Plusz Ismét jelentkezik a KM rádió- és televíziómelléklete, a Tv Plusz Elfogadták a hatásköri törvényt Pozsony (MTI) - A szlovák parlament csütörtökön elfogadta a közigazgatá­si reform végrehajtásához szükséges hatásköri törvényt. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) e jogsza­bály elfogadását szabta meg annak feltéte­léül, hogy a kormányban maradjon. A kormány előterjesztése nyomán sür­gősségi eljárással tárgyalt törvény kétna­pos vitájában az ellenzék a magyarok ki­szorítását célzó szándék jegyében igyeke­zett késlelteni a folyamatot, de a végszava­zás eredményével ez meghiúsult. A százötven tagú törvényhozás 136 jelen­levő képviselője közül 80 a hatásköri tör­vény mellett 3 ellene szavazott 53 képviselő pedig tartózkodott a szavazástól. Ezek után valószínű, hogy az MKP október elseje után is a szlovák kormánykoalíció tagja marad. KELET-MAGYARORSZÁG S3 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 501-510 Feladat: javítani az életminőségét Tanúsítvánnyal ünnepelte jubileumát az Állami Tisztiorvosi Szolgálat Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - A tízéves ÁNTSZ megyei intéz­ménye azzal ünnepelte a ju­bileumot, hogy átvehette az EN ISO 9002:1994 elnevezé­sű minőségirányítási rend­szer tanúsítványát. Dr. Kósa Zsigmondi megyei tiszti főorvos a jeles eseménnyel kap­csolatban érdeklődésünkre el­mondta: a jubileum jó alkalom arra is, hogy számba vegyük a feladatokat, a hibákat, mi lehet az előrelépés további menete. Na­gyon fontos a nemzeti népegész­ségügyi program, melynek előké­szítési munkái most zajlanak. Ez nagy kihívás, hiszen az ÁNTSZ koordinátora, mozgatója ennek a programnak, jelentős szerepet kap bizonyos tekintetben a meg­valósításban is. Másik fontos do­log: az ÁNTSZ két évvel ezelőtt elkezdte a minőségirányítási rendszer kidolgozását, majd a be­vezetést követően sikeres auditá- lásra került sor. A tanúsító okle­vél átvétele tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szervezetünk egyértelműen szabályozott körül­mények között az elvárt minősé­get kívánja produkálni, és ezt a mindennapi tevékenységünk so­rán az újabb feladatokból adó­dóan tovább szeretnénk fejleszte­ni. Azt szeretnénk, hogy ezt a mi ügyfeleink, az állampolgárok is érzékelnék és pozitív tapasztala­tokkal távoznának.- A program 17 pontja tartal­mazza a feladatrendszert, mely­nek a célja a lakosság egészségi állapotának, életminőségének ja­vítása. A mi feladatunk bizonyos vonatkozásban tevőleges, alapve­tően azonban a program működé­séhez a partnerek kiszolgálása: például felmérések, egészségügyi adatok prezentálása, módszerek koordinálása, elterjesztése. A feltételek megteremtéséhez bővítésre van szükség, bár eddig is történt bővítés is, hiszen a da­ganatos betegségek szűrővizsgá­lati programjához - melynek egy része novemberben indul - szep­tember 1-jétől három embert vet­tünk fel. De a további bővítések is fo­lyamatosak lesznek, ahogy a feladatok nőnek. Reméljük, ilyen szűrővizsgálati centrum Nyír­egyházán is lesz, a megyei kór­ház készül benyújtani a pályáza­tát. Az új szűrővizsgálati rend­szer behívásos lesz, tehát senki nem kerülhet ki a látótérből. Vízben könnyebb Az úszás, a víz - sok betegségre a legjobb terápia. Mostantól a mozgássérültek is élhetnek ezzel: a Júlia Fürdőben tegnap adták át azt a berendezést, melynek se­gítségével és balesetveszély nélkül mártózhatnak meg a vízben. Képünkön a gép használatát mutatják be Elek Emil felvétele Nemezkiállítás Háromnapos nemzetközi nemezkonferenciát tart Nyíregyházán a Népművészeti Egyesület városi szervezete. A testvérvárosokból érkező résztvevők szak­mai megbeszéléseket, gyakorlati bemutató­kat és kiállítást rendeznek Elek Emü felvétele Öntést is tanulnak Nyíregyháza (KM) - Megkezdte működését Nyíregyházán a Kép­ző- és Iparművészeti Szakképző Iskola. Az egyedinek mondható intézményben David Abramian örmény származású ötvös- és szobrász iparművész mellett több neves képzőművész tanít. Még bővíthető az osztály lét­száma. A diákokat többek közt megtanítják a cizellálás, az ön­tés, a domborítás és az éremké­szítés tudnivalóira. Végzés után a tehetséges diá­kok országosan elismert bizo­nyítványt kapnak, munkát vállalhatnak, vállalkozóvá vál­hatnak. Készültség a Krasznán Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Az elmúlt 48 órában a Fel- ső-Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtő területén a cik­lontevékenység következté­ben 20-50 milliméter csapa­dék hullott - tudtuk meg Fazekas Lászlótól, a Feti- vízig igazgatójától. Jelen­tős, 30-40 millimétemyi csa­padék esett két napon át a Kraszna romániai vízgyűj­tő területén. A Tiszán, a Szamoson, a Túron kisebb árhullámok indultak el, melyek nem érik el a készültségi szintet. A Krasznán viszont csütör­tök reggel 7 órától a folyó Kocsord és az országhatár közötti szakaszának védvo­nalai mentén I. fokú árvíz- védelmi készültség van ér­vényben. A víz már elérte a töltéslábakat, elöntötte a hullámteret. Az igazgatóság szakem­berei a szintnek megfelelő figyelőszolgálatot tartanak. Egy hektár alatt is Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Tóth András fideszes or­szággyűlési képviselő, az Or­szággyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagja tegnapi sajtótájékoztatóján elmond­ta: a Fidesz - Magyar Polgá­ri Párt megyei elnöksége megérti a kilogrammra vetí­tett támogatás melletti érve­ket, de a jelenlegi helyzetben a területi alapú elosztást igazságosabbnak tartja. Indoklásában kifejtette: a rendelet tervezete határo­zottan megfogalmazza, hogy csak termőültetvény­re lehet igényelni támoga­tást, amelyből kizárja a ke­zeletlen, elhanyagolt gyü­mölcsösöket. Ugyanakkor szükséges a rendelet olyan módosítása, amely lehetővé tenné az egy hektár alatti ültetvények támogatását is, mivel enélkül a termelők 30-40 százaléka, az igazán rászorulók esnének el az ál­lami segítségtől.

Next

/
Thumbnails
Contents