Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-11 / 134. szám

2001. június 11., hétfő Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Egy híján 1' húsz varos M. Magyar László IVIegyénkben egy híján már húsz, vagyis tizenkilenc város lesz július elsejétől. Mint a múlt héten bejelentették, a köztársasági el­nök döntése alapján Demecser is elnyerte ezt az oly hőn áhított címet. Nagyon akarta már a település ezt a titulust, amit az is je­lez, hogy immár harmadszor készített pályá­zatot a nagyközség e kiváltság elnyerése ér­dekében, maga a gondolat pedig már a ki­lencvenes évek közepén megfogant. Tiszte­letre méltó a település vezetőinek és lakos­ságának kitartása és áldozatvállalása, hiszen ha apró lépésekben is, de sikerült mindazo­kat a feltételeket megteremteniük, amelyek szükségesek a városi cím elnyeréséhez. A háromszori próbálkozás is jelzi, nem olyan könnyű ebben a kérdésben elnyerni a Belügyminisztérium szakértőinek és a köz- társasági elnöknek a kegyét. Számtalan szempontnak kell megfelelni, s mindazt nem egy-két nap alatt, hanem évek során szorgalmas munkával lehet elérni. I\/I ódfelett örülhet megyénk, hiszen a kö­zelmúltban több település is elnyerte a vá­rosi címet, gondoljunk csak Rakamazra és Dombrádra. Igaz, arról már csak az ifjú vá­rosok vezetői tudnának beszámolni, hogy a városi kiváltság elnyerése nem jár feltétlenül anyagi előnyökkel. A forintok költségvetési leosztásából nemigen lehet többletpénzre számítani, ezért inkább elsősorban presztízs- szempontok játszanak szerepet abban, hogy mely település pályázza meg a városi rangot. Az idén például a szabolcsi kirándu­lók számára jól ismert Borsod megyei Pálhá- za is pályázott, azonban az alacsony lélek- számra hivatkozva - 1300 fő a lakosainak a száma -, elutasították a kistérségi szerepet betöltő település kérelmét. Lesznek még szűkebb hazánkban olyan települések, amelyek szintén kacérkodnak majd a városi rang elnyerésének gondolatá­val. Az elmúlt évek példái alapján azonban jól tudják mindezen települések vezetői, nem könnyű kiérdemelni ezt a titulust. Épp ezért egy esetleges elutasító válasz miatt nem érdemes sopánkodniuk. Az lebegjen mindig a szemük előtt, hogy olyan városia­sodó települést sikerüljön létrehozniuk, ahol valóban jól és valóban otthon érzik magu­kat az állampolgárok. Figyelmeztetés Ha nem kapod össze magad, fiatalabb szeretőt keresek Ferter János rajza HÍREK □ Véradás Június 11 -én, hétfőn Magy köz­ségben a művelődési házba 8-12 óra kö­zött, Nyírpazonyban az általános iskolába 14-17 óra között, Tiszaszalkán a Faluházba 9-13 óra között várják azokat, akik véradás­sal is segíteni szeretnének embertársaiknak. □ Fogadóóra Villás István rendőralezre­des, Kisvárda rendőrkapitányságának a veze­tője 2001. június 11 -én 9 órától 11 óráig hi­vatali helyiségében fogadóórát tart. A kórházak is gazdálkodnak A források átgondolt felhasználásával szakmai tevékenységi körüket bővítik A kórházakban az ápolónők bére a legalacsonyabb. Kovács Éva Kisvárda (KM) - A Kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház 463 aktív és 135 krónikus fekvő­betegágyon, 14 szakterüle­ten, 32 féle különböző járó­beteg szakrendelésen végzi tevékenységét. Az ország azon kevés kórháza közé tartozik, melynek gazdálko­dása kiegyensúlyozott, nincse­nek likviditási gondjai, határ­időn túli szállítói tartozásai. Harsányi Imre, a kórház igaz­gatója mégis úgy fogalmaz: 2001 nem az egészségügy éve. Kórhá­zának gazdálkodása ugyanis - számtalan ellentmondással - egyre nehezebbé válik. Alacsony bérek- Örvendetes, hogy törvényi előírás született az egészségügy­ben dolgozók béremeléséről - mondja Harsányi Imre, aki egyetlen olyan kórházigazgató a megyében, aki nem orvosként, hanem közgazdászként irányít egészségügyi intézményt. Az ide vonatkozó jogszabályok azonban ma még nincsenek szinkronban, így sok a külső, belső feszültség. A kezdő orvos bruttó havi bére 55 800 Ft, ami a ledolgozott évek és szakvizsgák után igen lassan nő. Az ápolók, ápolónők pedig 24 ledolgozott év után még ötevenezer forintot sem keres­nek. Az egészségügyi dolgozók­nak kötelező délutáni, éjszakai műszakban is dolgozniuk, 16 - 24 órás ügyeleti szolgálatot ellátni, ekkor azonban nem havi 173, ha­nem 270-280 órát dolgoznak, így 30 év alatt még plusz 10 évet töl­tenek munkában korkedvez­mény nélkül! Komoly gond, hogy bár kötelező a 13. havi bér köz­ponti fedezetét nem biztosítot­ták, helyette évente kamatmen­tes hitelt vehetnek fel az intéz­mények, melyet 5 havi részlet­ben működési bevételükből kell visszafizetniük. Nehezíti a gaz­dálkodást, hogy a kórházak já­randóságukat utólag kapják meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól, átlagosan 81 napi fi­zetési halasztással! Ráadásul az OEP és a mindenkori kormá­nyok is az egészségügyi büdzsé éves tervezésekor legfeljebb a tervezett infláció mértéke körüli forrásnöveléssel számolnak, nem veszik figyelembe, hogy az egészségügyben bekövetkezett technikai fejlődés árrobbanást eredményezett. Nincs kellő fedezet A szolidaritási elveken alapuló állampolgári, biztosítási jogon járó majdnem teljes körű egész­ségügyi ellátás humánus, a la­kosság nagy többségének jó.- A probléma az, hogy mindehhez nem áll rendelkezés­re kellő fedezet, a jelenlegi for­rás reálértéke a 10 évvel ezelőtti­nek a fele, miközben az ország lakossága folyamatosan öreg­szik, egyre többen szorulnak egészségügyi ellátásra. Napjaikban az egészségügyi intézményeknek is üzemgazda­sági szemléletű, valós költségis­meretet igénylő gazdálkodást kell folytatniuk. Ugyanakkor a költségvetési intézményekre vo­natkozó előírások a pénzforgal­mi szemlélet kötelező alkalmazá­sát Írják elő.- Az egészségügyre jellemző általános problémákat mi sem tudjuk teljesen elkerülni, azon­ban a rendelkezésünkre álló for­rások átgondolt felhasználásával szakmai tevékenységi körünket folyamatosan bővítjük. Újabb diagnosztikus és terápiás eljárá­sok alkalmazásával igyekszünk a térségben élő emberek hátrá­nyosabb helyzetét a magunk te­rületén részben kiegyenlíteni. Érsebészeti fekvő-járóbeteg ellá­tás kialakítása, korszerű hallás- vizsgáló, immunológiai, allergi- ológiai profil működtetése, a mű- vesekezelésre járó betegek kór­házi hátterének biztosítása, a hajlékony szemlencse beülteté­sek végzése, a sebészeti műtétek­nél ápolási időt lerövidítő műté­ti eljárások bevezetése, az en­doszkópos műtétek rutinszerű végzése, rehabilitációs osztály beindítása tartoznak újdonsá­gaink közé.- A felújított osztályainkon a kor színvonalának megfelelően fogadhatjuk betegeinket. Tavaly az 1,8 milliárdos éves büdzsénk­ből 175 millió forinot költöttünk új, korszerű orvosi gépek-műsze- rek, felszerelési eszközök vásár­lására. A melegvíz-előállításra- környezetvédelmi pályázati tá­mogatással - költségkímélő, nap- kollektoros technológiát is alkal­mazunk. Növekvő terhelés- Ugyanakkor nő a belső feszült­ség. A betegek elvárásainak ki­elégítését kórházon belül csak egységes összefogással, az egész­ségügyi dolgozókra háruló egyre növekvő megterheléssel tudjuk elérni. Az idei évben a kórhá­zunkra vonatkozó átlagos bér­emelés 27,2 százalékos volt. Ez azonban csak játék a számok­kal, mivel a 867 fős létszámból ez évtől 465-en kapják meg a mini­málbért. Fontos a számítástechnika Napjainkra nemcsak a me­nedzsment, hanem az osztály- vezető főorvosok és közvetlen munkatársaik helyzetfelisme­rő, alkalmazkodó kézségén, gyors reagálásán igen sok mú­lik. Az egészségügyi ellátások­ra szánt pénz reálértékének csökkenését az itt dolgozók ál­dozatvállalása, szemléletválto­zása ellensúlyozza. Az orvosok nagy része már rájött arra, hogy gyógyító munkája mel­lett a számítástechnika alkal­mazása a külső és belső kom­munikáció hatékony eszköze. ÉLETKÉPEK Ratkó kapása Bodnár István Ilyenkor a könyvhét táján gyakrabban esik szó azokról az írókról, költőkről is, akik már az égi mezőkön sétálgat­nak, ott róják harmat bamár- tott tolláikkal ihletett sorai­kat. Hogy csak a földijeinket említsem, idézzük fel magunk­ban a könyv ünnepe alkalmá­ból a mindig pontos Bory Zsol­tot, a később kollégánk lett Galambos Lajost, az igazságát kereső Képes Gézát, a méltat­lanul elfeledett Ölbey Irént, a sokaság fiát, Váci Mihályt. Emléküket mi, az utódok igyekszünk ápolni idelenn a földön. Talán nem számít szentség- törésnek az sem, ha most egy vidámabb, régi történet kere­tében elevenítem fel két ked­ves példaképemet, mondhatni patrónusomat. Régi kipróbált kapcsolat volt Ratkó József és Kalász László barátsága. Szinte egy időben indultak a hatvanas években a pályán, egy csoport­hoz, az úgynevezett Hetek nemzedékéhez tartoztak. Az élet és a politika viharaiban egyre inkább szorosabb lett a barátságuk. Gyakran találkoz­hattunk Kalász Lászlóval nagykállói látogatása alkal­mával Ratkó Jóskánál, és for­dítva, a „káliói költő” is szíve­sen látogatott el Szalonnára, a borsodi költő otthonába. Ilyenkor aztán többször is el­sétáltak a közeli tóhoz, amely remek horgászparadicsomnak bizonyult. Köztudomású, hogy Ratkó élt-halt a pecázásért... Egy közös hajnali horgá­szás alkalmával esett meg a dolog. Már jó ideje pecázott a két költő, s Ratkó fázott egy kicsit, elrohant hát a közeli krimóba némi lélekerősitőért. A pecabotját addig a barátjára bízta, figyeljen rá, mintha a sajátja lenne. Kalász egy nagyot gondolt: na most visszaadja Jóskának az előző napi ugratást. Azzal elővette a tarisznyájából az előkészített halkonzervet, egy szeggel a végét kilyukasztotta, majd Ratkó pecájára akasztot­ta, és újra a vízbe dobta. Csak­hamar feltűnt a barátja, elkez­dett kiabálni neki: Szaladj paj­tás, valami nagy hal lehet a horgodon, én nem is bírom ki­venni. Futott hát Ratkó léleksza­kadva árkon, bokron át, s megérkezvén egy óriásit rán­tott a boton, na majd ő meg­mutatja. Repült is a zsák­mány, át a parton állók fölött, majd fejbe vágta szegény, ámuló Jóskát is. Furcsa mó­don meglehetősen sietőssé vált Kalász László dolga is, nem is került elő, csak késő délután. Hát így ugratta egymást két József Attila-dljas költő vala­mikor a hetvenes évek vége felé... Tantermekkel bővült Kölese (M. K.) - A sors iróniája, hogy amikor Kölese árvízvédel­mi szakasza Milota és Tiszacsé- cse között védekezett a töltés erősítésénél, az Öreg-Túr meg­áradt. Az ár több lakást veszé­lyeztetett, s különösen nagy kárt okozott a település útjaiban. Egy melléképület kárfelvétele meg­történt, ez pár százezer forintnyi kárt jelent. Két út kárait vették nyilvántartásba. Esély van ezek mielőbbi helyreállítására is. Szerepel az önkormányzat ter­veiben a római katolikus egyház szolgálati lakása felújításának a támogatása is. Teszik ezt annál is inkább, hiszen Tircsi István esperes - plébános több évtize­des szolgálat után, nyugdíjas­ként falujában szeretne élni. A szatmári emberek nagyra érté­kelték, értékelik munkáját. A kölcseiek várják haza. A közintézmények helyzete el­fogadható. Az elmúlt évben megújult az általános iskola. Új tantermekkel is bővült, így a ré­gi 4 tantermes általános iskolát lebontották, mivel nagyon el­használódott. A tervek szerint ide a határőrség fog majd egy ki- rendeltséget építeni. Erről már tárgyaltak az önkormányzattal. Ugyancsak felvetődött annak gondolata, hogy azokat a szol­gálati lakásokat, amelyeknek bérlője van, értékesíteni fogják. Ezt a szándékot az érdekeltek je­lezték. Aranylakodalom A közelmúltban ünnepelte házasság- kötésének ötvenedik évfordulóját Túristvándiban Gúlán János és Császár Júlianna Amatőr felvétel i

Next

/
Thumbnails
Contents