Kelet-Magyarország, 2001. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-09 / 133. szám
13. oldal Kelet» Magyarország AUTÓS VILÁG 2001. június 9., szombat HÍREK □ Az SL a legerősebb Mercedes Hamarosan megjelenik az utakon a Mercedes roadstere. Ennek megerősített változatát már fejlesztik az AMG tuningcégnél. Úgy hírlik, hogy az autó szupererős motorja 5,5 literes, közvetlen befecskendezésű V8-as motor lesz, melynek teljesítménye 500 lóerő. A gyár szakemberei szerint a Mercedes SL AMG tuning bemutatkozása 2002 elejére várható. □ Mazda-Ford motor A közeljövőben Spanyolországban is gyártani fogják a Mazda-Ford cégek által kifejlesztett új motort, amely körülbelül hatvan új autómodell változatnak lesz az erőforrása. A közös fejlesztésű 14 jelzésű motorcsaládot 1,8-2,3 literes változatokban gyártják. A tervezést a Mazda mérnökei végezték, a Ford szakemberei a tesztelésért és a gyártásért lesznek felelősek. □ Dízelmotoros Primera A gyártók az idén szeptemberre ígérik az 1,9 literes dízelmotorral szerelt Nissan Primera bemutatkozását. Ez lesz az első modell, amelynek motorja a Renault és a Nissan közös fejlesztéseként jött létre. A tervek szerint a jövőben a kisebb Nissan és Renault modellek is kapnak a közös fejlesztésű dízelmotorból. Előbb a Nissan Micra, majd a Renault Clio. Sportosra gyúrt Explorer Nyíregyháza (KM) - Megszületett az első tanulmányautó az új generációs Ford Expoler alapjain. A Las Vegas-i Séma háttéripari és tuningkiállításon mutatkozott be a terepjáró Urban Explorer nevű változata. Kialakítása a terepjárás helyett inkább a városi használatra összpontosít. Felfüggesztését ezért engedték alacsonyabbra, karosszériáját számos kiegészítő elemmel, szélesebb lökhárítókkal és kerékjáratokkal, oldalsó domborításokkal látták el. Ötküllős, 20 colos kerekeire sportos, alacsony profilú gumiabroncsok kerültek. Elöl és hátul is változtak a lámpák, további kiegészítések a hátsó tetőszámy, polírozott dupla kipufogóvég és sötétített ablakok. A fekete-citromsárga színű utastérbe sportkormányt és sportüléseket szereltek. Az Urban Explorer erőforrása a szériamo- dellből ismert 240 lóerős V8-as. A francia oroszlán ugrani készül A jövő hét végén Nyíregyházán is bemutatkozik a nagyközönség előtt a Peugeot 307 Nyíregyháza (KM) - Tavasszal mutatták be a Peugeot új modelljét, a 307-est. Az új alsó középkategóriás modellt a franciák a kategóriában uralkodó német erőfölény komoly ellenfeléinek szánják. Erről árulkodik már a forma is: noha az autó orr-része egyértelműen a 607-esre utal, a teljes formavilág pedig a 206-ost idézi; a kocsi fara és belső kialakítása azonban egyértelműen a legnagyobb ellenfél, a VW Golf mintájára készült. Sőt, a Peugeot-nál ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítottak a biztonságra, ugyanis a 307-esben a ma már szokásosnak nevezhető felszerelések mellett megtalálhatjuk az első és oldalsó függönylégzsákot, a fék-asszisztenst, illetve a komoly baleset esetén automatikusan kezdeményezett segélyhívást (igaz, ezek egy része opció). Kezdetben csupán az ötajtós változat mutatkozik be, négyféle erőforrással. Az év második felében egészül majd ki a paletta a háromajtós változattal, illetve két további HDi-erőforrással. A 307-es első szélvédője szokatlanul nagy és eléggé előrenyúlik. A Peugeot tervezői gazdag helykínálatot ígérnek, ráadásul az építésmódból adódó magasabb Az új Peugeot 307-es üléspozíció miatt az elrendezés a beülő szemében még a ténylegesnél is szellősebbnek tűnik. A ferdehátú változatok csomagterének mérete alaphelyzetben 341 liter, ami a kategóriaátlag körül mozog, az összes bővítési lehetőséget kiaknázva viszont 1,3 köbméternél is nagyobbra növelhető a raktér. Ami a technikai részleteket illeti, a Peugeot a már kipróbált motorjaiból válogatott a 307- eshez. Nyugat-Európában mindössze három lehetőség közül választhatnak az érdeklődők. Az alapmotor 1,6 literes és 16 szelepes, a csúcsmotor kétliteres és szintén 16 szelepes - ezek teljesítménye 107 és 136 lóerő. Természetesen nem maradhatott ki a választékból a dízel sem - a kétliteres HDI 90 lóerős verziója a kínálat harmadik tagja. Itthon ezeken kívül a korábbi nyolcszelepes, 1,4 literes motorral is árusítják majd a modellt. A jövőben egy 1,4 literes, 16 szelepes benzinmotor is megjelenik a 307-eshez, az igényesebb dízelbarátoknak pedig a HDI 110 lóerős verziója jelent majd megoldást. Ez utóbbit egyébként felszerelik a 607-esnél bemutatott részecskeszűrővel is. A motorokhoz egyelőre kizárólag ötfokozatú kézi sebességváltó választható, és valamennyi verzió fronthajtásos lesz. A futóműnél a szokványos megoldásokat találjuk, tehát elöl McPherson rugóstagok, hátul csatolt lengőkarok vezetik a kerekeket, viszont a tengelytáv 2,6 méterre nőtt. Valamennyi variánsnál tárcsafékeket szerelnek a hátsó tengelyre is, szériaszerelvény a blokkolásgátló és az elektronikus fékerőelosztó is - sőt, a 607-esből átemelték a vészvillogó automatikus bekapcsolódását pánikfékezéskor. A stabilizálórendszer valamikor az év második felében tűnik fel az opciós listán, akárcsak a Tiptronic-rendszerű automatikus sebességváltó. Az elektrohidraulikus kormányszer- vo viszont szériaszerelvényként kerül az autóba. Ami a belső elrendezést illeti, minden figyelmet a használhatóságra és a komfortos utazásra fordítottak a tervezők. Az összes változatban megtalálható a légkondicionáló, rengeteg a tárolóhely, érdekesség a hűtött kesztyűtartó. A műszeregy- ség és a fedélzeti elektronika újdonsága, hogy az olajcsere-intervallumot a tényleges igénybevétel (terhelés, hőmérséklet, hidegindítások száma) alapján határozza meg a rendszer. A 307-est két üzemben, Sochaux-ban és Mulhouse-ban gyártják. Itthon a típus forgalmazása júniusban indul. Ezzel egy időben nyüt hétvégét tartanak Nyíregyházán, a Debreceni úti Peugeot-szalonban június 16-án és 17-én, amikor tesztvezetésre is lehetőség nyűik. Az autó belülről Hirdetések Használt csere akció 1987-es évjárattól, minden típusú autóra, akár 30%-os befizetéstől, 60 hónap futamidővel! SUZUKI SEDAN 1,3 GU 1994. 897.000,SUZUKI SWIFT 1,3 6L 1996. 1.049.000,SUZUKI SWIFT 1,tU 1993. 877.000,SUZUKI SBMK 1,3 GC 1996. 1.145.000,SUZUKI SWIFT 1,3 6L 1998. 1-377.806,SUZUKI BALEN01,6 GLX KLÍMA 1998. 1.879.000,OPEL «TR* 1,4 1993. 1.185.000,DAEWOO T1C0 1996. 897.000,UUM21D7 1998. 377.000,NYÍREGYHÁZA, Orosi út 29/a. Tel.: 42/508-150 MÁTÉSZALKA, Jármi út 55. Tel.: 44/500-203 FEHÉRGYARMAT, Matolcsi út 2. Tel.: 44/510-090 Nyitva: H-P: 8.00-17.00. Sz-V: 8.00-13.00 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Citroen BX 1,6-os benzines, 1983-as, piros, Limusin változatban eladó. Iá: 160 000 Ft. Érd.: 06-30/9036-089. (59056) Személyautó Törött, hibás, hibátlan, lejárt műszakis keleti-nyugati autót vennék saját részre. 06-20/385-0610. (54730) Trabant 601, Wartburg 1,3 353, Skoda 120L gyári fényezéssel, sérülés- mentesen 1987-től készpénzért veszek. 20/9582-306, 42/491-624. (55195) _____________________________ Opel Astra Sedan 1.4 4 éves eladó. Tel.30/9855-578. (56765) ___________ Daewoo GLX metálvörös, 1.6 V, 76 e km-rel, SKIF sátras utánfutó újszerű állapotban eladó. Mátészalka, Váci 13. 30/2690-712, 44/313-032. (57488) Ford Fiesta 1980-as 1.0 benzines, friss műszaki vizsgával, megkímélt állapotban eladó. 250 000 Ft. Tel. 42/201-125 (57613) _________________ TÖRÖTT, totálkáros nyugati személy- és kisteherautót veszek bontásra. 30/205-6311.(57596) _________ Opel Vectra 1,7 D 1990-es jó állapotban 950 000-ért eladó. 0630/3178-317. (57600)________________ VW Golf 1,6 D (1983-as, 5 ajtós, 4 sebességes) jó motorral, törzskönyvvel eladó. Ár: 320 E Ft. Érd.: 06- 30/857-9116. (58287) Suzuki Swift 1,3 GL (1999.11.) metálkék, extrákkal olcsón eladó. 42/491-307, 30/201-8987. (57764) Peugeot 309 1986-os friss műszakival, kitűnő állapotban olcsón eladó, vagy cserélhető. 06-20/9754-094. (57896) _____________________________ Ladát, Samarát, Suzukit, Marutit, Opelt, Corsát vásárolnék 1990-től. 06-30/9583-740. (58283) ____________ Wartburg Kombi 1,3 (1990-es) friss műszakival vonóhoroggal üléshuzattal rádiós magnóval új gumikkal, új akkumulátorral 87 000 km-rel kifogástalan állapotban június 15-től eladó. Ár.: 350.000 Ft. Nyírbogát 42/286-118(58310) _________________ Opel Vectra komfort 1,6 16V 2000. decemberi 4 190 000 Ft-ért eladó, cserélhető (új ára 5 200 000 Ft). 0620/9268-546. (58399)________________ 1,6i Opel Astra (1993) központi zár, riasztóval eladó. Ár: 1.120 E Ft. Érd.: 06-30/249-3935. (58389) ____________ Skoda 120 L, 1982-es, piros, friss műszakival sürgősen eladó. Irányár: 150 E Ft. Érd.: 06-45/485-176, 0630/327-7086. (58486)________________ Maruti 1990. piros, keveset használt, 2002.11. hóig műszakival, első tulajdonostól eladó. 42/317-075. (58570) _____________________________ Wartburg 353 W400 típusú kiste- hergépkocsi eladó. Érvényes műszaki: 2002. 8.16-ig. Irányár: 115 E Ft. Tel.: 42/712-320. (58587) ____________ Ladát, Samarát veszek készpénzért. Hívásra házhoz megyek. 06-30/9108-062. (58633) ____________ Suzuki Swift 1,3i, 2000. 03. forg. helyezés, 5 ajtós, riasztóval, metál- fénnyel 1 450 000 Ft-ért eladó. Érd.: Star-Car Autó Debreceni út 179 Nyíregyháza. 20/9374-592. (58639) Opel Corsa Swing 5 ajtós, 1400 cm3, kp. zárral, riasztóval, el. ablakkal 1993. 09. évj. 1 260 000-ért eladó. Tel.: 20/9419-831. (58644) Opel Astra HVG (sárga) 5 ajtós, 1995. 06. extrákkal, friss műszakival, 1 390 000 irányáron eladó. Érd.: Star-Car Autó Nyíregyháza, Debre- ceni út 179. 42/460-155. (58650) Skoda Felicia LX 1300Í1996.12.64 ezer km-rel 1 100 000-ért eladó. Érd.: 20/9374-592. (58656) __________ Renault Laguna 1800 cm3 RN kivitelű 1995. évj. klímával és más extrákkal 81 E km-rel eladó. Ár: 2 160 000 Ft. 20/9419-831.(58663) ____________ Opel Astra Sedan 1,4i SE (82 LE) 1994. 05. évj. szép állapotban 1 370 000-ért eladó. Star-Car Autó. 42/460-155. (58667) _________________ VW Vento 1,9 TD 1996-os évjáratú, extrákkal 2 100 000 irányáron eladó. Star-Car Autó 42/460-155. (58676) Fiat Bravo 1,41 12V 3 ajtós, metál- fénnyel, 1998. 04. havi eladó. Ár: 1 740 000 Ft. 20/9374-592. (58700) VW Polo Classic 1,4i 1996-os, metálfekete, szervokormány, szervizkönyv, kitűnő állapotban eladó. Hitel-cserelehetőség. Tel.: 0630/9259-032. (58724)________________ Suzuki Wagon R* GLX, ezüstmetál, 1 évesen, kevés kilométerrel 450 000 Ft-tal az új ár alatt eladó. Tel.: 06-20/9724-623. (50603) Audi A4 1,6i 1998-as, extrákkal (digit klíma, stb.) friss műszakival, igényes vevőnek eladó. Kisebb csere és hitellehetőség. Tel.: 06-30/9874-774. (58728) _____________________________ Seat Cordoba 1,4i SE kivitelű, 1997- es, extrákkal 1,7 M Ft-ért eladó. 20/9419-831.(58758)________________ Fiat Bravo 1,4S 1998. júliusi, szervizkönyves, sok extrával, alufelnivel hi- telre is eladó. 06-30/349-2670. (58764) 1989-es Trabant Combi 601-es vonóhoroggal, jó állapotban eladó. Tel.: 45/470-460, 20/379-1448. (58795) Opel Corsa-Swing 1,4 62 ezer km- rel megkímélt állapotban, extrákkal eladó. 06-45/472-036. (58801) Használt Opelek Műszakilag bevizsgált, szervizeit, használt autók nagy választékban. Részletek a márkakereskedésben! OPEL^ Csősz Nyíregyháza, Rákóczi u. 60. Tel.: (42) 456-555, Fax: (42) 311-356 Daewoo Lanos 1,5i 1998. 05. ötajtós, metálszínű, könnyűfémkerékkel és más extrákkal 1 480 000-ért eladó. Star-Car Autó. 42/460-155. (58762) _____________________________ 07-es Ladát vásárolnék. 06-42/255513. (58843) ________________ Renault Twingo 2000. Vili. benet- tonzöld-metál, 7000 km-rel, sok extrával, garanciával 1 800 000 Ft-ért részletre is eladó, 30% befizetéstől. 06-30/323-1512. (58861) ____________ Skoda Felicia 1997. bordó megkímélt állapotban MPI motorral szerelt eladó, 1 280 000. Fiat Punto 1995. világoskék, megkímélt, r. magnó, riasztó, el. ablak, cent- rálzár, 1 255 000 Ft. 06-20/9246-910, 42/460-050. (58870) _____________ Mazda 323-as 1500 cm3-es, 5 ajtós, ezüst színű 1984. évj. 2 év műszakival 190 000 Ft-ért eladó. 06-30/9036- 089. (59058) Wartburg 1.3 90-es kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: 06-30/2717877. (58872) _______________________ Nissan Sunni 1,6 SLX napfénytető metál gyári fény, új gumik, friss vizsgák, üléshuzat, nagyon jó esztétikai és műszaki állapotban, garázsban tárolva eladó. Ár.: 525 000 Ft. Tel.:06-30/295-5972 (59013) _________ Renault Megane 1998-as újszerű állapotban klímával, részletre is eladó, cserélhető. 06-20/363-4632. (59067) _____________________________ VW Ventó 1,9 TD 1993-as modell, indiánvörős metál spoiler .elektromos ablakok, napfénytető, kp. zár+riasztó (gyári)szervo, új gumik, 2 év műszakival eladó. Ár: 1,7M Ft. Tel.:20/4144-163, 44/510-265 (59106) Opel Ascona 1,6 D 1983-as évj. ezüst, 5 ajtós, kitűnő állapotban 280 000 Ft-ért eladó. 06-30/9036-089. (59062) ____________ Opel Omega 2.0 CD kivitel, szürke metálezüst, 1995.1. teljes extrával (kivéve klíma) áron alul 1 900 000 Ft-ért részletre is eladó, 30% befize- téstól. 06-30/228-1692. (59066) Nissan Micra 1983-as évj. megkímélt állapotban eladó. 06-30/9952-513, 18.00 után: 42/358-292. (59208) Haszongépjármű VW Transporter 1997-es 2.4 D 6 személyes tgk. szervo, el. tükrök, alufelni, zene, vonóhoroggal eladó. Ár: 2,7 M Ft. 42/423-810. (58193) * 1 VWT-41,9 dízel 1991-es 1 580 OOOFt-ért eladó. Tel.: 06-30/9036-567. (58386) ____________ 1986-os Rába-Man felújított motorral, ponyvával, jó állapotban és 1993-as ponyvás háromtengelyes pótkocsi felújítva eladó. Ár: 750 E- 750 E. Ft. Tel.: 0630/9456-668 (58387) Az autósaprók folytatódnak a 14. oldalon.