Kelet-Magyarország, 2001. szeptember (61. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-18 / 218. szám

2001. szeptember 18., kedd Keleti HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT a Nagy István Attila ióta az ember kitalálta a pénzt, s az egyetemes csereeszközzé vált, igazából két probléma volt vele. Vagy nem volt belőle elegendő, vagy aki bőven a birtokában volt, nem tudott mit kezdeni vele. Legen­dák és drámák szólnak mesés vagyonokról, amelyek egy pillanat alatt születnek és tűn­nek a semmibe. Mi magunk is tanúi vol­tunk, micsoda közfigyelem kísérte a rekord­nagyságú lottónyereményt, s nem kevesen voltak olyanok, akik azt mondták: szép len­ne, de inkább nem. Mint minden demokratikus országban, nálunk is egyszerre van jelen a pénz és an­nak a hiánya. Minden szükséglet, így ez is, csak akkor tudatosul, ha a kielégítésével baj van. (S kinek nincs?) Naponként találkozunk azzal a reklám­mal, amelyiknek az a lényege, hogy ötszáz­ezer forintot kaphat, akinek szüksége van rá. A törlesztés hat évig tart havi 14 900 fo­rinttal. Az ember előveszi a kalkulátort, egy gyors szorzás, s menten kiderül: hat év alatt egymillió-hetvenkétezer-nyolcszáz forintot fi­zet vissza a kölcsönt kérő. Szép summa. Egy másikban akciós kamatot kínálnak, amelyik több mint tizenkilenc százalék. (A takarékbe­tétek kamatai ennek a felét teszik ki.) Per­sze, nem kötelező kölcsönt felvenni. Félre lehet tenni. A minimálbérből? Aligha. De hát mi az az ötszázezer forint? Mire elég va­jon? Hogy aztán hat évig egy fél fizetés a törlesztésre menjen? Kétszer ad, aki gyorsan ad - tartja a mon­dás. Ez mostanra megváltozott, hiszen az is kétszer ad, aki lassan fizeti vissza a kölcsönt. Ha ehhez hozzávesszük a forint fokozatos megerősödését, az infláció csökkenését, ak­kor reálértékben még nagyobb összegről van szó. így aztán érdemes nem kétszer, ha­nem sokszor meggondolni mielőtt sorban áll az ember a pénzintézet hiteligénylő abla­ka előtt. Úgy kell nekünk, miért vagyunk olyan szegények. Ötről HÍREK □ Kiállításmegnyitó Szilágyi Sándor fes­tőművész munkáiból nyílik tárlat ma 17 óra­kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár nagytermében. □ Aszfaltoznak Még holnapig számítani kell arra, hogy a nyíregyházi Stadion utcai nagy parkolóban, a Stadion utcai ABC előtt, a Körte utcán és az Őz közben aszfalt­szőnyegezési munkákat végez a Városüze­meltetési Kht. □ Mammográfia A megyei nőszövetség a mammográfiával kapcsolatban szervezett előadást szeptember 18-án 18 órától Nyír­egyházán, a Centrál Hotelben. Az előadó dr. Tóth Erzsébet főorvos. □ Véradás A nyíregyházi Polgármesteri Hi­vatalban 8-13 óra között, a MÁV Rt záhonyi pályagazdálkodási főnökségén 7-11 óra kö­zött lehet ma vért adni. Záhonyban ma 13- tól 15 óráig tart az ifjúsági véradó nap. & I Megrendített, de belejövünk Gyököt vonnak, hogy szakmát tanulhassanak Csengerben Balogh József Csenger (KM) - Valamikor gö­rögkatolikus templom volt, ma a cigány kisebbségi ön- kormányzat közösségi háza. Múltjáról főképp a torony és rajta a kettős kereszt árulko­dik, belül is maradt néhány szentkép. A volt szentélyt függöny választ­ja el volt hajótól, ahol a padso­rok helyét asztalok, székek fog­lalták el, ima helyett pedig hat­van helybeli és környékbeli fel­nőtt roma eleveníti fel, amiből már sokat felejtett. A függöny mögött a Papp há­zaspár sérelmezi, hogy hónapok óta dolgoznak már, ha ők nem vállalják fel a romák megszerve­zését, aligha lett volna ennyi je­lentkező, de még egy vasat sem kaptak a beígért pénzből. A férj - korábban mentős volt a fővá­rosban - a helyi cigány önkor­mányzat vezetője, a feleség - ápolónői szakérettségivel - min­denes a kisebbségi önkormány­zat házában. Ők a tanfolyam mo­torjai, ha késne valaki, még a la­kására is érte mennek, nehogy lemaradjon a tanulásban. Azt mondják: jók is az eredmények. Játékos megoldások Farkas Kálmánnét és Tejfel Ta­mást matematikaóráról kértük el néhány percre. Nem nehéz felnőtt fejjel újból számolni? - kérdezem tőlük.- Nem nehéz - mondja Farkas- né. Az elején egy kicsit megren­dített bennünket, de lassan bele­jövünk.- Voltak olyan műveletek, ke­rületszámítás, területszámítás, gyökvonás, négyzetre emelés, de tanár néni olyan szépen elma­gyarázta, játékos megoldásokat mutatott nekünk, így most már meg tudjuk oldani. Aztán a lényegre térünk, ho­gyan jutottak erre a tanfolyam­ra, ahol szakmát tanulnak, cipő­felsőrész-készítők lesznek.- Feri bácsitól (Papp Ferencről van szó, akit inkább még Tejfel Ferencnek ismernek) hallottuk, hogy indul egy ilyen tanfolyam, lehet vállalkozni, tanulni - mondja Farka Kálmánná meg, hogy utána lesz munkánk is. Sok gyermekünk van hála istennek, csak a lehetőség nem adatott meg, hogy jó körülmények kö­zött neveljük őket. Sajnos nin­csenek itt munkahelyek, hogy válogathatnánk közöttük. Örü­lünk, hogy ez elindult. Farkas Kálmánné Farkasnénak volt már munka­helye a cipőgyárban, ahol 11 és fél évet dolgozott egy helyen. Most abban reménykedik, hogy újabb évek következnek. Bizonyítvány a szakmáról- Kell a pénz oda, ahol hat gye­rek van, a férj munkanélküli, jö­vedelempótló támogatást kap - mondja -. Igaz, a hat gyerek kö­zül a legidősebbik fiú 30 éves, a legidősebb lány 27, a következő 26, aztán 22 éves, van egy 19 éves fiú és egy 14 éves lány. A fiú vál­lalkozó, szocpolos lakásépítéssel foglalkozik, egyik lányom itt ta­nul velem, a többiek gyesen van­nak. Szeretnék újra a cipőgyár­ban dolgozni. Tejfel Tamásnak három gyer­meke van.- A feleségemmel együtt va­gyunk itt, s szeretnénk is marad­ni együtt a gyárban is. Már a szervezésben is segítettem édes- apáméknak, jártunk utána ele­get, hogy ittmaradhassunk. A küencvenes években én is dol­goztam a cipőgyárban, aztán lét­számleépítés volt, elkerültem. Több munkahelyem is volt, a Tejfel Tamás A szerző felvételei polgármesteri hivatalnál dolgoz­tam legtöbbet, mint közhasznú munkás.- Most annak örülök, hogy nem vész kárba az a három év, amit betanított munkásként sza­bászként dolgoztam. Akkor elvé­geztem egy három hónapos gép­kezelői tanfolyamot, arról kap­tam papirt is, most majd a kép­zés elvégzése után bizonyítványt kapunk a szakmáról. Üzem, tanműhelyből Ennek egy részén sikeresen túl­jutott mindkét beszélgető partne­rem. Azóta a Nyíregyházi Regio­nális Munkaerőfejlesztő és Kép­ző Központtól megkapták a tan­folyam résztvevői a pénzt, tisztá­zódtak a félreértések a Papp há­zaspárral, megtartották a vizs­gát, a 144 órás előkészítő, felzár­kóztató szakaszból - melyen hat- vanan vettek részt - ötvenen lép­hettek a szakképzési szakaszba, ahol kétszer 25 fős csoportban szerdán elkezdték a szakma ta­nulását. (Ötven volt az eredetileg engedélyezett létszám, csak a biztonság kedvéért kezdtek hat- vanan). Most a szakma következik Nyolcvan órában elméleti kép­zésen vesznek részt, ahol szak­mai ismereteket, géptant, anyagismeretet, munkavédel­met tanulnak, aztán napi hat­órás gyakorlati képzés követ­kezik, s a tervek szerint ez de­cember végére fejeződik be. Addigra beszerelik a gépeket abba a csarnokba, ami - ha megkapja a helyi cigányön­kormányzat a beígért támoga­tást -, januártól igazi üzem­ként működhet. Milyen jövőt szeretnénk? Nyíregyháza (KM) - A Ke­resztény Értelmiségiek Szö­vetségének nyíregyházi szervezete kerekasztal-be- szélgetésre hívja az érdek­lődőket szeptember 21-én, péntek este 6 órára a nyír­egyházi Evangélikus Álta­lános Iskola dísztermébe (Nyíregyháza, Luther utca 7.) A kerekasztal résztve­vői: Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, Stumpf István kancellária- miniszter, Semjén Zsolt he­lyettes államtitkár. A be­szélgetést Lanczendorfer Er­zsébet, a győri KÉSZ elnö­ke, a KÉSZ alelnöke vezeti. A kerekasztal-beszélgetés során az írásban benyújtott kérdésekre is válaszolnak a KÉSZ vendégei. Lóháton Nyíregyháza (KM) - Egy­szerre hagyományőrző és hagyományteremtő szán­dék vezérelte a szervezőket, amikor szeptember 23-ára meghirdették a Vándorló Lovasfesztivál névre hallga­tó rendezvényüket. A prog­ramok megmutatják e táj, e város sajátos szépségét, múltját, s maradandó él­ményt nyújtanak - ehhez il­leszkedik a Nyíregyháza- Sóstóhegyen, közelebbről a Hármastanyán vasárnapra tervezett lovastalálkozó.- A Lovasfesztivál a tér­ség lovas hagyományainak bemutatása mellett képet ad a lovassportok lehetősé­geiről, s számos kiegészítő rendezvénnyel együtt kelle­mes időtöltést kínál min­den korosztály számára - ad hangot bizakodásának a főszervező szerepét vállaló Márton István. Láthatók lesznek Tirpák lovasfoga­tok, huszárok, sor kerül ős­magyar lovasbemutatóra és lovasíjászatra is, mely a magyar virtusból is ízelítőt ad. Izgalmas lesz az amatőr öregfiúk ügyességi lovas- versenye, a dámanyergen lovaglás, s felvezetik a világ legnagyobb és legkisebb lo­vát is. Bemutatkozik az Eu­rópa élmezőnyébe tartozó lovastomász westem-lovas és kaszkadőr csapat. MEGKÉRDEZTÜK: SZERETNÉ, HA ÖNÉ LENNE A HATODIK AUTÓ? A legtermészetesebb, hogy szeretném, ha a mi családunk nyerné meg a Platán Autóház és a Kelet-Magyarország kö­zös nyereményjátékának díját, a Skoda Fabiát. Van akinek fóbiája van, s van, akinek Fabiája. Régi előfizetők vagyunk, a nyírást-ragasztást édes­anyám végzi. Ha meg­nyernénk, a Skoda a bá­tyámé lenne, s nekem maradna az öreg családi Ford Fiesta. Gégény Tibor FŐISKOLAI HALLGATÓ C saládunk régi Ke- let-Magyarország- olvasó, s amikor itthon vagyok, magam is szíve­sen böngészem az újsá­got. Főként a Tüskés sar­kot kedvelem, mert az annyira rólunk és a kör­nyezetünkről szól. Jog­hallgatóként külön is él­vezem az abban leírta­kat. Hallottam az autós akcióról ismerősi kör­ben, apu talán be is ne­vezett. Egy Skoda Fabia komoly nyeremény! Szász Marianna EGYETEMISTA H étfőn délelőtt tíz órakor már egy da­rab Kelet-Magyarorszá- got sem tudtam adni a vásárlóknak, mind elfo­gyott. Úgy látszik, sokan megpróbálkoznak a nye­reményautóval. Egy szel­vénnyel magam is bene­vezek, miként tettem ed­dig is, de ma (hétfőn) úgy jártam, hogy figyel­metlenségből még a saját példányomat is eladtam, így délután be kell sze­rezzek egyet! Pl szár István HÍRLAPÁRUS R endszeresen olva­som a Kelet-Ma- gyarországot, ám a játék­ban eddig még egyszer sem vettem részt. Ha még nem késő, lehet, hogy most benevezek. Tényleg, miért is ne?! Az eddigi öt nyereményautó sorsát is figyelemmel kí­sértem az újságban, és örültem, hogy az autók jó helyre kerültek. A nyeremény, a Skoda Fabia csábító, de én nem emiatt szeretem a lapot. BarabAs Judit REVIZOR R eggelente az első ténykedésem a Ke­let-Magyarország átolva­sása. Nekem, mint taxis­nak, eleve informáltnak kell lenni a világ és sző­kébb hazánk dolgairól, mert az utassal mindig, mindenről társalog az ember. Az újság vala­mennyi autós nyere­ményjátékában részt vet­tünk, erre a feleségem a legmegfelelőbb „techni­kai személyzet”. A Skoda Fabia remek autó! Sütő JAnos TAXISOFŐR i

Next

/
Thumbnails
Contents