Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-31 / 177. szám
2001. július 31., kedd Kelet« HÁTTÉR 3. oldal Balogh József Totális frontot nyitottak a melegek a naptári nyár kezdetével. Előbb a Hősök terén tartottak demonstrációt, aztán a főváros III. kerületének polgármestere ellen kezdtek kampányba, mert a polgármester olyan szerződést kötött a holnap kezdődő szigeti program rendezőivel, amelyben nem járul hozzá, hogy másságcsoszogás néven interaktív játékokat tartsanak a homoszexuálisok, ahol a résztvevők saját élményt is szerezhetnek. /\ melegek beperelték a polgármestert, a rendezők felbontották a vele kötött szerződést, s ebből arra is gondolhatnánk, hogy nem lesz melegsátor. Lesz, sőt bemutató is lesz, hadd tanuljon a fiatalság. Ha visszagondolok fiatalkori éveimre, még véletlenül sem emlékszem arra, hogy egyáltalán hallottunk volna valamit is a homoszexuálisokról. Tizen- éve egy Hofi-műsorban hallottam egy kis élcelődést róluk, a poénja valahogy úgy hangzott, hogy...míg kötelező nem lesz. Most már nemigen mondaná el a népszerű humorista sem, mert mindenki jogtipró, gyűlöletkeltő, kirekesztő, aki nem áll jó szorosan a melegek mögé. Az sem elég, ha az interaktív bemutató ellenzői - akik a férfi-nő kapcsolatát tartják természetesnek - elfogadják a sátrat, s kimondják, hogy a polgári szabadságjogokat megkülönböztetés nélkül biztosítani kell minden polgár számára. Olvastam annak az ügyvédnek a nyilatkozatát, aki a polgármestert képviseli a melegek elleni perben. Azt mondta: természetes, hogy a homoszexuálisok a társadalom bármely más tagjával azonos jogokat élveznek. Ugyanakkor egy zenei, kulturális rendezvény, ahová szórakozni mennek a fiatalok, nem válhat ideológiák, szexuális beállítottságok hirdetésének terepévé. És hozzátette: a bíróság határozata - amely semmisnek nyilvánította első fokon a rendezvényekre kötött szerződést - nem ad megnyugtató választ arra, miképp hozható összhangba az alkotmánynak az a paragrafusa, amely a diszkrimináció általános tilalmát mondja ki, azzal, amely rögzíti a gyermekek jogát az egészséges testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges védelemre. Talán itt kellene a bíróságnak is keresgélni. HÍREK □ Postai kiállítás A Magyar Államiság 1000 éve a hírközlés történetében címmel nyílik kiállítás a nyírbátori postán augusztus 1 -jén, 14 órakor. A tárlat augusztus 3-áig tekinthető meg. □ Zárva tart A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat levéltára július 30- ától augusztus 10-éig technikai okok miatt zárva tart. □ Templomi koncert A Debreceni Ifjú Zeneművészek nemzetközi nyári akadémiájának kamarazenekara koncertezik augusztus 12-én, 19 órától a nyírbátori római templomban. Az est vendégművésze az izraeli Vera Vaidman. Vőfélyek Nyíregyháza (KM) - A Szeredás együttes, lakodalmas maskarás műsor és kóstoló várja az I. nyíregyházi vőfélytalálkozó vendégeit augusztus 3-án délután a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a főszereplők átadhatják egymásnak tapasztalataikat, összemérhetik tudásukat. ■ m ■■ ■■ wwm Komoroi dalosok Kömörő (Molnár Károly) - A közel hatszáz lelkes szatmári községben, Kö- möröben hagyománya van a kultúrának. Még a határokon túl is emlékeznek a Kömörői Népdalkörre, illetve a valamikori harmonika-zenekarra. Ennek működtetésében nagy szerepe volt a ma már nyugdíjas pedagógusnak, Végh Attilának. Napjainkban a felsősök többsége a fehérgyarmati Kölcsey Ferenc Általános Iskolában, illetve a Bárdos Lajos Ének-zene Tagozatos Általános Iskolában tanul. Szerencsére rendszeresen hazautaznak hétvégéken, s ilyenkor ismét bekapcsolódnak a község mindennapjaiba. így történt ez a közelmúltban is, amikor a község millenniumi ünnepségen bizonyítottak az Éneklő fiatalok. Szerencsére a tanulmányok során többen kerültek gitárközeibe. A húsz év alatti fiatalok alkotta csoport rendszeres közreműködője a helyi rendezvényeknek, de hívták már őket a szomszédos településekre is. Otthonosan mozognak a református zsoltárok és dicséretek megszólaltatásában is, s többször vettek részt egyházi összejövetelen is. A fiatalok Kömörőben is sikert arattak július végén Drámai áremelés a láthatáron A nyírbátori fűtőmű ügyében nagyon gyorsan kellene dönteni (2.) Mi lesz a nyírbátori fűtőmű sorsa? A válaszra még várni kell egy darabig Kovács Éva felvétele- Nekünk mindvégig az volt az álláspontunk, hogy mindenképpen egyeztetésre van szükség, s el kell érni, hogy a szakképző iskola ne váljon ki a szolgáltatásból. Cserébe mi keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel csökkenteni tudjuk kiadásainkat, melyekkel párhuzamosan a lakók és intézmények kiadásai is csökkenhetnek. Ennek módját már kidolgoztuk, terveink szerint évi közel négymillióval tudjuk lefaragni a fűtőművel kapcsolatos költségek összegét. Ha terveink nem sikerülnek, s a Bethlen Gábor iskola mégis önállósítja magát, a szolgáltatást továbbra is igénybe vevők, a maradók számára egy csapásra ötven százalékkal növekedhetnek a fűtésszámlák. A bizottság döntött A gazdasági igazgató ugyanakkor hozzátette: nagy hiba lenne egy közel ötszázmilliós rendszert tönkretenni, ami ezután csak ócskavas lehet. Ráadásul a most meglévő rendszer egy további fejlesztésnek is alapjául szolgálhat, szolgálhatna.- Az általam vezetett bizottság azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg a fűtéssel, a városi fűtőművel kapcsolatban beadott pályázatokat, s az általa legkedvezőbbnek ítélt munkát továbbítsa a megyei önkormányzatnak. Ezzel egy időben tegyen lépéseket arra, hogy amennyiben lehetséges, a fennhatósága alá tartozó Bethlen Gábor Szakképző Iskola maradjon a fűtési rendszeren belül - mondja Báthori Gábor, Nyírbátor alpolgármestere, aki egyben annak a bizottságnak a vezetője, amelynek tagjai között az önkormányzat és a működtető Épszol képviselői mellett a lakók és a szolgáltatást igénybe vevő intézmények által delegált illetékesek is jelen vannak. (Vége) Kovács Éva Nyírbátor (KM) - A nyírbátori fűtőmű sorsa joggal tartja izgalomban az érintetteket. A lakók a drámai árnövekedéstől, a szolgáltató a szerződés felbontásától tarthat teljes joggal. A fűtőmű sorsa - amely kezdetektől kapacitásának alig harminc százalékát teljesíti - fordulóponthoz érkezett. Talán mondani sem kell, hogy az érintették igencsak megosztottak az ügyben. Ha ugyanis a legnagyobb fogyasztó kiválik, a maradók számára duplájára nőhet a fűtés- számla. Bizottság alakult A lakók a mostaninál többet fizetni nem tudnak, nem is igen akarnak, az üzemeltető ÉPSZOL pedig keresi a számára is megfelelő megoldásokat. Á képviselő- testület helyzete sem könnyű, hiszen a mindenkinek üdvözítő legjobb megoldást kellene megta» ....................... A három pályázat közül a legjobbat vittük. Báthori Gábor lálnia. Ennek érdekében tagjai felkérték a polgármestert, tárgyaljon a megyei önkormányzat illetékeseivel, érje el, hogy a szakképző iskola továbbra is az ÉPSZOL szolgáltatásait vegye igénybe. Ezzel párhuzamosan Báthori Gábor alpolgármester vezetésével egy e célra létrehozott bizottság összeállítását is kezdeményezték, melynek tagjai között gazdasági, műszaki végzettségű tagok, a lakó- közösség és az ügyben érintett intézmények képviselői találhatók. A bizottság ajánlásokat fogalmaz meg, a végső döntést azonban az önkormányzatnak kell meghoznia. Egy biztos: a bizottság segítségével rövid időn belül, de legkésőbb a fűtési szezon megkezdéséig olyan megoldás kidolgozása szükséges, amely mindenki megelégedésére szolgál. Négymillióval kevesebb A fűtőmű ügyében megkérdeztük a szolgáltatást végző ÉPSZOL Kft. gazdasági igazgatóját, Levendáné dr. Lengyel Valériát is. Többen pályáznak A nyírbátori távfűtés szolgáltatására három cég is jelentkezett - tudtuk meg Báthori Gábortól: a mostani működtető, azaz az Épszol, valamint a Prometheus és a Slanctium nevű cég is benyújtotta pályázatát, melyet a bizottság alaposan tanulmányozott, értékelt.- A bizottság által legjobbnak ítélt pályázatot máris továbbítottuk a megyei önkormányzathoz, kértük, adjanak mielőbb választ. Az idő ugyanis rendkívül sürget bennünket. Ha a megye nemet mond, és mégis leválik a fűtési rendszerről, önállósítja magát, akkor a bent maradók számára egyedi fűtési koncepciót kell kidolgoznunk, amelyre szerencsére mindhárom ajánlattevő megfogalmazta tervezetét. Egy biztos: a lakók nem maradhatnak meleg nélkül. Mire a hideg beköszönt, a fűtési szezon megkezdődik, nekünk is komplett megoldást kell találnunk. A tizedik autómnak, az Opel Astrának ez volt az első műszaki vizsgája. Igyekeztem biztosra menni: főpróbaként teszteltük a féket, átnéztük a világítást, körbejártuk az autót, remélve, hogy nem lesz semmi, gond a vizsgáztatásnál. Kell a szigorítás, hiszen sok az öreg, rossz műszaki állapotú autó a forgalomban, ami esetenként balesetet is előidéz. Papp Tibor, VÁLLALKOZÓ A z elmúlt évhez képest is érezhetően keményebbek lettek a vizsgáztatás feltételei. Minél korosabb egy kocsi, annál többe kerül az érvényességről szóló papír megszerzése. Tapasztalatom szerint olykor az emberi tényezőknek is szerepük van, néha szükség van a vizsgáztató jóindulatára, és a szerencse sem elhanyagolható tényező. Lakatos Gábor, MUNKANÉLKÜLI E lőfordul, hogy a tulajdonoson érezhető némi drukk, de nem azért, mert rossz a kocsija, pusztán izgul. Általában szerelők jönnek hozzánk, akik tisztában vannak a vizsgáztatás feltételeivel. Kollégáimmal igyekszünk egységen ítélkezni: ami nem megfelelő számomra, az biztos, hogy egy másik vizsgabiztosnál is hasonló fogadtatásra talál... Zomborszki Zsolt, VIZSGABIZTOS N em árt, ha az ember ismeri a vizsgáztatót. Én hat éve foglalkozom autószereléssel, Balkány- ban vagyok alkalmazott, és többnyire Nyíregyházára járok vizsgáztatni. Mindig résen kell lenni, hiszen a fék, illetve a futómű tesztelésénél a számítógép nem téved. Ha netalán sikertelen a vizsga, abban bizony a szerelőnek is van némi szerepe... Serbán János, AUTÓSZERELŐ A műszaki állomás vezetőjeként a tanúsítványadás az egyik részfeladatom, inkább eredet- vizsgálattal foglalkozok. Mivel a műszaki vizsgánál használt műszerek drágák, és az autószerelők túlnyomó része nem rendelkezik ezekkel, nálunk derülnek ki a hiányosságok. Lehetőség szerint igyekszünk a helyszínen megjavítani az autókat. Császári Tamás, tanúsítványadó MEGKÉRDEZTÜK: MILYENEK A MŰSZAKI VIZSGÁK TAPASZTALATAI?