Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-12 / 135. szám

Etetett* llbfjfiififszás 9. oldat SPORT 2001. június 12., kedd Ehrlich is érmes Nyíregyháza (KM) - Nemcsak a 69 kilogrammban versenyző Farkas Zoltán, klubtársa Ehrlich György is szerzett érmet a rózsahegyi főiskolai és egyetemi súlyemelő világbajnok­ságon. Az NYVSC versenyzője egy súlycsoporttal feljebb indult, ám a 95 kg-osak mezőnyé­ben sem vallott szégyent. Ehrlich szakítás­ban 157.5 kg-ot teljesítve a második, lökés­ben 180-nal a harmadik helyen végzett, és az összetett eredménye is bronzot ért. A fo­gásnemet és persze az összetett aranyér­met a tiszaújvárosi Diószegi Sándor szerez­te meg. Feri Attila ugyanakkor San Marinoban emelt, és ha már ott járt, a 85 kg-osak mezőnyében indulva megszerezte a Sinc­lair számítás szerinti abszolút elsőséget. Az egykori világbajnok eredménye: 340 (150, 190). Lábtenisz-bajnokság Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (KM) - Pénzdíjas nyílt páros lábtenisz-bajnokságot ren­deznek június 23-24-én, reggel 8 órai kezdéssel a fehérgyarmati Városi Strandfürdő területén. Nevezési díj: 500 forint/fő, ami díjtalan strandbelépőt tartalmaz. A nevezést az alábbi címre lehet eljuttatni: 4900 Fehérgyarmat, Kossuth tér 9. (Áfész udvar). Telefon: 06-20-3774-054. A tornagyőztes páros 40 000, a második 30 000, a harmadik 20 000, a negyedik helyezett duó 10 000 forint díjazásban részesül. Nyilvános sorsolás: június 22., 13.30. TOTÓNYEREMÉNYEK 23. HÉT 13+1 találat nem volt 13 találat 1 db 3 440 595 forint 12 találat 9 db 286 716 forint 11 találat 13.370 forintot 10 találat 21 49 forint Csata A Napoli-Roma olasz bajnoki lab­darúgó-mérkőzésen nem csak a pályán, a lelátón is nagy volt a küzdelem a két szur­kolótábor, illetve a rendőrség között EPA-felvétel Babos: nem babra megy a játék A NAC Breda kapusa Kéken járt és meglehet, a Feyenord csapatában folytatja Kék (KM - K. T.) - Ahogy az dukál. Kék volt az ég Kéken, amikor Babos Gábor és Dom­bi Tibor színre lépett. A be­futott futballisták pedig fesztelenül elvegyültek a kö­réjük gyűlt tömegben. Dombi mindjárt parolázott Barczi Róberttel, az újsütetű me­gyei főtitkárral. Régen rande­vúztak, holott hajdanán a ma­gyar ifiválogatottban gyakran „összejártak”. Eközben Babos feltérképezte a terepet, illetve leendő csapattársait - a holland NAC Breda kapusa a kéki öreg­fiúk együttesét erősítette a Szpari elleni bulimeccsen. Komoly kérők □ Kapott már ilyen speciális feladatot?- Nem, még tényleg nem, egy kedves barátom invitálását fo­gadtam el - taglalta a huszon­hat esztendős cerberus. - Mivel szabadságomat töltöm, egy hó­napig itthon vagyok, ezért úgy érzem, nem szabad a hasonló meghívásokat elutasítani. Re­mélem, a ránk kíváncsi embe­reknek így jó szórakozást te­remtünk. □ Az elmúlt szezonban nyúj­tott teljesítménye alapján a hol­land szaksajtó Babos Gábort kiálltotta ki az év labdarúgójá­nak! Ez ám a gyors karrier.- Igen, én is meglepődtem. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Ha idegenbeli rangadó, akkor három kapott gól. A Nyirség- Spartacus NB I. B-s futballcsa­pata miként a BKV Előre, a Szolnok és a BVSC otthoná­ban, Kecskeméten is három találatot kapva vérzett el. Ám amíg az előbb felsorolt vere­ségek után vigaszként még meg­volt a javítás lehetősége, addig a vasárnapi fiaskó alighanem vég­zetesnek bizonyul a feljutásért vívott harcban. A mérkőzés előtt Garamvölgyi Lajos edző arról be­szélt, hogy a lélektanilag fontos pillanatokban nem lenne szabad gólt kapni. Ezt sikerült is meg­valósítani, sőt a negyedik perc­ben már a Szpari vezetett, és az előnyt közel egy órán keresztül sikerült is megtartani.- Közel hatvan percen keresz­tül minden úgy alakult, ahogy Szerintem egy magyar labdarú­gó számára nem kis dolog, hogy alig néhány hónap után ekkora elismerésben részesül. Fehér Csabával együtt szerződtünk Bredába, állandó játéklehetőség­hez jutottunk, amit hál istennek sikerült meghálálni. Ennek kö­szönhetően komoly kérőim akadtak, meglátjuk mi történik majd, júniusban eldől: maradok, netán tovább megyek valamely nagy csapathoz. □ Nyílt titok, a Feyenord sze­melte ki magának. Jelen pillanat­ban mekkora esélye, hogy a sztár­klubhoz igazol?- Nem csak a Feyenord, még három holland egyesület jelent­kezett értem, viszont élő szerző­désem van, emiatt a vételáram elég magas. Sokat kérnek tőlem, de akkor sem fogok kétségbe es­ni, ha Bredában folytatom, hisz mindenképpen jó jel, hogy felfi­gyeltem rám. Királyt favorizálják □ Nem kárhoztatja a sorsot, amiért annak a Király Gábornak a kortársa, aki kirobbanthatat- lan a magyar válogatottból?- Picit elkeseredett vagyok ez ügyben, azt azonban nekem is tudomásul kell vennem: Király Gabi amellett, hogy nagyon jó kapus, három éve a Bun- desligában véd, Bajnokok Ligá- ja-mérkőzéseken szerepelt, így élvezi Bicskei Bertalan szövetsé­terveztük - kezdte Garamvölgyi edző. - Korán vezetéshez jutot­tunk, ami tanácstalanná tette a Kecskemétet, a hazaiaknak hely­zetük sem volt, mi pedig a kont­rák révén veszélyesnek bizo­nyultunk. Különösen Fórián bi­zonyult aktívnak, és ha Lakatos is bátrabb, akkor talán megsze­rezhettük volna a második gólt is. Jellemző, hogy a Kecskemét csak szögletből tudott egyenlíte­ni, sajnos Kollár nagyon egyedül maradt a beívelésnél. Ezt köve­tően pedig a játékvezető bele­nyúlt a mérkőzésbe, hiszen egy olyan esetért adott tizenegyest, amelyért szabadrúgás járt volna a mi javunkra. Ennek tetejében még ki is állította a legjobban játszó emberemet, vagyis több­szörösen is sújtott bennünket. Ennyi negatív dolgot pedig nem tudtunk elviselni. Kétségtelen, hogy Makai spori gi kapitány bizalmát. Én csak rövid ideje vagyok külföldön, ha szerencsém lesz és egy valóban nívós csapathoz kerülök, talán többször bevetnek a szakveze­tők. Ehhez annyit: Babos Gábor, is benne van tehát a vereségben, ám egy dolog mellett nem szabad elmenni szó nélkül: a Szpari a közvetlen riválisok (BKV, Kecs­kemét) ellen lejátszott négy meccsen mindössze két pontra volt képes, és a most kialakult helyzetnek ez a fő oka.- Természetesen hiba lenne, ha levennénk a felelősséget a játéko­sok válláról, hiszen a vasárnapi meccsen sem játszottunk tökélete­sen - folytatta a mester. - A táb­lázat hosszabb távon nem „hazu-‘ dik”, és mivel a sorsdöntő mécs­esek többségét valóban elvesztet­tük, a legnagyobb szemrehányás bennünket érhet. Ennek ellenére vasárnap sajnáltam a fiúkat. Mi lesz ezek után? Amíg papíron van esély, addig mindent megteszünk, ugyanakkor azt is tudjuk, az előt­tünk álló csapatok a hátralévő két meccsen már nem bíznak semmit a véletlenre... valamint két üzletember, Borsi Imre és Tóth László jelentős összeggel hozzájárult egy speciá­lis járógép megvásárlásához, ami egy nyolcéves, nyitott hátge­rinccel született kéki kislány közlekedését segíti. Küzdelem A Shaquille O’Neal vezérelte Los Ange­les Lakers nyerte az észak­amerikai kosárlabda-baj­nokság döntőjének 3. mérkő­zését a Philadelphia ellen (96-91). A párharc állása: 2-1 a Lakers javára. EPA-felvétel A táblázat sajnos nem „hazudik" A bíró belenyúlt a meccsbe, de a játékosok sem menthetők fel Szécsi Zoltán nem vágott eret magán Mátészalka (KM - K. T.) - Szécsi Zoltán nem cifrázta. A KSE-Mátészalka edzője dühbe jött, miután az NB Il-es egylet döntetlenre végzett Jászberény­ben (2-2). Arra azért vigyázott, hogy ne kapjon idegösszeomlást. Tény, ami tény: a Szalka az ötödik helyre tolatott, ugyanak­kor a feljutásról lecsúszott, a második pozícióban ragadt Bor­sod Volán-Diósgyőrrel szemben mindössze két pont hátrányt hal­mozott fel. Vagyis, ebből még bármi kisülhet.- Az előző fordulóban, Deme- cserben láttam a jászberényi csapatot, ennek alapján a szom­bati indulás előtt negyvenöt perccel aláírtam volna az ikszet- ecsetelte az eseményeket Szécsi Zoltán. - Utólag viszont azt mon­dom: egyértelműen nyerni kel­lett volna! Ezt a meccset mi szúr­tuk el: jobban játszottunk, ide­genben rúgtunk két gólt, ami normális esetben elég a győze­lemhez. Most nem... Sajnos, bal- szerencsések voltunk, Sipos már a 20. percben megsérült, a he­lyette pályára küldött Varga sincs százszázalékos állapotban, a szünetben pedig Babjak is sé­rültet jelentett. Eret azért nem vágtam magamon, ahhoz vi­szont, hogy a dobogót megcsíp­jük kevés lesz, ha itthon elkap­juk a Csorvást, az utolsó forduló­ban, Demecserben minimum egy pontra szükségünk van. Hirdetés Évi A nyár végén szüretelhet! 10% kamatot kap (EBKM 10,00%) lekötött pénzére, amennyiben Ön: HypoVereinsbank *A kamat mértékére és a kamatszámítás módjára a bank mindenkor érvényes, magánügyfelekre vonatkozó kondíciós listája és üzletszabályzata az irányadó _______ »lakossági bankszámlát nyit nálunk 2001. június 6.-július 6. között, > számlanyitáskor 3 hónapos futamidőre min. egymillió Ft összeget helyez el, »havi rendszeres jövedelmét a megnyitott számlára utalja, mely jövedelem a HYPO-FLEX* folyószámla kiemelt kondícióivak kamatozik, > számlanyitáskor telefonbank szerződést köt (bankunk a telefonbankon keresztül bonyolított belföldi átutalásainak - GIRO - költségeit a 3 hónapos futamidő alatt magára vállalja). 4400 Nyíregyháza, Kossuth Lajos tér 3. HypoVereinsbank HUNGÁRIA RT. Tel: (06-42) 501-010 ií *! jj* e Ili 11! •á -2 'S* I §| Ili Babos Gábor meghajolt a gyerekek akarata előtt Sipeki Péter felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents