Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-02 / 128. szám

2001. június 2., szombat Kelet«» HÉTVÉGE 9. oldal HOGY MIK VANNAK Már tetszik hazamenni?! Szőke Judit Hol vannak már a régi típusú, több­nyire hajdani kas­télyokba zsúfolt, tömegszállás jelle­gű nevelőottho­nok! A szakma és a korszellem a le­hető legcsaládia- sabb megoldásokat valósította meg, amikor lebontotta a nagy rendszert, és lakásotthonok­ban vagy nevelő­szülőknél helyezi el az állami gondoskodást igénylő kicsiket és nagyokat. A baktalórántházi gyermekvédelmi köz­pontnak is része ez a két hálózat, de átme­neti megoldásként megmaradt a gyermek- otthon is. Épp ma emlékülés keretében idé­zik fel a harmincéves múlt részleteit felnőt­tek, egykori nevelők - a gyerekek pedig a maguk módján vidámkodnak ezekben a na­pokban. Lippai Gergely, aki 3. éve igazgató­ja az intézménynek, reméli, hogy ez a har­mincadik lesz az utolsó gyermekotthonos esztendő. Három lakás vásárlására és átala­kítására adtak be pályázatot, a szándékot az önkormányzat önerővel is támogatja. Az itt elhelyezett gyerekek legjellemzőbb életkora 3-6 év, de már vannak „kimenősök” is. Itt cseperedett fel az a Horváth Kálmán pél­dául, aki ma a Duna Tv bemondója. A gyermekotthon jelenlegi 48 lakója számára sűrűn szerveznek vetélkedőt, rajz­versenyt. Ártalmatlan trükkök is vannak azért, persze, bőven, no meg sztorik is. Egy fiatalember például, aki Nyíregyházára ke­rült iskolába, egyszer csak kezdett telefo­nálgatni: ő bizony visszamegy, nem tanul, megjelent előtte az isten, s azt mondta, ne­ki az a dolga, hogy segítse a szegényeket. Hosszú beszélgetések következtek: tanuljál, Kislányok az otthonban Sipeki Péter felvétele szerezzél szakmát, majd csak akkor tudsz segíteni másokat. De a fiú hajthatatlan volt. Az igazgató egyszer beültette az autóba, s elmondta: Jó, hagyja abba a tanulást, viszi haza a szüleihez, K-ba, ők elég szegények, rajta, lehet a küldetést teljesíteni. Ekkortól a fiúnak már nem nagyon akarózott meg­hallani a belső parancsot. A fiúcska meg, aki azért került gondozás­ba, mert kínozták, folyton verték a szülei, iskolás korú lett. De egy hete sem járt még, amikor jött a telefon, mindenkinek jobb lenne magántanulóvá minősítése. Bukfen­cezett, miegymás... Ám akkor sosem tanul rendet, fegyelmet, ha a leckéje meg is lesz, ezért Lippai Gergely árnyék felnőttel járat­ta iskolába. Fél éven át egy külön ember volt állandóan a gyerekkel. Most már tud ími-olvasni, s alkalmassá vált az egyedüli iskoláslétre. A gyermekotthonban felnevel­kedőkre jellemző a vezető teljes tekintélye, a tőle való maximális függés. Ezt Baktán mára sikerült leszerelni, tehát zsebpénz­ügyekben, diszkóba járásra a csoport neve­lőjétől kéredzkednek. Az intézmény külön­ben nyitott, mert az az elv, hogy ezeknél a fiataloknál ártalmas és veszélyes a tiltás. Csakazértis elmegy, nem jön vissza időre, annak meg rendőrség a vége, az meg megalázó, büntető, tehát nem jó, nem is szolgálja a gyerek érdekét, márpedig értük van minden. A lakásotthonban élő gyerekek egészen mások, kiegyensúlyozottabbak, nyugodtab- bak, az élet szervezését, az önellátást, az al­kalmazkodást sokkal könnyebben megta­nulják. Ha az igazgató Nyírszőlősön őket látogat­ja meg, akkor ott, ha meg a baktai, még mű­ködő gyermekotthonban, akkor az autóhoz közeledéskor szaladnak utána: már tetszik hazamenni? És mikor tetszik jönni? Lippai Gergely Elek Emil felvétele A hetek ünnepe: a pünkösd Ekkor emlékeznek a római katolikus egyház születésnapjára A név a görög Pentekosz- té szóból ered, mely jelenté­se ötvenedik. Az ünnep a húsvét utáni ötvenedik napra esik (mozgó ünnep, május 10-Júnlus 13. közé eshet). A befejezett aratás meghálálása, a sínai-hegyi törvényhozás ün­nepe, a kovászos kenyér bemuta­tása Istennek, a Szentlélek eljö­vetelének, majd az egyház meg­alapításának ünnepe. Már Krisz­tus után 305-ben püspöki szinó- dus rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megün­neplését. Az egyház születésnapjává nyilvánított pünkösd történéseit megörökítő Újszövetségi Szent­írás részletesen leírja, hogy mi­ként szállt le azon a napon Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanít­ványokra. „Amikor pedig eljött a pün­kösd napja és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a he­lyen, hirtelen hatalmas szélro­hamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előt­tük, amelyek szétoszlottak és le­szálltak mindegyikükre. Mind- annyiukat eltöltötte a Szentlé­lek, és különböző nyelven kezd­tek el beszélni, úgy ahogy a Lé­lek szólásra indította őket.” A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve vették észre, hogy amit az apostolok beszélnek, ki­ki maga nyelvén érti. Előállott Szent Péter és prédikálni kez­dett. Beszédének hatására sokan megtértek és belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek. Amikor az apostolok felsorolá­sáról olvasunk, általában első­ként említik Simont, akit Jézus Péternek hívott. Az egyház sziklaalapjáról mondott hasonlat előtt kapja ezt a nevet Jézustól, aki felteszi a kérdést az apostoloknak:- Hát ki kinek tartottok en­gem? Simon Péter így válaszolt:- Te vagy a Messiás, az élő Is­ten fia. Erre Jézus azt mondta neki:- Boldog vagy Simon, János fia! Mondom hát neked; Te Péter vagy. Erre a sziklára építem egy­házamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Pünkösd kapcsolatban van a nyári napfordulóval, az esemé­nyekben ötvöződnek a keresz­tény hagyományok, az ősi hie­delmek; pünkösdi királyválasz­tás, pünkösdi királyné járás, idő­jóslások, májusfa állítása, ado­mánygyűjtő pünkösdölés. Lénárt György 2oo*.V(.2- • Népszokások A pünkösdhöz különböző eredetű és korú szokások fű­ződnek. A legjellegzetesebb népszokások az ügyesség­próbákkal (lóverseny, bika- hajsz, kakasütés) egybekö­tött pünkösdikirály-válasz- tás. Farkas Pál a Honderű 1846. számában részletesen ír a rakamazi királyfutásról. Mint írja „e királyság csu­pán futás mestersége által nyerhető el. A király ezen egész évben lovát s ökrét nem őrzi, ő csak parancsol, s parancsát a kisbíró hajtja végre”. A pünkösdi király­ság rövid, múló, értéktelen hatalom. Az egész megyében ismer­ték a lányok-legények falu­feljáró köszöntését, a pün- kösdölést és a pünkösdikirá­lyné járást, a kislányok ter­mékenységvarázsláshoz kö­tődő köszöntőjét. Ez utóbbit a Nyírség középső területén mavagyonlásnak nevezték. A templomokat ezen a na­pon zöld ágakkal díszítették fel (Biriben nagy tölgyfa­ágakkal, Bűdön diófával) a padlót virágszirmokkal és kakukkfűvel szórták tele. A miséről hazamenet minden­ki tört egy kis ágat vagy le­velet, amit aztán otthon szentelményként használ­tak. A szentkép mögé tűzve vagy az imakönyvükben tar­tották és vihar és jégeső el­len épp úgy tettek belőle a tűzre, mint a szenteltbarká- ból. A beregi, szatmári fal­vakban a lányok pünkösd hajnalán megmártóztak a Tiszában, hogy elkerülje őket a kelés. Igyekeztek a hajnali harmatban is meg­mosakodni, hogy arcuk pi­rospozsgás legyen. A pünkösdnapi tilalmak a mezőgazdasági munkákra, házimunkákra, kivált a ke­nyérsütésre vonatkoztak. VENDÉGSOROK Átugrani a kerítést Tasnádi Csaba (Mottó: A félre az a színpadi hely­zet, amikor a színész nem a part­neréhez, hanem a közönséghez beszél, de minek...) Jár családunkban egy történet, vissza-visszatér anekdotás pilla­natokban, disznótori esték kó- kadt poharazgatásainál, szüreti préselések mustízlelgető percei­ben, előkerül váratlanul, mint szép vizű búvópatak a megfáradt lelkek felüdítésére: Fogságban Nagyanyám testvére, mint jóköté­sű parasztgyerek, ahogy kell, ment a frontra és ahogy az lenni szokott jobb esetben, fogságba esett. Volt még egy tábori lap, volt még egy óvatos integetésnyi hír valamelyik hazakeveredett, mázlista szomszédfalubelitől, aki valami varázslatos rejtekhelyről még látni vélte, amint feltartott kézzel terelték őket, szegényeket, köztük a mi Daninkat. Aztán so­káig semmi, illetve, az élet ment tovább a maga szenvtelen mód­ján: Zsuzsi néni megszülte Dani bácsi utolsó otthon jártakor fo­gant gyereküket, elhordták a falu széli dűlőbe fúródott német gép roncsait, vetettek, majd arattak, * (A szerző a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.) zöldellt a határ, majd sárgállott, ők meg feketében jártak, meg templomba, mit volt mit tenni... Telt múlt az idő, ez a cinikus mértékegység. Történt egy átlago­san szép napon, hogy Dani bá­csiék kutyája - nevét illetően megoszlik a rokonság véneinek álláspontja - őrjöngeni kezdett, képtelenség volt lecsitítani, szinte önkívületig rángatta láncát, hör- gésbe fulladó nyüszítése minden­kit a hátsó udvarba csalt, végül, mikor egy jó szándékú szomszéd már markolta a kapát, a veszett eb végleges gyógyítására, a derék állat végre eltépte a láncát, és egy emberfeletti (hiszen ilyesmire - majd mindjárt kiderül - csak ál­lat képes) erőfeszítéssel átugrott a kertvégi kerítésen és eliramodott a töltés mellett. Na, ezzel se talál­koznék szívesen szembe, nyugtáz­ta a kapás ember, félreérthetetlen célzást téve a veszettség okozta káros következményekre és ezzel napirendre is tértek, ment min­denki a dolga után. Csakhogy, egy jó óra múlva visszajött a jám­bor jószág és nem egyedül. Dani bácsi mellett poroszkált boldog pofával, szárazon lógó nyelvvel. A későbbi öreg tehenész, az akkor még fiatal, fogságból szabadult férfi a pár kilométerre lévő vasúti elágazásig jött vonattal és onnan, ahol a fővonal ment tovább Pest felé, elsétált a mellékszárny sín­párja mellett a falujába. És az a mittudomén milyen színű és ne­vű drága dög elé szaladt. Amikor idáig ér a történetet felelevenítő, épp akkor soros atyafi, kicsit megállunk, kihör- pintjük évszaktól függően az óbort vagy újbort és megvárjuk, hogy átszálljon az angyal a szo­bán, pedig általában a jelenlévők közül kevesen tanulmányozták Thomas Mann: Az úr és a kutya című kisregényét. A minap olva­som, hogy felavatták Krakkóban Dzok kutya, a kutyahűség jelké­pének emlékművét. Dzok a for­galmas krakkói Grunwald ron- dón csaknem egy éven át hűsé­gesen várta elhunyt gazdáját. Egy év elteltével magához vette egy krakkói tanárnő és amikor új gazdija is meghalt, Dzokot ál­latmenhelyre vitték, de megszö­kött és egy vonat kerekei alatt pusztult el. A legenda szerint bá­natában ugrott a vonat elé. A szobor - a híradás szerint - azt a melegséget jelképezi, amelyre a kutyák úgy vágyódnak. De van hasonló történet egy angol kutyáról is, aki egy London közeli kisváros pályaudvarára járt ki évekig, mindig ugyanazon a délutáni vonathoz, a nagyváros­ba ingázó gazdáját várva hiába, mert falkavezére egy londoni bombatámadás után soha nem ült fel visszafelé a vicinálisra. És va­lószínű, hogy például a Fülöp-szi- geteken is mesélnek hasonlókat az öregek, a narancsszerű lemenő Nap utolsó fényében a szinte tel­jesen pucér, szájtáti purdéknak. Nem ment haza Pár éve volt egy legendásan jó előadás a Színházban, Jókai: Mil­ton című drámája alapján készült és Kerekes Laci a Morton nevű fi­gurát alakította. Szerette az előadást, a szerepet és kitűnően is játszotta. Újkeletű szerzeményé­nek, egy kajla angol-ír keverék szetternek, későbbi elválasztha­tatlan társának, megértő, min­dent eltűrő barátjának is ezt a ne­vet adta: Morton. Történt egyszer, hogy Laci nem ment többé haza, a megszokott közös esti séta elma­radt örökre. Morton nem értette (nem érti?) a dolgot és belenyugo­dott (belenyugodott?) az adott helyzetbe, hisz ő csak a pillanat­nak él, mert állítólag az állatok­nak nincs jövőképük, időérzékük, viszont nem felejtenek és emlé­keznek, de nagyon, ahogy azt csak ők tudnak. Morton hozzánk került, a társulat és főleg Sándor Julcsi vállalta, amíg kell, a gon­dozását. Beköltöztettük a kedves, bár fájdalmakat indukáló vendé­get egyik ideiglenes lakhelyünk, a Bessenyei tér 16. udvarára. Az anyagbeszerző kapott ellátmány­pénzt a táplálására, de persze jöt­tek a kollégák is a tegnapi mara­dékkal és egy-egy becéző, a szo­morúságtól kissé erőltetetten csengő jó szóval, és a feltoluló em­lékek miatt a kutyus kifinomult szaglószerve számára biztos bo­nyolult illatú kezekkel, felemás érintésű simogatásokkal. Morton szemében enyhén megtört fén­nyel, szomorú beletörődéssel vet­te birtokba új lakhelyét. De aztán jöttek számára a az ismerős sza­gok, hanglejtések, korábban meg­jelölt lámpaoszlop tövek és a régi négylábú pajtások. .Csak ő nem jött. Pedig várja, látom rajta, soha meg nem nyugodva, a kutatást fel nem adva. Közben talán kicsit megszokott itt: ugat, ha a birtokát sértve érzi, csóválja farkát, ha a próbarendtől függő, kiszámítha­tatlan időpontban érkező változó személyek, a sok-sok őszintén jó szándékú gazdi pótló megjelenik sétáltatási szándékkal. Csak 6 nem jön soha, az igazi. Az adott ingatlan kerítése igen magas, kb. 90 cm beton mellvédből kinövő to­vábbi 120 centiméteres kovácsolt­vas kerítéselemekkel és az oszlop­főket is számítva összesen közel 2,5 méter. Sotomayor kubai világ­csúcstartó is erősen rákészülne. Nézem Morton szemét, és tudom, hogy lehetetlen, de várom, hogy egyszer csak nekirugaszkodik és átugorja... —Bf m--»äOC------------------i I H —--------­El Greco: A szentlélek eljövetele. XVII. sz. eleje (Madrid, Prado)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents