Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-13 / 188. szám
EPA-felvétel 2001. augusztus 13., hétfő Kdét# MINDENFELŐL 2. oldal REGIOPRESS □ Olvasóinkhoz Ez úton kérünk elnézést olvasóinktól, hogy a Vasárnapi Keletben hibáztunk, mert pontatlanul közöltük az ötös lottó nyerőszámait. A mai lap 13. oldalán a helyes számokat közöljük. □ Busz a folyóbon Kína nyugati részén folyóba zuhant egy utasokkal zsúfolt autóbusz. A járműben ülő 42 személyből mindössze heten élték túl a balesetet. A rendőrségi vizsgálatok szerint a tragédiát a fáradtságtól elgyötört sofőr hibája idézte elő: a végzetes hiba miatt az autóbusz lesodródott az úttestről, majd a folyóba esett. ű Homosz-vezérek őrizetben A palesztin rendőrség Ciszjordániában letartóztatta az iszlám radikális Hamász három olyan tagját, akinek köze lehetett a jeruzsálemi véres kamikaze-merénylethez. A letartóztatottak között van az Izrael által körözött Abdullah Barguti is. □ ŰJro működik Dél-Csehországban vasárnap újraindították a Temelíni Atomerőművet. Milan Nebesár, az atomerőmű szóvivője bejelentette, hogy az első blokk reggel 7.50 órakor lett bekapcsolva, s a szükséges tesztelések elvégzése után teljesítményét fokozatosan 55 százalékra emelik. Vendég Amerikából az usa vé delmi titkára, Donald Rumsfeld Oroszországba érkezett, hogy orosz tárgyalópartnerével Szergej Ivanowal fontos biztonságpolitikai kérdéseket tárgyaljanak meg Kelet«» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal0inform.hu) Szerkesztők: Aktuális: Cservenyák Katalin (4240-es mellék, cservenyak0inform.hu) Belpolitika: Balogh József (4210-es mellék, baloghOinform.hu) Gazdaság: Galambos Béla (4260-as mellék, galambos0inform.hu) Sport: Mán László (4250-es mellék, manOinform.hu) • Társadalom: Marik Sándor (4230-as mellék, marikOinform.hu) Térség: Sipos Béla (4220-as mellék, sipos0inform.hu) Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)501-510. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Interneteim: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 25. Tel./fax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk.: keletOinform.hu —hird.: kelethirdOinform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kercsó Magdolna Technikai vezető: Csonka Zsolt Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906, e-mail: szerbinaOinform.hu) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az lnformacioOinform.hu E-mail elmen jelezhetik Jl Lapunk eladott példányszámát .V*"*! rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hlrlapkézbesltőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 25., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az éruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 54 forint, pénteken a TV Plusszal 59 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Gyász Családtagok és hozzátartozók részvételével ünnepélyes keretek között emlékeztek meg Vidyayevobban a tavaly ilyenkor elsüllyedt Kurszk tengeralattjáró 118 áldozatáról EPA-felvétel Nem oroszok Moszkva (MTI) - Az orosz külügyminisztérium szombaton jegyzékben cáfolta azokat a híreket, hogy két orosz katona menekülti jogállásért folyamodott volna a magyar hatóságokhoz. A magyar sajtó július 30-án közölte, hogy a Grúziában állomásozó orosz csapatok két hadnagya átszökött Magyarországra. A két személy az őket igazoltató magyar határőröknek orosz katonai igazolványt mutatott fel. Az orosz külügyminisztérium a magyar külügyi szervek augusztus 9-én kelt tájékoztatására hivatkozva közölte: a szóban forgó két személy nem orosz állampolgár, és nem tartozik az orosz fegyveres erők kötelékébe - idézi az AFP. Állampolgárságukról és személyazonosságukról nem közöltek adatokat. Napkoron az ország legerősebb falvai Napkor (KM) - Az ország legerősebb faluinak csapatai adtak egymásnak randevút Napkoron, ahol kulturális és szórakoztató programok Is színesítették a rendezvényt. Az esemény megnyitója előtt a részt vevő csapatok mazsorettek vezetésével ötventagú fúvószenekarral és a híres napkori lovasbandériummal hintókon és fogatokon járták körbe a községet, majd lovas bemutató következett. A versenyek első napján tizenöt számban mérte össze erejét a viadalon részt vevő harminchat csapat, a feladatok pedig valódi kihívást jelentettek számukra. A rönkhajítás, szekérpakolás, illetve petrencerúdtartás mellett a versenyzőknek számot kellett adniuk tudásukról a hordószlalomozás, a sodrófahajítás, és a szánkóhúzás terén, de az is kiderült, ki a legjobb a sítalpváltóban. Az első kategóriában a legfeljebb ötszáz lelkes települések csapatai vettek részt, közülük Alsótold lett a győztes, a második kategóriában indulók között Szabolcsveresmart versenyzői bizonyultak a legjobbnak, az ezerötszáz lakosnál nagyobb falvak között pedig a Szegvárt képviselők szerezték meg az első helyet. A kemény munka mellett szórakoztak is a vendégek. Előbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-Főkapitányság akciócsoportja kápráztatta el a közönséget, majd az egész napos versengést követően a nyíregyházi Volán táncegyüttes, a helyi általános iskola táncos lábú diákjai és a nyíregyházi Alapfokú Művészeti Iskola mazsorettjei szórakoztatták a közönséget. Hétfőn rendkívüli ülés Budapest (MTI) - Hétfőn rendkívüli ülést tart az Országgyűlés, miután az MSZP és az SZDSZ kezdeményezésére - a házbizottság tárgyalását követően - Áder János házelnök összehívta a parlamentet. A két ellenzéki párt azt szeretné elérni, hogy a parlament hozza létre azokat a vizsgálóbizottságokat, amelyek közül az egyik a miniszterelnök felelősségét firtatná a Szabadi Béla volt FVM-államtitkár terhére rótt visszaélésekkel kapcsolatban, a másik pedig az Orbán-bá- nyák állami megrendelésű dolomitszállításainak körülményeit vizsgálná. A házbizottság legutóbbi ülését követő nyilatkozatokból kiderült: kétséges, hogy határozat- képes lesz-e a törvényhozás, illetve ha mégis, elfogadja-e a plé- num a tanácskozás napirendjét. A házbizottság tanácskozása után az MSZP, illetve az SZDSZ képviselője arról adott tájékoztatást, hogy támogatják az ülés napirendjét, az MDF és a MIÉP pedig arról, hogy nem. A Fidesz képviselője úgy nyilatkozott: hétfőn döntik el, hogy miként szavaznak a napirendi javaslatról. Az FKGP országos vezetősége korábban olyan határozatot hozott, hogy a frakciótagoknak meg kell szavazniuk a rendkívüli ülés napirendjét. Kiújultak a harcok Szkopje (MTI) - Egy nappal a macedóniai szláv és albán pártok tervezett békemegállapodásának aláírása előtt Macedóniában ismét fellángoltak a harcok a kormány katonai alakulatai és az albán lázadók között. Mint katonai források közölték, heves ütközet bontakozott ki Radusza térségében, a koszovói határ közelében. Az összecsapások kezdete előtt állítólag a Koszovói Védelmi Hadtest (TMK) egyenruhájában albán lázadók újabb csoportja lépett az ENSZ-közigaz- gatású, szomszédos dél-szerbiai tartományból Macedónia területére. További részletek még nem ismertek. Radusza környékén már péntek este harcok törtek ki, és egészen szombat késő estig nem csitultak. Marjan Gju- rovszki, a védelmi minisztérium szóvivője szerint a szombati tűzharcban a biztonsági erők 9 tagja vesztette életét. A kormányerők akkor erélyes válaszcsapást mértek a koszovói hegyekből leereszkedő felkelőkre, harci helikoptereket is bevetettek. A békekötés előtti újabb harcok csak tovább rontottak a helyzeten. Királyportrék, szentek szalmából Törökszentmiklós (MTI) - Árpád-házi királyok és a magyar szentek arcképét formázták meg szalmából a millennium tiszteletére a törökszentmiklósi székhelyű Szalmafonók Baráti Körének tagjai. Sülye Károlyné a baráti kör vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a huszonhat képből álló sorozat az aranysárga színű természetes anyagból tizenöt szalmafonó munkájával néhány hét alatt született meg. A portrékat simított szalmából ragasztásos technikával készítették el. Az arcok domborulatainak kidolgozásakor sok időt vett igénybe a különböző színű szalmák kiválasztása. Volt eset amikor a sötétebb színek eléréshez homokban sütötték az üreges szalmaszárat. A portrékat - huszonhárom király és három szent arcképét - faragott billenő keretbe helyezték, a portrék hátoldalán a koronás fők életéről szóló versek olvashatók. Az arcképcsarnok elsőként Budapesten az Iparművészeti Múzeumban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának augusztus 17-ei ünnepi rendezvényén kerül a közönség elé. A terv szerint a sorozatot a készítők egy öt évig tartó vándorkiállítás keretében a honfoglalás 1110. évfordulójáig kívánják közszemlére tenni az oktatási intézményekben, az óvodáktól az egyetemekig. A több mint száz tagot számláló törökszentmiklósi Szalmafonók Baráti Körének nevéhez már több emlékezetes munka fűződik. A Szalmabábuk lázadása című játékfilmhez kilencvenkilenc ember nagyságú bábut készítettek, és megformálták szalmából a magyar koronázási ékszereket is. Megszúrta élettársát Baktalórántháza (KM) - Szombaton délután Baktaló- rántházán egy 45 éves férfi - a sértett vallomása szerint - hasba szúrta 25 éves élettársát. Előbb azt mondta az orvosnak, hogy ő magamagát sebesitette meg, de vasárnap már megváltoztatta vallomását, mely szerint a férfi sebesitette meg. A fiatalasszonyt súlyos sérüléssel szállították kórházba. Zászlóátadás Olcsván Mádi László: az erő a közösségekben rejlik (Folytatás az 1. oldalról.)- A falu az együtt élő és együtt alkotó közösségek kicsiny világa, ahol a személyes kapcsolatok, az egymás iránti szeretet és tisztelet mindennél többet jelentenek - mondta. A millennium évében a korábbiaknál gyakrabban beszéltünk nemzetről és hazáról, nem minden időben köny- nyű azonban e szavakat hitelességgel megtölteni. Vissza kell tekintenünk ezeréves történelmünkre, és onnan meríteni valódi értelmet, nem feledkezve meg az ország népében rejlő erőről. Arról az erőről, mely a legnagyobb tragédiák idején mutatkozik meg, akkor, amikor arra igazán szükség van. A márciusi tiszai árvíz során bebizonyosodott, hogy együtt gondolkozik és cselekszik az ország - azt hiszem, ez az igazi ereje. Azt kívánom az itt élőknek, hogy az elkövetkező évtizedekben, évszázadokban tartsák olyan tisztán e zászlót, mint ahogyan átvették, hogy büszkén adhassák át a jövő nemzedékének - zárta szavait az államtitkár. Tüntetés Globalizáciőelle- nes farmerek tüntettek Franciaországban - elbarikádozva egy McDonald's gyorsétterem bejáratát - azon többletdíjak miatt, melyeket az USA vetett ki a francia sajtok importjára EPA-felvétel