Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-25 / 96. szám
2001. április 25., szerda Kelet« HÁTTÉR 3. oldal NÉZŐPONT Hová, s mivel? Kovács Bertalan int az talán köztudott, egy-egy település, illetve térség fejlettségét mindenféle mutatószám alapján mondják ki, s ebből a szempontból majdnem közömbös, hogy miként érzik magukat szubjektíve az ott élő emberek. A dologban nem is ez a zavaró igazán, hanem az: a területi kiegyenlítő alapokból csak oda jut, ahol ezen paraméterek összessége rossz képet mutat. A központi szándék persze érthető: a fejlett településekhez, régiókhoz megpróbálni felzárkóztatni az elmaradott falvakat, vidékeket is. S hogy mindez miért ötlött fel éppen most bennem? Nos, mint nemrég egy fórumon hallottam, a három évente felülvizsgálandó ominózus paraméterek (van belőlük vagy 30) közé csupán most került be a település megközelíthetőségének vizsgálata. Jómagam, bár a témában járatlan vagyok, de e tényen azért némiképp csodálkozni tán még nekem is szabad. Jóllehet, a fejlettséget megmutató eddigi szempontok sem lehettek piskóták, ám ha a megközelíthetőség fogalma eleddig hiányzott a szótárból, akkor az „Isten háta mögötti falu" kifejezésnek sincs sok értelme. Mármint a fővárosban, ahonnan a nagy 0 kilométerkőtől számítunk minden távolságot. IVIegjegyzem, morfondlrozásom konkrét eseményhez is kötődik, ugyanis Záhonyban éppen ma kezdődik egy nagyszabású befektetői konferencia, amelyről több meghívott nyugati üzletember esetleg éppen azért hiányzik majd, mert felötlött bennük a bűvös szó: megközelíthetőség. (Csak zárójelben írom, a határváros az eddigi paraméterek alapján afféle fejlett városként öt éve nem pályázhat kiegyenlítő forrásokra.) Természetesen az izgalmas témákat feszegető eszmecserén azért bőven lesz magyar és külföldi érdeklődő üzletember, akik jelenléte nemcsak a kétségkívül neves előadóknak és ismert politikusoknak, hanem az egész térségnek szól. A Hová, s mivel? kérdést ugyanis megválaszolták és flottul meg is oldották a tanácskozás szervezői. A többit meg majd úgyis meglátjukl Pecsét négyszáz szerződésre Ha a lakásnak társtulajdonosa is van, a károsult dolga a meghatalmazás beszerzése Ehelyett iS Új ház épül Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Gy. L) - Múlt héten Csarodán és Ger- gelyiugornyán már aláírták az újjáépítésről szóló első szerződéseket a károsult tulajdonosok, illetve az állam nevében a Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Dr. Török József főosztályvezetővel a szerződéskötések lebonyolításának menetéről, a közben felmerülő problémákról beszélgettünk. Hosszú távra szól- A szerződéseket nagyon alaposan elő kell készíteni, hiszen ezek az érintettek életét hosszú évtizedekre befolyásolják - mondta Török József. - Az újjáépítésről szólok most. A károsultnak írásban kell nyilatkoznia arról, hogy a 17 ajánlati terv közül melyiket választja, és az eredeti telken kíván- e építeni. Ha az építési telek árvagy belvízvédelmi szempontból veszélyes helyen fekszik, akkor választania kell másikat vagy helyben, vagy más településen. Ha a károsult nem kíván építkezni, akkor tudnunk kell, hogy tart- e igényt elhelyezésre, vagy kéri-e a lakóépületére a teljes összegű kártalanítást.- Az újjáépítésre váró tulajdonosnak néhány fontos információt tudnia kell azonkívül is, amit a kormányhatározat tartalmaz - folytatja Török József. - Az első: a tulajdoni lapokat a településeken már beszerezték. A második: a károsult összes személyi adatára szükség van: név, születési hely, idő, anyja lánykori neve, személyazonosító jele, személyi igazolványának száma, adóazonosító jele és lakóhelye. Arról is nyilatkoznia kell, hogy a telkén milyen nagy, milyen komfortfokozatú és hány szobás lakóház állt, volt-e benne gáz, víz, telefon, fürdőszoba, meleg víz, egyedi vagy központi fűtésű volt-e. A jogos lakásigény mértékének a meghatározása végett azt is tudnunk kell, hányán laktak ott állandó jelleggel. Ha a tulajdonos a megsemmisült lakóingatlana kártalanítási értékét a szakértő által meghatározott összegben elfogadja, akkor azt rögzítjük a szerződésben. Problémás ügyek- Előfordulnak különböző tulajdonjogi problémák, ezt az újjáépítési biztosok már jelezték. Ilyen esetben a nyilatkozattevőnek azt is vállalnia kell, hogy amennyiben az ingatlannak további társ- tulajdonosai vannak, 15 napon belül teljes körű és szabályszerű meghatalmazást csatol a szerződéshez, mely arról szól, hogy az építtető a tulaj donostárs(ak) nevében eljárhat. Ennek beszerzése a tulajdonos dolga.- Számtalan egyéb probléma is felvetődhet - teszi hozzá a főosztályvezető. - Például az, hogy egyáltalán elfér-e a kiválasztott lakóépület a régi „nadrágszíjtel- ken”, a védőtávolságok betartha- tók-e? Előfordulhat, hogy más tervet kell választani.- A kormányhatározat megfogalmazta: a kivitelezés során elsőbbséget élveznek a megsemmisült lakóépületek, a súlyosan károsodott kötelező önkormányzati feladatot ellátó és a közszolgáltatást biztosító létesítmények újjáépítése. A magánszemélyekkel megkötendő egyedi szerződésekben az is szerepel, hogy a lakóépületek tulajdonjoga a károsultra száll, azonban tizenöt éven belül történő elidegenítés esetében a tulajdonos a károsodást megelőző érték és az újjáépített épület értéke közötti különbözeiét köteles megtéríteni a Magyar Állam részére.- Az egyedi problémás ügyek a megyei helyreállítási és újjáépítési bizottsághoz kerülnek, mely javaslatot tesz a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottságnak, s végső soron az hoz majd döntést. Egyelőre problématípusokat látunk. Ilyen például, amikor nagyobb házat szeretne a károsult. Ennek nincs akadálya, ha van biztosítása, vagy készpénze, jogos igénye a „szocpolra”. Szorít az idő- Április 30-áig a hét legnagyobb kárt szenvedett településen harmincöt szerződés megkötésének gyakorlatilag már nincs akadálya. Május 15-éig azonban mintegy négyszáz szerződésre kerül aláírás, pecsét. Ütemtervet készítünk, melynek végrehajtásában a hivatal munkatársain, az ügyvédeken kívül az érintett települések polgármesterei, jegyzői, az újjáépítési biztosok, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kirendelt műszaki tisztjei is közreműködnek, hiszen rendkívül sok adatra, információra van szükség. A nyilatkozatokat és a többi iratot is az ütemtervnek megfelelően fogjuk kérni a polgármesterektől és az újjáépítés biztosoktól, hiszen a szerződési ajánlatokat nagyon hamar el kell készíteni. Ezzel párhuzamosan az érintett hét településen mintegy négyszáz jogerős építési engedélyt kell kiadni. A gépezet precíz működésének fontos feltétele az is, hogy a károsultak is elhárítsanak minden akadályt. Ügyintéző Ferter János karikatúrája HÍREK □ A szószóló fogadóórája Or. Szakács Anett, a gyermek- és ifjúsági ügyek szószólója fogadóórát tart ma 15 és 18 óra között a nyíregyházi polgármesteri hivatal 126-os szobájában. □ Szívklub A Városmajori Közösségi Házban működő Szívklub ma 17 órakor tartja soros foglalkozását, melynek keretében Mol- nárné Rácz Judit gyógytornász a szívbetegek tornájáról szolgál hasznos információkkal. □ Véradás a repülőtéren A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete ma 7-11-ig várja az R-KO-N Szabolcshús Kft. önkénteseit, 12-14-ig a repülőtéren fogadja a Sza- port Cipőgyártó Bt. dolgozóit. A kisvárdai Caroflex Kft. alkalmazottai 10-15-ig adhatnak vért, a milotaiakat a helyi orvosi rendelőben fogadják 8-12-ig. ÉLETKÉPEK Az öreg meg a lova Némedi Varga Gyula Az InterPici csak nemrég indult el a szabolcsi megyeszékhely állomásáról. Nagykállóig a vasútvonal olyan egyenes, mintha vonalzóval húzták volna meg. A pálya két oldalát a szántóföldek zöld-bama-sárga változatai alkotják. Van, ahol már zöldell a vetés, másutt még látszanak a tavaly letört és levágott kukoricaszárak maradványai, de akad bőven a friss szántásból is. A mozdonyvezetőnek a lassújel miatti szédítő 40 km/órás sebesség mellett van ideje a tájat is szemlélni. Lám, amott is éppen szánt egy egylovas ekével két alak. Már nem járnak messze a szántóföld szélétől, de mégis megállnak. A ló fejénél álló most szorosabbra fogja a zabolát. Bizonyára félős a ló - villan át a mozdonyvezető agyán. Még szerencse, hogy nincs a közelben útátjáró! Csendben halad tovább a motorvonat, azonban a ló nyugtalansága tovább fokozódik. Egész testében remeg, egyre gyakrabban kapja fel a fejét, majd hirtelen megindul. A mozdonyvezető az első megdöbbenés után a mobiltelefon után nyúl. Az öreg egykedvűen lépked a ló mellett, a zablánál fogva vezeti azt. Az eke szarvát a fia markolja. Hadd szokja a legény, maholnap úgyis neki kell majd folytatnia, legalább gyakorol egy kicsit. Nincs nehéz munkája a lónak, a puha, száraz földet könnyen hasítja az eke.- No, fiam - szólal meg az öreg - ha kiérünk a tábla szélére, pihenünk egyet. Már nemsokára végzünk! Ekkor látja meg a közeledő vonatot. Tudja, hogy a lova ijedős, ezért megállnak, még mielőtt elérnék a tábla szélét. Erősen fogja a zablát, simogatja, nyugtatja a lovat.- Tartsd erősen az ekét! - szól az öreg a fiának. Nem csap nagy zajt a vonat, de a lónak ez is sok. A két férfi nem tudja csillapítani nyugtalanságát. Nem bírják olyan erősen tartani, a ló megugrik. Fogná vissza az öreg, de nem tudja. Az ekével együtt őt is elragadja a ló. A fia tehetetlenül rohan utánuk. A mentőállomáson megszólal a telefon.- Jó napot kívánok! Az InterPici mozdony vezetője vagyok. Nagykálló felé haladok a vonattal. Nyíregyházától 10 kilométerre a vasút mellett láttam egy eseményt. Szántás közben a vonatom zajától megijedt egy ló, és az ekével együtt a gazdáját is magával ragadta. Az öreg egy darabig a ló nyakába kapaszkodott, de egy idő után leesett a ló lábai alá. Lehet, hogy a ló megtiporta, az is lehet, hogy az ekétől is megsérült. Egy biztos, elég sokáig néztem utánuk, de amióta az öreg a ló alá került, azóta mozdulatlanul fekszik a szántáson. Fogalmam sincs, megsérült-e, de ezt igen valószínűnek tartom.- Hogy lehet a helyszínt megközelíteni? - hangzott a mentőügyeletes kérdése.- Nyíregyházától 9-10 kilométernyire keressenek egy földutat a jobb oldalon, azon valószínűleg elérik a vasúti pályát. A baleset a 105-ös vasúti szelvényben történt, ez alapján tájékozódhatnak. A vonat időközben már Nagykállót is elhagyta, amikor megszólalt a motorvonat rádió- telefonja.- A mentőügyeletes vagyok. A kollégáim a földúton elérték a vasúti pályát. Az átjárónál egy fehér kövön hetvennyolcas számot találtak. Merre menjenek tovább?- Az a legegyszerűbb megoldás, hogy a vasúton átmenve Kálló felé haladnak még jó 2-2,5 kilométert. Nagy valószínűséggel találkoznak a keresett személyekkel, hiszen üres a határ. A fiú a szekér babján határozott mozdulatokkal irányította a lovat. Nagyobb tempót is diktálhatott volna, de attól tartott, hogy a göröngyös dűlőúton a zötykölődés még jobban megviseli a szekérderékban fekvő, súlyosan sérült apját. Minden igyekezetével azon volt, mielőbb segítséget szerezzen. Ekkor a távolban megpillantott két fényszórót, még közelebb érve kirajzolódott a mentőautó alakja is. A sofőr is bizonyára észrevehette őket, mert néhány másodpercre a kék fényt is bekapcsolta. A legény nem akart hinni a szemének: vajon honnan kerülhetett ide ez a mentőautó? Lehet, hogy az ő apjáért jött? A következő pillanatban azonban már csak arra gondolt, mostantól kezdve az apja jó kezekbe került. Hűséges „hallgató' Elek Emil felvétele Bandó dedikál Nyíregyháza (KM) - Nagy Bandó András, az árvízkárosultakért rendezett április 29-ei gála műsorvezetője Úton-útfélen című könyvét dedikálja az előadás előtt a Bujtosi Szabadidő Csarnok aulájában 16 és 17 .óra között Minden eladott példány árából a népszerű humorista 500 forintot az árvízkárosultaknak ajánlott fel. Kiállítás a Kölcseyben Nyíregyháza (KM) - T. Barta Éva festőművész kiállítása nyílik szerdán fél 11-kor Nyíregyházán, a Kölcsey Ferenc Gimnázium galériájában. A kiállítás május 18-ig tekinthető meg.