Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-05 / 155. szám
2001. július 5., csütörtök Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Kakasszóra 7^ ébrednek Fiám, ez pihenés! - győzködött jó apám. amikor már siheder éveimben munkára fogott, és a család korán kelős szombat-vasárnapokon ültetett, vetett, kapált, gondozta a kertet. A kertet, amelyben hol uborka, hol káposzta, hol meg dohány, majd gyümölcsös adta szüleim fizetésének verejtékes kiegészítését. A telek az életszínvonal őrzésének szigorú terepe volt, és többnyire csírájában elhaltak kísérleteim, amikor én az egész heti tanulásra hivatkozva a földművelés helyett inkább a strandra vágytam az osztálytársaim után. Az az érvem sem jött be, ahogy az iskolai csapat edzőjének edzéstervére, az intenzívebb tréningre hivatkoztam - ilyenkor nyomták a kezembe a fejszét, irtókapát és vághattam ki egy-egy akácfát a birtok határában. Persze gyökerestől, ami aztán rendesen megmozgatta az izmokat - aki csinálta már, tudja. Egy szó mint száz, jó pár év elteltével a belém nevelt kitartásért, munkabírásért már hálás vagyok, de sokáig nehezen tudtam elképzelni, hogy a gazdálkodás egyszer még mint szórakozás, pihenés jöhet szóba környezetemben. Pedig egyre többször hallani, amint a bajban lévő vidék gondjainak enyhítésére a látványgazdaságok kialakítását ajánlják a szakemberek. Úri hóbort - legyintettem az első ilyen felvetésekre, de a napokban megyénkben járó skót és angol idegenforgalmi szakemberek is újfent megerősítették: ez bizony az! Az elmúlt években a turizmus sajátos oldalhajtást nevelt: a városi élettől megcsömör- lött emberek autóba vágják magukat és a falu nyugalmát szomjazva pár napra parasztházakba menekülnek. Kakasszóra ébrednek, segítenek megfejni a kecskét, a gyereknek megmutatják, hogyan lehet kiszedni a tojást a tyúkok alól; csak annyit dolgoznak, hogy el ne fáradjanak, közben megnézik a közeli tájházat, a kétszáz éves temetőt, a kastélyt, a folyópartot. Az ilyen turista pihen a tanyákon - és fizet a szállásért, az egész napi ellátásért. Neki felüdülés, a gazdának jó bevétel, amellyel kiegészítheti jövedelmét. HÍREK □ Technikáztak Kiválóan szerepelt a záhonyi Árpád vezér Általános Iskola csapata az Országos Technika és Tudománytörténeti Vetélkedőn, Debrecenben. Az 5-6. osztályosok korcsoportjában az Adamóczky Viktória, Barabás Gabriella, Pályka Lilla alkotta csapat harmadik helyezést ért el. □ Vakációügyelet A nyíregyházi Család- segítő és Gyermekjóléti Szolgálat részlegei (Tas utca. Sarkantyú utca, Vécsey utca, Huszártelep, Roma Közösségi Ház) a szünidő minden napjára tartalmas időtöltést biztosítanak kicsiknek és nagyobbaknak. Még pótvizsgára felkészítést is vállalnak. Még nehéz napok várnak ránk Helmeczy László az árvíz utáni újjáépítés tennivalóiról, amit nem akadályoz pénzhiány SZÁMOKBAN helyreállíthassák. Még nagyon nehéz napok várnak ránk. Ingóságok □ Immár hónapok óta tart a vita az ingóságok pótlásáról. Mi a helyzet most?- Nyilvánvaló, hogy abban a több, mint hatszáz házban, amelynek újjáépítését elrendeltük, bútorok és egyéb berendezések is voltak, amelyek szintén kárba vesztek. Teljesen ellentétes a gyakorlatias gondolkodással, hogy ezeket nem térítjük. Mit tud kezdeni egy család, ha ott áll egy felépített üres házban? Tudjuk, hogy körülbelül 300 millió forint adomány gyűlt össze pénzben. Ha azt mondjuk például, hogy minden családnak juttatunk az induláshoz 200 ezer forintot, az 120 millió, erre akarjuk felhasználni az adományok egy részét. Azt mindenképpen el akarjuk érni, hogy helyben, az önkormányzati testületek döntsenek és mindenütt egységes elvek alapján. Természetesen a megyei helyreállítási és újjáépítési bizottság, a tárcaközi bizottság tudomásával. □ Melyek most a fő feladatok?- Fontos a kárt szenvedettek érdekeinek képviselete. Rengeteg a tennivaló és folyamatosan sürgetni kell a munkát, csak így tarthatjuk a határidőket. Az intézmények, közművek, utak helyreállítására is figyelni kell, miközben ütemesen javítják a gátakat. Gyorsítani kellene az árvízvédekezés során okozott mezőgazdasági károk rendezését, amire van remény. Pénzhiány nem akadályozza az újjáépítést. Megyei szinten tárgyalunk a szomszédos ukrajnai, romániai illetékesekkel a megelőzésről, mert az csak együtt lehet eredményes. Segítjük a szakértői megbeszéléseket, hiszen kormányközi egyezmények készülnek a hosszabb távú megoldás érdekében. Reméljük, hogy a Beregben még a nyáron sorra kerülő „kihelyezett” kormányülés is további lendületet ad az árvízkárok minél szélesebb körű rendezésének. Balázs Attila felvételei előfordulhatnak szubjektív döntések. Ezért fontos, hogy helyben döntsenek, ott, ahol legjobban ismerik az ügyeket és ne egy személy döntsön, hanem testület. Előfordul, hogy a tárcaközi bizottság akarja helyenként szűkíteni a juttatások körét, ami ellen mindig szót emelünk. A kormányhatározat ugyanis kimondja: minden összedőlt és bontásra ítélt lakóházat újjá kell építeni. Ha nem lakott Jó néhány vita van az árvíz napján nem lakott épületek miatt. Valós példa, hogy egy jegyespár szülői segítséggel megszerzett házába az esküvő előtt még nem költözött be, közben az árvíz elvitte a házat, s most hivatalos köntösben akadályozzák az újjáépítést. Volt olyan indítvány, amelyben arra akarták kényszeríteni az újjáépített házba visszaköltöző családot, hogy vigye magával korábbi bérlőit akkor is, holott nem akarta. A panaszok gyors intézésére szakembereket jelöltünk ki, azzal a feladattal, hogy minél előbb adjanak választ. A több, mint kétszáz panasz kétharmada egyébként a kárfelmérést vitatta. A pótfelmérések, utólagos statikai vizsgálatok megtörténtek. Ám van ennél nagyobb gond is, ha átérezzük: az árvíz sújtotta területen több, mint 1700 ember ma sem saját ágyában alszik, s majdnem kétezer családnak ezután kell időlegesen elhagyni megsérült házát, hogy Nyíregyháza (KM - M. S. ) - Éppen félidőben vagyunk a márciusi nagy árvíz és az újjáépítésre megjelölt szeptember végi határidő között. Eddig rendszeres heti értékelések voltak, ezúttal a teljes időszak áttekintésére kértük Helmeczy Lászlót. A megyei közgyűlés, egyben a helyreállítási és újjáépítési bizottság elnöke elmondta: az újjáépítés nagy feladatának legfontosabb része - hogy tető legyen minden árvízkárosult család feje fölött - szeptember végéig teljesíthető. Ez annak ellenére így van - hangsúlyozta hogy egyaránt sürgetik a hivatalos szerveket és a kivitelezőket is. Tulajdonjog □ Az árvizet követő századik nap táján már át is adták a kormány helyreállítási programja keretében újjáépített első lakóházat, ami nagy szó, mégis gyakoriak a panaszok. Vajon miért?- Az újjáépítés két fontos részre osztható. Vannak teljesen nyü- vánvaló esetek: az árvíz olyan lakóházat vitt el, amely jogi szempontból bizonyíthatóan rendben volt. Ezek esetében gyorsan lehetett dönteni, sokan hamarosan be is költözhetnek az új lakásokba. Szép számmal voltak azonban olyan házak is, amelyeknél nem volt rendben a tulajdonjog. Ennek oka lehetett feledékenység, régen zajló hagyatéki eljárás, családon belüli megállapodás, amelynek nem volt írásbeli nyoma és sok más, apró dolog. Rendezetlen jogi helyzetű lakást újjáépíteni pedig nem lehet, ki kell várni a megoldást, ez esetekben a helyreállítás objektív okok miatt időben elhúzódhat, hiszen amíg nincs jogerős Épül az új ház Tákoson építési engedély, a konzorcium nem kezdhet hozzá az építéshez. Számtalan esetben tapasztaljuk azt is, hogy az egyes állampolgárok saját ügyük rendezésével önmagában elégedettek lennének, de ahogy a közmondás szerint a szomszéd rétje mindig zöldebb, most pedig szomszéd, az ismerős házának újjáépítése is kedvezőbbnek hat. Ezeket a véleményeket nagyon nehéz kikerülni. □ Azt mondja tehát, hogy a panaszok általában nem megalapozottak?- Nem, sőt ellenkezőleg, a panaszok nagy része alapos. Amikor emberek döntenek és ráadásul nincs két teljesen egyforma ügy, Helmeczy László Sérült inqatlanok száma: 2966 személyi tulajdonú 2775 önkormányzati 130 eqyéb 61 Lebontott inqatlanok száma 691 Meqkőtött szerződések 487 Meqkötött meqállapodások 1469 Meqkezdett építkezések 280 Megkezdett helyreállítások 319 MEGKÉRDEZTÜK: Ml A VÉLEMÉNYE A DOHÁNYREKLÁMOKRÓL? T öbb éve rendszeres dohányzónak számítok. Arra viszont ügyelek, hogy ne vigyem túlzásba a cigarettázást, hiszen egy doboz körülbelül négy nap alatt fogy el. Tudom, a napi öt cigi is káros. A reklámban az volt a veszélyes, hogy a fiatalokat vette célba, mindenféle nyerési lehetőséggel. Ha ez a tévében, újságban szerepel, akkor ez nem is olyan káros - gondolhatták. Lehóczki Bertalan, MOST ÉRETTSÉGIZETT N emcsak hallottam a cigireklámok tiltásáról, de nálunk a bolti kirakatból már be is kellett venni egy bizonyos cigarettamárka reklámját, a fényreklámot pedig a falról leszerelték. Engem különösebben nem zavartak e reklámok, nem miattuk nem tudtam még leszokni a ciga- rettázásról. Mindez a vőlegényemnek egyik napról a másikra sikerült. Talán nekem is. Tassi Mónika, ÉLELMISZER-ELADÓ N agyon is helyeslem, hogy nem reklámozhatják a cigarettákat. Hatvanhét éves vagyok, csupán a katonaság két éve alatt cigarettáztam, azt a jófajta honvédcigit ötpercesnek hívtuk. Abba talán még nikotin sem volt. Leszereltem, a Kossuthtól, Munkástól rosszul lettem, azóta ellene vagyok a cigarettának. Arról nem is szólva, mennyi pénzbe kerül e káros szenvedély! Garai Mihály, BIOKERTÉSZ M ondhatom, szívemből örülök neki, hogy betiltották a cigireklámokat. Szinte minden újságból, főként a színesekből legalább egy oldalt a cigarettareklám foglalt el, a tévéreklámokról meg ne is beszéljünk! Hiába írták oda kis betűkkel, hogy a dohányzás káros az egészségre, nemigen volt foganatja, mert a nagy képről meg ordított: szívjad csak! Dienes Józsefné, NYUGDÍJAS N yugdíjas rendőr százados vagyok. Otthon kevésbé, a munkahelyemen, nyomozóként annál inkább szívtam a cigarettát. Később aztán, az egyik ügyeleti nap letettem, s azóta sem vettem számba a bűzrudat, de így vagyok az alkohollal is. Ha egy dohányossal fogok kezet, már az is zavar. Egyszerűen nem szeretem a füstszagot. Örülök a júliustól bevezetett tiltásnak! Zajácz András, NYUGDÍJAS