Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-18 / 218. szám
2001. szeptember 18., kedd 7. oldal Kelet m égtáj □ Kálvária-búcsú Vasárnap délelőtt megrendezték Rakamazon a már hagyományos Kálvária-búcsút. Sajnos, az esős időjárás nem tette lehetővé a szabadtéri misét, ezért a hívek a kápolnában hallgatták az igehirdetést. □ Horgászati tilalomTelepítés miatt a Le- veleki-vlztározón szeptember 18-tól 22-én hajnal öt óráig horgászati tilalom lesz. Bár ez nem jó hir a horgászoknak, az azonban már igen, hogy a telepítés során nagy mennyiségben kerülnek többek között horogérett pontyok a vízbe. □ Kiépült a hálózat Kék község területének nagy részén is kiépült már a szennyvízvezeték-hálózat. Várhatóan még az ősszel meglesz a hivatalos átadás, s utána kezdődhet meg a lakosság rákapcsolódása. Kirándulás Kinizsi várába Nyíregyháza (KM) - Sajnos, ma már csak emlék az a nyolc nap, amelyet osztályunk kirándulást kedvelő tanulói együtt töltöttek augusztus elején. A Balaton-felvidéken jártunk osztály- főnökünk, dr. Kerekesné Kádár Mariann tanár néni szervezésében - írták levelük elején a nyíregyházi Bem József Általános Iskola 7. a. osztályának diákjai, majd így folytatták: A csodálatos időnek köszönhetően minden nap fürödtünk a magyar tengerben. A lubickolás mellett számos kiránduláson is részt vettünk. Megcsodálhattuk Tihanyban az apátságot, s megnéztük az apátság alapítólevelét is, amelyet az előző évben már tanultunk történelemből. Szintén nagy élményt jelentett számunkra a Nagy- vázsonyban található Kinizsi-vár. Itt a lakótornyot találtuk a legérdekesebbnek. A Postamúzeumban számos régi telefont ki is próbálhattunk. Az esti balatoni sétahajózás is emlékezetes marad a számunkra. Bár az iskola már megkezdődött, mégis nagyon jó visszaemlékezni ezekre az együtt töltött felejthetetlen napokra. Kinizsi Pál várában a kirándulók Hirdetés TAKÁCS EMESÉNEK Nyírtelekre 18. születésnapod alkalmából sok szeretettel köszöntünk és sok sikert kívánunk: szüleid, testvéred és nagyszüleid * Fákról szüretelnek Egyelőre még szokatlan látványt nyújtanak megyénkben a bodzaültetvények, pedig lassan meg kell barátkoznunk velük, ugyanis egyre népszerűbbek a gazdálkodók körében. A megszokott útszéli bokrok helyett itt már fákról szedik a termést a szüretelők. A rendezett fasorokat látva távolról akár almaültetvénynek gondolja a kertet az idegen, s csak közelről derül ki, hogy milyen növényről is van szó tulajdonképpen. Képünkön egy nyírturai bodzaültetvény M. Magyar László felvétele Feledhetetlen emlékekkel gazdagabban Az értelmileg sérült gyermekek együtt vakációztak egészséges fiatalokkal Csoportkép az egyik kiránduláson Amatör felvétel Nyíregyháza (KM) - Gyermekem, Ambruska, most kezdi a negyedik diákévét a Bárczi Gusztáv Általános Iskolában. A pedagógusok és az ottdol- gozók valamennyien nap mint nap szeretettel, megértéssel fogadják gyermekemet, gyermekeinket. Ezekkel a mondatokkal kezdi szerkesztőségünkhöz küldött levelét dr. Mátrai Zsoltné szülő, majd igy folytatja: Szerveznek, rendeznek Ambruska és kis társai is szívesen járnak iskolába, jól érzik magukat ebben a barátságos környezetben. A pedagógusok pedig, ha csodát nem is, de a lehető legtöbbet megtesznek a gyermekeinkért. Az erdei iskola és a vöröskeresztes tábor ötlete is tőlük ered. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övék, hogy az iskola falain belüli nevelő-oktató munkán túl is felvállalták ennek a két tábornak a megszervezését, rendezését. Köszönetét szeretnénk mondani a Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola foglalkoztató 1. és foglalkoztató 3. csoportja diákjainak nevében mi, hálás szülők. Ebben a két csoportban tanító, nevelő, lelkes és lekiismeretes pedagógusok - Edit néni, Piri néni és Marika néni - egy feledhetetlen héttel ajándékozták meg gyermekeinket. Még a múlt tanév végén erdei iskolát szerveztek a számukra, s elvitték őket Tokajba egy vízitáborba is. A három pedagógus 7 és 1 1 éves korú középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekkel táborozott itt. Az ismeretszerzésen túl a tábor célja a gyermekek családtól való elszakadásának elősegítése és az állóképességük növelése volt. Tartalmasán telt az 5 nap: volt többek között gyalogtúra, hegymászás, ének-, játék-, verstanulás, hajókirándulás, játékos foglalkozás, tábortűz, diszkó. Az ÉFOÉSZ vezetősége segítségével igénybe vettük az üdülési csekket, így a táborozás költségeinek csak a felét kellett nekünk, szülőknek állnunk. Edit néni és Marika néni a csoportjukból négy kis nebulóval a nyáron Balatonfenyves-Al- són is táborozott a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei vöröskereszt szervezésében. Rajtuk kívül még 49 - árvízkárosult és hátrányos helyzetű - gyermek és 5 felnőtt utazott ebből a megyéből. Jő volt tudni, hogy értelmileg sérült gyermekeink együtt vakációznak egészséges gyermekekkel, akik rögtön befogadták a mieinket és együtt játszottak, kirándultak velük. Hajókirándulás A hatalmas fürdőzések mellett játékos vetélkedőkre, hajókirándulásra, valamint Keszthely és Tihany meglátogatására isjutott idő. Bár tudtuk, hogy gyermekeink hozzáértő, szerető kezekben vannak, nagy izgalommal vártuk a hazajöttüket. Mindannyiunk örömére a gyermekek - azok is, akik még egyetlen napot sem töltöttek távol szüleiktől -, igazán jól érezték magukat. Köszönjük a pedagógusoknak ezt a szép hetet és egész éves fáradozásaikat, valamint köszönet azon magánszemélyeknek és szervezeteknek, akik adományaikkal hozzájárultak a vöröskeresztes tábor létrejöttéhez. Városukért zenéltek a fiatalok A fellépők között volt középiskolás, tanárjelölt, református lelkész Az előadás egy pillanata Amatőr felvétel Újfehértó (KM - M. M. L.) - Vastaps zúgott a közelmúltban az újfehértó! színházteremben. Az összecsattanó tenyerek nem világhírű művészeket köszöntöttek, hanem lelkes helybeli fiatalokat, akik akik ezúttal színpadon bizonyították ügyességüket.- Két évvel ezelőtt született meg egy baráti kör szalonnasütésén az az ötlet, hogy kellene egy olyan kulturális rendezvény, amelyből a városnak is haszna van - tájékoztatta lapunkat Sipos Beáta, a Zenével Újfehér- tóért elnevezésű gálaműsor egyik főszervezője, aki Veszprémben egyetemista. - Az ötlet tetszett mindenkinek, s annyira bele is éltük magunkat, hogy már akkor azon összekaptunk, mire fordítsuk majd a nagy bevételt. Segítettek a vállalkozók Tavaly végül nem sikerült megrendezni a gálaműsort, de nem adtuk fel, s most a napokban sikerült megvalósítanunk elképzelésünket. Támogatta az ötletünket Molnár Károlyné, az Űjfehér- tó Városi Könyvtár és Művelődési Központ vezetője, aki nagyon örült annak, hogy helyi indíttatású kulturális rendezvénynek adhat otthont az intézmény. Sokat segített a szervezésben édesanyám, édesapám, s Czuczkó Enikő is. Meg kell említenem Norbert öcsémet is, aki a hangosítás feladatait vállalta magára.- Köszönettel tartozunk a helyi vállalkozóknak, akik átvállalták a hangosítási berendezések kölcsönzésének a költségét. A védnökséget elvállalta Nagy Sándor polgármester, s a társa volt ebben a minőségben Tóth András országgyűlési képviselő és Buczkó József múzeumigazgató. A kulturális gálaműsorban fellépett fiatalok között hallhattak az érdeklődők középiskolásokat, tanárjelöltet, joghallgatót, néprajzost, közgazdászhallgatót, református lelkészt, műsorvezetőként pedig Sipos Beáta mellett Járó Zsuzsa harmadéves szín- művészeti főiskolás mutatkozott be. Közreműködött a rendezvényen a Blues Riport együttes is. Hagyományt szeretnének A jó hangulatú, s nagy sikerrel befejeződött gálaműsor bevétele 88 ezer forint lett, s ezt az összeget az ígéretükhöz híven a város szépítésére fordítják a fiatalok. A kulturális rendezvényt egy hagyomány első lépésének tekintik a középiskolások, a főiskolások és az egyetemisták, így jövőre is szeretnék majd megrendezni. Megújultak az öltözők Nyírpazony (KM) Megújult a nyári hónapokban Nylrpazonyban az óvoda és az iskola épülete is. Mind a két intézménynél volt külső és belső festés. A munkaügyi központ közmunka foglalkoztatására kiírt pályázata révén az ön- kormányzat hat újabb főt alkalmazhatott, akik szintén részt vettek ezekben a felújításokban. Az iskolában elavultak az öltözők, a mosdók, a rossz körülményeket az ÁNTSZ is szóvá tette. Épp ezért halaszthatatlan volt az öltözők modernizálása. Most már szép és tiszta környezetben öltözhetnek, illetve zuhanyozhatnak sportolás után a fiatalok. Az óvodánál az jelentett áldatlan állapotot, hogy több helyen is beázott. Teljes tetőcserét hajtottak végre a gyermekintézménynél. A falak festése mellett a parkettát is lakkozták. Festették a konyhát is, ahol hamarosan nagy átalakítások lesznek. A HACCP minőségbiztosítási program keretében januártól modernizálni kell a konyhát, új edények segítik majd a szakácsok munkáját.