Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-12 / 135. szám

2001. június 12., kedd Kelet# égtáj 7. oldal HÍREK □ Évzáró ünnepség Az érpataki Móricz Zsigmond Általános iskola június 16-án 10 órától rendezi meg a tanévzáró ünnepségét. Ezen az ünnepségen búcsúznak el a nyolca­dik osztályt befejezett diákok is. □ Telepítés A Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége a kezelésében lévő tiszalöki Kenyérgyári-holt­ágba június 12-én haltelepítést végez. Pontyra horgászni június 16-án reggel 6 órá­tól lehet. □ Beirates A 2001 /2002-es óvodai nevelé­si évre a még eddig óvodai nevelésben nem részesülő gyermekeket Ibrányban még jú­nius 15-ig lehet beíratni a Szabolcs úti köz­ponti óvodában 8 órától 12 óráig. Az előírá­sok szerint óvodába a gyermek 3 éves korá­tól vehető fel, 5 éves korától pedig minden gyermek számára kötelező. Táborok Harangodon Nagykálló (Szabó Csaba) - Hamarosan itt a nyári szünidő, gyerekeink pihe­nésének, kikapcsolódásának ideje. Mindig gond, hova lehetne őket elhelyezni, tartalmas szórakozást, feltöltődési nyújta­ni nekik. Ehhez ad segítséget a romanti­kus környezetben fekvő Nagykálló-Haran- god, ahol egész nyáron táborok váltják egymást. Június 18-től 22-ig nagykállói óvodásoknak lesz lehetőségük a természet­ben nyaralni, majd június 25-től 30-ig a nyírbátori óvodások tehetik ezt. Az iskolás korúaknak Cimbora napközis táborokat szerveznek, ezek három turnusban lesz­nek: június 25-től 29-ig, július 23-tól 27-ig, július 30-tól augusztus 3-ig tartanak. Itt sátrakban tanári felügyelettel, napi öt ét­Az egyik jellegzetes épület KM-reprodukoó kezéssel és hasznos foglalkozásokkal, játé­kokkal, strandolással tölthetik az időt. Megismerkedhetnek a papírhajtogatás, a gipszöntés, az agyagozás, a gyöngyfűzés, a bőrművesség, a fafaragás fogásaival. Sőt a gasztronómiába is szó szerint belekóstol­hatnak, mivel kenyeret, lángost, lap- csánkát sütnek kemencében. Hagyomá­nyosan megrendezésre kerül július 4-től 12-ig a Kaláris Népművészeti Gyermektá­bor, melyen családok, baráti társaságok is részt vehetnek. Olyanok, akik szeretik a szabadban nomád körülmények közötti ki- kapcsolódást. Ebben a táborban szakava­tott népművészektől megtanulhatják a né­pi kismesterségek: agyagozás, bőrműves­ség, fafaragás, gyöngyfűzés, nemezelés for­télyait, valamint gyakorolhatják a népi gyermekjátékokat, népszokásokat, népi hangszerek készítését, vajdaszentiványi és szatmári táncokat tanulhatnak, népdalo­kat énekelhetnek. Esténként táncház lesz a csűrben, de figyelemmel kísérhetnek való­di falusi disznóvágást kóstolóval, s megíz­lelhetik Bözsi nénje kemencében sütött ínyencségeit. Hasonló színvonalas és tar­talmas kikapcsolódást nyújt a Kaláris Nép- művészeti Tábor is korhatár nélkül július 14-től 22-ig, amelyben erdélyi, moldvai, gyimesi, nyugati palóc táncokkal ismer­kedhetnek az érdeklődők. Ennek folytatá­sában július 23-tól 27-ig a néptáncos tábor lesz az árnyas harangodi fák alatt. Óvodások a játszótéren A változatosság gyö­nyörködtet - tartja a mondás, s igazságtar­talma nemcsak a na­gyokra, de a kicsikre is érvényes. Már az maga is örömet je­lent, ha kimozdulunk a megszokott környe­zetünkből. Éppen ezért a kemecsei óvo­dások gyakran felke­resik a gyermekintéz- j mény közelében talál­ható játszóteret, ahol kedvükre csúsz- dázhatnak is M. Magyar László felvétele Az emlékezés egyben erőgyűjtés is Nagy sorsfordulók nem kötődnek Kékhez, egyszerű a történelme, mint a neve is Kék (KM) - Ökörsütés illata lengte be a közelmúltban Kék községet, s már ez is je­lezte: rendkívüli nap van a település életében. Valóban rendkívüli volt az a jú­niusi szombat, hiszen a Magyar Köztársaság ajándékát, a millen­niumi emlékzászlót vehette át a falu lakossága. A művelődési ház színháztermében megrende­zett zászlóátadási ünnepségen Tállai András, a Pénzügyminisz­térium politikai államtitkára mondott beszédet, amelyben szólt az államalapítás fontossá­gáról, István király tettének je­lentőségéről, majd átadta a zász­lót Poór Sándor polgármester­nek, aki többek között a követke­ző gondolatokkal köszönte meg a zászlót: Tisztelgés- A Rétköz települései között a mi községünk is felkészült a zászlóátadási eseményre, tiszte­lettel adózva államiságunk ezer­éves múltja előtt. E zászló tisztel­gés az államunkat és községün­ket megalapító őseink előtt éppúgy, mint a jelen küzdelmei, törekvései előtt, ami egy XXI. századi élet feltételeinek megte­remtését jelenti. írásos emlé­keink először 1268-ban említik településeünket. Nagy történel­mi sorsfordulók nem kötődnek hozzá: egyszerű a történelme, mint a neve is. Kék község a ká­poszta- és a zöldségtermesztésé­ről, az itt élő emberek szorgal­máról és nagy munkabírásáról híres. A mai napig a mezőgazda­ságból élnek az emberek, másból nem is igen tudnának, hiszen az önkormányzati munkahelyen kí­vül nincs más munkahely a több Sényö (KM) - Régen mozgat­tak meg annyi földet Sé- nyőn, mint az elmúlt hetek­ben. Mindezt roppant kellemes halla­ni az ott élőknek, hiszen azt je­lenti, épül a szennyvízvezeték­hálózat. A tervek szerint 2001 vé­gére a község valamennyi utcá­jában lefektetik a szennyvízveze­ték-hálózatot. Gazdaságossági szempontok miatt Sényő szennyvizét nyomó- vezetékkel Nyirturára, majd Nyírbogdányba kell eljuttani, ugyanis a Bogdányban megépülő szennyvíztelepen fogják mindhá­rom település szennyvizét meg­tisztítani. A beruházás összkölt­ségének megtérítéséből a lakos­ság jelentős részt vállal: negy­vennyolc hónapon keresztül ha­vi 700 forintot fizetnek. Az első törlesztő részlet befizetése ez év májusához kötődött.- Az év elején megalakult a községben a Szennyvízcsatorna­Az ünnepség egy pillanata mint 2 ezer lelket számláló köz­ségben. S mégis a mindennapok küzdelme helyett azokra az érté­kekre kell gondolnunk, amelyek hírét vitték községünknek, s me­lyek egyet jelentenek szúkebb szülőföldünkkel. Összetartozás- Büszkék vagyunk, hogy dr. Nyárádi Mihály néprajztudós ne­ve összefonódott községünkkel, akinek tolla nyomán már 1941- ben megjelent Kék község törté­nelmi földrajza. Neves tanítóink közül legendává nőtt személyisé­mű Víziközmű Társulat - tájé­koztatta lapunkat a szervezet el­nöke, Szabó József.- A társulatot 5 tagú intézőbi­zottság irányítja és a munkát 3 gek gazdagítják a múltidézést. Büszkék vagyunk gyermekeink­re, akik továbbviszik őseink örökségét, a több mint 730 éves község sok-sok értékét. A millen­niumi zászlóátadási ünnepség méltó esemény az erőgyűjtéshez. A zászló egy közösség össze­tartozásának a jelképe. Emlékez­tessen bennünket falunk több mint 700 éves múltjára, a mon­dabeli kék madárra, a hajdani lápvidékre, s arra a szívós mun­kára, amelyet a kéki nép ez idő alatt megtett. Teremtsünk ha­gyományt, s minden évben ün­fős ellenőrző bizottság felügyeli. A társulat 391 fővel jött létre, ami azt jelenti, hogy a társulás­nak a lakosság csaknem 90 szá­zaléka tagja. Amatőr felvétel nepeljük meg összetartozá­sunkat. A köszönő szavak után Szál­lási Lajosné zászlóanya szalagot kötött az emlékzászlóra, amelyet ezt követően megszenteltek az egyházak képviselői. A programsorozat délután az általános iskola udvarán folyta­tódott. Bemutatót tartott a deme- cseri mazsorettcsoport, felléptek a kéki óvodások és általános is­kolások, majd tornabemutatót is láthattak az érdeklődők. Este pe­dig báli mulatság tette emlékeze­tessé a zászlóátadás napját. Hirdetés ANGOL HASZNÁLTRUHA VÁSÁR! NYÍREGYHÁZÁN A Bujtosi Szabadidő Csarnokban 2001. június 14-én csütörtökön Az importőr LAKOSSÁGI AKCIÓJA nagyker áron EXTRA: 2000 Ft/kg Óriási választék, áttekinthető, vállfás árukészletből! Nyitás: 8 órakor Árufeltöltés: 13 órakor Információ: Háda Kft. Tiszakanyár J (41435) Tel.: 30/9532-070.-’j-Vc’iyirgr Ássák az árkot a Szabadság utcában m. Magyar László felvétele Behálózzák teljesen a községet

Next

/
Thumbnails
Contents