Kelet-Magyarország, 2001. április (61. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-20 / 92. szám

2001. április 20., péntek lefetW MINDENFELŐL 2. oldal HÍREK □ Sikertörténet Orbán Viktor miniszterel­nök az elmúlt 10 év sikertörténetének nevez­te a magyarországi egyházi oktatást, de hoz­zátette: ez még mindig kevés. A kormányfő az egyházi iskolarendszer tapasztalatait elemző konferencia megnyitóján beszélt er­ről a Parlamentben. □ Fórum Ma Magyarországon nincs olyan politikus, aki a környezetvédelem érdekeit képes lenne a gazdasági érdekek elé helyez­ni -jelentette ki Túri-Kovács Béla környezet- védelmi miniszter azon a budapesti csütör­töki fórumon, ahol Baja Ferenc exminiszter- rel vitatta meg a szakma aktuális kérdéseit. □ Felelősségre vonás Belgrádban első ízben ismerte el a Jugoszláv hadsereg illeté­kese azt, hogy katonái háborús bűnöket kö­vettek el Koszovóban. A szervezet szóvivője azt közölte sajtótájékoztatóján, hogy min­denkit felelősségre vonnak, aki ilyen cselek­ményt követett el. A szóvivő szerint eddig 24 ilyen esetben ítélkezett a hadbíróság. Tárgyalás Joseph Prueher, az Egyesült Államok kínai nagykövete (középen) Neal Sealock tá­bornokkal beszél a pekingi amerikai nagykövetség előtt. Az amerikai és kínai küldöttség képvise­lői másodszor találkoztak tegnap, hogy tárgyaljanak az amerikai kémrepülőgép és a kínai vadász­gép összeütközéséről EPA-feivétei Bojkottal a Győri Keksz Győr (MTI) - Győr csatlakozik a Danone-termékek nemzetközi bojkottjához, s mozgalmát mind­addig folytatja, amíg a francia Danone cég nem áll el attól a szándékától, hogy bezárja a győri kekszgyárat - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város pol­gármestere. Balogh József beje­lentette: a franciaországi gyárbe­zárások elleni tiltakozáshoz kap­csolódva polgári engedetlenségi mozgalmat kezdeményez, felkéri a város és az ország lakosságát, hogy ne vásároljanak Danone- termékeket, ameddig a francia cég nem vonja vissza döntését. Ugyanakkor felhívta a Figyelmet, hogy a magyar alapanyagból ma­gyar gyárban, magyar munkaerő­vel készülő győri kekszfélesége­ket továbbra is vásárolják. TŐZSDEINFÓ <f> CEIHEÁlBte <^> 4400 Nyíregyháza, Egyház u. 11. 1/4. Telefon: 42/501-190, Tel/Fax: 42/400-093 Emelkedés a tőzsdén Nem szakadt meg az emelkedő tendencia a világ tőzsdéin az elmúlt héten. A legoptimistábbak az amerikai Nasdaq piacán üzletelő befektetők voltak, ez az index a múlt heti 16 százalékos emelkedés után újabb 12 százalékot tudott emelkedni, de még így is messze elmarad mindenkori maximumától. A bizakodó hangulatot jellemzi, hogy a kevésbé jó hí­rekre, adatokra (pl. a vártnál nagyobb amerikai munkanélküliség) nem figyelt oda a piac, míg az előrejelzésekkel megegyező vagy azokat meghaladó vállalati eredmények jelentőségét igencsak felérté­kelték az elemzők. Kétségtelen azonban, hogy a vá­rakozásoknak megfeleltek a márciusi inflációs ada­tok, illetve az ipari termelés is gyorsabban bővült, mint amire az elemzők számítottak. Eufóriát azon­ban az amerikai jegybank szerepét betöltő FED vá­ratlan kamatcsökkentése okozott. Az 50 bázispontos mérséklés elégedettséggel töltötte el a gazdaság las­sulása miatt aggódókat. A magyar befektetők kicsit óvatosabbak voltak, a BUX „csak” négy százalékot emelkedett a húsvét miatt a szokásosnál rövidebb héten. Az emelkedés­ben a vegyipari tőzsdei képviselői jártak az élen: a TVK tovább repesztett, 25 százalékkal ér többet, mint egy hete. Továbbra is az esetleges felvásárlási ajánlatra spekuláltak a piaci szereplők, akárcsak a 13 százalékot emelkedő Borsodchem esetében. DUNAINVEST TŐZSDEÜGYNÖKSÉG RT ELEMZÉSI OSZTÁLY Kelet«» Magyarország Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: Angyal Sándor Szerkesztők: Balogh József, Sipos Béla Rovatvezetők: Cservenyák Katalin (belpolitika, 128-as mellék), Galambos Béla (gazdaság, 114-es mell.), Nagy István Attila (kultúra, 122-es mell.), Marik Sándor (társadalom, 113-as mell.), Mán László (sport, 118-as mell.), Elek Emil (fotó, 125-ös mell.). Technikai vezető: Csonka Zsolt Szerkesztőség: Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Telefonközpont: (42)311-277. Fax (szerkesztőség): 501-973, (hirdetés) 501-970. Postafiók: 47 (4401); hirdetés: 25 (4401). Internetelérhetőség: http://www.kelet.hu Regionális szerkesztőségek: 4600 Kisvárda, Szent László utca 5. Teljfax: (45)415-955. 4700 Mátészalka, Kálvin tér 1. Tel./fax: (44)500-455. E-mail -szerk : kelet@inform.hu —hird.: kelethird@inform.hu Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), European Press Agency (EPA). Kiadja az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: 52/526-626 Ügyvezető igazgató: Josef Kogler Felelős kiadó: Angyal Sándor Hirdetési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet Marketingvezető: Kereső Magdolna Terjesztési vezető: Szerbina István (telefon: 06-20/9589-906) Kézbesítési problémáikat az alábbi ingyenesen hívható telefonszámon 06-80/306-306, illetve az informacio@inform.hu E-mail címen jelezhetik rí I Lapunk eladott példányszámát I ^>roz l rendszeresen vizsgálja és auditálja a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ). Az előfizetők részére terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Árusításban terjeszti az INFORM MÉDIA Kft., fax: 501-970 Előfizethető az INFORM MÉDIA Kft. hírlapkézbesítőinél vagy átutalással az INFORM MÉDIA Kft. Bank Austria Creditanstalt 10911004-00000002-01580060 számú pénzforgalmi jelzőszámra, személyesen az INFORM MÉDIA Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6., és a vidéki kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László utca 5., Mátészalka, Kálvin tér 1. Előfizetési díj egy hónapra 890 forint, negyedévre 2590 forint, fél évre 4990 forint, egy évre 9790 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 49 forint, pénteken a TV Plusszal 55 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az előfizetés lemondása 30 napos határidővel, írásban történhet. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Nyomtatás: INFORM MÉDIA Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Elfogadható a státustörvény Budapest (MTI) - A nemzeti összetartozás törvényének nevezte Martonyi János kül­ügyminiszter a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatot csü­törtökön a parlamentben el­hangzott expozéjában. Hangsúlyozta, hogy a törvényja­vaslat beterjesztésének azért most jött el az ideje, mert létre­jött a magyar külpolitika három fő célkitűzésének, az euroatlanti, a szomszédsági, s a nemzetpoliti­kai céloknak a szerves egysége, Kedves Kolleginák és Kollegák! Az elmúlt években a termé­szet erői (árvíz, hó, belvíz) nem kímélték megyénk lakóinak lel­két, javait. Ha lehet, a baj idén tavasszal nagyobb lett mint vala­ha. Sokaknak a víz - Szatmár- ban és Beregben - az élet mini­mális feltételeit sem hagyta meg. Sokan sokféleképpen segítettek már, és még többen szeretnének segíteni. Ezért csatlakozásra hí­vok mindenkit a Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnö­ke által meghirdetett kulturális és sportgála rendezvényekhez. és ez egyértelművé vált a hatá­ron túli magyarság számára is. - Beértek tehát tíz év magyar külpolitikájának a gyümölcsei - hangoztatta Martonyi János. A magyar diplomácia vezetője rá­mutatott arra, hogy a három cél­kitűzés tekintetében, lényegi kérdésekben konszenzus van a parlamenti pártok között. Ki­emelte, hogy a kormány nemzet­politikájának fő célja, hogy a ha­táron túli magyarság megőrizze nyelvét, kultúráját, nemzeti ön­azonosságát, és otthon érezze magát a szülőföldjén. Népszerűsítsék és szervezzék településüket úgy, hogy az áldo­zatkész művészek április 29-én telt ház - 3500 néző - előtt szere­pelhessenek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. Tarpa községből három autóbusznyi érdeklődő utazásáról gondoskodom - belé­pőjegyük megváltása mellett hogy legalább arra a négy órára felejtsék el a fizikailag és lelki­leg elfáradt emberek nehézségü­ket, szembesüljenek a szolidari­tás üyen megnyilvánulásával is. Jó volna, ha erejükhöz mérten felvállalnának egy-egy károsult Történelmi jelentőségű körül­ménynek nevezte Martonyi Já­nos, hogy Magyarország vala­mennyi szomszédjával baráti, jó kapcsolatba került. A Fidesz vezérszónoka mér­földkőnek nevezte a szomszédos államokban élő magyarokról szóló javaslatot csütörtökön a parlamentben; a státustörvény néven ismertté vált előterjesz­tést, pontosításokkal, az MSZP is elfogadhatónak tartja. - A tör­vény elfogadása hozzájárul majd nemzetünk 80 éves Trianon- problémájának megoldásához ­települést a fentiek szerint támo­gatni. Ebben Szaszala László, a Megyei Közlekedés Felügyelet vezetője mindenki segítségére lesz, míg egyéb szervezési kérdé­sekben Timkó József (06-30/9252- 959) áll rendelkezésükre. A megye árvízkárosultjai megsegítésében való együttmű­ködésüket, a programokhoz való csatlakozásukat tisztelettel meg­köszönöm. Papp László, Nyírtass polgármestere, a Papp Kér Kft. ügyvezető TULAJDONOSA hangoztatta Németh Zsolt külü­gyi államtitkár, a Fidesz vezér­szónoka. Mint fogalmazott, a jog­szabály törvényesíti a magyar­magyar viszonyt. Tabajdi Csaba a szocialista frakció támogatásáról biztosítot­ta a javaslatot, amely megítélése szerint a nemzetépítés egyik fon­tos eszközének tekinthető. Kriti­kaként említette meg, hogy az előterjesztők - mint mondta az MSZP-s képviselő - nem egyez­tettek eleget az Európai Unióval, illetve a szomszédos országok­kal. Nagygyűlés Cegléden (Folytatás az 1. oldalról.)- A nagygyűlésen tartok egy elnöki beszámolót, amely majd kitér a koalí­ciós tapasztalatok ismerte­tésére is - közölte Torgyán József. Az FKgP elnöke je­lezte: nem hallott arról, hogy Balogh Gyula kifogá­solta volna a nagygyűlés helyszínének megváltozta­tását. Az országos szervező főtitkár azon nyilatkozatá­ra reagálva, amely szerint szét kellene választani a pártelnöki és a kormányfő- jelölti pozíciót, Torgyán Jó­zsef azt mondta: ez Balogh Gyulát a legkevésbé sem érinti, neki ezzel a kérdés­sel nem kellett volna foglal­koznia.- Balogh Gyula régóta szerette volna különböző posztokra ajánlani Mako- vecz Imrét, de szerintem tő­le nem lenne szabad elven­ni az alkotás örömét - mondta. Mindennap keresztrejtvény Nyíregyháza (KM) - Megszok­hatták már olvasóink, hogy szombati számainkban két kereszrejtvényt találnak: egyet a gyermekeknek, egyet a felnőtteknek. A legszenvedélyesebb rejtvény- fejtőinknek bizonyára örömet szerzünk azzal, hogy hétfőtől na­ponta közlünk egy keresztrejt­vényt. A játékszabályok némi­képp megváltoznak, viszont a nyeremények is sokkal értéke­sebbek lesznek. Ezentúl ugyanis nem egyesével kell beküldeni a megfejtéseket, hanem össze­gyűjtve az adott héten megjelent rejtvények megoldásait. A rejtvényeket a Mikor? Ho­vá? oldalunkon találják majd (hétköznap általában a 12. olda­lon), mellette lesz a Kelet-Ma- gyarország lógója és minden nap egy újabb sorszám. Ezt kell a ló­góval együtt kivágni - az első hé­ten 1-6-ig levelezőlapra felra­gasztani, a megfejtéseket felírni, és címünkre a megadott határ­időre beküldeni. A helyes megfejtést beküldők között értékes ajándékokat, vá­sárlási utalványokat sorsolunk ki. Tehát: hétfőtől a Keletben na­pi keresztrejtvény. Várjuk a megfejtéseket! Sikeres gálával a károsultakért Felhívás megyénk polgármestereihez, vállalkozóihoz! Munka vasárnap is? Népszavazást kezdeményez az MSZP Budapest (MTI) - A szocialista párt elnöksége állást foglalt arról, hogy az MSZP kezde­ményezzen népszavazást alapvetően a keresztülerő­szakolt Munka törvény­könyv-módosítással össze­függésben. Ezt jelentette be Nagy Sándor el­nökségi tag, csütörtökön buda­pesti sajtótájékoztatón. A politi­kus jelezte: az elnökség hétfőn véglegesíti és nyújtja be az Or­szágos Választási Bizottsághoz kezdeményezését, így arról még nem tud felvilágosítást adni, ho­gyan szólnak majd pontosan a népszavazásra bocsátandó kér­dések. Annyi azonban már most valószínűsíthető, hogy a Munka törvénykönyvének módosítása mellett a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban is fogalmaznak meg kérdést a népszavazási kez­deményezésükben. A Munka törvénykönyvével kapcsolatos kérdés Nagy Sándor szocialista politikus szavai sze­rint a munkaidő megszervezésé­vel összefüggő szabályok meg­változtatására vonatkozik majd, amely az ellenzéki párt értékelé­se alapján megfosztotta a mun­kavállalókat a garantált heti két pihenőnaptól, illetve attól a biz­tosítéktól, hogy ezek közül az egyik vasárnapra essen. Kelendő a diákhitel Nyíregyháza (KM - B. I.) - Két fontos célja van a szep­tembertől igénybe vehető hallgatói hitelrendszernek: az egyik, hogy minden tehetsé­ges magyar fiatal saját és csa­ládja anyagi helyzetétől füg­getlenül lehetőséget kapjon arra, hogy valamilyen fel- sőoktási rendszerben tanul­hasson, továbbá minden hall­gató képzési hozzáférhetősége javuljon. Mindezt Gilly Gyu­la, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője, a Diákhitel­rendszer programigazgatója mondta tegnap délután a Nyíregyházi Főiskolán tartott előadásán. A diákhitelt min­den hallgató megkaphatja, aki magyar származású és va­lamilyen akkreditált rendsze­rű felsőoktatási képzésben vesz részt. Nem csupán nap­pali, hanem esti vagy levelező tagozatos hallgatók is, sőt az úgynevezett költségtérítéses diákok is részesei lehetnek a kedvezménynek. A diákhitel összege havi 21 ezer forint lehet. Törlesz­tésként a mindenkori kereset hat százalékát kell majd fizet­ni. Egy négy évig tanuló főis­kolai hallgató tőketörlesztése 1,3 millió forint lesz. A hallga­tói hitelrendszer után máris nagy az érdeklődés.

Next

/
Thumbnails
Contents