Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-19 / 141. szám
2001. június 19., kedd Kelet# KÖZBIZTONSÁG 5. oldal HÍREK □ Hasba szúrta Súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 51 éves balkányi asszony ellen. A nő június 16-án délelőtt mosogatás közben megúnta az ittas férje okvetetlenkedését, és a keze ügyébe került késsel hasba szúrta. Végül szerencsésnek mondható a torzsalkodás, ugyanis a piás férfi könnyű sérülésekkel megúszta. □ Megvadult a lő Nyíregyházán egy bekerített kertből vágtatott ki egy magvadult paripa szekerestül, és száguldott a belváros felé szombaton délután. A hajtó közben leesett a bakról, a fogat pedig közel másfél kilométert rohant, majd összeütközött egy személygépkocsival. Jóformán senki sem szenvedett komolyabb sérülést. A gépkocsiban 1 millió forint kár keletkezett. □ Betörő Mintegy 750 ezer forint értékű aranyékszert, ruhaneműt és műszaki cikket lopott el ismeretlen tettes Pap községben az egyik lakásból. A tolvajt a Kisvárdai Rendőr- kapitányság keresi. Eltűntet keresnek Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Haller György 50 éves nyíregyházi lakost. A fotón is bemutatott férfi június 2-án reggel lakásáról ismeretlen helyre távozott, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelt nem adott magáról. Személyleirása: 180 centi magas, erős testalkatú, 80 kiló súlyú, rövid hajú, száj középig érő őszes bajuszt visel, barna szemű, fogazata hiányos. Utolsó ismert ruházata: 'fekete színű farmernadrág, fekete színű farmerdzseki, barna-fehér kockás rövid ujjú ing, fekete cipő. Különös ismertetőjele: arca bal oldalán piros pettyekből álló folt látható. A rendőrség kéri, hogy akik az eltűnt személlyel összefüggésben bármilyen információval rendelkeznek, tegyenek bejelentést a kapitányság akció osztályán személyesen, vagy a 06/42/311-666, 112-es segélyhívón. Haller György Amatőr felvétel Halálos ugrás Nyíregyháza (KM) - Feltehetően öngyilkossági szándékkal vetette a vonat elé magát vasárnap éjjel Nyíregyházán egy 24 éves fiatalember. Lutter Sándor őrnagytól, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság akcióosztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a tragédia 22 óra 50 perckor történt a Debreceni úti felüljáró alatt, amikor a Vásárosnamény felé induló vonat halálra gázolta a fiatalt. A rendkívüli halálesetet államigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Az előzetes adatok szerint a fiatalember a korlátról ugrott le a vonat elé és a helyszínen életét vesztette. Fél tonna nyershús Debrecen (KM) - Több mint 500 kiló nyershúst foglaltak le a Vám- és Pénzügyőrség Regionális Parancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivatalok az utóbbi napokban. A határ és belterületi vámhivatalok 141 esetben vámszabálysértés, 26 esetben jövedéki törvénysértés, 2 esetben csempészet, 2 esetben adó- és társadalombiztosítási csalás bűncselekmény, egy esetben pedig devizabűntett elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást. Összesen 6 millió 200 ezer forint értéket foglaltak le. Ebben volt 15 ezer doboz cigaretta, 5400 liter üzemanyag, 144 darab számítógépwinchester, 574 kiló nyershús és számtalan alkatrész. Összeállításunkat az Országos Bűn- megelőzési Tanács támogatja. Családi vállalkozásban gyilkoltak A házaspárt álmukban lepték meg a gyilkosok, így esélyük sem volt a védekezésre A jánkmajtisi rablógyilkosság után így nézett ki a helyszín Rendőrségi felvétel Fullajtár András Jánkmajtis, Nyíregyháza (KM) - Újabb két személlyel bővült a múlt év december 24-én virradóra Jánkmajti- son elkövetett rablógyilkos- ság gyanúsítottjainak köre. így jelenleg már öten vannak előzetes letartóztatásban, akik egy jánkmajtisi családhoz kapcsolódnak, közülük többen korábban is követettek el hasonló, életellenes bűncselekményt - tudtuk meg dr. Márton Árpád alezredestől, a megyei rendőr-főkapitányság nyomozó osztályának megbízott vezetőjétől. Mint arról lapunk korábbi számaiban beszámoltunk, az említett időpontban ismeretlen tettesek behatoltak Jánkmajtison az Arany János utcában lakó B. Mihály (67) lakásába és több fejszecsapással megölték B. Mi- hálynét (59), míg férjét életveszélyesen megsebesítették. A férfi azóta részben (maradandó egészségkárosodást szenvedett) felépült. A házaspárt álmukban lepték meg a gyilkosok, így esélyük sem volt a védekezésre. A rablók értékek után kutatva felElismerés Budapest-Nyíregyháza (KM) - A múlt hét végén Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a gyermekek közlekedési nevelése terén végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseképpen közlekedési és rendőrségi szakembereknek, pedagógusoknak adott át emlékérmet és pénzjutalmat. A tárca feladatai közé tartozik a közlekedési nevelés tanóra országos bevezetésének előkészítése, a munka szakmai irányítása, s az ezzel járó tevékenység koordinálása és támogatása. Megyénkből e magas elismerésben Bartók László rendőr századost, a megyei rendőr-főkapitányság kiemelt fővizsgálóját részesítette a miniszter. dúlták az egész lakást. Mint később kiderült, készpénzt és más értékeket vittek el. A lakosság körében nagy felháborodást kiváltó bűncselekmény tetteseit megállás nélkül kereste a rendőrség. Saját felderítésük eredményeként februárban előbb két gyanúsított, R. Dániel (28) és B. Sándor (29), majd Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Rácz Kálmánnal (24) szemben erőszakos közösülés és személyi szabadság megsértésének büntette miatt halmazati büntetésül korábban elsöfokon kiszabott 5 év börtönbüntetést a megyei bíróság helyben hagyta. Az ügy a vádlott és védőjének enyhítés iránti fellebbezése miatt került a másodfokú bíróság elé, majd a dr. Bodnár Zsolt vezette fellebbviteli büntetőtanács a napokban hozta meg a jogerős határozatot. A vádlott 2000. december 25-én este diszkóban szórakozott, majd másnap hajnalban ittasan bandukolt a Vécsey utcában. Ekkor vette észre a hazafelé tartó sértett hölgyet, akire rátámadt, átkarolta a nyakát és behúzta egy néhány héttel később S. Attila (23) jánkmajtisi lakos akadt horogra, akik alaposan gyanúsíthatok a nyereségvágyból elkövetett emberöléssel.- A rendelkezésünkre álló adatok azt erősítették meg, hogy a gyanúsítottak köre még nem teljes, így tovább nyomoztunk, aminek eredményeként mostanátjáróba, földre teperte és ráfeküdt. Egy kést szorított a lány nyakához és megfenyegette, hogy ne kiabáljon, majd közölte: közösülni akar vele, ám nem volt elég „férfias”, hogy célját elérje. Egy idő után a sértettet felráncigálta a földről és kényszerítette, hogy menjen vele egy Viola utcai lakásba. Ott az egyik szobába tuszkolta a lányt, ráparancsolt, hogy vetkőzzön le, majd az éjszaka folyamán ismét többször akart szeretkezni, ami továbbra is maradt a próbálkozás szintjén. A vádlott és a sértett reggel 9 óra után hagyták el a lakást, miközben Rácz fogta a lány karját, míg az egy alkalmas pillanatban bemenekült egy lakásba, ahonnan segítséget kért. A vádlott a bűncselekmény elkövetését és bűnösségét részben ismerte el. Vallomását többször ra eljutottunk Z. Ferenc (24) jánkmajtisi és B. Miklós (29) csengersimai lakosokhoz - folytatta az alezredes. Alapos a gyanúnk velük szemben is, miszerint a bűncselekmény végrehajtásában aktívan közreműködtek. Azóta az is kiderült, hogy a brutális gyilkosságot követően a tettesek az elrabolt értékeket saját gépkocsijukkal szállították el, ü- letve olyan személyek is képbe kerültek, akik az elrabolt holmi értékesítésében működtek közre. Az előzetesben lévők felelősségének a tisztázása érdekében továbbra is nagy erőkkel folytatjuk a nyomozást. Elgondolkodtató, hogy az utóbbi fél évben három rablógyilkosság is történt megyénkben, ahol egyedül élő idős emberek voltak az áldozatok. Az elkövetők minden esetben olyan személyek, akik jó helyismerettel rendelkeztek és főként bejáratosak voltak a koros, viszonylag módosabb emberekhez. Alkalmi munkát végeztek, vagy éppen a zugkiméréssel is foglakozó sértettnél szerezték be a napi itó- kát. Megszívlelendő tanács: jól gondolják meg, hogy kit engednek a közelükbe, vagy kivel létesítenek bizalmi viszonyt. megváltoztatta, de végül elismerte, hogy megpróbált erőszakkal közösülni a sértettel, aki ezt követően önszántából ment vele a lakására. Ez utóbbi védekezését nem fogadta el a bíróság, mert az ellentétes volt a saját nyomozati vallomásával, illetve a sértett által elmondottakkal. A bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, hasonló jellegű bűncselekmények gyakoriságát, a halmazatot, és azt, hogy a vádlott cselekményét ittas állapotban követte el. A másodfokú bíróság álláspontja: a bűnhalmazatra is tekintettel a súlyosabb bűncselekmény középmértékét el nem érő tartamú büntetés a büntetett előéletű vádlottal szemben nem eltúlzott, aminek további enyhítése nem indokolt. Öt évet kapott erőszakoskodó Helyben hagyták a kilenc évet Budapest, Nyíregyháza (KM) - A Legfelsőbb Bíróság emberölés büntette miatt Szmolár Miklós (36) napkori lakos ellen indított bűnügyben hozott végleges döntést. A megyei bíróság dr. Horváth Géza büntetőtanácsa által korábban elsőfokon kiszabott 9 év börtönbüntetését helyben hagyta. Jogerőre emelkedett végzésről a megyei bíróság illetékese tájékoztatta lapunkat. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése miatt jelentett be fellebbezést. A Legfelsőbb Bíróság végül a védelem fellebbezését nem találta alaposnak, így azt elutasította. Az alábbi tényállás alapján született meg a jogerős ítélet. Múlt év áprüis 21-én a vádlott és felesége alaposan felöntött a garatra. Ez gyakran megesett velük, és ilyenkor veszekedtek, ami rendszerint verekedésig fajult. Volt rá eset, hogy az ittas állapotban agresszívan viselkedő vádlott a szüleit is megverte. Az asszony számára végzetes napon a férfi követelte, hogy a neje adjon neki néhány száz forintot, mert még inni akart. A felesége a kérést megtagadta, erre a férfi agya elborult, felkapott egy kést és a hitvesét szivén szúrta. Azonnal meg is bánta szörnyű tettét, segítséget hívott, és próbálta menteni az asszony életét. Ennek ellenére a felesége olyan súlyosan megsérült, hogy néhány nap múlva a kórházban életét vesztette. A sértett halálában közrejátszott az is, hogy alkoholbetegsége miatt legyengült szervezete nem tudta leküzdeni a súlyos sérülést. A vádlott a bíróság előtt elismerte bűnösségét, csupán azzal védekezett, hogy eleinte jól éltek, de egy idő után az asszony elkezdett inni és attól kezdve romlott meg a kapcsolatuk. Előfordult, hogy a felesége az egyik civakodásuk alkalmával megszúrta a hasán. Szmolár Miklós elmondta még, hogy a tragédia napján nyolc deci pálinkát ivott és azért veszekedett a feleségével, mert az 5 ezer forinttal tartozott az egyik rokonának, és nem adta meg. Emiatt lett indulatos, és lesújtott a késsel. Nyolc gyerek maradt árván, közülük hetet nevelőszülőknél helyeztek el. A Legfelsőbb Bíróság fellebbviteli büntetőtanácsa megállapította: az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel a büntetést enyhítő és súlyosító körülményeket. Súlyosítóként azt, hogy a vádlott hozzátartozója ellen, ittas állapotban követte el a bűncselekményt, enyhítőként pedig a beismerő vallomást és megbánó magatartást. Tömegbunyó Nyíregyháza (KM) - Alapos felfordulást és riadalmat okozott öt garázda személy június 16-án este Nyíregyházán. A magukból kivetkőzött férfiakat végül a rendőrség fékezte meg. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint R. István (50), R. Róbert (26), K. István (45), K. István (24) nyíregyházi és P. István (34) székelyi lakosok civako- dása tömegbunyóval ért véget. Az egymásnak ellentmondó vallomások szerint a két előbbi férfi a Dózsa György utcában egy szórakozóhely előtt keveredett szóváltásba a három utóbbival. A szócsatát pofonok csattanása követte, majd kések, vascső és egy üzemképtelen motoros fűrész is előkerült. így igen látványos volt az összecsapás, aminek a végkimenetele akár tragédia is lehetett volna. Az alkalmi utcai harc végül négy verekedő könnyű, míg egy súlyos sérülésével ért véget. Az egyik garázda a fűrészes kezéből kicsavarta a masinát, majd annak zárt kocsiablakán bedobta. A kár egymülió forint. Maradt az elsőfokú bíróság ítélete