Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-26 / 147. szám

2001. június 26., kedd E^tet HÁniR 3. oldal NÉZŐPONT Már megint megverik Szőke Judit A fiúcska olyat rántott a fején, mintha bi­zony a kézmozdulat egy ismerős, alattomo­san szelíden induló, de mégis jól irányzott nyaklevesben végződött volna. Pedig csak meg akartam simogatni. De a reflex, a megszokás, a tévesen baljós jelnek vélt gesztus gyorsabb a mérlegelésnél. Az, hogy a cirógatást nem tudta értelmezni, érthető, nemigen volt benne rövidke életé­ben része. Ahogy eszmélt, már verték. Egyre rendszeresebben, egyre brutálisabban. Ha volt rá ok, ha nem. A füles nem árthat - tart­ja magát nálunk is ez a vélekedés a szülői magatartásról. De hány napi-heti-havi úgy­mond nevelő szándékú pofon a nem sok? Sem erre, sem arra, hogy a gyermekbántal­mazás milyen gyakorisággal fordul elő, nem tud megnyugtató választ adni elmélet, gya­korlat. A világon mindenütt - így tartják a kutatók - legalább tízszeres a nyilvánosságra került számokhoz képest. Az erőszaknak ez a formája családon belül jelenik meg, ezért igen nehezen érhető tetten. Előfordul gaz­dag családokban éppúgy, mint a társadalom peremén. A szülőnek joga van a saját gyere­kével bármit csinálni? Nagyon sok gyerek él állandó rettegésben: ma megint megverik. Hogy mit kell ilyenkor tenni, hová lehet for­dulni? A jogszabályok nagy része adott, csak a rendszer nem működik: a gyereket és nem a bántalmazót emelik ki a családból. Az eljá­rás sokáig elhúzódhat, közben pedig a sére­lem halmozódik, fenyegetés, majd a vallomá­sok visszavonása következik. ütlegelés, tángálás, elagyabugyálás, fenekelés, nadrágolás, botozás, vesszőzés, korbácsolás, vagyis a fizikai erőszak kék foltja látszik, a röntgen képernyője sem hazudik. A tények is kérlelhetetlenek. Nő a gyermekbű­nözés hazánkban - az egyszerű bűntől az él­vezeti szadizmusig tág a határ. Az ok a mé­dia, a családi minta. Mert ritkán születik vala­ki gazfickónak. Azzá válni kell. A nyuszikából szorongásból támadó felnőttet csinálni nem nagy ügy. Pláne, ha jó sokan szorgalmasan munkálkodunk is ezenl Bfibakrossz Ferter János karikatúrája □ A drog ellen A nyíregyházi Ifjúsági Centrum és a Váci Mihály Művelődési Köz­pont „Tiszta Jó Fesztivál Nap"-ot szervez a Drogellenes Világnap alkalmából június 26-án 13-tól 22 óráig. A fesztiválnak a műve­lődési központ illetve az épület előtti tér ad otthont. □ Kézműves tábor A nyíregyházi Kender- kóc Alapítvány hagyományőrző, kézműves, napközis tábort szervez óvodások és iskolá­sok részére július 2-6., és július 9-13. között a Megyei Pedagógiai és Közművelődési Inté­zet és Továbbképző Központban (Nyíregyhá­za-Sóstófürdő Tölgyes u. 2. sz. alatt). □ Véradás Ma 9-től 14 óráig Mátészalka MSG-ben (itt adnak vért a Húsipar dolgozói is), illetve Kisvárda polgármesteri hivatalban és az OTP-ben szerveznek véradást. Az érdekellentét hátráltathat Készül a részletes hatástanulmány az M3-as Polgár-Nyíregyháza közötti szakaszára (2.) Marik Sándor Nyíregyháza (KM) - Az M3-as autópálya Polgár-Nyíregyhá­za közötti újabb szakasza építésének elengedhetetlen feltétele a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelő­ség engedélye. Ennek részle­teit kutattuk Az előzetes vizsgálatokat köve­tően a felügyelőség június 6.-án írta elő a részletes környezeti hatástanulmány elkészítését a „B” és „D” nyomvonalakra, va­lamint a két útvonal összeköté­sét szolgáló szakaszra. Ez min­dig két lépcsőben készül és olyan dokumentum, amely alapját (egy részét) képezi a végleges útépíté­si engedélynek. □ Mi ennek a menete, elképzel­hető-e, hogy a Füzesabony-Pol- gár közötti szakasz átadása után közvetlenül folytatódik az építés a Polgár-Nyíregyháza útvonalon? Néhány hónaptól évekig- A Nemzeti Autópálya Rt. az előzetes környezetvédelemi vizs­gálatok eredménye alapján kérte a tovább vizsgálandó nyomvonal megjelölését az immár részletes hatástanulmány elkészítéséhez, amivel mi szakhatóságok bevo­násával elég régen foglalkozunk ...................... A későbbi károkat a ter­vezésnél kell megelőzni. Siroki Valéria ..........................»- mondja Siroki Valéria környe­zetértékelési és felülvizsgálati osztályvezető. - Ez hatósági eljá­rás, amelynek menetét jogszabá­lyok írják elő. Határidőt monda­ni nagyon kockázatos lenne, mert rajtunk kívül más illetékes hatóságok is közreműködnek és nagyon sok függ attól, hogy az érdekeltek - amerre az út halad- mindenütt rövid időn belül tudnak-e dönteni, vagy sok lesz a vélt vagy valós érdekellentét, fel­lebbezés, jogi procedúra. Van példa arra, hogy néhány hónap alatt elintéződött egy új létesít­mény engedélyezése, és arra is, hogy több év sem volt elegendő. Mi először bírálunk el autópá­lya-építési terveket, ezért sem mondhatunk határidőt. A terve­zés viszont egy összefüggő folya­mat, a tervezők, hatóságok együtt dolgoznak, nyilvánvaló problémákat meg lehet előzni, ami nagyon fontos. □ Nagy vita volt néhány hete az autópálya útvonaláról, amely­ben önök nem szólaltak meg. Va­jon miért?- Mi „hozott anyagból” dolgo­zunk: megkapjuk a szaktervező által elkészített tervváltozatokat és azokat bíráljuk el környezet- védelmi szempontból a szakható­ságok állásfoglalásai alapján. A nyomvonalakat nem mi rajzol­juk, azokat a Nemzeti Autópálya Rt.-től kapjuk. Mi saját szakmai szempontjainkat érvényesítjük, ezért nem is akarunk részt ven­ni politikai vitákban. A mi ter­veinken kezdettől fogva szere­pelt a „D” - tehát legdélebbi - változat, nem is tudjuk, hogy miért éppen májusban robbant ki a vita. Ha van miről vitázni □ Mintha nem ismerte volna a közvélemény a nyomvonal­változatokat. Előírás azok ismer­tetése?- Igen. Már minden érintett településen kifüggesztették a ter­veket (az önkormányzatok hiva­talból megkapják azokat), a la­kosság közmeghallgatásokon mondhatja el véleményét a rész­letes vizsgálatok során. A hiva­talosan bejegyzett civil szerveze­tek is hozzájutnak a tervekhez, nem is kell küincselni értük, mi bevonjuk őket az eljárásba, ha ügyfélként bejelentkeznek. Ezek­nek a vitáknak azonban csak ak­kor van értelme, ha már olyan stádiumban vannak a tervek amikor konkrétumokról lehet nyilatkozni. □ Mi a következő határidő?- Kötelező határidőt mi nem írtunk elő, az érdekelteknek kell igyekezniük, hogy mielőbb min­den együtt álljon. (Vége) Előre számítanak a hatásokra- Nem kénye-kedve szerint vizsgál, vagy ír elő valamit a felügyelőség, a részletes sza­bályokat kormányrendelet tartalmazza, amely a szakem­berek körében ismert - részle­tezi Siroki Valéria -. Ha egy terv alapos, jó, mi nem tá­masztunk külön feltételeket. Néhány példa jellemzéskép­pen: figyelembe kell venni, hogy a nyomvonalak idősza­kosan magas talajvíz-állású területeken vagy éppen futó­homokon vezetnek, s erre mi­lyen megoldást ajánlanak. Tudni kell azt is, honnan szerzik be az útépítéshez szükséges ásványi nyersanya­gokat. Fontos vizsgálni a léte­sítés, a használat, a fenntar­tás felszíni és felszín alatti vi­zekre gyakorolt hatását a ké­sőbbi környezeti károk elke­rülése érdekében. Arra is gon­dolni kell, milyen környezeti károk történhenek egy komo­lyabb balesetnél, ha például vegyi anyagok kerülnek az út­ra és onnan a környezetbe. A településeknél a zaj- és a rez­gésterhelést, a levegőtisztaság védelmét vizsgáljuk - például még a közeli bokortanyákra gyakorolt hatást is. Az élővi­lág, a temészetvédelem közis­mert. Ki kell térni arra, hogy az autópályaépítés során ke­letkező hulladékokkal mi lesz. A mi határozatunk 55 pél­dányban készült, tehát ennyi illetékesről tudunk: szakható­ságok, önkormányzatok, civil szervezetek. O lvastam a Kelet-Ma- gyarországban, hogy a hét végén egy orosi fér­fi talált másfél millió fo­rintot, amit visszajutta­tott jogos (és felelőtlen) tulajdonosának. Az összeg kecsegtető, és az én fejemben is megfor­dult, hasonló esetben mit tennék. Annyi bizonyos: én is visszaadnám! Bár­mennyire elkelne a pénz, ha eltenném, a lelkiisme­retemmel nem tudnék el­számolni. Kiss Tibor, FEJLESZTŐ MÉRNÖK U gyanúgy tettem vol­na, mint a becsületes megtaláló. Azért valljuk be, óriási szerencséje volt a pénz gazdájának, merthogy a mai vüágban nem mindenki cseleke­dett volna hasonlókép­pen. Szerintem a falusi emberekből nem veszett még ki a becsületesség, ám a városokban élők már más viszonyban áll­nak a pénzzel. Mindenkit és minden kapcsolatot annak rendelnek alá. Hajzer SAndorné, ADMINISZTRÁTOR ár évvel ezelőtt a Debreceni úton egy telefonfülkében hagytam az autóstáskámat, benne harmincezer forinttal. Hiába hajtottam vissza lélekszakadva, senki nem látott, nem hallott semmit. Ennek ellenére, én is visszaadtam volna a másfél milkót. Az vi­szont elgondolkodtató, hogy a nagy pénzzel ját­szók egyáltalán értéke­lik-e a kisemberek eme nemes cselekedeteit. Nagy János, VÁUALKOZÓ T ermészetesen visszaadtam volna. Valójában nemigen tud­tam volna hirtelenjében, hogy kihez is kell fordul­ni ilyen esetben. Foglal­koztatott a dolog, s még az is felmerült bennem: mi van akkor, ha a pénz tulajdonosa azt mondja, nem is másfél, hanem hárommillió forintot ve­szített el. No, akkor mi van?! Azért örömmel tölt el, hogy vannak még be­csületes emberek! Tasi Tamásné, GONDOZÓNŐ M ásfél millió forint a mi helyzetünkben jelentős összegnek szá­mít, de éppen emiatt rög­tön kiált is a lelkiisme­ret: ez valakinek nagyon hiányozhat! Én egyszer találtam egy kitömött pénztárcát, meg se néz­tem, hogy mennyi volt benne, azonnal odaadtam vélt tulajdonosának, egy taxisnak. Az életben van­nak dolgok, amit a pénz nem helyettesíthet. A be­csület üyen! Domina Norbert, TANÁR

Next

/
Thumbnails
Contents