Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-18 / 166. szám

2001. július 18., szerda Kelet«» GAZDASÁG 11. oldal HÍREK □ Iparos régió Az IPOSZ Észak-alföldi Ré­gió Tanácsa július 18-án 10 órától tartja ülé­sét Nyíregyházán az IPOSZ székházban, ahol a tanács éves munkaprogramját vitatják meg illetve az iparos társadalom pályázati és terü­letfejlesztési lehetőségeit veszik számba ré­giós szinten. □ Reálkereset A bruttó nominális átlag- kereset 2001 január-májusban 16,8 száza­lékkal, a nettó átlagkereset 15,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,4 százalékkal ha­ladta meg az egy évvel korábbit - kö­zölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. □ Megtakarítások A háztartások inflá­ciós hatásoktól mentes finanszírozási képes­sége, vagyis megtakarításai júniusban az előzetes adatok alapján 58,7 milliárd forint volt, szemben a májusi 54,2 milliárd forintos bővüléssel - hozta nyilvánosságra a Magyar Nemzeti Bank kedden. Kézikönyv közkívánatra Újfehértó (KM - Ny. Zs.) - A piac- és versenyképes gyümölcstermesztés hí­veinek jó hír, hogy megjelent az „Al­matermesztés integrált módszerek­kel" című kézikönyv. A gyakorlatközpontú könyv azoknak ké­szült, akik a megvál­tozott gazdasági felté­teleknek és az új pia­ci igényeknek megfe­lelő almatermesztés­ben látják a jövőjü­ket. Mindez feltétele­zi, hogy az új ismere­teket alkalmazva na­gyobb körültekintés­sel, az élő környeze­tet megkímélve vég­zik munkájukat. Az Űjfehértói Kutató Állomás több évti­zede folytat technológiai és fajtakísérlete­ket, amelyek eredményei a termelők jobb boldogulását szolgálják. Az Almatermesz­tők Szövetsége gondozásában kiadott könyv ezúttal is elméleti fejtegetések nél­küli, de tartalmában és ajánlásaiban tudo­mányos igényű kézikönyv látott napvilá­got, amelynek előző három kiadása 7 ezer példányban rövid idő alatt - szó szerint! - gazdára talált. A címben is jelzett témakör az integrált termesztés-technológia: integ­rálni annyit jelent, mint kiegészíteni, összeilleszteni. Az integrált gyümölcstermesztésbe úgy épülnek be a genetika, a biológia, a kémia és az ehhez kapcsolódó vegyszerhasználat egyes elemei, hogy elérhető legyen a fo­gyasztók által megfogalmazott cél: környe­zetet és egészséget kímélő módon, ugyanak­kor gazdaságosan előállítani a piaci köve­telményeknek megfelelő minőségű árut. A könyvben a korábbi kiadásokhoz képest lé­nyegesen nagyobb és jobb minőségű kép­anyag, összesen 232 fotó egészíti ki a szöve­ges részeket. Külön fejezet foglalkozik az ültetvények létesítésével, amelyben a terület és tala­jelőkészítéstől kezdve az alanyok és fajták megválasztásán át a tenyészterület megha­tározásáig több fontos szemponthoz kap ta­nácsot az olvasó. A könyv borítója HATÁRIDŐ CÉGVEZETŐKNEK Július 20.: Áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése Gyakorított áfa bevallása, megfizetése, visszaigénylése. Jövedéki adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése. Társasági­adóelőleg megfizetése. Fogyasztási adó bevallása, megfizetése, visszaigénylése. Összesített termékmérleg benyújtása. Adóraktári adójégy elszámolása Fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás igénylése. Fogyasztóiár-kiegészítés, mezőgazdasá­gi és élelmiszer-ipari exporttámogatás, egyéb mezőgazdasági támogatás gyakorí­tott igénybevétele, bevallása. Megállapított személyi jövedelemadó, -adóelőleg, egészségügyi hozzájárulás be­vallása. Kanadai szálak A Kanadai Gazdaságfejlesztők Szövetsége képviseletében Ro­bert Fournie (középen) és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség igazgató­ja, Gazda László (jobb szélen) írt alá a közelmúltban együtt­működési megállapodást. En­nek értelmében a két szervezet közös programokat készít me­gyénk fejlesztési elképzelései­nek megvalósításához. Ehhez ígér anyagi támogatást a kana­dai nagykövetséghez szintén közösen benyújtott pályázat, amelyből mintegy 20, immár kész projektjavaslat indítása válhat valóra Nyéki Zsolt felvétele Egyesített pénzintézet és piac Nyíregyháza (KM) - Egy az egyhez arányú részvénycse­rével küszöbön áll a Bank Austria és a Hypo Vereins­bank egyesülése. A Bank Austria részvényesei még a 2000 szeptemberében meg­tartott rendkívüli közgyűlésen szavazták meg elsöprő, 99,8 szá­zalékos többséggel azt, hogy egyesüljenek a Hypo Vereins- bankkal. A tervek szerint ezzel létrejön Európa harmadik legna­gyobb bankcsoportja, a 65 ezer munkatársat foglalkoztató kon­szern mérlegfőösszege eléri a 667 milliárd eurot (1 euró = 242 Ft), és 17,3 milliárd euró saját tőké­vel rendelkezik. A Bank Austria (BA) csoport, mint vezető társa­ság a Hypo Vereins (HV) kon­szernen belül Ausztria és Közép- Kelet-Európa piacaiért lesz fele­lős, mivel a BA ebben a térség­ben piacvezető szerepet tölt be.- A nyár végére a Bank Aust­Balla Attila Nyéki Zsolt felvétele ria Creditanstalt Hungary Rt. és a Hypo Vereinsbank Hungária Rt. egyesülésével létrejövő új magyar bank neve HVB Hungary lesz - erősítette meg a fúzió tényét Bállá Attila, a Bank Austria Creditanstalt nyíregyhá­zi fiókjának igazgatója. A már­kanév is a „régió bankja” kon­cepciót juttatja kifejezésre: a re­gionális bank ugyanis kiváló piacismeretet, erős ügyfélkötő­dést és gyors döntéshozatali me­chanizmust feltételez. A HVB Hungary 1, milliárd euró mérlegfőösszeggel rendel­kezik, 46 fiókban több mint 70 ezer ügyfelet szolgál ki. Ez lesz Magyarország ötödik legna­gyobb pénzintézete, amely 6 szá­zalékos piaci részesedést tudhat magáénak. A közép-kelet-euró- pai régióban a BA 750 fiókból ál­ló hálózatot működtet, 18 ezernél több munkatársa két és fél mil­lió ügyfelet szolgál ki - mondta háttérinformációként Bállá Atti­la. A BA részvényeit egyébként 1:1 arányban cserélik be a HV részvényeire. Az előirányzott egyesülés bejelentése a BA rész­vényeinek árfolyamát erősen megemelte, a bankhatósági enge­dély és az EU-kartellhatóság jó­váhagyása ez év novemberére várható. Az ingatlan-bérbeadás szabályai Nyíregyháza (KM) - A szemé­lyi jövedelemadó-törvény ez évi módosítása több vissza­menőleges hatályú rendelke­zést tartalmaz, közülük so­kakat érint a bérbe adott la­kásból, földből befolyt jöve­delem utáni adózás megvál­tozott szabályai. Egyik ilyen módosult szabály az, hogy ingatlan bérbeadásból szár­mazó jövedelem esetén a magán- személynek lehetősége van év végén eldönteni, hogy külön adó­zó jövedelemként adózik a bérbe­adás után, vagy a többi jövedel­mével összevonva. A két szabály közötti eltérés, hogy a külön adózó jövedelem esetén a bevétel egésze a jövedelem (a költségté­rítés is a bevétel része) és az adó mértéke 20 százalék. Választási lehetőség Ha a jövedelem összevonását vá­lasztja az adózó, úgy a bevételei­vel szemben költségelszámolást alkalmazhat, de a számított jöve­delem hozzá adódik a többi összevonás alá eső jövedelmé­hez. így elképzelhető, hogy ma­gasabb adókulcsot kell alkalmaz­nia az adókötelezettség megálla­pításakor. Ennek választására most a március 20-ig határidős 2000. évi adóbevallásban kell nyilatkozni, amely döntés lega­lább négy adóévre szól. Az ilyen jellegű tevékenysé­gek esetén a kifizetőnek figyel­nie kell, hogy az adó levonására vonatkozó szabályok változatla­nok, vagyis a bevétel egészét kell jövedelemnek tekinteni (mely­nek része a költségtérítés is) és a kifizetéskor a 20 százalékos kulccsal kell az adót levonni. A kifizetésekről igazolást kell kiállítani. Kell egy adószám A kifizető nem vonja le a bérleti díjból a 20 százalékos adót, ha a bérbeadó igazolja, hogy az ingat­lan bérbeadást egyéni vállalko­zóként folytatja vagy fizető ven­déglátóként a tételes átalányadó­zást választotta, valamint a falu­si vendéglátóra sem, akinek az ebből a tevékenységéből szárma­zó bevétele várhatóan az évi 400 ezer forintot nem haladja meg. Amennyiben az adóelőleget a kifizető a bérleti díjból nem von­ta le, vagy a bérlő magánsze­mély, a bérbeadónak kell az adó­előleget megfizetni a negyedévet követő hónap 12-ig. Fontos szabály, hogy a bérbe­adási tevékenység gyakorlása előtt a bérbeadónak adószámot kell kérni az adóhatóságtól. A fenti választási lehetőség nem vonatkozik azokra, akik termőföldet adnak bérbe, ugya­nis ebben az esetben a bevétel egészét kell jövedelemnek tekin­teni. A bevétellel szemben költ­ség nem érvényesíthető. Nem kell a termőföld haszon­bérbeadásából származó jövede­lem után adót megfizetni annak, akinek a tulajdonában és/vagy haszonélvezetében az adott év egésze során három hektárnál kevesebb termőföld van. Ameny- nyiben a termőföldtulajdon az említett mértéket év közben meghaladja, akkor az összes ter­mőföld bérbeadásból, haszonbér­beadásból származó jövedelem után az adót meg kell fizetni. Földbérlet után A termőföld bérbeadása esetén az adó megállapítása és levonása a kifizető kötelezettsége. Ameny- nyiben a levonás nem történik meg a már leírtak szerint kell itt is eljárnia az adózónak. A föld bérbeadásából szárma­zó jövedelem bevallása a föld fekvése szerinti polgármesteri hivatalhoz tartozik. Új tyúkok a tojók Nyíregyháza (KM) - Fél­éves tapasztalat birtokában úgy látják a Nyugat-nyír­egyházi Szövetkezetben, hogy helyesen döntöttek, amikor fajtaváltást határoz­tak el a baromfi árutojás termelésben. A múlt év végén került Magyarországra az ameri­kai szülőpár, amelynek Hy- Line Brown nevű tojóhib­ridjéről elterjedt jó hírek felkeltették a tojástermelés­ben nagy múlttal rendelke­ző, eddig Tetra SL hibriddel dolgozó Nyugat-nyíregyhá­zi Szövetkezet érdeklődését is. Meg is vásárolták kora tavasszal a 77 ezer darab Hy-Line Brown, napos tenyészjércét. Az eddigi eredmények máris bizonyí­tani látszanak a szövetkeze­ti szakemberek számára a döntésük helyességét, ugyanis a megadott teljesít­ményadatokkal teljesen megegyező többek között a takarmányfelhasználás (112 gramm/nap), vagy az elhul- lási százalék fordítottja az életképesség, ami 97-98 szá­zalékos. A vörösbarna tolla­zatú, sárga bőrű 2,25-2,40 kilogram testtömegűre megnövő hibrid átlag 65 grammos sötétbarna, kitű­nő keménységű tojásokból a 80. élethétig átlagosan 354 darabot produkál. Diákhitel Budapest (Krónika) - Megkezd­te működését a Diákhitel Köz­pont, amelynek fő feladata a diákhitel-stratégia irányítása, a kölcsön folyósítása, és az igény­lők nyilvántartása. Gilly Gyula vezérigazgató elmondta, hogy a hitelt a Magyar Posta 3200 hiva­talán keresztül folyósítják majd. A központ avatásakor Pálinkás József kinevezett oktatási mi­niszter kijelentette: minden re­mény megvan arra, hogy a világ egyik legsikeresebb diákhi- tel-rendszere működhessen Magyarországon. Megújított orosz utasszállító gép Véres ünnep Eger (MTI) - Az egri hegy­község tagjainak szavazata alapján Pók Tamás magán­gazda lett az idén a 2000. év egri bortermelője: a díj­átadásra az Egri Bikavér Szent Donát-napi ünnepén került sor. Moszkva (Novosztyi) - Oroszor­szágban folynak az új TU-344 kishatótávolságú utasszállító re­pülők üzemi próbái. Ezek a Jak- 42 és TU 134 gépek lecserélésére lesznek hívatva, mivel a fenti gé­pek tömeges kivonása 2-3 éven belül megkezdődik. A TU-334-en az ICAO szabvá­nyoknak megfelelő műszereket és berendezéseket használták fel, amelyeket már kipróbáltak a TU-204 középhatótávolságú utas- szállítókon. A TU-334 alapváltozata 102 utast szállíthat 2000 kilométerre 820 km/h utazó sebességgel. Két hajtóműve 15 000 kg tolóerőre képes. A gép felszálló súlya 46 100 kg, hossza 31,3 m, a szár­nyak fesztávolsága 29,8 m, a gép 9,4 m magas. A sorozatgyártás megkezdését Oroszországban és az ukrajnai üzemben 2002-2003- ra tervezik. Előzetes számveté­sek szerint csak Oroszországban és a FÁK országokban 230- 250 gépre van igény, hasonló mennyiségre számíthatnak az af­rikai és ázsiai országok részéről.

Next

/
Thumbnails
Contents