Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-02 / 179. szám

2001. augusztus 2., csütörtök 11. oldal Kelet*» sport Adorján Zoltán visszavonult Debrecen (HBN) — Búcsúzni csak szé­pen szabad, s úgy érdemes, ahogy a salakmotorozás hazai sztárja Adorján Zoltán köszönt el szombaton szurko­lóitól. A technikai bakiktól és a nyári zápor okozta kellemetlenségektől elte­kintve felejthetetlen hangulatú viadal után akasztotta szögre a vaspapucsát az oválpályák hazai királya. Ä rendezvény nyitóprogramja a Desperado együttes koncertje volt, amely megterem­tette az alaphangulatot. Szívhez szóló volt az a szeretet, ami a közönségtől Adorján felé áradt. 23-as volt —, illetve az is, hogy a salakos pályák ura egy közerejéig lecse­rélte a vasparipáját egy hátaslóra. Az esemény csúcspontja, a nemzetközi egyéni viadal kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, magyar fölénnyel. Hiába remekel­tek a verseny első felében főleg a lengyel Mordet és a horvát Krznaric, a legjobbak futamába csak utóbbi került öt magyar versenyző társaságában. A hatfős döntő­ben a start után Adorján állt az élre, de Nagy már az első kanyarban kijövet magá­hoz ragadta a vezető pozíciót, és meg is nyerte a futamot. A második helyet Ador­ján szerezte meg, aki szemlátomást elége­dett volt a második hellyel, míg Tihanyi állhatott a dobogó harmadik fokára. A nyíregyházi Stefáni Attila végül az ötödik helyen zárta a búcsúversenyt. A végeredmény: 1. Nagy Róbert (ma­gyar), 2. Adorján Zoltán (magyar), 3. Tiha­nyi Sándor (magyar), 4. Zlatko Krznaric (horvát), 5. Stefáni Attila (magyar), 6. Szat­mári László (magyar). Baseballhajítás Az amerikaiak talán leg­kedveltebb és Európá­ban is egyre inkább te­ret nyerő sportja a base­ball. A sportághoz alig konyítók számára bo­nyolult szabályok az amerikaiak számára pofonegyszerűek. Ponto­san kell eldobni a labdát a kapónak, az ütősnek pedig minél messzebbre visszavágni a lasztit, aztán jöhet a térfoglaló rohanás. Az első mozdu­lat a pontos dobás, amelyet Jose Lima, a Detroit Tiger egyik sztárja mutat be EPA-felvétel Hirdetés V Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket Maratonira fel! Budapest (BSI) - Közel két hónap múl­va, szeptember 30-án rajtol a 16. Kaiser's-Plus Budapest Nemzetközi Maraton mezőnye. A verseny évről évre növekvő létszámmal, évről évre szélesedő sportkínálattal igyek­szik megfelelni a magyar szabadidősport legnagyobb eseménye címnek. Idei újdon­ság a maraton staféta, mely során 3 fős csapatok teljesítik a klasszikus távot, együtt rajtolva, futva, majd célba érve az igazi maratonistákkal. A maratonon csak 18 éven felüliek in­dulhatnak, a szintidő 5 óra 30 perc, így tényleg csak a felkészülteknek ajánlják a 42 kilométer teljesítését. A verseny egyben a Magyar Köztársaság 2001. Évi Maraton Futóbajnoksága, senior magyar bajnokság, valamint Rendőr Világbajnokság. Hagyo­mányosan megrendezésre kerül a Mi- nimaraton és a Maratonka, melyen fiata­lok, idősebbek, vagy éppen csak lustábbak 8 és 4 kilométert futhatnak. Befutócsoma­got, csak úgy, mint a hosszabb távon cél- baérkezők, a rövid távon futók is kapnak. A rendezvény köré idén is egy családi fesz­tivált. Bővebb információ a 273-0939-es telefon­számon kérhető, vagy a www.bpsportiro- da.hu címen olvasható, ahol lehetőség van az on-line nevezésre is. Nem csoda, ha az internet teljesen leköti, hiszen a világháló rengeteg információt kínál. Ráadásul most a V-comnál az Ön cége rendkívül előnyös feltételekkel juthat forgalmidíj-mentes béreltvonali internethez. Ha szeptember 15-ig vásárol, InterNetConnect szolgáltatásunkat* - sávszélességtől függően - az alábbi kedvező árakon veheti igénybe: Bérelt vonal + internet havi díja együttesen: régi ár: akciós ár: 64 k: 84 000 Tt 57 000 Ft-tól 128 k: 134 300 Ft 85 750 Ft-tól 256 k: 259 500 Ft 159 750 Ft-tól A fenti árak az áfát nem tartalmazzák. Sőt az akció ideje alatt akár a belépési díjat is megtakaríthatja. Nagyobb sávszélességigény esetén, illetve további információért kérjük, hívja a 06-80-822-822-es, díjmentesen hívható telefonszámunkat, vagy írjon a sales@vcom.hu címre. *Az InterNetConnect szolgáltatáshoz az internet-hozzáférést a net biztosítja. Ajánlatunk a Vivendi Telecom Hungary csoporthoz tartozó koncessziós területeken, Budapesten és számos nagyvárosban érvényes. com üzleti kommunikációs szolgáltatás Összeköt minket a siker www.vcom.hu

Next

/
Thumbnails
Contents