Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-25 / 172. szám

2001. július 25., szerda Kelet« OTTHONUNK 7. oldal RÖVIDEN □ Afrodlziákum Ez a fura szó illatokat sej­tet. így hívják azokat az aromaolajokat, me­lyek vágyfokozó és méregtelenítő hatása bi­zonyított. 10 cseppet helyezünk a fürdővíz­be a fahéj, jázmin, levendula, rózsa, szantál­fa, ylang-ylang olajából. □ Rántással kezdve A tök, a zöldbab, sőt még a borsófőzelék is ízletesebb, ha kevés vízzel kevert rántásban főzzük meg az alap­anyagot, s csak az utolsó pillanatban tesszük bele a habarást. □ Szeplő A leggyakrabban látható bőrfes- tékzavar. Minden tavasszal és túlzott napo­záskor jelenik meg arra érzékeny egyének­nél. A szeplő fél centinél kisebb átmérőjű. Szeretlek - pont Amikor meg akarjuk fogalmazni, hogy mi­lyen is az igazi szerelem, nagyon nehéz dolgunk van. Nem lehet pusztán érzésként definiálni, nem mondhatjuk rá, hogy szen­vedély. De vajon milyen típusú szeretetek létez­nek emberi kapcsolatunkban? Az első tí­pus a Ha Szeretet. Ezt akkor kapja, vagy adja az ember, ha bizonyos elvárások telje­sülnek, valamiért cserébe jár. Motivációja végső soron önző. Amíg a feltételek telje­sülnek, addig minden rendben van. Csak­nem mindig elpusztítja önmagát. A házas­ságok nagy része azért bomlik fel, mert er­re a fajta szerelemre épül. A Mert Szeretet- ben azért szeretnek valakit, mert ő maga valaki; valakinek a gyermeke; van valami­je, vagy érdekes dolgot csinál. Vannak olyan lányok, akik azért szeretnek kiváló sportoló fiúkat, mert népszerűek. Valójá­ban nem is őbelé szerelmesek, hanem a helyzetükbe, a státuszukba. A harmadik fajtája a szerelemnek, a Szeretlek, pont. Ez annyira szép, hogy mindenkinek tapasztal­nia kellene. Ezt sugallja: „Szeretlek, mindegy, hogy belül mélyen esetleg milyen vagy. Nem tudsz olyat tenni, ami megváltoztatná érzé­semet, kioltaná szerelmemet.” A „szerelem, pont” nem vak. Rengeteget tudhat a másikról. Ismeri a másik erőssé­geit, gyengeségeit és hibáit. Elfogadja az il­letőt feltétel nélkül olyannak, amilyen. Ezt a fajta szerelmet csak teljes, és kiteljese­dett egyén élheti át. A kiteljesedett sze­mély valóban szabadon adhat egy kapcso­latban anélkül, hogy viszonzásul kérne va­lamit. Ez a fajta szerelem az „adó” szere­lem. Szabadon ad magából. Ebben a kap­csolatban nem talál helyet a kényszer, a fé­lelem, az elkeseredés, az irigység vagy a féltékenység. Ez a fajta szerelem a másik­ból változásokat hoz ki. Ezeket a változáso­kat senki sem követeli, ezek egyszerűen a feltétlen szerelemre adott választ alkotják. Az a szabadság, hogy nem kell olyannak lennem, amit elvárnak tőlem, arra ösztö­nöz, hogy viszonozzam ezt az elfogadást, s így már olyanná akarok válni, amilyenné szerelmem szeretné. Ez a fajta szeretet fel­szabadít a kényszer nyomása alól, és sza­baddá tesz arra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Marsó Judit, ifjúsági lelkész Jól utánoz Az ízléses textilvirág, kevéske természetben található kinccsel, terméssel is alkothat esztétikus kompozí­ciót. Különösen így, függőleges elrendezés­ben mutat jól Sipeki Péter felvétele Labqyuru úgy látszik, a fül és a kéz mellett a láb is alkal­mas hely az ékszerezésre Balázs Attila felvétele A boka (mozgásj- szabadságra megy Nyíregyháza (KM) - Mozgás- szabadságot igényel a lá­bunk, a bokánk, ezért na­gyon kényelmes lábbelit vi­seljünk, különösen nyáron, és minél többet legyünk me­zítláb! Egy ember élete során átlagosan 120 ezer kilométert gyalogol, ez megfelel a Föld háromszori meg­kerülésének. Minden lépésnél testsúlyunk másfél-kétszerese rázza meg a csontokat, és nehe­zedik a talpra, a sarokra. A láb - de különösen a sar­kunk - külső behatásoknak és fi­zikai megterheléseknek egy­aránt ki van téve. Nyáron, ami­kor sokat járunk szandálban ille­tőleg papucsban, szinte már va­lamennyien éreztük, hogy sar­kunk bőre hamar kiszárad, sőt időnként berepedezik. Ezek a re­pedések igen fájdalmasak. A jelenség nem más, mint egy krónikus lefolyású, talpon je­lentkező száraz ekcéma. A sar­kon bőrkeményedés, gyulladás, hámlás, berepedés látható. A be­tegség kialakulásában több té­nyező játszik szerepet. Először is alkati tényezők, tehát veleszüle­tett hajlam. Másodszor természe­tesen az sem mindegy, hogy hány kiló nehezedik talpunkra, azaz milyen súlyosak vagyunk. Végül, de nem utolsósorban fon­tos, hogy mennyi ideig és milyen fizikai behatásnak tesszük ki sarkunkat, tehát mennyit járunk nyáron zokni nélkül, papucsban, illetve sarok nélküli szandálban. Ezáltal ugyanis sarkunk ki van téve az időjárás viszontagságai­nak és irritációnak. A már kiala­kult betegség krónikus lefolyású és rendkívül makacs. Azt mond­ják a hozzáértők, hogy kétszer annyi érettebb korú nő szenved krónikus lábbántalmakban, mint ahány férfi. A bütyök, a tyúkszem, a bőrkeményedés, a benőtt köröm természetesen legalább olyan gyakori, mint a berepedezett sarok. Kialakulá­sukban jelentős szerepe van az egészségtelen cipődivatnak, ami a női lábakat kicsi, szűk köröm­cipőkbe kényszeríti, avagy a ma­gas talpú fapapucsoknak. Ha ugyanis lábunk hosszú távon nyomásnak, irritációnak van ki­téve, védekezésre kényszerül. A legjobb a megelőzés és a kellő tréning, a lábfejmasszázs. Igaz ez különösen a lábfejre, mely tes­tünkhöz képest aránylag kicsi, s mégis az egész test súlyát hord­ja. A boka, forgómozgást végez­ve, biztosítja a stabilitást és az egyensúlyt a helyváltoztatáshoz. S ezt hintázó mozgással végzi, ezért szintén nagy tehertételnek van kitéve. Aki ülőmunkát vé­gez, az is megmozgathatja egy kicsit a bokáját, a lábfejét az asz­tal alatt. Előbb az óramutató já­rásával azonos, mEyd ellenkező irányba körözzünk! Nem csak húst, zöldséget is grillezhetünk Saláta öntettel, mártás, hagyma, cukkini és burgonyaropogós a parti főszereplői A kerti társaság kedvence lehet a bogrács is Elek Emii felvétele Nyíregyháza (KM) - Most az egyszer érdemes utánozni az amerikaiakat: nemcsak a hú­sokat, de a zöldségeket is grillezhetjük. Szinte minden zöldség alkalmas a grillezésre, de leggyakrabban a paprikát, a paradicsomot, a hagymát, a gombát, a répát, a cukkinit és a padlizsánt szokták erre a célra használni. A paprikát, a paradicsomot, a hagymát és a gombát félbevágva kell feltenni a rácsra, a répát vé­kony csíkokra szeljük, a cukki­nit és a padlizsánt pedig szele­tekre vágjuk. Ezek a grillezett zöldségek alkotják majd a sült húsok köretét. ínyencek há­rom-négy centis hengerekre fel­darabolt csemege kukoricát is gr filézhetnek. Szüzérmék köntösben Hozzávalók: 60 dkg sertés szűz- pecsenye, 1 doboz ananászkari­ka, 10 dkg szeletelt baconszalon­na, 1 dl étolaj, 1 evőkanál grill fűszerkeverék, zsályalevelek. A lehártyázott szűzpecsenyét lemossuk, leszárítjuk. 3-4 dkg-os érméket vágunk belőle. Meg­szórjuk grill fűszerkeverékkel, ráteszünk egy ananászkarikát és a lemosott zsályaleveleket. Véko­nyan szeletelt baconszalonnába göngyöljük. Előhevített grillrá­cson, rendszeres forgatás mellett kb. 15-20 percet grillezzük. Tej­színes curry-mártással és burgo­nyaropogóssal tálaljuk. Ez is el­készül egy óra alatt. Fóliás burgonya A grillhúsok első számú köretei a grillezett zöldségek, de ha vala­kinek nincs kedve ezekkel pepe­cselni, akkor kiváló a célra a fó­liában készült burgonya. Ez nem takar mást, mint azt, hogy a megpucolt krumplit alufóliába csomagoljuk, így tesszük fel a grillrácsra sülni. Mikor megsült, levesszük a rácsról, kibontjuk, a közepén megtörjük, és sajttal, szalonnával, tejföllel ízesítjük. Érdemes kipróbálni a medvetalp elnevezésű finomságot is. A hé­jában hagyott krumplit félbevág­juk, a rácson megsütjük, és csak fogyasztás előtt húzzuk le a hé­ját. Kiválóan illenek a grill-par- tikhoz a készen kapható dressz­ingek, a húsok mellé a ketchup, mustár, majonéz. Ezek a termé­kek ínyenceknek most már ízesí­tett változatban is megvásárol­hatóak! A húsételek mellé kínált primőr zöldségekből készült sa­látákat öntsük nyakon zamatos öntetekkel! Combok padlizsánon Hozzávalók: 6 db csirkecomb, 2 db padlizsán, 10 dkg csiperke gomba, 10 dkg paradicsom, 2 ge­rezd fokhagyma, 2 fej vöröshagy­ma, 1 dl étolaj, 1 evőkanál szár­nyas fűszerkeverék, só, csipet gyömbérpor. A csirkecombokat félbevág­juk, megmossuk, lecsepegtetjük. Bedörzsöljük a fűszerkeverék­kel, a grillrácson sütjük. Közben elkészítjük a zöldségragut: a fi­nomra vágott vörös- és fokhagy­mát előhevített olajon lepirítjuk, rádobjuk a megmosott, felkocká­zott padlizsánt, gombát, paradi­csomot. Enyhén megsózzuk, meghintjük a gyömbérporral. A kész grillcombokat erre a zöld­ségtalapzatra tesszük, snidlinges rizzsel körítjük. Elég egy óra az elkészítéséhez. Az Oroszlán férfias jegy Nyíregyháza (KM) - Azok, akik július 23-augusztus 23 között ün­nepük születésnapjukat, az Oroszlán jegyének szülöttei. Az állatok királyának nevét viselik, az ő tulajdonságai jellemzők is rájuk. Ügyesen, tapintatosan irá­nyítanak másokat, s igen kreatí­vak. Hasznos, ha nem kell elfoj­tania belső izzását, mert akkor nem lesz boldogtalan. A jegy szilárd minőségű, szülöttei tehát kiegyensúlyozottak, bár gyakran igen csökönyösek. Hajlamosak a nagyképűségre és arra, hogy túl pesszimistán ítélik meg maguk körül a világot. A jegy ugyan férfias, de kép­viselői befeléfordulók. Testtartá­suk jellegzetes, kihúzzák magu­kat, emelt fővel járnak, terpesz­ben, méltóságteljesen állnak, taglejtéseik kissé színpadiasak. Vannak, akik lekezelőek mások­kal, míg akadnak Oroszlánok, akiknek nem esik nehezére a ba- rátkozás. Fellépésük igen jó, az egyedi, márkás ruhadarabok hí­vei. Jól áll nekik a Nap színe, különösen, ha az élénk. « Szervezőkészségük kiváló, de f ezt néha elrontja a hatalmasko- § dási vágy. Az uralkodási hajla- 1 mukat tartsák kordában! Elő- f nyös tulajdonságuk, hogy nagy- ■£ vonalú és bőkezű házigazdák, « akik szeretnek mindent, ami csillog, ami drága. Vigyázzanak gyenge pontjukra, a szívükre és a gerincükre, a hátukra!

Next

/
Thumbnails
Contents