Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-25 / 96. szám

2001. április 25., szerda Kelet«» hu« tájon 6. oldal [hírek □ Kiállítás a középiskolában Környe­zet- és természetvédelmi kiállítás nyílik a ti- szavasvári Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium környezetvédelmi szakköre és a diákönkormányzat révén. □ PV-vetélkedö A Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság nyíregyházi PV-kirendelt- sége április 27-én, pénteken 9 órától rende­zi meg a Sóstói Múzeumfaluban a körzeti polgári védelmi ifjúsági versenyt, melyen ti­zenhárom általános iskolai csapat vesz részt. Vezet a betörés Nyíregyháza (KSH - Kissné Majtényi Mó­nika) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az igazságszolgáltatás intézményeinek munkája nem csökkent. 2000-ben 22 663 bűneset vált ismertté, közel 4 százalékkal több az 1999. évinél. A növekedés még Baranya és Komárom- Esztergom megyékre volt jellemző. 2000- ben az országban 450 673 bűncselekményre derült fény, 11 százalékkal kevesebbre, mint az előző évben. A felderített esetek jelentős része, 59 szá­zaléka vagyon ellen irányult. A 13 391 bűn- cselekmény héttizedét lopások és betöréses lopások tették ki. A rablással és zsebtolvaj­lással okozott jogsértések száma csaknem kétszeresére emelkedett. A személy ellen elkövetett 1166 bűneset adta az összes 5 százalékát. A vizsgált időszak alatt 13 em­berölés, 11 emberölési kísérlet jutott a ha­tóságok tudomására. A közrend elleni bűn- cselekmények száma a legnagyobb mérték­ben - csaknem negyedével - emelkedett, az 1220 közlekedési kihágásból pedig 641 ittas járművezetés miatt következett be. Az idő­szak folyamán ismertté vált közvádas bűn- cselekmények 9 százaléka volt erőszakos és garázda jellegű, több mint negyedét köz­területen követték el. Adomány Négymillió forint értékű felnőtt tápszert osztott ki a napokban há­rom árvízsújtotta település: Tákos, Csaro- da és Vámosatya lakói között az Abbott La­boratories Hungary Ltd. Nyéki Zsolt felvétele TUSKÉS SAROK Tankra magyar! LadAnyi Tóth Lajos ______________________________ Olykor a világpiaci ár emelkedése, a be­gyűrűzés, a kőolaj-finomító felrobbanása is szerepet játszik abban, hogy egy szelle­mes megjegyzés veszítsen a fajsúlyából. Egykoron így szólt a kérdés: Hogyan dup­lázhatjuk meg a Trabant értékét? Nos, egy kiadós tankolással... Folyton-folyvást emelkedik a tarifa, megy fel a pumpa, és máris a csúcsot ost­romolja az ár. A Mól Rt.-nél tavaly szep­temberben 245.90 forintnál tetőzött a 95-ös ólmozatlan benzin, mától 245.50-be kerül a literje. Mi az a negyven fillér!? Március kö­zepén még 226.50-et fizettünk ugyanezért az üzemanyagért. Miután kínosan kacagta­tó módon szinte hetente egy forinttal csök­kent a mutató, mostanság lendületet ka­pott az emelés üteme. Az aktuális indoklás szerint az észak-angliai Conoco finomító­ban történt robbanás befolyásolta a nem­zetközi kőolajtermék-piacok árrobbanását. Távol a megyénktől hazánkban eddig tíz diszkontkút nyílt, ahol a mindenkori kis­kereskedelmi árnál legalább tíz forinttal olcsóbb az üzemanyag. Ennek a levét is mi isszuk meg... Véradást tartottak kedden a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban, ahol több, már a tizen­nyolcadik életévét betöltött tanuló is adott életmentő vért Balázs Attila felvétele Kistérségi fórum Tarpa (DM) - A Kárpátok Alapít­vány támogatásával „A Tiszáról a Beregért, a Beregről a Tiszáért” címmel szerveznek egésznapos fórumot április 27-én (pénteken) 10 órától Tarpán a polgármesteri hivatalban. A rendezvény előadói lesznek Gönczy János kormány- biztos, Köles Sándor, a Kárpátok Alapítvány elnöke, Sasvári Atti­la, kistérségi menedzser, Körtvé- lyessy Enikő, a Kárpátok Alapít­vány Tisza Programjának koordi­nátora, Igor Ilko, a Kárpátok Ala­pítvány ukrán irodájának vezető­je és Márczis Márta, Vidék Parla­mentje ügyvezető elnöke. A ren­dezvényre meghívást kaptak a beregi kistérségi civil szervezetei és önkormányzatai, a Vidék Par­lamentje észak-alföldi tagszerve­zetei és ukrajnai önkormányzati képviselők. Van, aki csak papíron állatvédő A társadalmi szervezetek működéséről lesújtó tapasztalatokat szerzett a főügyészség Szerető gazdát keres ez a kedves kis jószág is, akit Nagy Imre, az Állatbarát Alapítvány állatotthona munkatársa tart ölében Balázs Attila felvétele CSERVENYÁK KATALIN Nyíregyháza (KM) - Az álla­tok védelméről és kíméleté­ről szóló törvény 1999-ben lépett hatályba. Célja, hogy elősegítse az állatvi­lág egyedeinek védelmét, fokoz­za az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bá­násmód érdekében, valamint meghatározza az állatok védel­mének alapvető szabályait. Civil szervezet Talán kevesen tudják: a jogsza­bály megsértése esetén az állat- védelmi céllal létrehozott társa­dalmi szervezetek és alapítvá­nyok is jogosultak fellépni, és az állami szervezettől, önkormány­zatoktól a megfelelő és hatáskö­rükbe tartozó intézkedés megté­telét kérni. Minderről dr. Sipos László megyei főügyészhelyettes tájékoztatta lapunkat. Elmondta azt is: éppen ezért vizsgálta a megyei főügyészség a ........................ A társadalmi szervezetek mű­ködéséről lesújtó tapasz­talatokat sze­reztünk. Sípos LAszló Víz a földeken Gulács (KM - Gy. L.) - Gulá- cson még nem volt mezőgaz­dasági kárfelmérés - tudtuk meg Vass Albert helybeli gazdálkodótól. A magtárakban, a vetésekben, az állatállományban keletkezett ká­rokat csak negyed részben eny­híti a kormány - azt is mikor? -, ami az eddig felmerült költsé­geknek még egyharmadát, egy­negyedét sem fedezi.- A földekre egy hónapon belül biztosan nem lehet géppel rámen­ni - tette hozzá Vass Albert. - Az őszi vetés 300 hektáron sárgul. Mucsi Imrétől, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium helyettes államtitkárától kértünk segítséget, így Gulács ha­tárában az ősziek 70 százalékát si­került helikopterről fejtárgyázni. Az elmúlt napok csapadékossá vált időjárása következtében a te­lített talaj képtelen elnyelni a vi­zet. Az 1200 hektáros gulácsi szántóból jó, ha 300 hektáron tu­dunk tavaszi kultúrát termeszte­ni az idén. A gulácsi gazdáknak négymillió forint hitelt kell majd az ősziekért kifizetni. megyében működő, állatvéde­lemmel is foglalkozó alapítvá­nyok és egyesületek - összesen közel két tucat civil szervezet - működésének törvényességét. Előrebocsátotta: a társadalmi szervezetek működéséről lesújtó tapasztalatokat szerzett a fő­ügyészség. Kettő kivételével ugyanis valamennyi ellen kere­setet kellett benyújtani a meg­szüntetés iránt, mert kiderült: évek óta nem működnek. Hogy miért nem tevékenykednek, csak valószínűsíteni lehet: vagy nincs elég pénz rá a tagdíjakból, vagy passzívak a tagok. Az a két szervezet, amelyik ténylegesen működik, galamb- és kisállatte­nyésztéssel, a tenyésztők érdek- védelmével foglalkozik. Kedvező tapasztalat Az alapítványoknál már sokkal kedvezőbbek a tapasztalatok, jó­val aktívabbak az előbbiektől. Pozitív példaként a nyíregyházi Állatbarát Alapítványt említette a megyei főügyészhelyettes. Az alapítvány 1993-ban jött lét­re, azóta működtet állatotthont, 1998-ban pedig újabbat épített. Ezenkívül az aktivisták rendsze­resen szerveznek állatvédelmi őrjáratokat, amelyek során több visszaélésre hívták fel az illeté­kes hatóságok figyelmét. Előadá­sokat tartanak az állatvédelem­ről, utcai rendezvényeken mu­tatkoznak be, s már két nemzet­közi szervezet is tagjai sorába fo­gadta őket. A többi alapítvány környezet­védelmi célokkal összefüggésben fejti ki tevékenységét. Az ugyan­csak nyíregyházi székhelyű Tiszatáj Környezet- és Termé­szetvédelmi Alapítvány szintén tart fenn állatmenhelyet - de ezt már nem a megyeszékhelyen -, ahová sérült, beteg jószágokat fogadnak be. Elmulasztott beszámoló A vizsgálat a szervezeteknél, ala­pítványoknál feltárt több tör­vénysértést is, például előfor­dult, hogy nem készítették el az alapító okirat szerint kötelező szervezeti és működési szabály­zatot; a kuratóriumnak lejárt a mandátuma; a változásokat nem jelentették be a bíróságon; az üléseket nem megfelelő gyakori­sággal tartották; közhasznúként bejegyzett alapítvány nem készí­tett közhasznúsági jelentést. Még olyan is előfordult, hogy az APEH-hez sem jelentkeztek be. Megtörtént, hogy nem fogadtak el a tagok költségvetést, vagy el­mulasztották az éves beszámolót; nem dokumentálták a működést. ARCKÉP Zöldi Tamás cipész Nyíregyháza (KM - G. B.) - Szerencsésnek mondhatják magukat a nyíregyházi malom­kert lakói, mert nekik van egy amolyan igazi suszter bácsi­juk. Egy olyan cipészük, aki a szakma szinte minden csínját- bínját ismeri, akinek általában mindenkihez van egy jó szava, akihez le lehet ugrani az elsza­kadt papucs azonnali megra- gasztását kérve, de akihez oda lehet vinni a kedvenc gála ci­pőt is egy sikkes sarkalás, tal- palás végett. A „bácsit” Zöldi Tamásnak hívják és ami számomra meg­lepő, néhány nap múlva, a munka ünnepén még csak 50 éves lesz. Többnek látszik, de ki az akin nem hagyna nyomot egy olyan súlyos szívműtét, amelyen néhány évvel ezelőtt átesett és amely óta rokkant­zöldi Tamás Galambos Béla felvétele nyugdíjasként másodállásban cipész, azaz szolgáltató kisipa­rosként keresi meg a pénzt, amiből négytagú családja csen­desen megél. Vencsellőn született, Nyír­egyházán a Síp utcában - itt, az Adler pékség mellett volt a Cipőipari Szövetkezet - sajátí­totta el a Szabolcsnak jó hírét keltő szakmát. Felszabadulva, előbb a vencsellői cipőipari ktsz-ben női szandálok csiz­mák alját, azaz talprészét ké­szítette a szalag mellett, majd hat év után, már felsőrészké­szítő feleségével az oldalán Nyíregyházára költöztek. A Kállói úti cipőipari szövetke­zetnél dolgoztak mindketten, amelynek - az időközben kétlá- nyos apává érett férfi - később 12 éven át volt vezetőségi tagja is. Visszagondolva, tán apai ágon örökölte az elzáródásra hajlamos szívkoszorű ereket, de az biztos, hogy 1993-ban - a pontos napot is mondja - elke­rülhetetlen volt a műtét. Az ezt követő kötelező a pihenés, majd leszázalékolás után nyi­totta meg aprócska cipész mű­helyét, aminek a jövedelméből „dúskálni nem lehet, de köl­csön kérni sem kell”. Munka után az egyetlen szó­rakozás számára a foci, amely­ről mindent elolvas, amit min­dig megnéz a tévében. A szpari meccsekre is kilátogatna, ha egy kicsit jobban muzsikálna a csapat.

Next

/
Thumbnails
Contents