Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-30 / 176. szám

2001. július 30., hétfő Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT A város gyűrűje Marik Sándor ~~r Élnek még Nyíregyházán olyanok, akiknek mond ez a név valamit: Kalata Gyula. Fiatal várostervezőként ő álmodta meg Nyíregyhá­zának a hatvanas években azt a körútrend­szert, amellyel megoldódni látszott a régi, su­garas elrendezés, az egy térre befutó utak gondja. Később, már a Várostervezési Intézet igazgatójaként is büszke volt szépen megva­lósuló elképzeléseire, merthogy a kis- és a nagykörút is aránylag gyorsan épült. IVlost viszont alighanem aggodalommal szemlélné a dolgokat, hiszen immár tíz esz­tendeje kőrút-ügyben nem történik semmi, pontosabban: nem épült egy méter sem. Megbicsaklott a dolog, amikor a Luther Ház­zal szembeni telekre felépítettek egy mini iro­daházat. Azóta sem tudni, van-e felelőse a dolognak, mindenesetre a kiskörút tervezett és részben szanált nyomvonalát elzárták - azóta áll az egész. Most végre ismét napi­rendre tűzte a város önkormányzata a kiskö­rút továbbépítését - jobb később, mint soha. Az persze meglepő, hogy éppen egy meglé­vő rész kiiktatásával folytatnák a továbbépí­tést, és elbontanák a drága pénzért kialakí­tott Országzászló teret - de így mulat egy magyar úr. Ha a Kálvin tér-Zrínyi Ilona utcai, parkolóvá lefokozandó körútrészt nézzük, alig többel kellene meghosszabítani, hogy kialakuljon és működjön az egész gyűrű. Most legalább öt-hatszor hosszabb új sza­kaszt terveznek, gyaníthatóan újabb évtized múlva sem lesz kész az egész. Lehet viszont hivatkozni arra, hogy a régi - egyébként lo­gikus - terv elavult. Csak nehogy túl nagyot markoljon a város... Nem kizárt, hogy a rövi- debb megoldásnak változatlanul nagyobb lenne a realitása, képviselőink lelke rajta. Közben ott a másik adósság is, a nagy­körút. Talán már a nyolcadrésze sem hiány­zik (az Állomás tértől a felüljáróig) - de évti­zede ott sincs elmozdulás. Remélhetően nem új nyomvonalon töri valaki a fejét - gyanús a csend. Naponta, hetente, elhangzik, hogy bedu­gulni látszik a megyeszékhely közlekedése. Ha évente megépítettek volna száz méter körutat a régen készen lévő tervek alapján, már közel lennénk a megoldáshoz. A dol­gok nem így működnek. Rajzolunk na­gyobb ívű terveket... Elővigyázatosság Ferter János rajza HÍREK □ Ügyfélszolgálat A Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Nyugdíjbiztosítási Pénztár augusz­tusban minden héten csütörtökön 9-14 óra között a mátészalkai Zalka Máté művelődési központban tart kihelyezett ügyfélszolgálatot. □ Véradás Július 31-én Székelyben a há­zasságkötő teremben délelőtt tíz és délután fél négy között, Olcsván az egészségházban délután egy és négy óra között várják a segí­teni tudókat. □ Nyári program A nyíregyházi Családse­gítő és Gyermekjóléti Szolgálat július 30.-au- gusztus 3. között gipszformafestéssel, illetve környezetvédelmi programokkal várja a gye­rekeket. Sokba kerülhet a nyírbátori meleg A városi fűtőmű sorsa, a kihasználatlan kapacitás joggal aggasztja az érintetteket A nyírbátori fűtőmű kapacitásának kezdetektől csak harminc szá­zalékára van szükség Kovács Éva felvételei Kovács Évá Nyírbátor (KM) - Bár még tombol a nyár, hétágra süt a nap, de lesz tél is, kezdődik majd a fűtési szezon. Az az időszak, amikor a családok­nak mélyen kell a zsebükbe nyúlniuk ahhoz, hogy az egyre vastagabb fűtésszám­lát kifizethessék. A nyírbátori Fáy lakótelepen élők számára különösen izgal­mas napok következnek. A laká­saikba meleget szolgáltató fűtő­mű sorsa ugyanis ma még telje­sen bizonytalan, akár az is megeshet, hogy a fűtésszámlájuk duplája lesz az eddiginek. Harminc százalék- A nyírbátori fűtőmű több évti­zede épült, azokban az időkben, amikor még grandiózus város- építési tervek, lakásépítési kon­cepciók születhettek, amikor azt mondtuk, Nyírbátor egy nagyléptékben fejlődő várossá lesz, lehet. Nemcsak Nyírbátor, 99 ...................... Egyaránt a lakók és az intézmények javára Dr. Nagy László de az egész ország is más időket élt akkoriban, joggal tűnhetett tehát úgy, erre, ilyen hatásfokú fűtőműre szüksége lesz a telepü­lésnek. Mindehhez hozzájárult, hogy a távfűtés akkoriban álla­milag kiemelten támogatott feladatnak számított, ezáltal a legolcsóbb fűtési mód volt - mondja dr. Nagy László, Nyírbá­tor jegyzője. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott. Nemcsak újabb tipusú lakások nem épültek, de a gázprogram keretében Nyírbá­torban is teljes körű lett a gázve­zeték kiépítése, ezzel párhu- zomosan megszűnt a távfűtés kiemelt helyzete is. Mindezekből az következik, hogy a meglévő kapacitás szinte kezdetektől nincs kihasználva, a fűtőmű le­hetséges teljesítményének mind- öszze húsz-harminc százalékára van igény. Városvezetők véleménye sze­rint mindezek ellenére Nyírbá­torban a távfűtés a működtető Épszol számára nem veszteséges, díja pedig a megyebeli helyzetet tekintve átlagosnak mondható.- A képviselő-testület az éven­te megállapításra kerülő alap- és hődíj meghatározásánál figye­lemmel volt a lakosság teherbí­ró-képességére, s számukra az intézményekétől alacsonyabb dí­jat állapított meg, e téren tehát különbséget tett és tesz az intéz­ményi és a lakossági fogyasztó között, ezzel is támogatva az utóbbiakat - fogalmaz a jegyző. Szerződésbontás Jelenleg összesen három megyei fenntartású intézmény - a Beth­len Gábor Szakképző és Szakkö­zépiskola, a Sportcsarnok, továb­bá a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és a mellette lévő óvoda, valamint 86, kizárólag személyi tulajdonú lakás veszi igénybe a távhőszolgáltatást, kapja innen a meleget. A közelmúltban bombaként robbant a hír: az egyik legna­gyobb fogyasztó, a Bethlen Gá­bor Szakközépiskola felmondja a szerződést, önállósítja magát, mert számításaik szerint így job­ban járnak, olcsóbban füthetnek. Ennek szellemében a szolgáltatá­si megállapodást is felbontották. Ezzel gyökeresen új helyzet állt elő, hiszen a legnagyobb, a leg­több igénybe vett köbméter után fizető fogyasztó kiválása miatt a maradóknak a korábbinál jóval többet kell fizetniük, költségeik alaposan megnövekedhetnek. A döntés komoly aggodalmat, nagy felháborodást váltott ki az érintettek körében, az ügyben il­letékesek azonnal keresni kezd­ték az esetleges megoldásokat. Bármely változat szóba jöhet, a szándék és a legfontosabb kö­vetelmény az, hogy a lakosság érdekeit és a gazdaságosságot tartsák leginkább szem előtt. (Következik: A fűtési szezonig megoldás kell.) Befagyasszák? Privatizálják?- Fő cél az, hogy olyan megol­dást találjunk, amely minden­ki számára megfelelő - fogal­maz a jegyző. - Az elképzelé­sek egyik változata az volt, hogy maradjon minden úgy, ahogy most van, a Bethlen Gá­bor Iskola lépjen vissza a szer­ződésbontástól. Ezzel párhuzamosan talál­junk olyan üzemeltetőt, aki ­akár a fűtőmű esetleges meg­szüntetése árán is - az eddigi­nél olcsóbban, gazdaságosab­ban tevékenykedik. Egy biz­tos: sem az önkormányzat­nak, sem az üzemeltetőnek, sem pedig a lakóknak nincs erre pénze, bármilyen beru­házás csakis az esetleges meg­takarításokból finanszírozha­tó. Felvetődött olyan lehetőség is, hogy befagyasztanák a táv­fűtés költségeit, az ily módon kigazdálkodott pénzekből pe­dig fedeznék a korszerűsítés, fejlesztés kiadásait. Szóba került az is, hogy esetleg más üzemeltető mű­ködtesse a fűtőművet, illetve az, hogy privatizálják a vállal­kozást. ÉLETKÉPEK A nyár hat pillanata Oláh Gábor .A. strand előtt a végállomá­son nagy tömeg várta az érke­ző buszt. Köztük egy csodála­tosan szép fiatal lány. Minden férfiszem rászegeződött, a ri­válisok, a többi nő is irigyked­ve nézték. A buszvezető min­den ajtót egyszerre nyitott. A lány a hátsó ajtót választotta, a közel tizenöt férfi is. Féltem, hogy felbillen a busz.- Bemutatom Lacit - mond­ta a lány. - Még a hó alól szed­te, de februárban én voltam az első a városban, aki hóvirágot kapott. Tudja mivel kötötte át? Azokkal a hajszálakkal amit a tincseimből titokban gyűjtött. Ugye egy kicsit érzelmes az egész, de az a csokor tart ben­nünket össze még ma is. Mindennap megyek a kór­házba, ebben a hőségben is, amióta az asszony bekerült. Valamikor nem hittem volna, hogy ennyire hiányozni fo­gunk egymásnak. Pedig volt olyan időszak is, hogy egy idő­re távol is kerültünk érzelmi­leg egymástól. De hát több volt a jó, mint a rossz. Zavar­tan hajtotta le a fejét, a kis vi­rágcsokrot egyik kezéből a másikba tette. Tudja, a ker­tünkből viszem. A váróterem egyik áporo- dott sarkában öregember szu­nyókált édesden. Ruhája pecsé­tes, rojtos, inge mocskos, cipő­je széttaposott, ő maga mosdat- lan. Jól öltözött urak, elegáns hölgy sietnek át a várótermen. Valamilyen konferenciára, ér­tekezletre mehetnek. A nő le­maradt, pénzt dugott az alvó zsebébe. Társai sürgették, nem értették az egészet. Az öreg az állomás védettségébe merülve aludt tovább, álmában mosoly­gott, lehet, hogy régen látott lá­nyára emlékezett. Nincs pénzünk se táboro­zásra, se strandra, mondta kérdésemre határozottan a gyerek. Anyu egy áruházban dolgozik, én vagyok a beteg nagyapával. Most is ebédet vi­szek neki, együtt eszünk, ját­szunk, beszélgetünk. Olyan jó vele lenni. A fülledt melegben egy lélek sem járt az utcán. Az orvosi váróban rajtam kívül csak egy anya várt két gyermekével. A síró kisebbikkel az anya ha­mar bement a rendelőbe, a na- gyobbikat, az úgy hatéveset rám bízta. A gyerek nagy csil­lagszemével egy darabig riad­tan mustrálgatott, majd szipog­va rám kérdezett. Ugye, bácsi, te nem félsz. Megnyugtattam, láthatóan ő is megnyugodott. Aranylakodalom Ötven évvel ezelőtt esküdött örök hű­séget egymásnak Nábrádon Balogh Imre református kántor és neje Szabó Rozália. Három felnőtt gyermekük: Éva, Margit, Ár­pád és négy unokájuk, valamint a rokonság köszöntötte az idős házaspárt a jubileumon - tudósított E. Nagy István Nábrádról. Utcát nyitnak Nábrádon Nábrád (M. K.) - A Szamos és a Tisza közötti Nábrád lakói­nak bizakodását jelzi, hogy nem fogy az itt élők száma, és létesítményekben is gaz­dagodik. Mint a falu vezetői elmondták, új utca nyitásához kémek segít­séget: pályázatot adnak be a me­gyei Területfejlesztési Tanács­hoz vízre és villanyra, amivel egy megnyitandó új utca lakóira gondoltak. Egyébként júniusban alapozták a polgármesteri hiva­tal új épületét, kivitelezését már harmadik éve tervezik. A föld­szint + tetőteres létesítményben lesz majd a körjegyzőség is, ahol hatan dolgoznak. Itt kap helyet a Gyermekjóléti Szolgálat, a rend­őrségi körzeti megbízott és az Önkormányzati Közhasznú Tár­saság is. A kiszolgáló helyiségek­kel együtt épül egy tanácskozó- terem illetve irattár. A KHT töb­bek boldogulását segítette. Az egykori tsz-telepen, a ko­rábbi varroda helyén egy bt. jó­voltából gyümölcsfeldolgozó kezdte meg működését. A meggy­szezonnal indult az üzem, ahol aszaló is lesz. A KHT folytatja a szociális földprogramot, illetve a terményszárítást. Támogatással sikerül gazdagítani a gépparkot, ami a helyi köztisztasági felada­tok megoldásához szükséges.

Next

/
Thumbnails
Contents