Kelet-Magyarország, 2001. május (61. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-09 / 107. szám
2001. május 9., szerda Kdét« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Törvény és töltény Fullajtár András _________ IVIindeddig eredménytelen maradt a parlament próbálkozása, hogy érdemi eredménnyel megvitassa a kormány fegyver- tartást szigorító törvénymódosítási javaslatát. A döntés választások utáni elodázását főként azok a honatyák és az őrzés-védelemmel foglalkozó szakmai szervezetek üdvözlik, akik szakmailag elhibázottnak tartják a mostani javaslatot. Többek között ez a tervezet szabályozná a tartott fegyverek darabszámát. Az első ellenérv erre: ha már egy darab van valakinek, akkor oly mindegy, hogy még mennyi van a birtokában. A fegyvertartásra jogosult személyeket egy kalap alá venné az új törvény. A „hagyományos" veszélyeztetést! állampolgárokkal (rendőr, bíró, ügyész) egy kategóriába tartozna például a falusi polgármester is, aki szintén alanyi jogon kaphatna önvédelmi fegyvert, ha annak szükségességét az illetékes hatóság is igazolja. A tervezet elleni legnagyobb tiltakozást az váltja ki, hogy lefegyvereznék az olykor életveszélynek kitett személy- és vagyonőröket, akik gyakorlatilag jelenleg is csupán a megelőzés érdekében tarthatnak maguknál fegyvert. Való igaz, nehéz elképzelni, hogy napközben egy bankrablás megakadályozásánál jogosan használja fegyverét egy biztonsági őr. Nem a rablók miatt, hanem az állampolgárok biztonsága érdekében ez szinte lehetetlen. Az oldalukon lévő pisztolynak van visszatartó hatása. Ha mégis elvennék tőlük, akkor mindenképpen az illegálisan fegyvert tartó bűnözők kerülnének előnybe. Aztán a tervezet túl engedékeny a külföldiekkel szemben, akiknek elégséges a fegyvertartáshoz saját hazájuk engedélye. Egyes vélemények szerint a fegyvertartás liberalizálása is hordoz veszélyt: ha sok jutna az állampolgárok kezébe, akkor várhatóan a bűnözés is tovább durvulna, hiszen a bűnöző eleve fegyveres ellenállásra számítva, pisztollyal indulna lopni. A megoldás ebben az igen fontos döntésben nem az, ha a jelenlegi javaslatot félreteszik, hanem ha, jobban átgondolt koncepciót tesznek az asztalra, ami esetleg az illegálisan kint lévő fegyverek begyűjtésével is foglalkozik. Nyugdíjban Ferter János rajza HÍREK □ Lakossági fórum Nyíregyháza főépítésze a Keleti Márton u., Pető u„ Orosi u., Semmelweis u.. Világos u. között tervezett terület településrendezési terveivel kapcsolatban csütörtökön * 18 órától fórumot tart a Herman Ottó Általános Iskola ebédlőjében. □ Véradás megyeszerte A mai napon a MÁV Rt. nyíregyházi csomópontjának dolgozói a vonatkísérő laktanyában 8-12-ig adhatnak vért. Rájuk figyelnek Betegben A konzorcium cégei az ország elismert építőipari vállalatai Györke László Nyíregyháza (KM) - Kedden Tákoson elkezdődött az árvíz sújtotta Bereg tényleges újjáépítése. Hétfőn este húsz építési engedélyt adott át Nyíregyházán a cégek képviselőinek a közigazgatási hivatal vezetője. Dr. Kovács János hivatalvezető, aki az államot képviseli az újjáépítésben, jó munkát kívánt a konzorcium fővállalkozóinak. A hat nagy építőipari cég közül három megyebeli képviselővel beszélgettünk a nagy munka kezdetén. Mester- és nívódíj A Rabóczki László vezette Épker Kft.-nek Tákos újjáépítése lesz a feladata. Persze akad majd munkájuk - bár lényegesen kevesebb - Beregsurányban is. Hogy mennyire komolyan veszik a megbízatást, az is jelzi, a cégen belül Pelikán István személyéPaládi Jenő ben újjáépítési és helyreállítási menedzsert neveztek ki. Ez a cég tette az első kapavágást tegnap Tákoson. Az Épker Kft. lényegében több vállalkozásból álló cégcsoport, melynek tagja az Épker Főváll, az Épker Románia és a Bűd Kom Kft. Mint generálkivitelező egyaránt otthon vannak mély- és magasépítésben. Mintegy 150 közvetlen alkalmazottjuk van, Pelikán István elsősorban megyebeli alvállalkozókkal, beszállítókkal dolgoznak együtt szívesen, ha éppen az ország keleti felében kapnak feladatot. Az utóbbi években letették a névjegyüket a fővárosban is. Tavaly mesterdíjat ért a saját ingatlanfejlesztésben megvalósított nagypolgári társasház Budapesten a Gülbaba utcában. Ipari kategóriában pedig nívódíjat hozott számukra a Konti-Tech épületegyüttese Vácott. Talán a megyebelieknek többet mond, hogy Nyíregyházán ők építették a NyírPlazát és a Interspart. Előbbiért szerkezetépítészeti mesterdíjat kaptak. \ Lesz munka bőven A Nyírép Kft.-nek Gulácson igen sok dolga lesz, hiszen már eddig több mint 150 lakóházat bontottak le. Ezenkívül a Tiszaháton lesz még helyreállítási feladatuk.- Egyedül nem is győznénk - jegyzi meg Paládi Jenő ügyvezető igazgató. - Főként a gépi kapacitásban, szállításban számítunk majd azokra az alvállalkozókra, akikkel hosszú évek óta együtt dolgozunk. Én magam ti- szacsécsei vagyok, jól tudom, mit jelent az árvízveszély árnyékában élni. A cég kilenc éve alakult, tagjai valamennyien tapasztalt építők. Profilja a magasépítés, számos olyan referenciamunkájuk van, melyeket közbeszerzési pályázatokon nyertek el. A Nyírép nevéhez fűződik a megyei kórház, az Inkubátorház bővítése, Gacsályon szociális otthont építettek, Nyíregyházán pedig az evangélikus Luther Márton Kollégiumot, jelenleg Nyírszőlősön az óvodán dolgoznak. Mintegy 150 állandó alkalmazottjuk van, s általában 300-400 az alvállalkozói létszám. A héten ők is hozzálátnak a tényleges újjáépítéshez. Hidak, iskolák Autópálya és folyami hidak, ipari létesítmények, középületek fűződnek az Isobau Rt. nevéhez.- A cégcsoport tagjai a Kelet- Építő Kft., mely mély- és magasépítésben egyaránt otthon van - mutatja be a részvénytársaságot - Merza Péter elnök-igazgató. - A Monolit Kft. építőanyag-kereskedéssel foglalkozik. A cégcsoport egyetlen nem megyebeli tagja a miskolci Betomark Kft., mely mélyépítésre specializálódott. Az Isobau 1990-ben alakult, egy éve a Kelet-Speeck Kft. bővült, melyet a Kelet-Építő Kft. vásárolt meg. A cég nevéhez fűződik az autópálya és folyami hidak mellett a Kodály Zoltán iskola építése is. Az árvízi újjáépítésben legtöbb munkájuk - mintegy 700Merza Péter A szerző felvételei 800 millió forint értékben - Ger- gelyiugomyán lesz. Ezenkívül még huszonegy településen fognak dolgozni. A cégnek mintegy ötszáz dolgozója van, a technikai eszközök, munkagépek széles választéka áll rendelkezésükre. Jelvénnyel gyűjtenek Nyíregyháza (KM) - Hogy minél többen megismerjék céljaikat, amelyek az emberek életének jobbítását, az élet és katasztrófák esetén a bajba jutottak érdekeinek védelmét, a nélkülözések enyhítését jelenti, ezért szervez a Vöröskereszt minden évben akciókat a világ- szervezet napja alkalmából. Egy országos akció keretében május 11-én megyénkben is több helyszínen szerveznek programokat. A vöröskeresztes fiatalok egyenruhájukkal, szórólapokkal hívják fel magukra és a segítő szervezetre a figyelmet. A járókelőknek egy jelvényt nyújtanak át, kérve őket, viseljék ezt ezen a napon, mintegy egyetértve az elképzelésekkel, a Vöröskereszt eszmeiségével. Az akció jelszavának jegyében - Az emberiesség erejével segítsük a nehéz sorsú gyermekek, fiatalok szabadidős programjait - pénzadományt is gyűjtenek. Ebből ebben az évben hatvan árvízkárosult gyermeket kívánnak tábo- roztatni Balatonfenyvesen. Koszorúzás Nyíregyháza (DM) - A Nyíregyházára áttelepített felvidéki magyar családok hányadtatásának tiszteletére 50 év múltán állítottak emlékhelyeket az utódok. A Felvidék 1947. Egyesület ezek koszorúzását szervezi május 15-én. Küenc órától a városháza falán elhelyezett emléktáblánál, tíz órától az Északi temetőben lévő emlékkőnél helyezik el a megemlékezés virágait. Az ünnepségen részt vesznek a bonyhádi Felvidéki Egyesület tagjai, Papp László, Taksonyfalva polgármestere, Miskolczi László, Andód polgármestere, Nagy István, Heves plébánosa. A koszorúzás után a Szlovákok közül, tirpákok közé című könyvről, terveznek beszélgetést. ÉLETKÉPEK Hogy vagyok? Oláh Gábor Hogy vagy - kérdezi ismerősöm, csak úgy kutyafuttában. Ő is rohan, én is. - Köszönöm, jól - válaszolok. - És te?... Válaszát meg sem hallgatom, megyek tovább. Tényleg, hogy is vagyunk, én is, ő is. Miért nincs időnk meghallgatni egymást? Csak egy perc kellene, egy kézfogás. Akkor is rohantam, amikor megállított egy régi ismerős. Hogy vagy kérdezte, még nem is válaszoltam, de már ő mondta, hogy van. Olyan volt az egész, mint egy autósztráda, hosszú és unalmas. Cukorról, koleszterinről, csontbetegségekről alapos kiképzést kaptam. Megsértődött, hogy én nem hozakodtam elő semmivel. - Te már nem is élsz - hagyott ott -, akinek ilyen korban nincs panasza, az már nem is él. Hogy vagy, régen láttalak? - lapogattuk egymás hátát, öleléssel sirattuk elmúlt ifjúságunkat, volt osztálytársammal. Titokban mustrálgattuk egymást, melyikünk öregedett többet. Hogy vagy? - kérdezte éllel s máris dorgált a régi barát. - Biztosan bemohásodott az agyad, hogy elfelejtkeztél az ígéretedről. Ne mentegetőzzél, még mozog a sapkád a fogason, de már kifogáson töröd az agyad. Hogy vagy? A múltkor meg akartam kérdezni, de nem tettem, mert olyan fáradtnak, töröttnek látszottál. Mintha megfáradt volna benned a fájdalom. Látom, most remek színben vagy, biztosan jól alakulnak a dolgaid, sokat is lehetsz a kertben.- Hogy vagy? - Válaszolok, köszönöm, remekül, le is kopogom. Majd elmúlik - mondja az ismerősöm. Gondolkodóba estem, vajon mit tud ez rólam, amit én még nem tudok. Hogy vagy? - kérdezte a család régi barátja. Köszönöm, jól vannak, válaszoltam. Csodálkozva nézett rám. Igen, ilyenkor már nem magunkra, még csak nem is a gyerekeinkre, hanem az unokákra gondolunk először. Most már magamtól is kérdeztem, hogy vagyok én? Májusi szellő sóhajtott a park lombjai között. Minden pad foglalt volt, szerelmes párok ültek rajtuk. Meglódult bennem az emlékezés. Válaszoltam magamnak. Köszönöm, jól vagyok. Ötvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték a napokban Vasmegyeren Bíró Gyula és felesége. A jeles eseményen az aranylakodalmas házaspárt gyermekeik, unokáik köszöntötték Amatőr felvétel Szerdán ápolók napja Nyíregyháza (KM) - Az egészségügy egyik legfontosabb pillére a gyógyítás mellett az ápolás. Az ápolók, ápolónők szakmai megbecsülése ezért rendkívül fontos, lényeges. E gondolat szellemében ünnepük meg minden évben a Megyei Jósa András Kórházban az Ápolók nemzetközi napját. Az eseményt ezúttal május 9-én, szerdán tartják a sebészeti tömb földszinti nagyebédlőjében, ahol a kórház szakdolgozói vesznek részt. Az ünnepi köszöntők után a Mandala Színház előadása, valamint kitüntetések átadása következik.