Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-05 / 129. szám

2001. június 5., kedd Kelet# KÖZBIZTONSÁG 5. oldal HÍREK □ Ukránok őrizetben Elfogta a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság azt a három ukrán férfit, akik május 31-én délelőtt Nyíregyhá­zán feltörték egy honfitársuk autóját, mely­ből két mobiltelefont loptak. Az őrizetbe vé­telük után kiderült, hogy néhány nappal ko­rábban a Metro Áruház parkolójában egy kisteherautót is kirámoltak, akkor 200 ezer forint készpénzt vittek el. □ Csaltak A Fehérgyarmati Rendőrkapi­tányság csalás bűntett alapos gyanúja miatt folytat eljárást négy helybéli férfi ellen. A fel­jelentés adatai szerint a gyanúsított szemé­lyek 1996 óta folyamatosan vásároltak meg ÁFÉSZ-üzletrészeket olyan módon, hogy a szerződésben feltüntetett vételárnak csupán a töredékét fizették ki, és nagyobb összegű adót igényeltek vissza. □ Zárjegy nélkül Rendőri igazoltatásnál bukott le egy 25 éves ukrán férfi, aki, hogy bőrét mentse eldobta a nála lévő slusszkul­csot. Később megtalálták a kulcshoz tartozó Audit, amiben több karton zárjegy nélküli ci­garetta volt, míg az autó rendszáma egy kő­szegi lakos Opeljéhez tartozott. Mercedes-tolvaj Debrecen, Nyíregy­háza (KM) - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitány­ság Nyomozó Osztá­lya vizsgálatot foly­tat ismeretlen tettes ellen lopás bűntett alapos gyanúja mi­att. A tolvaj május elsején a déli órák­ban Hajdúszoboszló Őt keresik Gyógyfürdő melletti parkolóban leállított tompakék színű HLD-503 forgalmi rendszámú Mercedes C220 CDI típusú személygépkocsit ellopta. A nyomozás során kiderült, hogy a gép­kocsival együtt elvitt bankkártyát ez ideig ismeretlen személy egy nyíregyházi pénz­kiadó automatán keresztül fel akarta hasz­nálni. A képen látható személy 170-175 centi, vékony testalkatú, vastag szájú, nagy metszőfogú, jól öltözött fiatalember. A rendőrség kéri, hogy akik a fényképen látható férfit felismerik, hollétéről bármit tudnak, tegyenek bejelentést a 52/516-434- es vagy a 107-es telefonszámon. A sóstóhegyi bringások, jobbról Veres Henrik országos bajnok, Hudákné Fábián Nóra és Debróczki János Fullajtár András felvétele Mestermunka Budapest, Nyíregyháza, Mátészalka, Nyírcsaholy (KM) - Szabolcsi sikerrel zá­rult a napokban Budapesten megren­dezett „Ki a mester két keréken" közle­kedésbiztonsági vetélkedő országos döntője. A fináléban az általános iskolások 1^4. osz­tályos tanulóiból verbuválódott megyei ver­senyek győztesei találkoztak egymással és két korcsoportban döntötték el, hogy ki a legjobb mestere a kerékpározásnak. Az egyes korcsoportban bravúros győzelmet aratott Veres Henrik, a Sóstóhegyi Szabó Lő­rinc Ált. Iskola 3. osztályos tanulója, míg diáktársa, Debróczki János a kettes korcso­portban szerényebben szerepelt, az igen erős mezőnyben a 11. lett. Felkészítő taná­ruk Hudákné Fábián Nóra. Az élmezőnyben végzett Szabó Ágnes és Szabó Szilvia is, ők a Mátészalkai Széchenyi István és a Nyír- csaholyi Általános Iskola színeiben erősítet­ték a megyei válogatottat. Összeállításunkat az Országos Bűn- megelőzési Tanács támogatja. Szorgalmasan gyűjtik a büntetőpontokat A baleseti okok között az élmezőnyben van a gyorshajtás és előzési szabályok megszegése A tilos jelzésen való áthaladásért büntetőpont jár Balázs Attila felvétele Fullajtár András Nyíregyháza (KM) - Január 1- jétöl mostanáig mintegy két­ezer büntetőpontot gyűjtöt­tek össze megyénkben a jár­művezetők.- Mindez nyolcezer-ötszáz esetben kiszabott helyszíni bírság és há­romszáz szabálysértési eljárás eredménye, ami negatív értelem­ben országos viszonylatban is kiemelkedőnek számít - tudtuk meg dr. Tisza Miklós alezredestől a megyei rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály veze­tőjétől, amikor a január elejétől életbe lépett közúti közlekedési előéleti pontrendszer (büntető­pontok) gyakorlati alkalmazásá­nak eddigi tapasztalatairól kér­deztük.- Azt nem tudjuk, hogy névsze- rint ki mennyi büntetőpontot gyűjtött, mivel annak regisztrálá­sa a BM központi nyilvántartójá­ban történik. Viszont minden sza­bályszegő tudhatja, hogy hol tart a „gyűjtögetésben”, ugyanis, akár szabálysértési eljárás, vagy hely­színi bírság esetén az intézkedő rendőr, vagy az eljáró hatóság közli, hogy adott esetben mennyi büntetőpontot kap a járművezető. □ Valakinek vették már el a büntetőpontok miatt a jogosít­ványát?- Nincs tudomásunk arról, hogy bárkinek is összegyűlt volna a bűvös 18 büntetőpont, ami egy­ben a jogosítvány elvesztését is jelenti. Még túl korai lenne, ugyanis a törvény szerint a két éven belül összeszedett 18 bünte­tőpont von maga után ilyen szigo­rú intézkedést. Véleményem sze­rint még legalább két év kell ah­hoz, hogy a büntetőpontrend­szer közlekedésbiztonsági hatását vizsgálni tudjuk. □ Mi a legjellemzőbb hiba, ami­ért a járművezetők büntetőponto­kat kapnak?- A eddig kiosztott büntetőpon­tok mintegy 60 százalékát a gyors­hajtás miatt .kapták a járműveze­tők. Utánuk következnek az elő­zés és kanyarodás szabályainak a megszegői. Ebből is látszik, hogy a büntetőpont-rendszer bevezeté­se „telitalálat”, ugyanis a baleseti okok között az élmezőnyben van a gyorshajtás és a másik két sza­bályszegés. □ Emlékeztetőül, miért mennyi pontot kaphatnak a járművezetők?- Közlekedési bűncselekmény elkövetése esetén 4, ugyanez szán­dékos elkövetéskor 7, és szabály- sértéseknél - amit többnyire hely­színi birsággal sújtanak - 1 pon­tot jegyeznek fel a járművezető neve mellé, amit az említett köz­ponti nyilvántartóban tartanak számon. Érdemes megszívlelni, hogy a járművezető a nyilvántar­tott pontjainak számát utánképzé- sen való önkéntes részvétellel csökkentheti. (Amikor „veszélyes zónába” került járművezető érte­sítést kap a nyilvántartótól.) Az utánképzés igazolásakor a nyil­vántartott pontok számát 14 pon­tig 9-cel, 15-17 pont között 5 pont­tal kell csökkenteni. Minden pont hatálya két évig tart. Bűnszövetségben csaltak Miskolc (KM) - A Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Rendői^fő- kapitányság vizsgálati osztá­lya nyomozást folytat több- rendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelen­tős kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények ala­pos gyanúja miatt. A bűncselekményt a következő­képpen követték el: a gyanúsítot­tak kerestek egy munkagépek lí­zingbe adásával foglalkozó céget, majd ajánlatot tettek egy kana­las árokásó, rakodó munkagép bérbevételére, amit a lízingcég­nek először meg kellene vásárol­nia attól a vállalkozástól, amit ők megneveztek. Az eladó gazda­sági társaság megkapta a mun­kagép teljes ellenértékét a vásár­lótól, azaz a lízingcégtől. A lí­zingbe vevő kifizette a nulládig lízingdíjat és még egy-két havit, majd „eltűnt” a gép, s a lízingbe vevő képviselője is. Volt olyan eset is, amikor azt állították ők is bérbe adták a munkagépet egy olyan személynek, aki becsapta őket. A nyomozás adata szerint az esetek többségében a munkagépet Miskolcon a Ráckövesi és Társa Kft. telephelyén mutatták be a lí­zingcég (vásárló) képviselőjének. Alapos a gyanú arra, hogy az „eladott” munkagépek ténylege­sen nem is voltak az eladóként fellépő cég tulajdonában. A rendőrség kéri azon cégek, magánszemélyek jelentkezését, akiket hasonló ügyletek kapcsán megtévesztettek az alábbi szemé­lyek, esetleg az általuk képviselt cégek: Juhász Gábor Ferenc, Kárpáti Zoltán, Mándoki László, Ráckövesi Péter János, Tóth Krisztián, Ballya Attila. Várják azok jelentkezését is, akik a Ráckövesi és Társa Kft.-nek föld- munkagépet adtak el, bérbe ad­tak, illetve ilyen eszközt vásárol­tak a vállalkozástól. Az ügyhöz kapcsolódóan keresi a rendőrség az ismeretlen helyen tartózkodó Mándoki László 27 éves volt diósdi lakost. Aki tartóz­kodási helyéről információval rendelkezik, hívja munkaidőben a borsod megyei főkapitányság vizsgálati osztályát a 46/514-578- as telefonszámon, munkaidőn túl a központi ügyelet 46/514-506-os számát tárcsázhatja, de megteheti bejelentését a 107-es segélyhívón, vagy személyesen a Miskolc, Zsol­nai kapu 32. szám alatt. Balek embercsempészek Pár ezer forintért lépre csalták őket Nyíregyháza, Csengerújfa- lu (KM) - Két budapesti fér­fit alaposan rászedtek, amikor egy ismeretlen sze­mély megkérte őket, hogy néhány embert, potom 30 ezer forintért Csengerújfa- luból fuvarozzanak Debre­cenbe, Illetve Budapestre. Mint utólag kiderült kilenc külföldi menekült várt rájuk a határ innenső oldalán, de csak négyet találtak meg kö­zülük. Velük sem volt szeren­cséjük, mert a határőrök még Csengerújfaluban elkapták őket. A két férfi ekkor döb­bent rá, hogy elkövették az embercsempészet bűntettét, amit az elsőfokú bíróság 3 ü- letve 4 év fegyházbüntetéssel honorált. A túl keménynek talált íté­let ellen a vádlottak és ügyvé­deik eltérő minősítés és eny­hítés miatt jelentettek be fel­lebbezést. Mindamellett T. András (47) és A. Gábor (40) vádlottak mindvégig beismer­ték tettüket és mélységesen megbánták, hogy csupán pár ezer forint reményében lépre csalták őket, kihasználva szo­rult anyagi helyzetüket. A megyei bíróság dr. Péli- Tóth Sándor vezette fellebbvi- teli büntetőtanácsa a napok­ban megtartott másodfokú tárgyaláson újra mérlegelte a körülményeket, és alaposnak találta a vádlottak és védőik enyhítés iránti indítványát. A vádbeli cselekményüket az émbercsempészet alapese­tének minősítette (bűnszerve­zet megbízásából elkövetett embercsempészet nem lett bi­zonyítva), nem utolsósorban messzemenően enyhítő körül­ményként értékelte a másod­fokú bíróság az őszinte beis­merő vallomásukat (ember­csempészeti ügyben még nem fordult elő, hogy a vádlottak beismerték volna tettüket), így a büntetésüket, mindket­tőjük esetében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre csökkentet­te. Az ítélet jogerős. Kétkerekű szolgálat indult Sóstófürdőn Nyíregyháza (KM) - A Nyíregy­házi Rendőrkapitányság fel­készült a turistaszezonra. Az elmúlt években jól bevált strandrendőrök és kerékpáros szolgálat az idén is vigyázza a pihenni vágyók nyugalmát.- Az idényjellegű speciális szolgá­lat június elejétől beindult és egyelőre tucatnyi kerékpáros jár­őr cirkál felváltva a Sóstógyógy­fürdő területén, főként azokon a helyeken, ahol bűncselekmény el­követésére lehet számítani - tud­tuk meg dr. Pásztor Miklós ezre­destől, a Nyíregyházi Rendőrka­pitányság vezetőjétől.- Az elmúlt három év tapaszta­lata igazolja, hogy a nyári szezon­ban szükséges ennek a szolgálat­nak a megszervezése. A három évvel ezelőtti beindulása óta az üdülőterületen lényegesen keve­sebb vagyon elleni bűncselek­mény - alkalmi strandlopás, gép­kocsilopás és -feltörés történt. Van visszatartó hatása az állandó rendőri jelenlétnek.- A pihenni vágyók figyelmét szeretném felhívni néhány lesel­kedő veszélyre, ha megfogadják a jó tanácsaimat, nem kerülnek kellemetlen helyzetbe a szemfüles bűnözők miatt, akik éberen lesik, godtabban „dolgoznak”. Nagyon fontos még, hogy az autók utaste­rében jól látható helyen ne hagy­janak értékeket, csomagokat. A strandon soha ne hagyják őrizet­lenül ruházatukat vagy más érté­ket. Erre csapnak le leghamarabb a tolvajok, ha csak egy pillanatra is másfelé figyelnek. Balázs Attila felvétele hogy mikor csaphatnak le a kisze­melt zsákmányra.- Gépkocsijaikkal csak a kije­lölt parkolókban álljanak meg, míg szórakoznak és strandolnak. Soha ne az erdei mellékutakon, mert a bűnözők ezeket az autókat részesítik előnyben a feltörések­nél. A rejtett környezetben nyu­Szolgálatra készen Országos döntő Nyíregyháza (KM) - Holnap kezdetét veszi Nyíregyházán az Országos Balesetmegelő­zési Bizottság legmagasabb szintű rendezvénye, a Ke­rékpáros Iskola Kupa és a Segédmotoros Ifjúsági Közle­kedésbiztonsági Kupa. A verseny főszervezője megyénk balesetmegelőzési bizottsága. Az ünnepélyes megnyitó szerdán 14 órakor lesz a Kossuth téren, ahol mazsorettbemutatóval és ünnepi felvonulással veszi kezdetét a kétnapos rangos esemény. A versenyeket Sós­tógyógyfürdő területén bo­nyolítják le. A versenyre 20 csapat érkezik, valamennyi megye egy 4 fős kerékpáros csapatot és 2 fős segédmotor­kerékpáros versenyzőt ne­vez. A verseny során előbb műszaki, majd közlekedésis­mereti felkészültségükről adnak számot a gyerekek. Ezt követi a gyakorlati ver­seny, amikor szabályossági és ügyességi feladatokat ol­danak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents