Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-21 / 143. szám

2001. június 21., csütörtök Seiet«» HAZAI TÁJON 4. oldal HÍREK □ Minőségi Dij 2001 A Megyei Közokta­tási Közalapítvány Minőségi Diját az adott tanévben legjobban dolgozó bázisiskola kapja a tanév végén. Az alapítvány kurató­riuma az idén az ibrányi Árpád Fejedelem Ál­talános és Művészeti Iskolát részesítette az elismerésben, melynek átadási ünnepsége június 22-én délelőtt 11.30 órakor lesz az is­kola hangversenytermében. □ Kézműves tábor A Kertvárosi Közössé­gi Ház kézműves tábort szervez az általános iskolások számára. A gyerekek megismerked­nek a gyöngyfűzés, origami, makramé, ba­tik, sókerámia, gyertyakészítés alapjaival, meglátogatják a Sóstói Áilatparkot és a Mú­zeumfalut. A tábor július 9-13. között, na­ponta 8-tól 16 óráig tart, pedagógusok irá­nyításával. □ Az Év pedagógusa A Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért Alapítvány a tanév végén két nevelőt részesített az Év pedagógusa elis­merésben. Az idén Ludrik Jánosné és Aranyosiné Borsodi Éva érdemelte ki a kitün­tető címet. Előny a versenyben Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - A keresetek reálértéke 2001 első három hónapjában kedvezően változott. A havi nettó átlagkereset a fogyasztói árak országosan jellemző 10,3 százalékos emel­kedése mellett 18,4 százalékkal növekedett, ami - eltekintve az országos és megyei fo­gyasztási struktúra különbségeitől - mint­egy 7 százalékos reálkereset növekedést valószínűsít a megyében. Mivel itt a lakosság fogyasztásában az élelmiszerek súlya jelentősebb mint orszá­gosan, és ezek árnövekedése átlag feletti volt, így a megyei fogyasztói árindex vél­hetőleg az országost meghaladó, ami a reálkereset előbbi növekedési ütemét is mérsékli. A nettó keresetek emelkedése a verseny- szférában (22 százalék) lényegesen na­gyobb volt, mint a költségvetési szerveknél (14 százalék). A versenyszférában főként az építőipar, a kereskedelem, javítás kere­setfejlesztései voltak számottevőek, ame­lyekben a havi nettó átlagkeresetek har­madával haladták meg az egy évvel koráb­bit. Kedvező mértékben változott a szállás­hely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint az ingatlanügyetek, gazdasági-szolgáltatás ágban foglalkoztatottak keresete is. A me­zőgazdaságban és az energiaszektorban át­lag alatti volt az emelkedés. A megyében a havi nettó átlagkereset 2001 első három hónapjában 48 200 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 39 300, a szellemi foglalkozásúaké 61 100 forintot. (A megyei havi nettó átlagke­resetnek 71 500 forint bruttó kereset fe­lel meg. Ezen belül a szellemi foglalko­zásúaké 94 900 forintot, a fizikaiaké 55 000 forintot tett ki.). A versenyszférában a fizikai (40 100 fo­rint) és a szellemi foglalkozásúak keresete (67 000 forint) is meghaladja saját állo­mánycsoportjuk nemzetgazdasági átlagát, míg a költségvetési szerveknél mindkét ál­lománycsoportban az alatti (36 700 és 58 300 forint). TUSKÉS SAROK Buli után Szórakozni lehet így is, meg úgy is. Azt, hogy ez melyik formája (így vagy úgy?), pontosan nem tudjuk, de mindenesetre nagyon furcsa. Hiszen a fotó egy sóstói csendéletet mutat egy átmulatott buli után. No comment. Racskó Tibor felvétele Szakmát tanul ötven csengeri roma A projekt kiegészül egy beruházással, amely elősegíti a foglalkoztatásokat is Ez a csengeri üzem látja majd el munkával a romák üzemét Elek Emil felvétele Csenger (KM) - Reménykeltő program indul Csengerben romák számára. Ha megvaló­sul, ötvenen szakmát tanul­nak és hosszú távon munká­juk is lesz. A Phare, a Szociális és Család­ügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium még ta­valy pályázatot írt ki a halmozot­tan hátrányos helyzetű roma fia­talok beilleszkedésének támoga­tására. A kiírásra a Nyíregyházi Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ is adott be pályá­zatot. Borbély Györgytől, az in­tézmény igazgató-helyettesétől a pályázat sorsáról érdeklődtünk. Cipőipari képzés- A benyújtott pályázatok elbírá­lása több fordulóban történt, a végső döntést Brüsszelben hoz­ták meg. Pályázatunk sikeres volt. Tudomásunk szerint me­gyénkből, több pályázó is volt, néhányhoz mint konzorciumi tag mi is társultunk. Ennek az elnyert projektnek mi vagyunk a konzorcium-vezetői. Tagja Csen­ger önkormányzata, a helyi ci­gány kisebbségi önkorányzat, a Kisebbségi Önkormányzatok Megyei Szövetsége, valamint a Szamos Cipőipari Kft. Ez a név már el is árulja, hogy cipőipari képzésről van szó. A projekt kiegészül egy, a foglalkoztatást elősegítő beruházással, ami lehe­tőséget teremt majd a foglalkoz­tatásra. Erre a kisebbségi önkor­mányzat ad majd be több pályá­zatot, így lehetőség szerint több forrásból próbál pénzt szerezni a beruházás megvalósítására. □ Kik közül választják ki a tanfolyamra a hallgatókat, egyál­talán van-e válogatási lehetőség?- Már a pályázatkészítés idő­szakában végeztünk felmérést a cigány lakosság körében. Egy al­kalommal fórumon találkoztunk az érdeklődőkkel, ahol ismertet­tük elgondolásainkat, megbe­széltük a tennivalókat, s vála­szoltunk a felvetődött kérdések­re. A munkanélküliek felkutatá­sában, toborzásában nagy mun­kát végzett a Munkaügyi Köz­pont kirendeltsége, illetve a he­lyi cigány kisebbségi önkor­mányzat vezetője. így hetven fő közül választjuk ki azt az ötve- net, aki elhivatottságot érez és él a felkínált lehetőséggel, alkal­mas is, és valóban akar ott dol­gozni. Ha jól sikerül a válogatás, akkor remélhetőleg az ötven ki­választott elvégzi a tanfolyamot, és munkát is vállal abban az üzemben, melynek fenntartója, tulajdonosa és működtetője a he­lyi cigány kisebbségi önkor­mányzat lesz. A vállalkozó, aki a konzorcium tagja, az oktatáshoz gépeket, anyagot és technikát biztosít, majd amikor a tanfo­lyam befejeződik és a létesítendő üzem beindul, akkor gondosko­dik munkáról is. Napi hat óra □ Milyen szakmát szereznek a tanfolyamon?- Cipőfelsőrész-készítő szak­mát, ez volt a munkalehetőséget biztosító vállalkozó kérése. □ Milyen időtartamú a tan­folyam?- Az előkészítő szakasz a kivá­logatásból áll. Van egy 144 órás felzárkóztató része, amiben kom­munikáció, tanulási technikák, közismereti tárgyak - számtan, mértan, rajz - szerepelnek, de ta­nulnak társadalmi ismereteket, viselkedéskultúrát, álláskeresési ismereteket, és van egy személyi­ségfejlesztő modulja is. Ezt köve­ti két 25 fős csoportban a szak­képzési szakasz, melynek óraszá­ma 448, melyből nyolcvan óra el­mélet, a többi szakmai gyakorlat, napi hatórás elfoglaltsággal. Itt szakmai ismereteket, géptant, anyagismeretet, munkavédelmet tanítunk. A tervek szerint a kép­zés az év végére fejeződik be, s azt követően indulhat az üzem. □ Mennyibe kerül, s kik közül válogatnak? A tanfolyam ingyenes a hall­gatóknak, hiszen erre nyertük a pénzt a pályázaton. A hallgatók többségében csengeriek, de a környező települések érdeklődő cigányait is fogadjuk, s remél­jük, hogy a Munkaügyi Központ a bejárás támogatásával nekik is ingyenessé teszi a képzést, hi­szen az ő esetükben is munka- nélküliekről van szó. Munkáltatói háttér □ Volt-e már ekkora vállalkozás a cigányság képzésére?- Voltak kísérleteink, de ezek egyike mögött sem volt ilyen megnyugtató, megbízható mun­káltatói háttér. A csengeri vál­lalkozás ilyen szempontból is megnyugtatónak látszik, annyi munka lesz, hogy már most fel­vetődött az üzem bővítésének igénye, mert akár száz ember­nek is tudnának munkát adni. Ha úgy sikerül a tervünk, mint ahogy azt elképzeltük, s mint amekkora most a lelkesedés, ak­kor országosan is példa értékű lehet ez a vállalkozás. A siker természetesen leginkább az érin­tetteken múlik. Honismereti tábor Nyíregyháza (KM) - A Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület nap­közis jellegű honismereti tá­bort szervez Nyíregyházán, 2001. július 9-16-ig, elsősorban tizenhárom-tizen­hét esztendős diákok számára. A tábor résztvevői megismer­kednek a múzeumokban, a mú­zeumfaluban, a könyvtárban, a levéltárban őrzött értékekkel és az ott folyó munkával. Ízelítőt kapnak többek között a történe­lem segédtudományaiból, nem­zeti szimbólumaink, a cserkészet történetéből, behatóan tanulmá­nyozzák Nyíregyháza emlékeit és írásbeli forrásait. Nyírbátori, máriapócsi kirándulás is szere­pel a programban. A nyolcnapos táborban napi háromszori étke­zést is kapnak a gyerekek. Je­lentkezni július elsejéig lehet a Megyei Levéltárban (Nyíregyhá­za, Széchenyi u. 4.). ARCKÉP Takács Károlyné óvónő Ajak (N. L.) - Az ajaki óvoda tágas udvarán van egy gyönyö­rű hagyományőrző park. A nagyközség legkissebbjei na­ponta látják a nagymamák, nagypapák, sőt a dédik emlé­keit, használati tárgyait. Itt áll a kemence, a szekér, a lovas­szán, a gémeskút, a csuportar­tó. Nagy részt köszönhető ez Takács Károlyné óvónőnek, aki az óvoda hagyományőrző munkaközösségének vezetője, a helyi önkormányzatban pe­dig a kultúrális bizottságot ve­zeti. Az óvoda belsejében láthat­juk az ajaki emlékszobát. Régi bútorok vannak itt, úgyneve­zett felvetett ággyal. Itt van Takács Károlyné Amatőr felvétel például a rézmozsár, amivel (mint a régi sláger mondja) a nagymama borsot tört a nagy­papa orra alá. Láthatjuk az egykori szenes vasalót, amivel az ajaki lányok vasalták az al­sószoknyájukat templomba menetel előtt. A folyosón ka­pott helyet egy kiérdemesült tangóharmónika, amely valaha a szinpompás lakodalmakban szolgálta a táncraperdülőket. Színes kis mikrovilág ez a szá­mítógépek korában. És színes, szimpatikus egyéniség Takács Károlyné is, aki tősgyökeres ajaki. Egyszer, sok évvel ezelőtt az édesanyját szerepel­tették egy múltidéző könyvben. Azt mondja, talán ez inspirálta a régi tárgyak gyűjtésére. Hoz­zá teszi: a park és az emlékszo­ba kollektív munka eredmé­nye, a férjének is köszönet jár, mert a gyűjtés alatt otthon dol­gozott helyette. A kisvárdai Császiban érett­ségizett, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola óvónői tagozatán szerzett oklevelet. Ajakon a millenniumi zászló átadásánál őt kérték fel zászló­anyának. Mint valódi anya, a magáénak mondhatja a 21 éves lányát és a 14 éves általános is­kolás fiát. A KM KERTÉSZ TANÁCSAI Védekezés az „ejtőernyős" hernyók ellen Az elmúlt évben sokan pa­naszkodtak az inváziósze- rűen fellépő lombosfa fehér­moly kártétele miatt. Au­gusztusra sok alma és meggy gyümölcsös a teljes lombhullás képét mutatta. A fertőzött leveleket 10-15 mm átmérőjű - betegségre emlékezte­tő - barna foltok borítják, ame­lyeket jobban szemügyre véve kiderül: aknázómoly lárvájának a kártétele. Az ejtőernyős jelzőt azért kapta, mert a kifejlett her­nyó elhagyva a rejtekhelyét „se­lyemszálon” függeszkedve keresi a bábozódásra alkalmas helyet, amit általában a fa levelén, váz­ágain és törzsén talált meg. En­nek következtében fehér szöve­dékbe burkolódzó „bábbölcsők” borítják a fákat ősztől tavaszig. Idén április végén - május ele­jén jelentek meg az apró, ezüstfe­hér lepkék és rakták le tojásai­kat az első meglévő levelekre. Az a gazda, aki elmulasztotta ekkor a védekezést, most kínlódhat a második lepkenemzedékkel. A lepkék rajzása jól megfigyelhető, ha alkonyaikor megütögetjük a fák lombját, tömegesen felröp­pennek. Jobb módszer, ha a gaz­daboltban vásárolunk csapdát, azt kihelyezve a fa koronájába 2- 3 naponként ellenőrizzük, töme­ges fogás esetén elvégezzük a vé­dekezést. Védekezhetünk a lepkék ellen piretroid hatóanyagú növényvé­dőszerekkel (Karate 5 EC, Chinetrin). Az aknában kikelt fiatal lárvák ellen, de már csak 50-60 százalékos hatékonysággal, foszforsav hatóanyagú készítmé­nyekkel (Bi-58, Fyfanon, Parasut), vagy nikotinoidokkal (Mospilan, Calypso) magasabb dózisban. Legeredményesebb a védekezés kitinszintézisgátló ké­szítményekkel (Dimilin, Alsystin, Nomolt, Mach) lepke­rajzáskor bő lével permetezve. Mivel májusban az első nemze­dék lepkerajzása 2-3 hétig is el­tartott, most teljesen vegyes fej­lettségű foltok találhatók a leve­leken, melyekből június közepén kezdtek repülni a lepkék. Várha­tóan ennek a második lepkenem­zedéknek a rajzása is elhúzódik június végéig, így a védekezést meg kell majd ismételni. A javasolt készítmények ter­mészetesen hatékonyak az alma­moly, sodrómolyok, szövőlepke stb. ellen is. Részletesebb infor­mációkért a helyi növényvédel­mi szakemberekhez, vagy a me­gyei növényvédelmi szolgálathoz lehet fordulni. Tekintettel a meggyfajták fo­lyamatos érésére, szedés előtt a rövidebb (5 napos) várakozási idejű piretroidokat javasoljuk. Szedés után mindenképpen a hosszú hatástartamú kitinszin­tézisgátló szerek felhasználása javasolt, mely a brumelliellás le­vélfoltosság elleni védekezéssel összekapcsolható. / Sallai Pál

Next

/
Thumbnails
Contents