Kelet-Magyarország, 2001. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-03 / 153. szám
2001. július 3., kedd Kelet«» égtáj 7. oldal HÍREK □ Ismerkedés a múlttal Napközis jellegű honismereti táborban ismerkedhetnek meg a község múltjával a balkányi általános iskola diákjai július 3. és július 7. között. Molnár Zoltán történelemtanár vezetésével a fiatalok megtekintik a környékbeli nevezetességeket is. V □ Természetjárók Baranyában A tisza- löki Kossuth Lajos Általános Iskola 41 diákja július 1-jétől 8-ig Pécsett egy természetjárói táborban pihenhetik ki a tanév fáradalmait. A fiatalok a túrázások során megismerkednek Baranya megye legszebb tájaival. □ Csúcsot döntöttek A kemecsei óvodában az idén csúcsot döntött a jelentkezők létszáma. A már óvodába járókkal együtt 204-re emelkedett az igénylők száma, holott a férőhelyek száma mindössze 120. A magas létszám miatt bizottságot hoztak létre a felvételek elbírálására. A bizottság tagjai a közoktatási törvényt és a szociális helyzetet figyelembe véve döntöttek a felvételekről, így szeptembertől 172 aprósággal foglalkozhatnak majd az óvónők. Rendezett porta A Bujon élő Belus György mindig ügyel arra, hogy a főutcára néző portája rendezett legyen. Olykor még a szomszédnak is besegít M. Magyar László felvétele Jutalomút Spanyolországba Tiszavasvári (KM) - Sok-sok nagy sikerű fellépéssel hívta már fel magára a figyelmet a tiszavasvári Kabay János Általános Iskola Kör Karéj néptánccsoportja az elmúlt tíz évben. Az idén például a gyermekek számára rendezett megyei Ki mit tud?-on az első helyet szerezte meg kategóriájában az együttes. Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően a múlt héten pénteken spanyolországi jutalomútra indult a táncegyüttes Halászná Vári Ildikó vezetésével. A néptánccsoport tavaly óta készült erre az útra. Szerveztek például a túra megvalósítása érdekében jótékonysági bált, készítettek pályázatokat, s kaptak önkormányzati segítséget is. Természetesen táncra is perdülnek majd a spanyol városokban, ízelítőt adva a magyar néptánckultúrából. Az ICN-nek Barcelonában is van leányvállalata, a kapcsolatoknak köszönhetően ezzel a várossal is megismerkedhetnek majd a 12-18 éves néptáncos fiatalok. Hirdetés FLASKA TOP KFT* ITALDEPO NYÍREGYHÁZA, ALMATÁROLÓ (azAlfi-Ker korábbi helyén) SZENZÁCIÓS SORAKCIOÜ! • 0,5 Borsodi sör 89.- • 0,5 Borsodi póló 92.• 0,5 Stella 109.->0,5 Kaiser 99,90.• 0,5 Steffl 99,90 ■ • 0,5 Gösser 103,90.• 0,5 Kőbányai 79.- • 0,5 Arany Ászok 88.• 0,5 Dreher 105.- • 0,5 Schlossgold 99,90.MEGLEPETÉS! GYÁRTÓIUKÉMTI 10 REKESZ VÁSÁRLÁSA ESETÉN 1 REKESZT AJÁNDÉKBA ADUNK! „FLASKA TOP... MINDIG TOPPON! ITALNAGYKERESKEDÉS AZ ALMATÁROLÓBAN" Chopint hallgatva könnyezett a zsűri A vidéki résztvevők közül a nyíregyházi Kádár Judit lett első a békéstarhosi zongoraversenyen Kádár Judit és Sára Jenő A szerző felvétele M. Magyar László Nyíregyháza (KM) - Egy kivételével minden első helyet budapesti diák nyert a napokban megrendezett IX. Békéstarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraversenyen. Azt az egyet Kádár Judit, a nyíregyházi Művészeti Szak- középiskola zenei tagozatának másodikos diákja orozta el előlük. Az ország tizenhét zeneművészeti szakközépiskolájának legjobb zongoristái vettek részt a versenyen, amelyen a Zeneakadémián, valamint Szegeden és Pécsett tanító zongoraművészek (Lantos István, Nádor György, Baranyay László, Kerek Ferenc, Bánky József) alkották a szakmai zsűrit. Művészképzősök darabja- A megérkezés napján rendezték az elődöntőt, amelyen évfolyamonként sorsolás alapján döntötték el a szereplési sorrendet - elevenítette fel lapunk számára a verseny napjait Judit. - Az elődöntőn - ahonnan négy másik növendékkel jutottam a döntőbe Scarlatti, Haydn, Chopin műveit játszottam. A döntőben Liszt, Ránki és Bartók egy-egy művét mutattam be.- Maximálisan megcsinált Judit mindent, amit kértem tőle - kapcsolódott a beszélgetésbe Sára Jenő, a győztes diáklány zongoratanára. - Az elődöntőn nyújtott játéka után - még döntéshozatal előtt gratuláltak a zsűri tagjai, így éreztük, hogy bejut a döntőbe. Az egyikük például azt mondta, hogy olyan szépen játszotta Chopin a-moll mazurkáját, hogy kicsordult a könnye. Nehéz műveket játszott Judit, például Liszt: Dante című szonátájával a művészképzősök szoktak megpróbálkozni. Jól sikerült a szereplése a döntőben is, bár én személy szerint nem éreztem igazán átütő erejűnek, azért jócskán megcsappant az önbizalmunk. Épp ezért derült égből jött a villámcsapás, amikor kihirdették, hogy kik játszanak a gálán, hiszen Judit köztük volt. A helyezéséről továbbra sem tudtunk semmit, így bizonytalanságban mentünk a gálára. Meghívás Budapestre Annál nagyobb volt aztán a kis nyíregyházi csapat öröme, hiszen Judit a másodikosok között első lett, különdíjat kapott tovább a XX. századi mű (Ránki: Scherzo) legjobb előadásáért, s tanári különdíjat vehetett át a növendéket felkészítő Sára Jenő is. Az egyik zsűritag szerint Judit a zongoratudása alapján már érett a zeneművészeti főiskolára, s javasolták neki, hogy induljon el szeptemberben a Budapesten rendezendő nemzetközi Liszt Zongoraversenyen.- Már az nagy megtiszteltetés, hogy lehetővé teszik Juditnak a versenyen való részvételt, hiszen ő lesz a mezőny legfiatalabb tagja - folytatta Sára Jenő. - A felnőttversenyen nem is tűzhetünk ki magas célt, számára egy tisztes helytállás már nagy eredmény. Ugyanakkor megtapasztalhatja egy nemzetközi verseny légkörét is. Judit nyári programja tehát a versenyre való felkészülés, amelyhez megkapunk minden segítséget a Művészeti Szakközépiskolától. Otthonra M. Magyar László 0-00 ^ - \A\ • 'b Szabolcs (KM) - Az elmúlt hét óta tábla jelzi immár Szabolcs községben á Szabadság utcában, hogy melyik házban is található a Riparia Ökológiai Kutatócsoport. Ez a kutatócsoport - amely hivatalosan a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 36. sz. Nyíregyházi Helyi Csoportja -, azt vállalta fel tizenöt évvel ezelőtt, hogy megfigyeli a Felső- Tisza vidékén élő partifecskéket a tavaszi megérkezésüktől az őszi költözésükig. Régi igényként jelentkezett, hogy legyen egy kutatóbázis, amely egyrészt szállást nyújt, másrészt pedig lehetővé teszi a gyűjtött anyag rögzítését. Hazai és nemzetközi segítséggel vásárolták meg Szabolcs községben a Tiszától ötven méterre lévő parasztházat. Csodálatos hely A kutatóbázist, vagy közismertebb néven a madárvártát már április óta használják, de hivatalosan június 28-án, a nyári tábor nyitónapján avatta fel dr. Szép Tileltek a partifecskéket kutatók bor, a madártani egyesület nyíregyházi csoportjának az elnöke.- A Felső-Tisza mentén fészkelnek a legnagyobb egyedszámban a partifecskék, amelyek költöző madarak, 5-6 ezer kilométert is repülnek a legkisebb fecskefajhoz tartozó 13 gramm súlyú állatok — tájékoztatta lapunkat a helyi csoport elnöke. - Kutatócsoportunk azt figyeli például, hogyan hatnak a globális klímaváltozások a vonuló madarak életére. Az elmúlt években gondot jelentett a számunkra, hol legyenek az eszközeink, hol legyenek a csónakok, hol legyen a fiatalok szállása több hónapon keresztül. Szükségünk volt tehát egy állandó kutatási bázisra, s ezt sikerült most megvalósítanunk itt Szabolcsban. A kutatóbázis áprilisi kialakítása óta jártak már itt dél-afrikai, amerikai és holland szakemberek is, akik hírét vitték a táj szépségének, az emberek vendégszeretetének. S hogy miért pont Szabolcson vásároltunk házat? Az egyik legcsodálatosabb Tisza-parti település, amely elválaszthatatlan a honfoglalás és az államalapítás korától. Kedves kis község. A háztól ötven méterre van a Tisza, ahol kikötő is található. Végül az Házavató ünnepség az udvaron. Bal oldalon dr. Szép Tibor A szerző felvétele is szerepet játszott a döntésben, hogy számunkra a Felső-Tisza szíve Szabolcs. Gyűrű a lábra Június 28-tól július 8-ig ad otthont a XVI. Akció Riparia kutatótábor ifjú és lelkes tagjainak a szabolcsi madárvárta. A tábor munkájában részt vevők több mint tíz telepen gyűrűzik a madarakat, figyelik költésüket, illetve videón rögzítik életüket. A tábor befejeztével sem szakad meg a munka, hiszen marad a bázison szakember, aki a madarak őszi költözködéséig hűséges figyelője lesz a kis partifecskéknek. Dobogóra szántották magukat Mindenkor nagy jelentősége van a minőségi talajforgatásnak Baktalórántháza (KM - N. L.) - Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg az észak-alföldi regionális szántóversenyt a hét végén egy Nyíregyháza és Nyírpazony közti területen. A versenyt Lenti István, a megyei földművelési hivatal vezetője nyitotta meg. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy nagy jelentősége van a minőségi, talajforgató szántásnak. A jó szántás feltétele a vetésnek, függhet tőle a terméshozam is. A versenyt a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium és a RE-Okta Stúdió szervezte, illetve rendezte. A házigazdák jól szerepeltek. Első lett Czine Zoltán, a baktai iskola tanulója, második Biró Miklós, aki szintén baktai, a dobogó harmadik fokára pedig A győztes Czine Zoltán verseny közben a szerző felvétele Farkas János, a nyírtassi Papp- helyezettek oklevelet és jutalmat Farm Kft. dolgozója állhatott. A kaptak. Hirdetés ANGOL HASZNÁLTRUHA VÁSÁR! NYÍREGYHÁZÁN A Bujtosi Szabadidő Csarnokban 2001. július 5-én csütörtökön Az importőr LAKOSSÁGI AKCIÓJA nagyker áron EXTRA: 2000 Ft/kg Óriási választék, áttekinthető, vállfás árukészletből! Nyitás: 8 órakor i Árufeltöltés: 13 órakor Információ: Háda Kft. Tiszakanyár MU3e Tel.: 30/9532-070. L ....................................