Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-26 / 147. szám

2001. június 26., kedd Kelet« KÖZBIZTONSÁG 5. oldal HÍREK □ Hasba szúrta Szombaton délben az éllettársát szúrta hasba balkányi otthonuk­ban egy 48 éves férfi. A 34 éves nőt válsá­gos állapotban szállították kórházba, ahol az orvosok több órán keresztül küzdöttek az életéért. A férfi beismerte tettét, ellene élet­veszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. □ Garázdák A Nyíregyházi Rendőrkapi­tányság garázdaság alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást négy 15-25 éves nyíregyházi fiatal ellen. A legények szomba­ton hajnalban a Benczúr téren két személyt alaposan elkentek, ruhájukat és nyakláncu­kat elszakították. □ Tolvaj az expresszen Ismeretlen tol­vaj garázdálkodott hét végén a Budapest és Nyíregyháza között közlekedő InterCity vo­naton. A leleményes zsivány egy alvó férfi zakója zsebéből varázsolta ki az irattárcát, a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt. Kisebbségi projekt Midden, Nyíregyháza (KMj - Megyénk rendőrfökapitányságának öttagú dele­gációja a napokban érkezett haza Hollands Midden megyéből, ahol szak­mai látogatáson vettek részt. A hollandiai társmegyében tett tapasztalat- csere célja a korábban közösen megkezdett, a kisebbségi állampolgárok helyzetét javíta­ni kívánó projekt eddigi eredményeinek az elemzése, illetve további irányának a kijelö­lése volt. A vendéglátó hollandok színes programot állítottak össze a magyar kollé­gáiknak. A helyi rendőrök beszámolóin kí­vül, többek között sor került egy fiatalko­rúak részére fenntartott büntetés-végrehaj­tási intézet és egy, főként török és marokkói gyerekek által látogatott általános iskola megtekintésére. A szabolcsi rendőrök meg­ismerkedhettek a veszélyeztetett fiatalok társadalomba való integrálását célzó prog­rammal is. A kint tartózkodás ideje alatt egy napra dr. Tóth Ferenc ezredes megyei főkapitány is Hollandiába látogatott és Midden megye főkapitányával meghatároz­ták a további együttműködés legfontosabb teendőit, valamint felvetődött egy újabb kö­zös projekt lehetősége is. Keresik a rablót Nyíregyháza (KM) - A fantomképen látható sze­mély felkutatása érdeké­ben a Nyíregyházi Rend­őrkapitányság a lakosság segítségét kéri. A férfi április 6-án a késő esti órában Nyíregy­házán, a Malom utcában ot keresik rugós késsel fenyegetve Rendőrségi grafika elvette egy helyi lakos Ericsson A 1018 típusú mobiltelefonját, majd zsákmányával elmenekült. A kapi­tányság kéri, hogy aki a képen látható gya­núsítottat felismeri, személyazonosságával összefüggésben bármilyen információval tud szolgálni, hívja a kapitányság 42/311- 666-os telefonszám 34-68-as mellékét, vagy a 107-es segélyhívót. Eltűnt az intézetből Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Rendőrka­pitányság eltűnés miatt keresi Tóth Marian­na 14 éves intézeti neveltet. A fiatal lány 2001. április 10-én a Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola és Diákotthonból eltávo­zott, azóta tartózkodási helye ismeretlen, iratokkal nem rendelkezik. Személyleírása: 165 centi magas, köpcös testalkatú, ovális arcú, haja vállig érő sötét­barna, bőre kreol, szeme barna. A rendőrség kéri, hogy, aki az eltűnt sze­mély tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a nyírbátori kapitányságot a 42/281-666, 42/281-105 vagy a 107-es telefonszámon. Összeállításunkat az Országos Bűn- megelőzési Tanács támogatja. Halálkanyar a 36-os főúton A balesetek nagy százalékában a gyorshajtás is közrejátszott, de az útszakasz is veszélyes A kiégett Fordból nem volt menekvés Fuliajtár András Tiszavasvári, Józsefháza (KM)- Az utóbbi években nagy gyakorisággal előforduló vég­zetes közlekedési balesetek miatt a közlekedésrendészeti szervek és a járművezetők körében halálkanyarként hí­resült el a 36-os főút József- házát átszelő szakasza. A szakmailag is kifogásolható ka­nyarkiképzés már eddig is szá­mos járművezetőnek okozott meg­lepetést, sok esetben tragédiát. Gyászos statisztika Papp Ernő hadnagy, a Tiszavas­vári Rendőrkapitányság közleke­désrendészeti alosztályvezetője az idei év gyászos statisztikája tük­rében beszélt a kapitányság terü­letén előforduló, tipikus józsefhá- zi közlekedési balesetekről, a ka­nyar veszélyeiről. Ebben az évben eddig közleke­dési baleset következtében már ketten vesztették életüket a halál­kanyarban, és többen szenvedtek súlyos vagy könnyebb sérülést. Történt olyan eset is, amikor sze­Ékszertolvajok Szekszárd, Nyíregyháza (KM) - Ékszertolvajokat fo­gott el a Tolna megyei Rend­őr-főkapitányság, akik végig­lopták az országot. A letartóztatott gyanúsítot­tak az ország több pontján - valószínű megyékben is - be­töréses lopásokat követtek el, melynek során készpénzt, ék­szereket, valamint egyéb ér­téktárgyakat tulajdonítottak el. A megtartott házkutatások során különböző ékszerek és dísztárgyak kerültek lefogla­lásra, amelyekről fotók ké­szültek. A rendőrség kéri, hogy amennyiben megyénkben és vannak károsultak, jelentkez­zenek személyesen a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság, Szabadság tér 13. 1/154. szá­mú hivatali helyiségében Ba­logh Attila főhadnagynál, (az ékszerekről, értékekről ké­szült felvételek megtekinthe­tők az ügy előadójánál) vagy telefonon a 42/ 311-666-os tele­fonszám 31-92-es mellékén. Nyíregyháza, Fehérgyarmat (KM) - Nyereségvágyból elkö­vetett emberölés kísérlete miatt állt tegnap a megyei bí­róság előtt K. Ignácz 40 éves kisszekeresi lakos, az elsőfo­kú bíróság dr. Horváth Géza vezette büntetőtanács 10 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott, elsősorban eltérő minősítés és enyhítés miatt jelentett be fellebbezést, míg a vé­dője három nap gondolkodási időt kért. így az ítélet nem jogerős. A lakosság körében nagy felhá­borodást kiváltó bűncselekmény múlt év november 2-án történt Fe­hérgyarmaton. K. Ignácz vádlott Fehérgyarmatra utazott és magá­val vitt egy húsvágó bárdot is. Ki­lenc órakor bement a központban lévő ékszerboltba, ahol zálogba adott egy ékszert. A kapott 6 ezer forintot elitta, majd 11 órakor visszament az üzletbe és az arany karláncok iránt érdeklődött. Amint az ékszert nézegette elővet­te a reklámszatyorban lévő hús­vágó bárdot és az eladó hölgyet fejbe vágta közepes erővel. Az ütéstől megszédül sértettnek sike­rült megnyomni a riasztót, mire a rabló még háromszor lecsapott a veszélyes eszközzel. A bárdcsapá­mélyi sérülés nem volt, ám annál nagyobb kár keletkezett a jármű­vekben, amikor kisodródtak, és az árokban landoltak. Már az év első napján halálos áldozatot követelt a kanyar, ami­kor egy Audival közlekedő férfi elszámította magát, és nem tudta Nyíregyháza (KM) - A nyári vakáció, pihenés már év ele­jén megfogalmazódott so­kunkban. Eközben azonban eszünkbe sem jut, hogy a betörök épp úgy várják a szabadságok, vakációk ide­jét, mint mi. Ám ők nem utaznak, inkább a lakásban hagyott értékeinkre fáj a foguk. Éppen azért ha olva­sóink megfogadják Ivaskin Atti­lának, a Nyíregyházi Rendőrka­pitányság áldozatvédelmi refe­rensének néhány jó tanácsát, ak­kor megelőzhetik, hogy sérel­mükre betörést kövessenek el, vagy legalább megnehezítik a zsiványok próbálkozásait. A család elutazásáról lehető­leg kevesen tudjanak. A legköze­lebbi szomszédokat kérjék meg, hogy a postaládát rendszeresen ürítsék ki. A dugig tele postalá­da üzenet a betörőknek. Mielőtt elutaznak, vizsgálják meg a nyí­lászárókat, különösen a bejárati ajtó zárának a működését. Ha az ajtón több zár van - ez már ön­soktól letaglózott hölgyet magára hagyta és 4 darab 150 ezer forint értékű karlánccal kisétált a bolt­ból. Időközben az eszméletét vesz­tett nő magához tért és vérző fej­jel kirohant az utcára, ahol segít­ségért kiáltott. Ekkor a rabló már próbált menekülni, de a járókelők elfogták és a rendőrség kiérkezé­séig „marasztalták". A sértett nem életveszélyes, de súlyos sérü­léseket szenvedett... A vádlott azzal védekezett, hogy azért volt nála a bárd, mert a nyelét akarta megjavíttatni, il­letve azért ütötte fejbe a sértett, mert vitába keveredett vele. Majd azt is állította, hogy a zsebében talált négy darab ékszert a rend­A tíz év fegyház nem jogerős Rendőrségi felvétel követni az út vonalvezetését. A sofőr nem élte túl. Nem sokkal utána, január 23-án ugyanott egy súlyos sérülésekkel járó baleset történt, illetve 30-án egy kamion egyenesítette ki a kanyart. A cso­dával határos, hogy személyi sé­rülés akkor nem történt. Néhány A több zár elriasztja a betörőt Slpeki Péter illusztrációja magában riasztó hatású -, s az egyikbe nem megy bele az erede­ti kulcs, soha ne hagyják így, tisztítsák ki. A zárat valószínű­őrök tették oda, hogy lebuktas­sák. Az elsőfokú bíróság a tanú- vallomások és más bizonyítékok alapján változtatta meg a bűncse­lekmény minősítését és az életve­szélyt okozó testi sértéssel szem­ben, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében találta bű­nösnek és ítélte el a vádlottat. A bíróság súlyosító körülményként értékelte többek között: a vádlott büntetett elő életét, (többszörös visszaeső, hasonló erőszakos cse­lekményekért már volt büntetve), mivel az újabb bűncselekményt a szabadulását követően rövid időn belül követte el, így a bíróság ki­zárta a feltételes szabadságra bo­csátás lehetőségéből. Fullajtár András felvétele hónapos „csend” után pár nappal ezelőtt, június 9-én egy Ford típu­sú személygépkocsival közlekedő fiatalember vesztette életét iszo­nyatos körülmények között. Ki­sodródott a kanyarban és fának ütközött. A közelben tartózkodók próbálták kimenteni a roncsok közé szorult, tudatánál lévő fia­talt, ám a gépkocsi kigyulladt, így tehetetlenül nézték végig a halál­tusáját. Korrigálni az ívet □ Egyáltalán mit lehet tenni, hogy a sorozatos tragédiák véget érjenek?- A balesetek nagy százaléká­ban a gyorshajtás is közrejátszott, mindamellett, hogy a biztonságos közlekedés szempontjából túlsá­gosan veszélyes a kanyar íve. Va­lamelyest csökkenti a veszély for­rását, hogy a közútkezelő a ka­nyarban több fát kivágott, így leg­feljebb a szántóföldre repül a ki­sodródott jármű, és kevesebb esé­lye van annak, hogy fának ütkö­zik, illetve kihelyeztek egy 70 ki­lométeres sebességkorlátozó és előzni tilos táblát. Véleményem szerint az igazi megoldás a ka­nyar ívének korrigálása lenne. leg a bűnöző tömítette el, hogy ne kelljen kettővel bajlódni. Ä házaló árusok, ügynökök sem mindig eladni akarnak, inkább felderítést végeznek. Az ismeret­len zugárusokat ne engedjék be a lakásukba, ne adjanak nekik esélyt, hogy felderítsék a terepet. Értéktárgyakról készítsenek feljegyzést. írják fel típusát, gyá­ri számát, de le is fotózhatják. Ebből hagyjanak másolatot a la­kásban. Ez látva a hívatlan láto­gató arra következtet, hogy itt fi­gyelnek az értékekre. Egy fényérzékelő lámpa is riasztóan hat. A mellékhelyisé­gekre szereljenek fel zárakat, la­katokat. A kerékpártárolóban, fészerben lezáratlanul hagyott kerékpár, robogó könnyű préda lehet. Amennyiben a betöréses lopá­sokkal összefüggésben bővebb információra lenne szükségük, akkor a Nyíregyháza, Ungvár sé­tány 25. szám alatt lévő Áldozat- védelmi Irodában segítünk önök­nek, hogy értékeik biztonságban megmaradjanak. Szocpolos csalók Debrecen (KM) - A Hajdú- Bihar Megyei Rendőr-főka­pitányság Nyomozó Osztálya eljárást folytat jelentős ér­tékre elkövetett csalás bűn­tett alapos gyanúja miatt Rátiu György (Rácz György) és Csíki Endre nevezetű sze­mélyek ellen, akik 1999 évtől úgynevezett szocpolos lakás­építéseket vállaltak fel. Az építkezésekhez külön­böző építőanyag-kereskedel­mi helyekről hitelben vittek el anyagokat, arra hivatkoz­va, hogy az állami támoga­tás kézhezvétele után tudják azokat kifizetni. Az anyagok vételárával, illetve az elvitt anyagokkal több esetben nem számoltak el. A rendőrség kéri azon ke­reskedőket, akiket a neve­zett személyek hasonló mód­szerrel megkárosítottak, je­lentkezzenek személyesen vagy telefonon munkaidő­ben a főkapitányságon. Deb­recen, Kossuth utca 20. Tele­fonon bármikor tehetnek be­jelentést a 06-52/516-400 23- 68, vagy 20-66-os melléken. Tíz évet kapott a húsbárdos rabló A betörők is várják a vakációt /

Next

/
Thumbnails
Contents