Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-23 / 196. szám
)01. augusztus 23., csütörtök 3. oldal NÉZŐPONT Lefler György A emberi zsugoriság mintaképe a sok-sok ezer méhhel teli kaptár - olvasom Gelléri Andor Endre írását. Ám a közelmúltban, a fővárosban, a BRFK által létrehozott Kaptár-csoport éppen a mérhetetlen emberi kapzsiság, az úgynevezett lakásmaffiák ténykedése ellen vette fel a harcot. A Pesti Központi Kerületi Bíróság lakásmaffia-perben találta bűnösnek Lakatos György elsőrendű vádlottat, annak élettársát, két nőrokonát, valamint két ügyvédet. Ez utóbbiak szerepe lassan annyira megszokottá válik a bírósági (o)pere(ttejkben a nagyközönség előtt, mint a Csárdáskirálynőben Bóni grófé. A most, kedden kihirdetett ítélet nem jogerős, a per másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik. A latyakos, ingoványos talajra tévedt Lakatos Györgyöt a bíróság hat év börtönre ítélte aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, kifosztás, csalás és zsarolás miatt, míg élettársa és két nőrokona felfüggesztett szabadságvesztést kapott, az ügyvédeknek pedig egyenként negyedmillió forint pénzbüntetést kell fizetniük gondatlanul elkövetett közokirat-hamisítás miatt. Az önszorgalomból végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek a bíróságtól lényegesen nagyobb büntetést szabnának ki az ilyen jellegű csalások elkövetőire. A kiszemelt áldozatok főként idős, segítségre szoruló, avagy alkoholista emberek, akiknek a védtelensége segítségért kiált! Merthogy erősen elterjedőben van az ingatlanszerzés és -értékesítés eme törvénytelen módja hazánkban, különösen pedig a fővárosban. A lakásmaffiák egyik módszere a magányosan élők megtévesztése, és többnyire kényszerrel, fenyegetéssel, fogva tartással, sőt bántalmazással élnek. Nyíregyházán tavaly két hasonló lakásszerzésre derült fény, ám mindkét esetben sikerült pontot tenni az ügy végére. A két csaló jelenleg előzetes letartóztatásban élvezi a rendőrség vendégszeretetét, egy ügyeskedő ellen pedig elfogatóparancs van érvényben.- A csalók hamar belátták, itt nem terem számukra babér! - mondta a rendőrség illetékes vezetője. A budapesti Kaptár-csoport pedig naptár szerint hamarosan kirajzik, hogy begyűjtse a lakásmaffia tagjait. Kaptárnaptár Csillagok, ...csillagok Ferter János rajza HÍREK A lélek betegségei is gyógyíthatók Környezetük segítségével sokat tehetnek állapotuk kedvező alakítása érdekében Kovács Éva Nyíregyháza (KM) - A betegségek társadalmi elfogadottsága koronként változik. Mindig voltak, s bizonyára még sokáig lesznek úgynevezett szégyellnivaló betegségek, amelyek többnyire azért szégyenletesek, mert az emberek keveset tudnak róluk. A kevés ismeret mindig tévhiteket gerjeszt. Az pedig, hogy melyik betegséget kell titkolni, takargatni, teljesen független attól, hogy az illető tehet-e betegségének kialakulásáról vagy sem. Félelemben élni- Kétségtelen, hogy azok a betegségek keltik a legtöbb félelmet, melyeknek okozói, megelőzésének lehetőségei nem ismertek. A fertőzés veszélye például akkor is sokakat rettent vissza a beteggel való kapcsolattartástól, ha erről egyáltalán nincs szó - mondja dr. Szabó Erzsébet, a Megyei Jósa András Kórház pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvosa.- Szerencsére mára a pszichiátriai betegségek között is van néhány, amelyik kikerült a misztikus homályból: a szorongás, a pánik, depresszió ugyancsak társaságképessé vált. A pszichózisok, az elmezavarok azonban még nagyon távol állnak ettől! Köztes állapotot foglalnak el a szenvedélybetegségek, az alkohol és drogfüggőség, a játékszenvedély, amikről általában sokat beszélnek, csak éppen azt titkolják el, ha a közvetlen környezetükben van ilyen. Időben orvoshoz A pszichózisokról az átlagember nagyon keveset tud. így aztán nem is igazán tudják, mitől félnek, mert a tünetekről sincsenek fogalmaik. Ez baj: nem fordulnak időben szakemberhez, amiből következik, hogy még most is sok a súlyos tünetekkel kórházba kerülő beteg. Pedig nem számít olyan ritkaságnak az elmezavar: minNéhány pszichiátriai betegség kikerült a misztikus homályból. Dr. Szabó Erzsébet A problémákat sokáig titkolják Sipeki Péter illusztrációja ezeket elmondani. A csillapíthatatlan félelem rohamokban mutatkozhat, s akkor érkeznek, akik pánik rosszullétre hivatkozva mennek orvoshoz. Miután a hangok által közölteket valóságosnak érzi, a félelem testet ölt: valaki vagy valakik üldözik. Márpedig aki üldöztetésnek van kitéve, az ugye nem csoda, ha fél! A félelem miatt pedig a beteg önmagában vagy környezetében egyaránt kárt tehet. Szerencsére nem minden esetben súlyosbodik idáig a betegség! Legfeljebb kissé különc vagy furcsa embernek tekintik az illetőt, de akkor is nagyon nehéz neki. Végzi a munkáját és magányos marad, mert nem tud jól kapcsolatokat építeni.- Úgy tűnik, társadalmunk tovább viszi az évszázados előítéleteket, pedig nagyon jó gyógyszerek vannak az elmezavarok kezelésére. Természetesen a betegek önmagukban, vagy környezetük segítségével sokat tehetnek állapotuk kedvező alakítása érdekében. Csak tudniuk kell, mit cselekedjenek. Pontosan az előítéletek miatt nehéz ezeknek a betegeknek az érdekeiket képviselni. Egyesület alakult A nyíregyházi psychiátriai és psychotherápiás osztály orvosai 1996-ban speciális ismeretterjesztő, úgynevezett pszichoedukációs foglalkozásokat szerveztek fiatal skizofrén betegeknek és szüleiknek. Nagy dolog volt, hogy legalább egymás előtt felvállalták: nálam vagy az én gyerekemnél is ugyanaz a baj. Beszéljünk róla őszintén, hisz egymás között vagyunk! A csoport tagjai alapították meg a Pszichotikus Betegségben Szenvedők Megyei Érdekvédelmi Egyesületét, amelynek köszönhetően havonta ötven érintett cserélhet tapasztalatot arról, hogyan kezelheti a betegséget, mit tehet önmaga, vagy családtagja érdekében. den századik ember küzd valamelyik formájával! A pszichózisoknak is széles skálája van. Vannak nagyon értékes, komoly munkát végző szenvedő alanyai, de az önmagukat ellátni képtelenek között minden változat előfordulhat A kezdeti tünetek jellegtelenek: fáradékonyság, a figyelem összpontosításának nehezítettsége, megmagyarázhatatlan és indokolatlan szorongás, feszültségérzés, belső nyugtalanság, alvászavar. Ezeket követik hanghallások, látomások, amiktől a beteg megriad és többnyire a környezetének sem meri Nagyon sok Szakemberek állítják: a szalonképes betegségek köre egyre bővül. Ma elfogadott társasági témát jelent mondjuk az allergia, a magas vérnyomás, de a szklerózis multiplex, vagy egy -egy műtét története is. Egyre több a betegek számára hozzáférhető ismeretterjesztő anyag. Az emberi lélek betegségeit azonban mindig misztikum, egyfajta rejtélyesség övezte. A az előítélet magyar kifejezések - őrült, tébolyult, bolond, elmebeteg, - mind-mind negatív felhangot kaptak. A pszichiátriai betegekkel szemben azonban mindmáig nagyon sok előítélet él a közvéleményben, a hírközlések pedig akaratlanul is táplálják ezeket az előítéleteket. A lelki betegek által elkövetett bűncselekmények mindig a címlapokra kerülnek. □ Falunap Dadán A tiszadadai önkormányzat színes falunapra várja a község lakosságát augusztus 25-én, szombat délelőtt 9 órától a sportpályára. Az egész napos rendezvényen bemutatkozik a Napkori Lovasbandérium, a fúvószenekar és a mazsorettek, a Tiszalöki Asszonykórus, a Matyó Néptáncegyüttes, de lesz színi előadás, karate, foci és utcabál. □ Papi foci Augusztus 21-én Biri község sportkedvelő közönsége különös sportcsemegének örülhetett: papokat láthattak futballozni a helyi sportpályán. A Hajdúdorogi Egyházmegye görögkatolikus papjai barátságos mérkőzést vívtak az erdélyi és szatmári katolikus papokkal. A mérkőzést az előbbiek nyerték 4-3-ra. K ét hete, hogy Nyíregyházára költöztünk Kisvárdáról. A férjem egyébként nyíregyházi, ily módon a megyeszékhely nem ismeretlen számomra. Az új szobor történelmi hátterét ugyan nem ismertem, de anélkül is elnyerte tetszésemet. Jó helyen van itt is, de én szívem szerint még központibb helyre tettem volna, mondjuk a Három grácia helyére. Ott még jobban mutatna! Királyné Szabó Edit, GYESEN LÉVŐ ANYUKA E gyszerűen lenyűgözőnek tartom, nagyon beleillik a térbe. A Szarvasról érkezett csizmadia alakjából alázatot, ugyanakkor elszántságot, tenni akarást olvasok ki. Nagy tisztelettel tekintek az új köztéri alkotásra, s örülök, hogy munkába menet naponta láthatom. Az meg külön öröm, hogy az ünnepre a megszépült Takarékpalotával együtt ékesítette a várost. Györfi Ferenc, FÉRFIFODRÁSZ Részt vettem a szobor leleplezésén, s nagyon jó, hogy az augusztus 20-ai ünnepségen Csabainé polgármester asszony elmondta az új alkotás történetét. A programfüzet is nagyon tartalmas volt. A történelmi esemény pillanatát nagyszerűen örökítette meg a művész, ez városunk újabb színfoltja. Sajnálom, hogy a Szarvas utca régi tirpák házai lassan eltűnnek. Pethe Istvánné, TANÁRNŐ A szobrot most látom először, és mondhatom, nagyon tetszik, még ha a történetét nem is ismerem. Kálmánházán lakom, de naponta itt dolgozom Nyíregyházán. Nekem a legszebb város, járhatok én bármerre is. Ennyi gyönyörű, virágos teret sehol sem látni. Ez a mostani tér is sokkal szebb lett ezzel a szoborral, no meg az OTP épülete is szép a szemnek, így igaz! Barabás Zoltán, OXIGÉNTÖLTŐ A z első pillanatra tetszik, mert valóban most látom először. Nekem úgy tűnik, mintha nem is most készült volna, már régebben itt állna a két alak a szobor talapzatán. Én a túlságosan modern alkotásokat nem nagyon kedvelem, számomra nem mondanak sokat. Ez a szobor viszont tényleg megfogott, sőt minél tovább nézem, annál szebb. Örülök neki! Surányi Valéria, titkArnő